2. fejezet

Az Abszol úton eltöltött nap óta már lassan két hét is eltelt. Három nap volt hátra a szünetből, ezért úgy gondoltam ideje lenne közölni a szüleimmel, hogy Oliver nálunk fogja tölteni a szünet utolsó napját, és másnap együtt megyünk ki a pályaudvarra. Valamiért nagyon úgy éreztem, hogy nem díjaznák az ötletet.

            Úgy gondoltam saját magamnak takarítok meg energiát, és időt, ha egyszerre közlöm mindkettőjükkel a „jó” hírt. A feltételeknek viszont csak a vacsora felelt meg, viszont ez tűnt egyben a legrosszabb időzítésnek is, apum nem nagyon díjazta, ha beszélgettünk evés közben.

- Ö kérdezhetek valamit? – próbálkoztam a téma felhozásával.

- Persze kicsim, miről lenne szó?

- Hát ööö, csak… tudod hamarosan kezdődik az iskola, és azon gondolkoztam, hogy a pályaudvarra…

- Jaj kicsim jó, hogy felhoztad! – vágott közbe apum nagy meglepődésemre. – Múltkor elfelejtettem végig mondani hazafelé.

Ajaj lehet, hogy oda kellett volna figyelnem hazafelé, hogy mit magyaráz apu?

- Mit is? – kérdeztem puhatolózva.

- Azt, hogy hogyan jutsz el a pályaudvarra, mert édesanyád és én holnap utazunk egy külföldi konferenciára, úgy volt, hogy csak 31.- én kell indulnunk de hát Caramel hajthatatlan volt, mindenáron azt szeretné, hogy hamarabb ott legyek, de ez most a te szempontodból nem fontos, úgy gondoljuk, hogy elég felelősség teljes vagy ahhoz, hogy ezt a pár napod egyedül töltsd.

- Tudnod kell kicsim, hogy ha úgy érzed nem lenne jó ha egyedül itt hagynánk akkor megértem. – fogta meg a kezem anyu. – Úristen John nem jó ötlet ez, inkább itthon maradok.

- Anyu nem lesz semmi bajom, apunak igaza van, elég nagy vagyok már, nyugodtan menj csak el vele, és érezzétek magatokat nagyon jól.

- Drágám már megígértem Corneliusnak, hogy velem jössz, nem mondhatom le miattad, és Alexis is tud már magára vigyázni.

- Tényleg anya, jól elleszek, nem fogok eltévedni, legfeljebb kimegyünk taxival.

- Mentek?

- Megyek – javítottam ki gyorsan magam. –, csak kicsit skizofrén vagyok

- Holnap reggel indulunk is Alexis. – fordult felém apu.

- Olyan hamar?

- Igen, minél hamarabb annál jobb. – mosolygott. – Na, de most már menj aludni.

- Sziasztok.

- Szia kicsim és jó éjt.

Felsiettem a szobámba, és lehuppantam az ágyamra, és csak néztem ki a fejemből. Tényleg nem értem magam, semmi értelme nem volt annak, hogy nem mondtam meg anyuéknak, hogy Oliver átjön hozzám. Jó anyu biztos izélt volna, hogy itthon marad, de így meg ha megtudják, áh inkább ne is foglalkozzunk ezzel. Csak ezután esett le, hogy hoppá, hisz anyu és apu elutaznak, egyedül leszek itthon. KOPP, hát leesett, ilyen se fordult elő. Most rögtön írni kell Olivernek

Helloka!

Nálam minden tuti. Szülők holnap utaznak el /mint az ma kiderült/, úgyhogy most két napig egyedül leszek itthon / hüpp - hüpp /, ha van kedved és anyud is jónak látja akkor jöhetnél pár nappal hamarabb. Írj vissza ha tudsz valamit… Nagyon gyorsan!

