Égszakadás. Kicsiny eső cseppek hullottak finoman a bársonyos földre. Halkan és lassan kopogtak, nem akarták megzavarni a nyugodt légkört, hagyták a fiút, hagy élvezze a szitáló eső békességét.

Nem fújt vad szél, ami mindig együtt járt a Skóciai tájon végig söprő esővel.

Megkegyelmezett, s csak egy lágy kis szellőt bocsátott útjára.

Talán az idő megértette, a fiú rejtve akar maradni. Hagyta, hogy elmerüljön a gondolataiban, az álmaiban, és valamiben a kettő között.

Harry hatva, hogy az eső pártfogásába vegye, elbújtassa a többiek elől, semmi sincs, ami megzavarhatná.

Mert már oly rág sóvárgott pár percnyi csöndre, úgy tenni, mintha nem létezne. Aggodalom nélkül, halálesetek nélkül. Minden nélkül.

Csak pár percnyi békét akart, ez volt minden, amire vágyott. És most végül megkapta. Senki sem volt körülötte. Nem volt következmény. Vagy hálálkodás.

Gondtalannak kellene lennie. Mindennek vége kéne legyen…

Mégis miért nem illik ő bele a túlélő hős képébe? Miért nincs neki olyan biztató mosolya. Vagy miért nem volt a legkevésbé sem őszinte?

 - Tudtam, hogy itt leszel.- csendült fel egy gyengéd hang, a fiú feleszmélt szánakozó gondolataiból. - Tökéletes helynek tűnik, ahová az ember bármikor elszökhet, nem de?

Nem kellet rá néznie az illetőre, a nélkül is tudta ki az.

Ő volt az, azokkal a halványrózsaszín ajkakkal, melyek kicsit elváltak egymástól, azzal a barna színű tincsekkel, melyek teljesen begöndörödtek a végeknél, a két kis rózsaszín pírral az arcán, s a hosszú kecses ujjakkal.

Tudta, hogy ő az, ugyanis csak a lány volt képes megtalálni rejtek helyét. S mert csak ő volt elég bátor, hogy szembe nézzen a haragjával.

 - Mondtam, hogy ne gyere ide. - Próbált dühös hangon megszólalni, de hiába. Sosem tudta elrejteni előtte nemtörődömségét.

Érezte, ahogy a lány közelebb lép, mint mindig, mikor azt mondta neki, menjen el. De a lány legalább olyan makacs volt, mint a fiú maga, továbbra is jókedvűen közeledett felé. A csöpögés és a halk cuppogás volt erre a bizonyíték, amit a sárban lépkedve hallatott.

 - Mikor hallgattam én erre az utasításra. - A hangja jókedvűnek tűnt.

Megengedett magának egy szégyenlős kis mosolyt. Tudta, hogy ide fog jönni a figyelmen kívül hagyva, amit mondott neki. Bárhogy is, valahol mélyen örült neki, hogy így tett. A lány sóhajtott.

 - Nem vártam, hogy egyike leszel azoknak az embereknek. - Kecsesen lehuppant mellé.

Felé fordította a fejét, megpróbálta kivenni az arcát, az esőn keresztül. A lány pillantása a tó másik partjára összpontosított. Csupán egy egyszerű mugli köpenyt viselt, amit szorosan összehúzott magán.

 - Egyike azoknak az embereknek…? – nézett rá kérdőn.

 - Oh, tudod azok hatalmas és erős mártíroknak, akiknek szüksége lenne egy jó kis seggberúgásra.

 - Seggbe akarsz rúgni?

A lány szája pajkos kis mosolyra húzódott. A fiú halott, hogy kuncog. Édes dallamként visszhangzott a fülében. Gyönyörű volt.

 - Túl csinos feneked van, ahhoz, hogy seggbe rúgjalak.

E pillanatban Harry hálás volt az eső áldásos takarásáért, amely elrejtette pirulását. Érezte, ahogy az eső végig fut a testén. Nem bánta, minden figyelme a lányé volt.

 - Mégis mióta nézed a fenekemet? - Vágott vissza. - Nem tudtam, hogy ilyet is csinálsz.

Kis mosoly villant fel az arcán. Aztán felfelé fordította a fejét, mintha a komor eget vizsgálná. Az esőcseppek végig kúsztak haján. És még így is gyönyörű volt.

 - Sok minden van, amit még nem tudsz rólam, Harry Potter.

