Ezt nem hiszem el! Egyszerűen nem hiszem el! Ha Malfoy nem dobja épp akkor azt a hógolyót, biztos, hogy megcsókoltam volna. Én majdnem megcsókoltam Hermionét! De kár, hogy csak majdnem…

Na nem! Megölöm ezt a hülye kis hangocskát!

De akkor is! Hermione olyan gyönyörű volt, olyan bájos, olyan őrjítő jázminos illata volt…

Ehhh!

Le kell állnom. A pillanat elmúlt, az alkalom is, ő pedig már rég fent van Ginnyvel a hálószobájában, én meg Malfoyjal ülök egy ablakban a konyhától három lépésnyire.
Na most érzem magam csak igazán nagy baleknak!

Draco már a sokadik szendvicset tömte magába – nem is értem, hogy nem hízik el ennyi zabálástól -, mikor végre megszólalt:

- Minden rendben?

Jó kérdés, fogalmam sincs! Az, az igazság, hogy teljesen össze vagyok zavarodva, és lassacskán már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány!

- Igen, minden rendben! – nyögtem ki ennek ellenére.

Ő csak megrázta a fejét és harapósan rám pillantott:

- Lehet, hogy Ron barátodat ezzel átejted, de engem nem. Én egy mardekáros vagyok, rémlik? Ráadásul Malfoy is.

- Nehéz elfelejteni…

- Szóval, akkor mi is történt?

- Semmi…

- Jaj, Potter kérlek! Nem vagyok vak! Láttam, hogy közted és Hermione között…

- Igen!? – szakítottam félbe ingerülten – Mi van köztünk?

Ő csak elvigyorodott:

- Én is ezt szeretném tudni. Tehát?

- Semmi közöd hozzá! – vágtam oda dühösen, mire csak tett egy megfejthetetlen grimaszt.

- Harry, ne csináld már! – mondta végül – Azt hittem kinőttünk ebből…

Ritkán szokott a keresztnevem hívni, de akkor mindig eléri a célját. Most is így lett, ezért bő tíz percben elmeséltem neki a fürdői balesetünket.

Egész megértő volt. De most tényleg, nem nevetett ki elsőre. De még csak másodikra sem. Utána viszont megállíthatatlanul tört ki belőle a röhögés.

- Most már értem miért viselkedtetek olyan furcsán az elmúlt napokban – mondta mikor már sikerült lehiggadnia.

Bosszúsan néztem őt egy darabig. Nem igaz, hogy ennyire tapintatlan!

- Kösz Malfoy, hogy kiröhögsz, de ezzel nem segítesz! – csattantam fel – Te mégis, mit tettél volna a helyemben?

- Nem értem ez, hogy jön ide. Én már láttam Ginnyt meztelenül…

- Az más! Ti Ginnyvel jártok!

Tényleg ennyire hülye lenne, vagy csak megjátssza magát?

- Miért, ti Grangerrel nem?

- Nem, mi Hermionéval nem járunk!

- Pedig úgy tűnt, nagyon oda vagytok egymásért…

- Én nem vagyok szerelmes belé! – kiabáltam most már teljesen kikelve magamból.

- Én ilyet nem is mondtam…

Olyan nyugalommal mondta ki ezt a pár szót, hogy legszívesebben megfojtottam volna egy kanál vízben. És az a sejtelmes mosoly az arcán egyszerűen kiborító!

- Nos, ha valóban nem vagy belé szerelmes… - kezdte végül -… akkor keféd meg!

Kész! Hol az a kanál? Most már biztos vagyok benne, hogy ez az egész egy színjáték, Draco Voldemortnak dolgozik, és épp azon ügyködik, hogy engem kinyírjon!

A torkomon akadt egy falat szendvics és igen közel voltam a fulladásos halálhoz, mire – nem csak agyilag szőke barátom – megszánt egy pohár vízzel.

- Te teljesen meg vagy húzatva?! – estem neki, miután rendesen levegőhöz jutottam – Nem fogok lefeküdni Hermionéval!