Hatalmas pusy

Xela

Gyorsan rákötöttem Hermész lábára, és kidobtam az ablakon, szegény nem viselte túl jól, de per pillanat nem olyan állapotban voltam, hogy ezzel különösen sokat foglalkoztam volna.

            Másnap későn keltem, anyáék már rég nem voltak itthon. Úgy ahogy voltam kócosan, alvó ruciban döcögtem le a konyhába. A ház teljesen csöndes volt, tök furcsa volt. Benyitottam a konyhába, és jó kis álmos fejjel elindultam a spájz felé.

- Szia! – olyan sebességgel fordultam a hang irányába, ami tőlem így pár perccel a kelés után rekordnak számított.

- Oliver! A frászt hoztad rám! – kiáltottam rá.

- Bocsi. Nem gondoltam, hogy így reagálsz, csak poénnak szántam! Gondoltam örülnél ha meglepnélek.

- Örülök, csak megijesztettél.

- egyébként tök aranyos ez a ruci, és ez a hajkombináció, csábító vagy kicsi lány – mondta vigyorogva miközben felém lépett.

- Elnézésedet kérem, nem gondoltam rá, hogy itt leszel, így nem öltöttem fel a kis estéjit, és nem lőttem be a hajam a tiszteletedre – feleltem neki, miközben próbáltam nem gondolni rá, hogy leleplezte a macis alvó toppom és nacim. – Na, akkor én most fel is megyek átöltözni. – ügettem fel a lépcsőn.

- Kicsi lány. – kiáltott utánam. – Tényleg csini vagy!

- Kösz – mondtam mosolyogva.

- Na futás, öltözz át én el leszek addig, de aztán ezt a mamuszt tényleg vedd el, mert még a végén rád mozdulok. – kacsintott, majd kisietett az udvarra.

- Hülye – mondtam magamnak, miközben felcaplattam a szobámba. Felérve beleugrottam valami ruhafélébe, és már siettem is vissza a konyhába. Oliver már ott ült az asztalnál, ami megvolt terítve.

- Nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen kis házias vagy, valaki egyszer nagyon fog örülni ennek a tulajdonságodnak.

- Ezt csak neked, csak most kicsi lány! Na jó talán még lenne egy kivétel. Terveztél valamit mára?

- Hát mivel nem tudtam, hogy jössz arra gondoltam, hogy zajongok kicsit. Mióta a Roxfortba járok alig jutottam a zongorához.

- Istenem miket tudok meg, azt hittem a gitározásban kimerül a zenei vénád.

- Rosszul hitted!

            Reggeli után felmentünk a szobámba, sokszor járt már itt de csak most látta végleges formájában. Az egész napot végig beszélgettük, Harry Potter is szóba került egyszer, Oliver váltig állította, hogy ki akarták rúgni az iskolából. Hittem Olivernek hisz régóta ismerem, de nem értettem, hogy ha ez igaz, akkor a próféta miért nem verte nagy dobra, mostanában nem nagyon szerették Harryt, se Dumbedoret. Persze végig hallgathattam Oliver beszámolóját arról, hogy miért mentek szét Lilian-al. Nem mintha egyértelmű lenne, hogy teljesen nem illettek össze.

            Már két napja nálunk tanyázott Oliver, és fergeteges hangulatot csinált, imádtam vele lenni, ilyenkor minden jobb volt szebb és boldogabb. Az indulás előtti utolsó napot a holmink összepakolásával, és ebből adódóan a ház rendbe rakásával töltöttük. Úgy terveztük, hogy este mintegy az eltöltött napok, és a mai munka megkoronázásaként, csendes pihenőt fogunk tartani. Így hát sötétedés után letelepedtünk a nappaliba. Oliver főzött finom teát, és azt szürcsölgetve beszélgettünk.

- Oliver hogyhogy megvetted a cicát? – böktem a fejemmel a padlón hempergő kiscica felé, amelyet Oliver hozott magával.

