Harry egy hatalmas locsolókannát teregetett maga előtt, Dobby pedig kerti eszközöket egyensúlyozva követte, a hátsó park felé menet. A tavasszal elültetett palánták, már jókora hajtást hoztak, és ideje volt rendbe szedni őket. Így Harry szabad hétvégéjét a kert szépítésére szánta és a kviddicspálya alakítására. Még mielőtt kilépett a verőfényes napsütésre a szalonba kukkantott, ahol Hermione az ablaknál állt, és mozdulatlanul az útfeljárót figyelte. Harry megtorpant, majd úgy döntött mégis benéz hozzá. Odalépett mellé és ő is kinézett.

-         Hermione?

-         Félek.- nézett oldalra Hermione könnyes szemekkel.

-         Félsz?- nézett rá zavartan Harry.- mitől kellene félned?

-         Ettől az egésztől.- lenézett hatalmas terebélyesedő hasára.- Nem érzem azt, hogy képes lennék erre.

-         Ugyan már.- Harry megsimogatta Hermione pocakját.- Meglátod, ezt is megoldjuk. Na megyek, mert kiszáradnak a növényeink.- ám amikor elfordult aggódó arckifejezés ült az arcára.

Az esemény közeledtével Hermione elhívta szüleit, hogy mellette legyenek a nehéz hetekben. Harry is megnyugodott, hogy lesznek emberi lények is Hermione mellett, mert igaz, hogy megbízott Dobbyban, de hát ő mégis csak egy manó. Az utolsó napokat Hermione igazán rosszul viselte, nehezen aludt, fájdalmakról panaszkodott, és állandó gyengeség uralkodott rajta. Harryt azonban több napra elszólította otthonról a munka. Tűzvillámján száguldott egy feketemágust követve, amikor Hedvig szárnycsapásai tűntek fel mellette. Többieket előreengedve lassított, majd elvette Hedvigtől a levelet. Felismerte Hermione édesanyjának kézírását, rövid kapkodós üzenetet írt: „Harry! Azt hiszem nagyon nagy baj van. Elkezdődött. Gyere, amint tudsz.”- Harry visszafordította seprűjét és száguldott végig a levegőben. Hedvig mögötte kuporodott le. Hatalmas vihar tombolt körülötte, az állandó villámlás és heves zuhogó esőben alig látta merre kell tartania az irányt. Végre megpillantotta a házat, rázta a mennydörgés, belépve a házba, rettenetes látvány fogadta, a konyhától felfelé hatalmas vértócsák mutatták az utat, s Dobbyék hiába erőlködtek a foltok eltüntetésén nem sikerült nekik. Hermione hatalmasat sikoltott az emeleten, s Harry hármasával véve a lépcsőfokokat felrohant. A szobában ott volt Hermione édesanyja, aki kezét tördelve állt az ágynál idegesen.

-         Harry végre!- pillantott rá rémült tekintettel. Harry az ágyhoz lépett, s Hermione zilált arcába nézett.- Nincs valami varázslat erre?

-         Harry!- pihegte Hermione. Harry megfogta a kezét, majd átsimította a homlokát.

-         Azt hiszem nincs semmi ilyen varázslat.- mondta Harry, s Hermione is megrázta a fejét.

-         Apám elment orvosért, de még nem ért vissza. Elküldtem Dobbyt a Szent Mungóba, de azt állítja, nem lehet eljutni oda. A képek is elmentek orvost keresni. S küldtem levelet már Madame Pomfreynak is, de sehonnan semmi válasz.- Hermione erőtlenül lehunyta a szemét.- Harry aggódva felnézett

-         Mi történt?

-         Elájult. Ezt csinálja végig. Szinte folyamatosan.- Harry visszapillantott Hermionéra, majd ismét leszaladt a földszintre, ahol szembe találta magát a szintén csurom vizes Ginnyvel.

-         Hogy megy? Hermione nekem is üzent.

-         Elég rosszul. Elmegyek én is orvosért, amint tudok jövök.- Harry felpattant a seprűjére, s felröppent. Néhány mérföldre a háztól azonban tovább nem jutott, hatalmas vízfal választotta el a további úttól, megpróbálta minden irányba, ám a vízfal teljes kört írt le a ház körül, és nem engedte át. A villámok folyamatosan süvítettek a füle mellett, a hatalmas esőzésben az orráig sem látott, kénytelen volt visszafordulni. A házban Ginny éppen az utolsó foltokat tüntette el, amikor Harry belépett.

-         Nem lehet kijutni.- mondta lemondóan Harry, s elvette Dobbytól a felé nyújtott törülközőket.

-         Sejtettem. Szóltam Nevillenek, hogy jöjjön egy kis gyógynövényismeret nem jöhet ilyenkor rosszul, s neki vannak bőven készletei, de  már rég itt kellene lennie. Mire gyanakszol?