- Miért nem? Abból, amit meséltél, neki sem lehet ellenére! Ez csak egy szenvedélyesen eltöltött éjszaka lenne! Mi bajod ezzel?

- Az, hogy Hermione a barátom és nem akarom megsérteni. Nem fogom holmi egyéjszakás kalanddal tönkretenni a már hét éve, amúgy virágzó kapcsolatunkat! Ahhoz túl fontos nekem…

Erre csak ismét sejtelmesen elmosolyodott, és mintha valami olyasmit morgott volna az orra alatt, hogy „Aha, te aztán tényleg nem vagy szerelmes…”, de ezt most jóindulatúan elengedtem a fülem mellett.

- Szóval, ha így állunk, – fogott bele ismét – akkor keress magadnak egy másik csajt. Csakhogy kiverd végre Grangert a fejedből. Mondjuk, meghívhatnád a karácsonyi bálba…

Nem is rossz ötlet! Talán Malfoy mégsem olyan reménytelen? De azért volt a tervnek egy-két apró hibája…

- Hogyan szerezzek csajt, ilyen rövid időn belül?

Azt hiszem ezzel a kérdésemmel sikerült a megfontoltságáról és önfegyelméről híres mardekárost kihoznom a sodrából.
Szép ez a nap!

Mindenesetre Malfoy fájdalmasan sóhajtott fel.

- Potter könyörgöm, gondolkozz! – fakadt ki – Hisz te vagy az, az Átkozott Fiú Aki Túlélte! A legszexisebb és partiképesebb pasik listáján – szerény személyem után – te vagy a második! Elég, ha csak rámosolyogsz a csajra, kacsintasz kettőt és máris a tiéd! Kiállítást is nyithatnál a meghódított bugyikból.

Volt valami abban, amit mondott. Eddig sosem, na jó, csak nagyon ritkán használtam ki a hírnevemet. Valahogy nem szerettem azzal hencegni, hogy túléltem minden idők legsötétebbik feketemágusának a támadásait, többször is! Beképzeltségnek tűnt, pedig én egyáltalán nem tartottam magam beképzeltnek.

Azt hiszem, most tényleg engedhetek egy kicsit. Végül is egy tizenhét éves fiú volnék, aki szeretné kiélvezni az életét, még amíg tudja…

Igen, Malfoy okosabb volt annál, mint amennyit elsőnek mutatott. De hát miket is beszélek, hisz Hermionéval ők ketten az iskolaelsők, azzal a különbséggel, hogy Draco képes élni is és nem csak a könyveit bújja.

Gyorsan megköszöntem a segítségét és már indulni is készültünk ki-ki a maga klubhelységébe.

Már épp tűnt volna el a folyosón, mikor megtorpantam. Idegesített Malfoy egy mondata. Még, hogy én a második…? Mégsem hagyhattam ekkora tévedésben elmenni!

- Malfoy! – szóltam utána – Jobb, ha tudod, hogy én vagyok az első azon a bizonyos listán!

Mondtam már, hogy ez egy fantasztikus nap?

Erre ő csak felmutatta az öklét, kinyújtotta a középső ujját és egy ördögi vigyor kíséretében eltűnt a fordulóban.

Egyszerűen imádom ezt a gyereket! Most komolyan!


***


- Hermione, jól érzed magad? Minden rendben?

Ginny aggódó hangja tompán szűrődött be az alá a három párna és takaró alá, amit a fejemre húztam, mikor visszatértünk a hálószobánkba.

Hogy jól érzem-e magam? Igazából fogalmam sincs! Nem tudom, hogy érezzem magam, és mit gondoljak a történtekről. Ha a pasija nem dobja épp akkor azt, az átkozott hógolyót, Harry már rég megcsókolt volna.

A fenébe is! Annyira szerettem volna, hogy megcsókoljon, pedig tudom, nem lenne szabad.

- Nem, egyáltalán nem érzem jól magam!

Nem tudom mit vártam ettől a mondattól, de biztos nem azt, hogy Ginny kirángasson a biztonságot jelentő párnáim alól. Mindenesetre megtette és továbbra sem hagyott békén.

