8. fejezet

Borzongás futott végig a gerincemen, éreztem a közelségét, illata és testének melege minden egyes porcikámat betöltötte. Nem akartam, hogy valaha is messzebb menjen, feltámadt bennem a hisztis öt éves, és követelőzve közölte velem, hogy ő ezt akarja, már, mint inkább őt. Hiába hisztizett bennem, a felhőtlen boldogság közepette, úgy látszik Jeremy nem hallotta meg az éktelen nyervogást, hirtelen eltávolodott tőlem, magára hagyva a hisztis kis öt évest.

- Bocsi, mennem kell – lökte oda, majd elindult a hálóterme felé, nem sietett, nem menekült, csak elvonult, mint aki jól végezte dolgát.

- Mi az, hogy mennie kell? – kérdeztem magamtól ledöbbentem. Percekig csak ültem mozdulatlanul, és azon filóztam, hogy most csak álmodtam, vagy tényleg megcsókolt aztán faképnél hagyott Jeremy. Megszokott mozdulataimmal felálltam a fotelból, összeszedegettem a cuccaimat, és elindultam a hálóm felé.

            Miután letúrtam a könyveimet az ágyamról, nagy nehezen le is tudtam feküdni. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy nem nagydolog ez, hisz nem rég még én kosaraztam a pasit, és különben is kit érdekel Jeremy? Engem ugyan nem… Csakhogy ez egy igen vaskos hazugság volt. Ma megcsókolt. Még belegondolni is jó érzés volt, mégsem tudtam elhinni. A tóparton igazat mondtam Olivernek, nem tudtam, hogy mit akarok, végre túl voltam rajta, nem epekedtem utána. Erre jön, és BUMM újra eléri, hogy érezzek valamit.

            Nem akartam, hogy érdekeljen, nem akartam érezni a kis boldogság pillangókat a mellkasomban mindenegyes alkalommal, mikor rám mosolyog, és mikor tudtán kívül lopva hozzám… nem akartam azt érezni, hogy ő az, aki kell nekem.

Fáradtan ébredtem, olyan érzésem volt mintha a gyomromba egy zongora lenne, és minden egyes mozdulatomat egy jó mély hanggal kísérné, melynek hatására két centivel arrébb rezgek, pluszba a macska is kitúrt az ágyamból…ideges voltam.

            Mikor megláttam mennyi az idő, nagy lendülettel vissza kívántam vetődni az ágyba, de mikor fejem találkozott az éjjeliszekrénnyel, akkor úgy döntöttem, ez az ágy ellenem esküdött.

            Hirtelen ötlettől vezérelve, magamra kaptam a köntösömet, és nyuszi módjára lopózva eljutottam a kitűzött célomig. Ott álltam Oliver ágya mellett, és feltámadt bennem gonosz énem. Óvatosan bemásztam mellé az ágyba, és meggyőződve arról, hogy az igazak álmát alussza, jó közel bújtam hozzá, és egy brutális mozdulattal beleszuszogtam a fülébe, majd ahogy csak tudtam, elkezdtem csikizni az oldalát.

 Oliver egy nem épp férfias sikkantás közepette röhögve kiesett az ágyból, magával rántva a takarót, és kis híján engem.

- Te gyilkos! – kiáltott fel, és azzal a lendülettel rám ugrott. Szó szerint neki szegezett az ágynak. – kérj bocsánatot, elrontottad az ébredésem.

- Nem is – visítoztam nevetve. –, ennél jobban nem is ébredhettél volna! – próbáltam bizonygatni.

- Ha végig gondolom, azért ébredhettem volna jobban is, például, ha más céllal bújsz az ágyamba.

- Egy állat vagy, mindig csak arra tudsz gondolni.

- Csak egészséges a szexuális felfogásom, és bizonyos esetekben az életem is. Tényleg hogy kerültél az ágyamba?

- Bemásztam – feleltem őzike szemekkel.

- Ezért még Nobel díjat kapsz – mondta vigyorogva. -, Alexis Kicsi lány Gilmore, aki feltalálta az ágyba mászás művészetét.

- Hihetetlen, hogy belőled már korán reggel dől a hülyeség.

- Ez az én egyedi tudásom, le is fogom védetni, de most komolyan Xela, mit kerestél az ágyamban? Soha még csak arra se tudtalak rávenni, hogy kicsit beugorj a hálónkba.

- Ha lejössz velem reggelizni, akkor elmesélem.

- Rendben – pattant fel, és már indult is az ajtó felé.

- Oliver!

- Hmm? – nézett vissza.