-         Arra hogy valaki szándékosan nem akarja, hogy ki vagy bejusson ide bárki is.

-         Erre én is gondoltam. Nem lesz segítségünk.- mindketten felmentek az emeletre. Hermione sápadtan feküdt az ágyon. Egész este cserélgették Hermionén a törülközőket, és próbálták ébren tartani, de Hermione folyton mély alvásba esett. Harry idegesen nézett ki az ablakon. Már hajnali fél három volt, amikor mindannyian kimerült tehetetlenségben várták, hogy történjen bármi. Ginny behúzta Harryt az ablakmélyedésbe, hogy más ne hallja, amit mondd.

-         Figyelj Harry. Ez így nem mehet már sokáig tovább. Mindketten meg fognak halni.

-         Igen- igen. –bólogatott Harry a parkra meredve.

-         Mit tehetnénk?- sürgette Ginny.

-         Rendben.- Harry lassan Ginnyre emelte a tekintetét.- Van egy tervem, de segítened kell nekem. Segítesz?

-         Persze. Mi lenne az?- kapott a szón Ginny. Harry megfordult, s Hermionéra nézett. Behunyta a szemét, s a régi okklumencia órákra gondolt, s arra, ahogy egykor megszállta az a kígyó. Erősen koncentrált, majd hírtelen éles emlékek villantak benne fodros szoknyában hintázik, egy nagy parkban, megkapja a pálcáját Oli Vanderstől. Találkozik Ronnal és Harryvel a vonaton. Aggódva figyeli, ahogy a cikesz után száguld egy szemüveges fiú. Victor közeledik felé egy parkban. Fehér ruhában áll és az ujjára csúsztatnak egy fényes gyűrűt. Éles fájdalom szakította, félbe a képeket. Kinyitotta a szemét, és látta, ahogy ott fekszik az ágyon, Ginny döbbenten nézi a helyet, ahol az előbb állt, s most felé fordul, női sikoltást hall s utána jön rá, hogy ő maga az, aki sikolt a fájdalomtól.

-         Ginny mondd, mit kell tennem?- kérdezte Hermione hangján.

-         Ha érzed a fájást, akkor nyomd.- sietett oda hozzá Ginny. Két óra telt el hosszas szenvedéssel, amikor gyenge csecsemősírás keveredett a vihar zajai közé. Harry kiszakította magát a másik testből, s ismét az ablaknál állva megtántorodott, lábai nem akarták tartani a súlyát, ezért, gyorsan az ablak melletti fotelba zuhant.

-         Kisfiú.- mosolygott lelkesen Ginny bebugyolálva a kicsit.- Hogy fogjátok hívni?

-         Jamesnek természetesen.- Mondta erőtlenül Hermione, majd a fotelban ülő hozzá hasonlóan zilált Harryre nézett, s ismét mély alvásba zuhant. Hermione édesanyja értetlenül nézte a szobában ismét megjelenő Harryt, akit szintén elnyomott az álom.

Meleg napsütés simogatta az arcát, amikor felébredt. A nyaka sajgott a fotelban töltött alvás után. Az ágyra pillantott, ahol Hermione pihegett békésen. Mellette már ott állt a kiságy, s benne Jamie. Harry felállt és odalépett a kiságyhoz, tágra nyílt szemmel nézett vissza rá a kicsi. Felemelte, s megfogta az apró kis kezet.

-         Szia Jamie! Örülök, hogy megismerhetlek.- halk kuncogást, hallott, s Hermionéra kapta a tekintetét. Hermione visszanézett rá.

-         Látom, ismerkedsz vele.- mosolygott Hermione. Harry leült a kicsivel az ágy szélére, hogy Hermione is lássa a kis arcot.

-         Köszönöm, hogy a James nevet adtad neki.

-         Ugyan. Tudom, hogy ez sokat jelent neked.- válaszolt Hermione. Majd lesütötte a szemét.- Harry? Az éjjel igaz Te voltál?- Harry nem akart Hermione szemébe nézni ezért, inkább a kicsi ujjaival kezdett játszani.- Te voltál, aki belém költözött? Láttam az emlékeidet.

-         Igen.- sóhajtott Harry.- Nem volt más választásom, remélem megérted.- átadta Jamiet Hermionénak.- Köszönöm neked.

-         Nem. Én köszönöm, amit értünk tettél. Nélküled nem ment volna.

-         Jól van. –Harry az ajtóhoz lépett.- Hagyjuk ezt. A legfontosabb hogy itt vagytok. Mindketten.

-         Harry- szólt utána Hermione.- Ki volt az a gyönyörű zöld szemű nő a vízparton?

-         Aki a nyugágyban feküdt?

-         Igen.- bólogatott Hermione.

-         Nem számít. Felejtsd el.

Írj kritikát