- Olyan kis jópofa volt, és mikor te megvetted a testvérét, gondoltam veszek én is egyet.

- Ugyan már, nem mered bevallani, de a kis aranyos szíved miatt nem tudtad otthagyni ezt a drága cicut.

- Nem érte miről beszélsz.

- Dehogynem, de ha nem akarod bevallani, muszáj lesz kierőszakolnom belőled az igazságot!

- Segítség meg akarnak erőszakolni! – kiabálta röhögve. – Nana! Tudod, hogy ezt nem bírom! A halálba küldhetsz ezzel! – kezdett neki, mikor meglátta, hogy hatalmas csikiző rohamra számíthat. – Kicsi lány te egy boszorka vagy!

- Nagyon jó a megfigyelő képességed – feleltem mosolyogva és odaugrottam hozzá.

            Csikiztem ahol csak értem, ő meg csak nevetett alattam, meg se próbált védekezni. Több percig így ment, míg végül eljutottunk arra a pontra, hogy ha tovább csikizem akkor megfullad.

- The kis bhoszorkha – lihegte, miközben megpróbált feltápászkodni, ami nem nagyon jött össze neki, mivel még mindig rajta ücsörögtem. -, most aztán kapsz! – kiáltott és rögtön nekem is esett.

             Ahol csak ért csikizett, nem is tudtam, hogy csikis vagyok. Soha senki enm csikizett meg, így egyáltalán nem voltam annak tudatában, hogy én is csikis vagyok. Hát msot legalább megtudtam, azt hittem mindjárt meghalok, hol a nevetéstől, hol a levegő hiányától. Hirtelen puffanás, érzem, hogy földet érek és rögtön utánam és rám érkezik Oliver.

- Én vagyok nehéz, mi? – kérdeztem tőle kacagva.

- Beza kicsi lány, nem is vagy te olyan kicsi! – mondta, miközben megpróbált leszállni rólam.

- El kell ismerned, hogy egy hihetetlenül vajszívű pasi vagy.

- El van ismerve, de cserébe kérek valamit, mutasd be azt a nagy zongora tudást amit első nap emlegettél.

- Úristen, nagyon rég zongoráztam utoljára. – tápászkodtam fel. – Eleinte nem nagyon fog, menni.

- Nem gond, én annyira nem értek hozzá, hogy tőlem végig nem mehet.

Nagyon furcsa volt újra a zongorához ülni. A Roxfortba való felvétel előtt nagyon sokat zongoráztam, anyu elvárta tőlem. Jó volt újra ott ülni, és csak nyugiba zenélni.

            Este ott a nappaliban aludtunk el, és kicsit késve is ébredtünk reggel. Gyorsan megreggeliztünk, összeszedtük a még szétdobált cuccaink. A macskákat betuszkoltuk a kis szállító dobozba, Oliver hívott taxit. Mire ideért már nagyjából készen voltunk, még gyorsan felkaptam néhány könyvet, Oliver engem kapott el, és „rángatott” ki a kocsiig.

            Mire átjutottunk a vágányunkra, már a vonat épp induláshoz készülődött. Gyorsan feldobáltuk a holminkat, és mi is felugrottunk. A nagy sietségtől kifáradva rogytunk le a folyosóra és percekig némán ültünk ott, egymás zihálását hallgatva.

- Meg kéne keresni Ronnie-t – fordultam Oliverhez.

- Jó ötlet, neked utána amúgy is sietned kell a prefi gyűlésre.

- Uh, tényleg ez kiment a fejemből, remélem McGalagony nem lesz kiakadva.

- Nem hiszem, de akkor induljunk.

Jó pár kupét végig kellett néznünk mire megtaláltuk Ronnie-t, az én drága barátosnémat. Ronnie mugli születésű volt, saját elmondása szerint ezért volt ilyen jó tanuló. Szerinte az játszott közre abban, hogy jó tanuló, hogy a mugli tudományok után a varázslók világa sokkal érdekesebb volt számára, és mindent tudni szeretett volna, ezzel minden bizonnyal én is így lettem volna. A kupéban egyedül üldögélt és egy jó vaskos könyvet olvasott.

