Alexis Minerva Gilmore

Az ablaknál ültem. Az idő érzékem felmondta a szolgálatot. Hajnalban ébredtem, és azóta csak ültem az ágyamban és kifelé bámultam a szobám ablakán. Kifelé, de közben mégse… nem láttam a kint mozgolódó embereket, máshol jártak a gondolataim. Hamarosan vissza kell mennem a Roxfortba. Örültem neki, hogy végre magam mögött hagyhatom a szüleimet. Anyum állandó féltése lassan betegessé vált. Apum pedig váltig állította, hogy őrült vagyok, ha hiszek Dumbledorenak, aki év végén közölte az iskola diákjaival, hogy Voldemort visszatért. Abszurdnak tűnt, de ez megmagyarázta Cedric halálát, és Harry Potter viselkedését. Egy évvel járok Potter felett és egy házba is, viszont sose beszéltem még vele. Ez valahogy kimaradt az elmúlt évek alatt. Az egyik barátjával viszont jóban vagyok. Hermione Granger egy nagyon kedves ismerősöm. Egy zseni a csaj, de komolyan. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ebben az évben. Annyi minden történet az év vége óta, hogy biztos vagyok benne itt még gondok, lesznek, ezért is döntöttem úgy, hogy naplóírásba kezdek (no meg azért mert anyum nyaggatott, hogy talán így majd jobban megnyílok az embereknek).

- Lexi! – kiáltott fel anya, a hangja kizökkentett a merengésemből. – Gyere le!

- Oké. - mondtam magamnak halkan.

Nagy nehezen kimásztam a takaróm alól, és elkezdtem magamra rángatni a köntösöm. Anya ki nem állhatta, ha az alvó rucimba lengedeztem le a lépcsőn, így bevezettem a köntösös megoldást. Mondhatjuk, hogy felettem már csak a tető lakik. Mikor beköltöztünk ide, rögtön birtokba vettem a padlásszobát. Ide nem nagyon jártak fel a szüleim. Ez volt az én kis kuckóm.

- Lexi!

Jaj de utálom, ah így hív, húztam el a számat, miközben megrúgtam a lépcsőt, ami elkezdett lefelé csúszni.

- Megyek már! – üvöltöttem le.

Mire leértem a konyhába anya már nem volt ott. Ledobtam magam az asztalhoz és elkezdtem gépiesen rágni az odakészített palacsintát.

- Szia kicsim – jött be anya. Anyum szép nő volt. Olyan kirakatba való, bár sose mondta, de látszott rajta, hogy imádná, ha olyan lennék, mint ő. Én viszont utálnám.

- Szia anyu, apa?

- Minisztériumba.

- Oh, értem. Figyu anya, ma elmennék az Abszol útra bevásárolni, tegnap megjött a levelem. Oliver is jönne.

- Szó sem lehet róla. Még a végén valami bajod esik.

- Ugyan anyu, nem hiszem, hogy a halálfalók pont engem és pont az Abszol úton támadnának meg, és különben is Oliver mellettem lesz.

- Nem a halálfalóktól féltelek. Elég unalmas már ez a maszlag, amivel apádat idegesíted. Tudodki halott és kész.

- Akkor nincs mitől féltened, szóval reggeli után indulok.

- De…

Kezdte volna újra, de gyorsan kimenekültem a konyhából. Oliver mondhatni, hogy az egyetlen barátom, a többi emberre, akivel jóban vagyok, nem mondanám, hogy barátok, inkább jó ismerősök. Olivert egyedül neveli az anyja, az apukája Magyarországon maradt mikor vissza akart költözni Oliver mamája Angliába. Az apukája ott született, és most ott tanít Mágiatörténetet, beza nem mindenkinek van Magyar varázsló ismerőse, nagyon örülök, hogy ismerhetem őt. Nagyon sokat tanultam tőle, és igazi barát. Például (mivel imádok olvasni) hozott nekem könyveket, ebből következik, hogy muszáj volt megtanulnom magyarul. Őszintén mondom, hogy ennél nehezebb nyelvvel még nem találkoztam. Olvasni jól tudok, a beszéd már problémákkal jár, enyhén vicces a magyar kiejtésem. Felsiettem a szobámba, összekapkodtam a cuccaimat. Felkaptam magamra a kedvenc nacim, szegény már kicsit megviselt volt, évek óta szolgált hűségesen. Bordó top, háló felső, rá talár. Varázspálca a zsebbe, bár még nem használhatom a sulin kívül de, hát jobb, ha magamnál tartom. Gyorsan bedobáltam a cuccaim a tatyómba és már ügettem is lefelé a lépcsőn. Gyors puszi anyának, nehogy elérzékenyüljön. Eskü néha már túlontúl érzelgős. Én a másik véglet vagyok, kívülről, mint a jégcsap, míg belül néha romokban heverek az érzéseim miatt. Sokszor nem értem saját magam, hisz mennyivel egyszerűbb lenne gyengének mutatkozni, néha sírni, kimutatni az érzéseim. Viszont akkor sebezhető lennék, megnyílnék ismeretlen emberek előtt, és támadási felületet hagynék nekik, viszont ettől rettegek. Inkább zokogok belül de, kívül rezzenéstelen maradok. Élem az életem és nem kívánok megnyílni másoknak, Oliver talán kivétel. Talán.

- Szió anyu, sietek haza.

- Nagyon vigyázz magadra Lexi.