Kibújt a köpenyéből. Úgy tűnt végre belátta, milyen hiába való kerülni az esőt. A fiú észre vette, hogy a lányon a hálóingje van, egy orgona színű, amely most hófehérnek, tetszett az éjszakában. Még egyszer visszamosolygott rá, majd ledobta a köpenyt a földre. Majd a tó felé fordult, s hagyta, hogy a csizmás lábát ellepje a víz.

 - Nem jössz?

A kérdés ott visszhangzott a fejében. Csak tátogni tudott, míg Hermione egyre mélyebbre merészkedett.

 - Mit művelsz? - Nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze. Ez nem az a Hermione volt, akit ismert. Az a könyvmoly Hermione, akit megszokott, sosem jönne ki ilyen időben az éjszaka közepén. Sosem úszna a tóban, a hosszú hálóingjében, mikor esik az eső.

 - Mulatságos, mikor nem tervezed előre mit teszel. Csak megteszed.

Hermione kitért a kérdés elől. A hangja egyre távolabbról csengett. Ledobta a talárját és kigombolta pizsamája gombját és a fehér inget. Óvatosan a lány felé sétált, s végig őt nézte, semmi mást.

 - Sosem vetted észre, hogy ez a fordulópont most…- folytatta a különös megjegyzést -… nem igazán figyeltél rá, hogy a döntéseid befolyásolják az életed… legalább ne a pillanat hevében.

A víz egy kicsit hideg volt. A ruhái úgy tapadtak rá, akár egy második bőr, folytatta útját az ismeretlenbe.

Nem figyelt semmi másra csak a lányra. Csak őt nézte egyedül.

 - Ha paranoiás vagy, akkor folytatod e perc visszajátszását. Azon gondolkozva, hogyan változtathatnád meg őket.

Hirtelen eszébe jutott mi is történt. A torka elszorult. A lány megragadta a karját. Egyfolytában őt bámulta.

 - De akkor - A hangja lágyabb lett - rájössz, hogy nem változtathatod meg a múltat, akárhogy is próbálod.

 - És ez az, ami fáj - fejezte be.

 - És mégis - folytatta, miközben az ujjai ráfonódtak a csuklójára. - meg kell próbálnod tovább lépni és élni a legjobb tudomásod szerint.

 - De nem tudod jobbá tenni - nyögte ki - Nem tudod elfelejteni.

 - Ne felejtsd el - folytatta gyorsan - élj együtt vele. Lélegez a fájdalomba! Tedd magad erősebbé! De hagyd magad észrevenni, hogy ember vagy.

Csönd telepedett rájuk, s ők csak egymást bámulták. A lány mellkasa emelkedett és süllyedt, ahogy a hideg átfutott a bőrén. Lehajtotta a fejét, míg beszélt, a hangja szomorú volt.

-         És ha nem akarok többé ember lenni.

Majd a lány végig simította az arcát. Figyelmesen nézett rá, ahogy mindig is tette.

 - De az vagy, mindegy mennyire nem vágysz rá. Mert képes vagy fájdalmat érezni, mert megtanulod, hogy mindez előbb utóbb elmúlik. Idő után megtanulod kezelni a fájdalmat, s hagyod, hogy emlékekké váljanak. Keserű emlékek, de akkor is csak emlékek.

Megfogta a kezét. Minden ürügy nélkül lehajtotta a fejét és lenézett a szemébe.

 - Rettenetes körforgás, ugye? Ráeszmélek, hogy nem vagyok legyőzhetetlen, és hogy a világ nem olyan, mint ahogy azt gyerekként elképzeltem. És ez egyre rosszabb lesz.

A lány libabőrős volt, s a szája is kezdett lila lenni, de nem panaszkodott.

 - Ez nem mindig rossz. Vedd észre.

Az ajkai egyre közeledtek. A lélegzetük eggyé vált. Az eső áztatta őket.

Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de a lány rátette az ujját az ajkaira. Hermione vigyorgott, miközben a fiú bámulta őt megbabonázva.

Hermione az egyik kezével átkarolta Harry nyakát, a fiú pedig hagyta magát lejjebb húzni. Majd a lány szó nélkül lábujjhegyre állt és bezárta a köztük lévő maradék távolságot.

Harry nem fogott fel semmit a külvilágról, kivéve Herminét és a zuhogó esőt.

Írj kritikát!