- Hello – köszöntünk egyszerre Oliverrel.

- Sziasztok, már azt hittem lekéstétek a vonatot.

- Majdnem, de szerencsére elértük. – feleltem miközben feltuszkoltuk a csomagjainkat az ülések fölé.

- Ronnie drága, mizu vele? – huppant le mellé Oliver, majd átkarolta a vállát.

Olvier amióta csak ismeri Ronnie-t bele van zúgva, bár erről a kedvenc barátnőm nem igen vesz tudomást, valamiért nem szimpatizál az Oliver féle fiúkkal. Bár úgy tűnik Olivert nem nagyon izgatja a dolog, ismerem annyira, hogy tudjam igenis ez komoly érzelem nála, és holmi futó kapcsolatok nem feledtetik Ronnie-t.

- Na jó gyerekek, nekem indulnom kell a Prefektusi gyűlésre, így is elkéstem. Aztán Oliver tartsd magad takarékon, ha lehet ne veszetek össze!

- Ugyan egy angyallal nem lehet összeveszni. – mosolygott Ronnie-ra. – Mit olvasol?

- Tolkien…

Hallottam még mielőtt behúztam magam mögött a kupé ajtaját. Sietve indultam a vonat elejéhez, általában az első vagonban tartották a prefektusi gyülekezőt. Mire odaértem már az új prefektusok bemutatásánál tartott McGalagony.

- Elnézést professzor.

- Semmi gond Miss Gilmore, a lényeg, hogy előkerült. Nos tehát az új prefektusok bemutatásánál tartottam. A Mardekár házból Mr. Malfoy és Miss Parkinson, a Hugrabugból Miss Abott és Mr Macmillan, a Hollóhátból pedig Miss Patil és Mr Goldstein került ki prefektusként. Természetesen mint újonc prefektusoktól maguktól is ugyanazt a viselkedést várjuk el amit az idősebb prefektusok gyakorolnak, bármilyen nemű problémával a házukban maguk felett járó prefektushoz kell fordulniuk. Úgy gondolom mindent közöltem amit itt megtehettem, további jó utazást – köszönt el a professzor.

- Kik lettek a Griffendélből? – fordultam Danielhez, aki az évfolyamomban volt a másik Griffendéles prefektus..

- Hermione Granger és Ronald Weasley, most megyek Xela, majd még beszélünk.

- Oké, szia. – intettem, miközben Hermione-t kerestem a tekintetemmel. – Szia, Gratulálok! Tudtam, hogy Prefektus leszel.

- Xela! Szia, már nem tudtam hol lehetsz. Ő itt Ronald Weasley – mutatott a mellette álló fiúra.

- Szia Alexis Gilmore – nyújtottam a kezem.

- Heloka, Ron…

- Hívj csak Xela-nak biztos sokat fogunk még találkozni. – mosolyogtam rá.

- Bocsi, de nekünk mennünk kell, majd őrjárat alatt benézek. Szia.

- Sziasztok.

- Na milyen volt a prefi gyűlés? Kiktől kell idén rettegnem? – fordult hozzám, miközben behúztam magam mögött a kupé ajtaját.

- Semmi különös, ugyan elkéstem róla de az új prefektusokról beszámolhatok neked. A Griffendélben Hermione Granger lett és Ronald Weasley.

- Hermione, úristen. Éreztem a vesztem, az a csaj ki fog innen rugatni.

- Már miért rugatna ki? Nem is ismer.

- De ki nem állhat engem.

- Ezt meg honnan beszed?

- Nem tudom.. csak érzem, nem csíp engem az a csaj. Ennyi az egész.