- Nem kéne felvenned valamit? – kérdeztem, végig nézve rajta, megállapodva a kiscsibés boxerén.

- Nem értem a problémádat, olyan, mint egy rövidnadrág – felelte tettetett sértődéssel.

- Drágám, ha azt akarod, hogy a rajongóid a folyosón összeessenek a meztelen felsőtested látványától, bár lehet, hogy a kiscsibéid nagyobb hatással lennének rájuk, de ha azt akarod, hogy a boxered meggyalázza a férfi egódat, akkor gyere le így. – feleltem egy kaján vigyor kíséretében.

- Szerintem rohadt vicces lenne, de ha ilyen prűd vagy akkor felöltözöm.

             A nagyterem felé menet, mindent elmeséltem Olivernek. Végig hallgatott és furcsán higgadtan reagált a történtekre.

- Hol az a SZEMÉT DISZNÓ, AKI BÁNTOTTA AZ ÉN KICSI LÁNYOM LELKÉT!?!

Na jó kicsit túloztam, nagyon rosszul viselte, hogy megint át lettem…

<i>Hogy mondjam szépen?</i>

…lökve a palánkon.

- Légy szíves ne üvöltsd vele tele az iskolát, hogy mennyire könnyű engem lekapni, majd otthagyni. Köszönöm.

- Jaj kicsi, bocsika – ölelt át. -, nem akartam, hogy neked rossz legyen, csak elkapott a hév.

- Ne is törődj vele, nem foglalkozom olyan kis dolgokkal, mint a férfiak.

- Héhéhé! – állt elém. – azért velem, tessék foglalkozni.

- Veled azért foglalkozom – feleltem mosolyogva.

- Na gyere együnk valamit.

- Benne vagyok, a gyomrom lassan már csak egy óriási lyuk lesz.

Reggelizés közben, arra jutottunk Oliverrel, hogy nem kell nekünk nő/férfi, éljük szépen az életünket, és majd, mint tökéletes pár egyszer összeházasodunk, csinálunk egy-két macskát … merthogy se neki, se nekem nincs kedvem szülni. Aztán boldogan élünk amíg… meg nem találjuk a nekünk szánt nőt/pasit. Tehát végülis mégis szükségünk van nőre/férfira. Ez egy ördögi kör.

            A klubhelyiségbe egy hirdetmény várt minket, miszerint Oliver álmainak nője, Umbridge betiltja az egyesületeket, tanuló köröket stb…

- Te kicsi lány, ez azt jelenti, hogy ezentúl nem tanulhatunk?

- Hát ilyen hülye megfogalmazás mellett tényleg az jön le az embernek, hogy csak engedéllyel tanulhat együtt más emberekkel.

- De látod! Én megmondtam, hogy tenni fog valamit Potter ellen.

- Oliver drágám, te vagy a Roxfort legnagyobb pletyka fészke.

- Most meg is sértődhetnék, te lelketlen.

- Mégse teszed, mert tudod, hogy igazam van. – ebben a pillanatban haladt el mellettünk Jeremy tudomást sem véve rólam. Nem szépítem a dolgot, iszonyúan rosszul esett, hogy keresztül néz rajtam. – Szólj rám, hogy sose kezdjek férfiakkal.

- Nyugodj meg rajta leszek, ezentúl csakis az általam jóváhagyott férfiúval randevúzhatsz és találkozhatsz.

- Szia Xela. – lépett oda Larten.

- Na Ő nem tartozik ebbe a kategóriába, nem engedhetem, hogy bántsanak.

- Olyan egy állat vagy! Szia Larten, hogy vagy, kiheverted a tegnapi délután agysorvasztó hatásait?

- Nagyjából, ma még nem találkoztam az eszement húgommal, úgyhogy eléggé fitt vagyok agyban.

- Akkor, akár tanulhatnánk is.

- Ha neked ahhoz van kedved.

- Figyu nem megyünk le a tóhoz? Xela te is kiszellőztethetnéd a fejedet, meg Larten is kicsit összébb rázódna veled, végülis összhangban kell lennetek ha együtt akartok tanulni. – szólt közbe egy kacsintás kíséretében Oliver.

- Nekem megfelel – felelte ő, miközben kérdőn rám nézett.

- Jah, igen, nekem is, menjünk.

A délelőtt nagy részét a tó mellett töltöttük, kihasználtuk, hogy még nincsenek olyan hideg és megejtettünk egy jó kis lazulós tanulást, bizony lehetséges lazulósan tanulni. Oliver és Larten rájöttek, hogy nincs értelme egymásra fújniuk, így ki voltam téve az okoskodásuknak. Mi mást csinálna két „összezárt” férfiember szerűség, ha nem hülyébbnél, hülyébb dolgokról beszélgetnének.