- Na… Mi történt? Mond el…

Én mindig is megbíztam benne, hisz a legjobb barátnőm. Vele meg tudtam osztani a gondjaimat és általában jó tanácsot adott, de most haboztam elmondani mi is a bajom. Végül rájöttem, szükségem van a segítségére, így hát – miután megbizonyosodtam arról, hogy rajtunk kívül senki sincs a szobában – röviden – úgy fél órában – elmeséltem neki mi is történt a prefektusi fürdőben.

Kezdetben meghökkentette a történetem, majd láthatóan mulattatta, de végig nagyon megértő volt, és miután befejeztem a mesélést bátorítóan ölelt magához.

Nem is tudom, mit csinálnék nélküle. Örülök, hogy itt van nekem.

- Nos… - kezdte, mikor már mérlegelte magában a dolgokat -… a te problémádat úgy hívják, hogy szerelem…

Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, dühösen pattantam fel és igencsak csúnyán nézhettem rá, mert elég ijedtnek tűnt.

- Én nem vagyok szerelmes!

- Valóban? Nekem egyáltalán nem úgy tűnik…

- Mi Harryvel csak barátok vagyunk!

- Akkor miért utasítottad vissza Greg Miller meghívását a karácsonyi bálba?

Úgy tűnt visszatért a bátorsága, miután látta, hogy nem áll szándékomban őt darabokra átkozni. Legalábbis még nem most…

Viszont azt nem értem, hogy jön ide a hugrabugos srác. Oké, visszautasítottan, de ennek semmi köze az egészhez. Mindössze csak azért tettem, mert… Mert abban reménykedtél, hogy esetleg Harry hív el…

Vajon hány évet kap az, aki brutálisan meggyilkol egy hangot a fejében?

Hányszor mondjam, hogy nem vagyok szerelmes Harrybe? Rendben, lehet, hogy helyesnek tartom és kívánom is, de ez nem több testi vonzalomnál! Ugye?

Azt hiszem, kezdek teljesen becsavarodni. Valamit gyorsan tennem kell ellene!

- Tudod mit? Holnap beszélek Greggel.
Sziklaszilárd volt az elhatározásom. Senki sem tudott volna eltántorítani. Talán csak Harry…

Nem! Elég! Nem fogom ezt hallgatni!

Ginny persze csak megvonta a vállát és ennyit mondott:

- Ha te ezt akarod…

Könyörgöm, legalább egy picit tiltakozhatott volna! De mindegy. Döntöttem és döntésem végleges…


***


Malfoynak igaza volt, valóban csak úgy sóhajtoznak utánam a lányok. Furcsa, hogy ezt eddig észre sem vettem.

Mindenesetre megint gondban voltam. Rájöttem, hogy szinte bármelyik csajt választhatom, és nem tudtam dönteni. Segítségért persze ismét szőke barátomhoz fordultam, aki volt olyan kedves és rábökött egy csapat hollóhátas lányra.
Nos hölgyeim, jövök!

Nem tudom, miért pont rájuk esett Draco választása. Lehet, hogy csak hasra ütött, de engem azért érdekelt volna, mi járhat ilyenkor a fejében. A híres szoknyapecér Malfoy… Azért az, megnyugtató, hogy nem egy amatőrre bíztam magam.

Reggeli után bizonytalanul indultam el a hollóhátasok asztala felé. Még mindig nem tudtam, ki legyen a szerencsés. Végül egy Emily Winningham nevű lányra esett a választásom.

Hatodéves volt és háza kviddics csapatának egyik új hajtója. Hosszú, fekete haja a derekáig ért és égszínkék szemei mindig vidáman csillogtak. Aranyos, kedves, szép lány volt, de semmi különös. Ugyan olyan, mint az összes többi. Azt hiszem, csak azért választottam őt, mert neki a teljes nevét tudtam.

A barátnőivel ült a nagyteremben és épp nevetgéltek valamin. Már messziről láthatták, hogy jövök, mert hirtelen elhalkultak és inkább sutyorogni kezdtek, miközben lélegzetvisszafojtva figyelték, ki előtt állok meg.