- Aha, és azt nem érzed véletlenül néha napján, hogy teljesen hülye vagy?

- Xela! – szólalt meg hirtelen Ronnie.

- Tessék?

- Ne beszélj így. – mosolygott rám.

- Mondod ezt te?

- Ugyan kicsi, azt ne mond, hogy te hallottad valaha is káromkodni – vágott közbe halál komolyan Oliver.

- Ezt a témát inkább ejtsük.

- Ronnie, én így is szeretlek! – ölelte meg Oliver majd hozzám fordult. – Tényleg tud csúnyán beszélni? – suttogta nekem.

- Kösz, most megnyugodtam, nem tudom mit kezdenék nélküled.

- Természetesen semmit.

- Oliver, állj le, felment benned az ego pumpa. – Fordultam feléjük. – Mi jót csináltál a nyron Ronnie?

- Semmi különöset, újfent nyaralhattam a rokonaimnál, úgyhogy teljesen varázs mentes két hónapot élhettem meg. Elég uncsi volt, bár azt be kell valljam,  hogy a tengerpart különösen szép…

- Összeszedtél valami izmos vízi mentőt, mi? – kottyantott közbe nagy vigyorral az arcán Oliver.

- Csitt, gyanakszom rá, hogy az unoka testvérem fog kapni egy Roxfortos levelet jövőre, nagyon örülnék neki.

A vonatút alatt Ronnie elég sokszor temetkezett vissza a könyvébe, főleg mikor Oliver haverjai tévedtek be. Valamiért nagyon nem csípte őket, nekem nem volt különösebb bajom velük, Tom-ot kifejezetten kedveltem. Hermione is benézett pár percre a járőrözés alatt, bár a haverja nem nagyon díjazta, úgy látszott nem nagyon örül a prefektusi teendőinek.

Mire megérkeztünk a sulihoz az eső elöntötte az állomást, így egy kis fincsi sár tengeren kellett átverekednünk magunkat.

- Xela, neked nem a gólyákat kéne pesztrálnod?

- Ugyan, kicsi lány már nem is olyan kicsi, vannak már alatt a prefik akiket lehet ugráltatni. – kacsintott Oliver.

- Azért ez nem teljesen így van, de tény, hogy szerencsére nem nekem kell rohangásznom a picúrokért.

A fiákerekért persze megint csatázni kellett, mintha nem jutna mindenkinek hely.

- Én most picit lépek gyönyörű hölgyeim. – indult el Oliver a barátai felé, mikor kiszálltunk a fiákerből.

            A nagyterem mint mindig most is gyönyörűen festett. A Griffendél asztalához érve gyorsan lehuppantunk Ronnie-val és foglaltuk a helyet Olivernek is.

- Itt is vagyok csajok. – huppan le közénk egy kis idő után.

A süveg dala idén kifejezetten hosszúra nyúlt, és eléggé mutatomnektekazutat hangvételűre sikeredett, bár meglehetett érteni, elég gázos volt mostanában minden. A beosztás után persze Dumbledore szólásra emelkedett.

- Jaj, ugye nem most fog bejelentéseket tenni. Azzal az egyik diákja halálát okozná – szenvedett Oliver.

- Nyugi drága, mindjárt ehetsz.

Ezt igazolva, Dumbledore helyet foglalt a tanárok asztalánál és Oliver végre rávethette magát az asztalon álló tányérok tartalmára. A vacsora eseménytelenül telt, bár ha jól láttam, és ezt eseménynek lehet nevezni Lilian McCoy valamilyen apropóból beesett az asztal alá.

- Na most már fullon vagyok. –dőlt hátra elégedetten Oliver. – Jöhet az új esvéká tanár.

- Kicsit már unalmas, hogy minden évben újat kapunk – kottyantotta közbe Ronnie.

- Pszt. – fordultam feléjük, mikor Dumbledore szólásra emelkedett.

