avril-lavigne-fan

 Menü

Welcome

Guestbook

Hirdetés

Hírlevél

G-mail

Buttons

Links

______________

 

Chat:


 

 

 
♥Bejelentkezés♥
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
♥számláló♥
Indulás: 2006-07-07
 
School: Avril visszaemlékszik

Avril az iskolában

Avril így emlékszik vissza gyerekkorára:

"Szüleim kiskoromban nagyon vallásosan és konzervatív szabályok között neveltek. Sokáig úgy éreztem, hogy mindenképpen ki kell törnöm ebből, és kb. 7 éves koromig mindent meg is tettem, hogy kikészítsem őket!Az igazi cinkostársam a bátyám Matt volt, aki rengeteg balhéból kihúzott és mindig falazott nekem. Amikor a suliban a csúfolódások célpontja lettem, mert én voltam a legalacsonyabb és nekem volt a legvastagabb szemüvegem, akkor tudatosult bennem, hogy csak a családomra számíthatok. Emlékszem, már két hét után gyűlöltem a sulit, ezért folyamatosan lógtam. Aztán egy napon a nagypapám meglátott az utcán, amint egy padon sírtam, és elbeszélgetett velem. Őszíntén elmondtam neki, hogy mi bánt. A szüleim azonnal kivettek az iskolából, és attól kezdve egy magánsuliba jártam, ahol színészet és énekfakultációra jelentkeztem. Nagyon szerettem és a tanáromnak köszönhetően több tehetségkutató versenyen is részt vettem.Végre a saját lábamra álltam, és nem csak a bátyámat utánoztam. Addig ugyanis kizárólag azt csináltam, amit ő, azaz a jéghokin és a kosárlabdán kívül semmi más nem érdekelt.

Avril és a család:

Avril 16 évesen családjával és az Arista szerződésével

A dalokkal azonban egy egészen új szakasza kezdődött az életemnek! Megtanultam kezelni a hangomat, és rájöttem, hogy a dalírás olyan, mint egy nagymosás: kitisztítod magadból a gondolatokat és az érzéseket! Szuper dolog, nekem rengeteget segített és segít most is. Amikor 2003-ban meghalt a nagypapám, éppen Dublinban koncerteztem, és sajnos nem tudtam elmenni a temetésére. Nagyon fájt, hogy elveszítettem. A sírjánál töltött órák után írtam a Slipped Away című dalt, és megfogadtam, én is olyan családot szeretnék, amilyen nekem van, mert tudom, hogy nélkülük semmi sem sikerült volna!"

 

 Szerki: Dorothyen [Dorka]

Elérhetőségeim:  worms13@freemail.hu -email

                          dorka.happy@hotmail.com -msn

 Button: 

 

 

_____________________

Avril

-Avril Lavigne
-Biográfia
-Kövessük Avrilt!
-Lemezek
-Esküvője
-Shcool
-Stars &Avril
-Zenék
-Banda

-Aranyköpései
-Kb 50 év múlva:S
-Háza
-Karaoke
-Ejnye Avril!
-Gallery
-Képregény

 

______________________________

 

 

 

 

 

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!