- Emily… - nem tudtam tovább folytatni, a körülötte lévő tyúkegylet felvihogott és én kezdtem félni tőlük -… szóval, ráérnél egy percre?

Bólintott, én meg arrébb vezettem, hogy kiérjünk barátnői hallóköréből.

Huh, na ennyivel megvolnánk, most jöhet a neheze!

Lehet, hogy nem is lettem volna ennyire zavarban, ha a csajok nem bámultak volna folyamatosan. Így viszont tiszta ideg voltam. Hermionét persze könnyebb lett volna meghívni…

Basszus, nem! Épp őt próbálom kiverni a fejemből, erre ez a kis nyomorult hang a fejemben mindent tönkre tesz! Állandóan belepofázik az életembe! Nagyon gyorsan kell cselekednem.

- Emily, én csak arra gondoltam esetleg eljöhetnél velem a karácsonyi bálba...

Nos, azt hiszem képtelenség leírni, mi is történt ezek után, de én megpróbálom hitelesen visszaadni.

Megrémültem, nem is akárhogy. Először attól, hogy visszautasít, mert az arckifejezése mindent tükrözött, csak boldogságot nem. Másodszor pedig attól, hogy megfulladok a szorításától, mert hirtelen a nyakamba ugrott és ölelgetni kezdett. (Ahhoz képest, milyen törékeny alkatú csaj, nagyon erős.)

Még vagy öt percig bájcsevegtem vele, majd visszaindultam volna Dracóékhoz, ha nem pillantom meg Hermionét Greg Millerrel beszélgetni. Ez még hagyján, de a srác búcsúzóul egy puszit is nyomott az ajkaira.

Nem tudom, miért de legszívesebben behúztam volna neki egyet. Egy nagyon erőset…


***


Na most mi van? Megnémult? Miért bámul úgy, mintha gyilkolni készülne? Az előbb még elég boldognak tűnt, amikor az, a kis liba a nyakába ugrott...

- Harry?

Hihetetlen, milyen gyorsan képes megváltoztatni az arckifejezését.

- Szia Hermione! Mond, miről beszélgettetek Greggel?

Most kezdjek el aggódni, örülni, vagy félni?

- Arról, hogy hol találkozunk a bál előtt.

- Szóval, vele mész?

- Igen.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet…

- Én meg nem hiszem, hogy bármi közöd is lenne hozzá!

Jó, lehet, hogy az a puszi gyors volt egy kicsit, de akkor is csak egy ártatlan gesztus! És amúgy is, Harry nem a bátyám, vagy a pasim, aki beleszólhatna az életembe! Egyáltalán honnan vette a bátorságot… Azok után, hogy képes volt egy olyan tüncicát elhívni, igazán megtarthatná magának a tanácsait.

De lehet, hogy csak féltékeny…

Nem, nem és nem! Elegem van!

Mindjárt megyek a könyvtárba és keresek valami átkot, ami örökre elhallgattatja ezt a kis szerencsétlent.

Ami pedig Harryt illett… remélem, megfullad újdonsült barátnője karjaiban!


***


Rendben, lehet, hogy túlreagáltam a dolgot, de akkor sem tartottam jó ötletnek, hogy Greggel menjen a bálba.
Egyszerűen nem tetszett a gyerek feje, nagyon rossz érzésem volt vele kapcsolatban…

De most már mindegy. Késő volt bármit is tenni, a bál perceken belül kezdődött. Emily már rég a kezemet szorongatta – el is zsibbadtak az ujjaim – Hermione pedig Gregbe karolva állt és várakozott.

Gyönyörű volt. Leheletnyi aranyszínű sminket használt, haját kiegyenesítette, és egy laza kontyba tűzte, csak egy pár eredeti állapotában megmaradt tincs lógott ki oldalt. Mélyvörös ruhája szabadon hagyta a hátát és a vállait, tökéletesen kiemelve kecses alakját. Mintha csak ráöntötték volna! Fantasztikusan álltak neki a házunk színei, – ezt nem felejtettem el észre venni – a kedvenc színeim.