            Mint mindig most is végig zongoráztunk a mit nem szabad listán, bár ahogy észrevettem Olivert ez minden évben hidegen hagyta. Bemutatta az új tanárokat. Anyám ez az új SVK tanár olyan mint egy mutáns béka.

- Ezt nézd kicsi lány, a csaj nem vágja hogy mennek itt a dolgok. – mutatott az új tanár felé, aki úgy tűnt félbe kívánja szakítani az igazgatói beszédet.

- Azt hiszem, hogy be kell mutatni itt a dogokat ennek a nőnek, bár nem értem hogy került ide. A hivatalban Caramelnek dolgozott eddig.

- Nem hiszem el, már itt is kampányoltatni fog az öreg? – fintorogtam.

- Csitt már! – fordult felénk Ronnie. – Kíváncsi vagyok miről gajdol.

Megpróbáltam én is odafigyelni, de hát nem nagyon jött össze. Elég unalmasan adta elő az egészet, de azért volt amit kivettem belőle, és arra a megállapításra jutottam, hogy nem szeretem ezt a nőt.

- Istenem, nem bírom – nyögött fel Oliver, miközben látványosan az asztalra ’ejtette’ a fejét.

Nagy végre befejezte a monológját Umbridge és újra szóhoz jutott az igazgató.

            Mire elindultunk a Torony felé Oliver hangosan szenvedett, hogy ő milyen fáradt.

- Ne szenvedj már, és még a nők hisztisek. – szólt be Ronnie.

- Igenis hisztisek vagytok, és én most nem hisztizek csak kinyilvánítom az érzéseim.

- Könyörgöm ne kezdjetek rá. – nyögtem Oliver alól aki valamilyen okból kifolyólag jó ötletnek tartotta, hogy rám dőlve megy fel a toronyba.

Nagy nehézségek közepette megérkeztünk a klubhelyiségbe, és szerencsére nyugi volt. Éljen a prefektusi teendőim ma se lesznek.

- Háleluja! – kiáltott  fel Oliver miközben leült az egyik fotelbe.

- Jaj te szegény, majdnem belehaltál ebbe a nagy útba. – mosolyogtam rá.

- jaja, csak te tartottad bennem a lelket kicsi lány, úgyhogy megérdemelsz egy nagy nagy ölelést.

            Olyan lendülettel ölelt meg, hogy azt hittem a kandallóba érek talajt. A kandallóig ugyan nem jutottunk, de valakinek igen keményen neki ütköztünk.

- Au! – kaptam a fejem azon részéhez melyet bevágtam a mögöttem álló vállába.

- Ti mindig neki mentek valakinek? – hallottam egy ismerős hangot Basszus a srác az Abszol útról.

- Bocsi haver, nem direkt volt. Csak ez a drága leány nem képes megtartani az egyensúlyát.

- Engem nem zavar ha ti ennyire együtt vagytok, csak könyörgöm engem kerüljetek el, mert nagyon veszélyesek vagytok rám nézve így párban – mondta Larten, majd elindult a fiúk hálótermei felé.

- Én megmondtam kicsi lány! Te vonzod ezt a pasit. – kacsintott Oliver.

- Vicces vagy, na én megyek aludni, lejegelem a púpom és elteszem magam holnapra. Te meg menj aztán beszélgess a drága ex-eddel. –intettem Lilian felé, aki igen magabiztosan közeledett felénk.

- Jaj nekem, jó éjt picim. – adott egy puszit, majd elindultam felfelé.

A szobába még senki nem volt, Gyorsan elfutottam fürdeni, felkaptam az alvó rucim és bebújtam a jó meleg ágyba, sajgott a buksim ahol bevertem… furcsa volt, a fejem búbján dobogott a szívem. Egy ideig álmatlanul feküdtem, aztán előkerült a macsekom, beugrott mellém az ágyba én pedig elhúztam az ágyfüggönyt. Hamarosan elnyomott az álom.