            A tó hihetetlenül szép volt, legszívesebben előkaptam volna a fényképezőgépem és a tó körül rohangászva, és visítozva kattogtattam volna, miközben repkedve közöltem volna az engem őrültnek nézőkkel, hogy kérem szépen ez MŰVÉSZET! De a fényképezőm otthon felejtettem, és lusta voltam levelet írni haza. Pedig kéne.

- Na én most megyek – térített magamhoz Oliver benyögése.

- Rendben, majd még beszélünk.

- Naná! Na szia kicsim – hajolt le hozzám, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Szia drága, vigyázz magadra! Nehogy leteperjen valami túlbuzgó csaj!!

- Tudok vigyázni magamra, a szexuális kisugárzásommal meg nincs mit tenni, kellek a nőknek, ez van. – felelte.

- Tudsz róla, hogy nem normális a barátod? – fordult hozzám Larten.

- Igen, nem teljesen ép, ez az, amit imádok benne, ettől függetlenül mindig lehet rá számítani. Nem látszik de van komoly oldala is.

- Igen, látszik, hogy nagyon szeret téged – válaszolta kissé halkan.

- Persze, mint barátok. Nem tudom elképzelni, hogy több legyen közöttünk, egy igazi barátot veszítenék el.

- Miért veszítenéd el?

- Semmi sem tart örökké – feleltem pesszimistán.

- Ennyi erővel mondhatnád, hogy a barátságotok se tart örökké, ne állj hozzá így a dolgokhoz, mert akkor tényleg mindennek vége lesz.

- Űűű de bölcs itt valaki.

- Komolyan mondom Xela, nem állhatsz hozzá mindenhez úgy, hogy nem lesz belőle semmi. Tenni kell azért, hogy legyen belőle valami, nem szabad pesszimistán neki látni a dolgoknak.

- Jeszum pepi, úgy beszélsz mintha ismernél.

- Kezdelek kiismerni…

- Ne mond azt, hogy ilyen könnyű belém látni.

- Nem mondom, mert hazugság lenne, de ez a három nap pont elég volt arra, hogy lássalak több helyzetben, abból le lehet szűrni, hogy milyen ember vagy.

- És milyen ember vagyok? – kérdeztem tőle, egy csepp gúny nélkül, tényleg érdekelt, hogy mit gondol rólam.

- Azt, hogy kedves lány vagy, és aranyos, okos… de nem vagy elégedett magaddal, és mindig másokra bízod magad helyett a döntéseid meghozatalát.

- Hát ez nevetséges – csattantam fel, annak a tudatában, hogy teljességgel igaz, amit mondott, nem vagyok képes döntéseket hozni, példa erre Jeremy.

- Azért mondod, mert tudod, hogy igaz.

- Nem is – próbáltam kerülni a tekintetét.

- Ha döntéseket tudnál hozni már rég Jeremyvel beszélnél, nem pedig velem társalognál arról, hogy milyen vagy. Ezt is csak azzal a céllal teszed, hogy megtudd milyennek, kellene lenned, és mit kellene tenned.

- HONNAN TUDSZ TE JEREMYRŐL, ÉS HONNAN VESZED A BÁTORSÁGOT, HOGY ÍTÉLETET MONDJ FELETTEM? – üvöltöttem magamból kikelve.

Elindultam a kastély felé, a bejárati csarnokba utol is értem Olivert.

- Halljam, te voltál? – estem neki, egy csoportnyi lány figyelmét kiérdemelve ezzel.

- Mi van? – kérdezett vissza meglepetten.

- Te voltál az, aki elmondta a Jeremys dolgot Lartennek?

- Hát igen…

- DE MIÉRT? – keltem ki újfent magamból.

- … de ő már tudott róla.

- Hogy mi van? – kérdeztem tőle, egyre nagyobb szívritmus zavarral.

- Jeremy szétkürtölte… - felelte félősen.

- HOGY MI VAN?

Meg sem álltam a klubhelyiségig, ahol természetesen ott találtam Jeremyt, amint Ronnieval beszélgetett.

- Rohadt büszke vagy magadra, mi? Nem elég, hogy este jól átvágsz, de még szét is kürtölöd az egész iskolába, hogy milyen könnyű engem megszerezni? Tőled meg Ronnie többet vártam volna, a BARÁTNŐM vagy, még ha épp van közöttünk nézeteltérés!

A Griffendélesek érdeklődő tekintetétől követve felvágtattam a hálónkba, és elbújtam… az egész világ elől. Megalázva éreztem magam…