Elkezdődött a bál…

Nem tudom mennyi időt töltöttem azzal, hogy egy helyben ülök, és őt bámulom, de biztos nagyon sokat, mert Emily már elég felpaprikázottnak tűnt.

Amióta beléptünk a terembe csak ült mellettem. Kezdetben még beszélt is valamit, de miután rájött, hogy nem tisztelem meg kellőképpen a figyelmemmel befejezte. Még szerencse, hihetetlen mennyit képes csacsogni.

Én csak tovább néztem a Hermione-Greg párost. A srác egyértelműen nyomult, Hermione pedig semmit sem tett ellene. Ez egyre jobban idegesített.

Magamban már épp a kilencvenhetedik átkot szórtam a hugrabugosra, mikor váratlanul Emily fordult felém. (Időközben meg is feledkeztem róla.)

- Harry, nem viszel el táncolni?

Először nemet akartam mondani. Semmi kedvem nem volt a táncoláshoz, de végül meggondoltam magam. Ha Hermione jól érzi magát, én miért ne érezhetné?

Belegyeztem és Emily már húzott is a parkett felé.

Hosszú ideig táncoltunk, partnerem láthatóan felvidult és csacsogni kezdett, s bár én kezdetben próbáltam rá odafigyelni, végül mégis Hermionénál kötött ki a tekintetem.

Ez már nevetséges! Bármennyire próbálok tőle megszabadulni, valahogy mindig visszafurakszik a látókörömbe. De legalább az idegesítő hangtól megszabadultam. Úgy látszik megsértődött rám, amiért a hollóhátas lányt választottam…

Hirtelen elhalkult a zene és az előzőnél egy jóval lágyabb, andalítóbb dallamú szám kezdett el szállni a térben.

Mindenki lassúzni kezdett, a szerelmesek összekapaszkodtak, és úgy ringatóztak. Legnagyobb meglepetésemre Emily is hozzám bújt. Nem tudom, honnan vette azt az abszurd ötletet, hogy én bármit is komolyan gondolnék a ma estéből, de ezen most nem volt időm tanakodni.

Észrevettem, hogy kedvenc párocskám igen szorosan összeölelkezve táncol, látszólag teljes egyetértésben.

Azt hittem, ennél jobban nem tudnak felhúzni, de tévedtem. Volt szerencsém látni, ahogy Greg Tahó Miller megcsókolja Hermionét.

Ez volt az a pont ahol teljesen kiborultam. Csak tudnám miért…


***


Hűha! Hát ezt lehet, hogy nem kellet volna. Bevallom nagyon jó csók volt meg minden, de akkor sem kellet volna. Nekem ez így túl gyors…

Ráadásul itt van ez a Harry-ügy is. Lehet, hogy ő azt hisz, vak vagyok, de nekem azért feltűnt, hogy folyamatosan minket bámult. Egész este úgy viselkedett, mint egy bolond, s miután látta, mi történt köztünk Greggel, kiráncigálta a kis libáját a teremből és eltűntek. Gondolom a parkba mentek sétálni, vagy mást csinálni…

Áh, kisebb gondom is nagyobb annál, mintsem hogy vele foglakozzak. Itt van például Greg és az a kérdés, hogy mi legyen tovább.

Szédülésre hivatkozva megkértem, hogy üljünk le. Nagyon megértő volt, sőt még azt is felajánlotta, hogy elmegy és hoz nekünk valami innivalót. Pár percen belül el is tűnt az italok környékén.

Épp kezdtem volna kiélvezni a pillanatnyi magányomat, mikor minden átmenet nélkül Draco és Ginny huppantak le mellém.

Gyönyörűek voltak együtt – szerintem a bál legszebb párja – és még egymáshoz is öltöztek.

Malfoy vérbeli mardekárosként természetesen csupa feketében, míg kedvese az ellenséges ház színeit öltötte magára. Egy méregzöld igen mély dekoltázsú – vagyis egészen a köldökéig kivágott – ruha volt rajta, ezüst kiegészítőkkel. Fantasztikusan nézett ki és nagyon kihívó volt. Gondolom Draco ezért sem mozdult el mellőle, de szerintem ezt egyikük sem bánta…

- Nos – fordult felém Ginny vigyorogva – Milyen volt csókolózni Greggel?

Azt hiszem nem erre a kérdésre számítottam elsőnek, de végül is válaszoltam rá:

- Mégis milyen lett volna? Természetesen jó.

Nem tűnhetett valami meggyőzőnek a válaszom, pedig jó csók volt. Csak nem az a bizsergető fajta.

- És Potter? – fordult most felém Malfoy.

Na köszönöm szépen! Pont erre volt szükségem ahhoz, hogy ki tudjam őt verni a fejemből.

- Mi lenne vele? Gondolom a parkban sétálgat a kis barátnőjével.

- Látom eléggé kiborított…

Az, az igazság, hogy ez nem borított ki addig, amíg ők nem csináltak ebből ekkora ügyet. De most már tényleg teljesen ki vagyok…

- Teszek magasról Harryre! – kiabáltam ingerülten – Igazán leszállhatnátok rólam! És most, ha megbocsátotok…

Dühösen pattantam fel és vágtam neki a tömegnek. Nem tudom, merre indultam, azt hiszem, csak tőlük akartam minél távolabb kerülni, de az biztos, hogy nem állt szándékomban megpillantani, hogyan csókolózik Greg valami hugrabugos tyúkkal a sarokban.

Na szép! Már csak az hiányzott, hogy egy pasi is átverjen. Mondhatom csodás egy este…


***


Kint sétálgattunk a parkban, egyszerűen nem bírtam a bent uralkodó tömeget. Bár ilyenkor már nagyon hideg volt, egy ügyes bűbájjal – amit amúgy Hermionétól tanultam – megoldottam ezt a problémát.

Emily csak úgy repesett az örömtől. Belém karolva szökdelt a boldogságtól és csak csacsogott és csacsogott és csacsogott… Azt hittem, felrobban a fejem, meg sem próbáltam rá odafigyelni.

Sokkal inkább érdekelt, hogy miért húztam fel magam annyira azon, hogy Hermione Greggel csókolózott. Hisz igaza volt, semmi közöm ahhoz, kivel mit csinál.

Egyszerűen csak idegesített, hogy egy szerencsétlen hugrabugossal jött össze. Igazán választhatott volna valaki hozzáillőt. Mondjuk egy griffendélest. Bár így jobban belegondolva, ha Dean vagy Seamus csak egy újjal is hozzáérne, fix, hogy kitekerném a nyakukat. Valójában egy olyan pasi sem jutott az eszembe, aki méltó lenne hozzá. Senki mellett nem tudtam elképzelni, hacsak nem… Hacsak nem magam mellett.

Basszus! Ez azt jelentené, amire gondolok? Szerelmes vagyok Hermionéba? Ezért viselkedtem mostanában olyan hülyén, ezért voltam ilyen összezavarodott marha, mert reménytelenül és visszafordíthatatlanul beléestem?

Jé, végre rájöttél, hosszú ideig tartott!

Ez már megint itt van? Azt hittem, végre megszabadultam tőle.

Inkább Emilytől kéne megszabadulnod!

A francba, mond valamit! És ami a legrosszabb, hogy Malfoynak is igaza volt az érzéseimet illetően. Gyűlölöm, ha igaza van…

Miután lerendeztem báli partnerem kissé kínos ügyét – vagyis még mindig sajog az arcom attól a pofontól, amit kaptam tőle – berobogtam a nagyterembe megkeresni Hermionét.

Mindenáron le akartam vakarni róla Greget és be akartam vallani neki, mit is érzek iránta, de nem találtam sehol.
Ginnyékre viszont sikerült ráakadnom, ezért hozzájuk fordultam segítségért:

- Sziasztok, nem tudjátok, hol van Hermione?

Fogalmam sincs, mi ezen a félreérthető vagy kétértelmű, de ők úgy mosolyogtak össze, mintha legalábbis szerelmet szeretnék neki vallani. Ami amúgy igaz is volt, de nekik erről nem kellett tudniuk.

- Végre megmondod neki, hogy szereted?

Rendben, Malfoy vagy gondolatolvasó, csak ezt eddig nagyon jól titkolta, vagy ez ennyire látszik rajtam…

Pár percben elmeséltem nekik, milyen megvilágosodásom volt a parkban és ők felajánlották, hogy segítenek megkeresni életem értelmét. Kedves tőlük.

Így hát, - most már hárman – egy több-szem-többet-lát felkiáltással nekivágtunk a tömegnek.

Oké, én már az elején éreztem, hogy Greg egy bunkó, na de hogy ekkora? Az előbb még Hermionéval csókolózott, most meg jóformán ledugta a nyelvét egy vadidegen csaj torkán! Az általuk kiadott hangokból ítélve valahol a gyomra környékén járhatott.

Azt hiszem, ezzel nem csak engem sikerült totálisan felhúznia, mert ha jól láttam, Draco elég erőszakosan tartotta vissza Ginnyt attól, nehogy hirtelen felindultságában gyilkosságot kövessen el. Az én kezem is automatikusan ökölbe szorult.

- Öhm… Greg? Mond csak, neked véletlenül nem Hermionéval kellene lenned?

Malfoy hangja olyan hidegen és negédesen csengett, hogy abba még én is beleborzongtam. Hogy képes így türtőztetnie magát?

A srác mindenesetre elég zavarosan pillantott ki libája szájából.

- Hogy izé… Kivel?

Ha akkor nem tartjuk vissza Ginnyt a hugrabugos biztos, elbúcsúzhatott volna a gyereknemzés gondolatától.

- Tudod, Hermione – folytatta Draco – Olyan csinos, barna hajú…

- Jah igen, tényleg Hermione… - állt fel a kis csitrije öléből -… akkor, azt hiszem, megyek és megkeresem…

Ezt a pofátlanságot!

Láttam, hogy már Malfoy sem bírja sokáig, mert öklét ütésre készen lendítette a magasba, de nem hagytam, hogy befejezze a mozdulatot.

Gyorsabb voltam nála és Greg vérző szájjal zuhant a földre…


***


Be kell, hogy valljam, nagyon meglepődtem, mikor másnap értesültem arról, mi minden történt a bálban.

Nem hittem volna, hogy Harry otthagyja Emilyt, azt meg végképp nem, hogy így elbánik Greggel. Mondjuk megérdemelte, nem vitatom, de akkor sem kellet volna ebből ekkora ügyet csinálni.

Nem értem, mostanában mi van vele. Nagyon furcsán viselkedik. Tudom, hogy figyel, és úgy érzem, mintha mondani is akarna valamit, csak nem meri. Egy párszor ugyan próbáltam vele erről beszélni, de valaki vagy valami mindig közbejött és végül letettem erről a szándékomról. Talán egyszer majd elmondja…

Addig is hallgathatom Ginnyt és az ő folytonos piszkálódását, miszerint szerelmes vagyok Harrybe. Annyiszor mondogatta és annyi bizonyítékot hozott fel e mellett, hogy lassacskán már kezdtem én is hinni neki.

És végül is mi van, ha szerelmes vagyok Harrybe? Az miért lenne baj? Kinek ártok ezzel?
A barátságnak…

Idegesítő kis dög! Most már tényleg eldönthetné, kinek az oldalán áll, mert hogy nem az enyémen, az biztos!

Rendben, valóban a barátom, de ha esetleg ő is hasonlóképpen érez irántam… Ebben viszont nem lehetek biztos, és kockáztatni egy kísérletért a barátságunkat, az túl nagy ár. Akkor inkább csöndben maradok.

És így lett. Én hallgattam, mint a sír, ő is hallgatott, mint a sír, s a napjaink így teltek látszólag teljes boldogságban.

Egyik este aztán különösen fáradtan mentem fel a hálószobánkba. A sok stressz a vizsgák miatt, a folytonos tanulás, teljesen kikészített és Ginny azt ajánlotta, hogy vegyek egy forró fürdőt és lazítsak egy kicsit.

Jó ötletnek tartottam, – amúgy is rám fért már a pihenés – ezért késő este leballagtam a prefektusi fürdőbe.

Mint máskor, ez alkalommal is rengeteg áztattam magam. Újult erővel másztam ki a medencéből, ám szinte rögtön vissza is zuhantam.

A fiú fürdő ajtaja egyszer csak hangosan kicsapódott és valaki berontott a helységbe, én meg ijedtemben megcsúsztam és a fejemet beverve, visszaestem a vízbe.

Akkor még nem ájultam el a hatalmas ütéstől, csak megszédültem, de sajnos félrenyeltem és elég közel voltam már a fulladásos halálhoz. Szerencsére balesetem okozója – s egyben életem megmentője – még időben halászott ki a vízből. Kivitt a medence szélére, egy törölközőbe csavart és - gondolom oltalmazóan - átölelt.

Köhögtem még egy ideig, majd kissé sokkosan, viszont annál dühösebben néztem fel rá azzal a szent céllal, hogy letolom, amiért ilyen felelőtlenül viselkedett, amikor pillantásom találkozott Harry smaragdzöld szemeivel.

Na, csak akkor ájultam el…


***


Ez fantasztikus! Miért van olyan érzésem, hogy egy ehhez hasonló jelenetet már lejátszottunk pár hete?

Még, hogy menjek és áztassam ki a gondjaimat a prefektusi fürdőben! Malfoyra sem hallgatok többet!

Elhinné bárki is, ha azt mondanám, hogy csak samponért jöttem? Kötve hiszem…

És mindennek a tetejébe, még el is ájult a karjaimban! Huh, azért jól rám ijesztett az előbb. Szerencsére semmi komoly baja sem esett, azt nem éltem volna túl.

Elég hosszú ideig tartottam a karjaimban, mire ébresztgetni kezdtem. Azt hiszem, egy kicsit elmerengtem azon, milyen gyönyörű.

- Hermione… - szólongattam egy ideig, de mivel ez nem nagyon használt, inkább simogatni kezdtem az arcát -… Csipkerózsika, ébredj!

Még mindig nem reagált, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelten megcsókoltam.

Ajkai puhák voltak és édesek, selymes bőrét rózsa, míg haját érzéki jázmin illat lengte körül. Képtelenség volt ellenállni a szépségének…

Nem tudom, mit vártam ettől a csóktól. Éreztem, ahogy a gyomrom görcsbe rándul, a szívem pedig vadabbul kezd el kalapálni, és csak arra tudtam gondolni, mennyire szeretem.

Felébredt. Álomszép, gesztenyebarna szemeivel engem nézett és láttam, hogy zavarban van. Nem csodálom, hisz mindketten meztelenek voltunk, s én csak egy törölközőbe csavarva tartottam őt a karjaimban.

Féltem a reakciójától. Féltem attól, hogy visszautasít, hogy elküld maga mellől, hogy azt mondja, nincsen rám szüksége. Féltem, hogy a barátságunk is rá megy, pedig nélküle – rájöttem – üres az életem. Ő volt a gyógyír a sebeimre, boldogság az esős napokra, fény a sötétségben. Nélküle semminek éreztem magam…

- Harry… - fordult felém bizonytalanul – Ezt miért csináltad?

Hazudhattam volna neki. Mondhattam volna, hogy csak úgy, mert nem jutott semmi más az eszembe, de nem akartam, pedig biztos, hogy könnyebb lett volna.

- Mert szeretlek – válaszoltam őszintén, mire megcsókolt.

Abban a pillanatban tudtam, hogy ő is szeret, hogy ugyan azt érzi irántam, amit én ő iránta. Ez mindennél boldogabbá tett. Csókolózni vele, olyan volt, mint egy pillanatra belépni a Mennyország kapuján, pedig ez még semmi volt ahhoz képest, mint amit később tettünk. Az egész éjszakát egymással töltöttük és csodálatos volt...

De ez már egy másik – ennél pikánsabb – történet…

Írj kritikát!