- Oké - mondtam, majd beléptem a kandallóba. – Az abszol út.

Jött a jól ismert pörgés, fülsiketítő zaj, egyik kandalló a másik után… és a cél a Foltozott üst. Szinte kiestem a kandallóból, mikor megérkeztem.

- Hát itt vagy végre – hallottam egy kellemes mély férfihangot.

- Szia Oliver - köszöntem, miközben próbáltam feltápászkodni és leporolni a talárom.

- Kicsi lány, te nagyon csini vagy ma - mondta mosolyogva, miközben segített felállni.

Olivernek gyönyörű sötét barna szemei vannak, olyan furcsán csillog, és hollófekete haja. Látszott rajta, hogy nem teljesen angol (az angol pasik annyira egyformák tudnak lenni) származású, a magyar pasik ritka jól néznek ki, ez érthető hisz annyi különböző nép ment végig rajtuk az elmúlt évszázadokban, hogy ezen nem kellene csodálkoznom.

- Azt hittem, hogy karantén van nálatok, és anyád nem engedett el, már itt várok legalább 5 perce – mondta egy kacsintással megtoldva.

- Csak egy kicsit kicsúsztam az időmből, anyut könnyen leráztam.

- Na akkor induljunk, már egy kicsit unom itt a banánt.

- Oksika – mondtam, és elindultunk kifelé az Abszol Útra vezető sikátorhoz. Oliverrel egymásba kapaszkodva indultunk végig a sétáló utcákon.

- Hova menjünk először?

- Hmm, nem tudom – feleltem neki.

- Dehogy is nem, én tudom, hogy hova akarsz menni. Minden évben ugyanott kezdjük és fejezzük be a vásárlást.

- Nem tudom, miről beszélsz – mondtam kuncogva.

- Na, jól van kicsi lány indulás a könyves boltba – mondta nevetve. – Megveszem a szülinapi ajándékod.

- Jaaaaj de akkor nem lesz meglepetés – tettetem nyafogást.

- Kicsim amúgy is annyi könyvet fogsz ma végig nézni, hogy nem fogsz rá emlékezni, hogy én mit vettem neked.

- De gonosz vagy.

- Nem gonosz vagyok, csak ismerlek – mondta miközben magához húzott.

Néha komolyan elgondolkodtam azon, hogy nem viselkedünk-e túlságosan úgy mintha járnánk, de aztán mindig ott lyukadtam ki, hogy nem érdekel a többi ember véleménye.

- Nah induljunk a drága Czikornyai és Patzába.

- Rendike, imádom, hogy ennyire ismersz.

Egész délelőtt a boltokat jártuk és beszélgettünk. Elmesélte a nyári utazását, ami alatt meglátogatta az apját és a fél testvérét Magyarországon.

- Hoztam neked valami meglepit – mondta egy kacsintás mellett. – Majd ha nagy és jó leszel, akkor megkapod.

- Én nem vagyok pici, nagy vagyok, csak te vagy óriási – mondtam, miközben a nyakába vetettem magam.

- Jaj kicsi lány, te nehéz vagy! – kiáltotta Oliver, miközben elkezdett hátrafelé lépkedni.

Csakhogy ekkor belépett egy ismeretlen ember a mi játékunkba. Szerintem szerencsétlen nem látott minket a könyvkupactól, amit hurcolt. Így szerencsésen egymásba gabalyodtunk és mindhárman a földön kötöttünk ki.

- Jaj, kicsi lány, mondtam én, hogy nehéz vagy.

- Jaj, Oliver, valakivel összegabalyodtam.

- Az én vagyok – hallottam egy férfihangot, magam alól.

- Jaj, nagyon bocsi, tényleg sajnálom, várj, segítek – mondtam gyorsan és elkezdtem felkapkodni a könyveit.

- Kösz nem kell, igazán – mondta, miközben felnéztem rá.

Gyönyörű szemei voltak, jéghidegek de mégis olyan szép hideg kékes-szürkés, szinte elvesztem abban a tekintetben.

- De, de én tényleg szívesen segítek, komolyan – mondtam és gyorsan felálltam, aminek az lett a következménye, hogy jól orrba vágtam szegényt.

- Úristen, bocsi – kaptam a kezem a szám elé.

- Semmi gond – mondta, miközben elkezdte összekapkodni a könyveit. – Legközelebb ne az út közepén enyelegjetek. – mondta majd elviharzott.

- Uh, ez szép volt. Öt perc alatt sikerült szerencsétlen fickót leamortizánod. – kacagott. – Nézd, itt hagyta az egyik könyvét.

- Muti – kaptam ki a kezéből a könyvet. – Megnézem, hátha benne van a neve, – nyitottam ki. – nézd, itt van.

Larten Horston

Roxfort, Griffendél ház

- Huh, törpe. Ezzel a pasival tuti gyakran találkozni fogunk.

- Miért? – kérdeztem értetlenkedve. – Hat éve járok a Roxfortba és még sose, láttam.

- Épp ezért, ha már egyszer összehoztatok egy ilyen csattanós talit, akkor állandóan össze fogtok futni, figyeld meg.

- Legalább visszaadom a könyvét – mondtam, és zsebre vágtam a kis könyvecskét.

- Jaj, kicsi lány, olyan illetlenek vagyunk – csóválta a fejét bűnbánóan Oliver.

- Miért is?

- Hát itt enyelgünk a nyílt utcán. Ejnye te lány.

- De hülye vagy, különben is, nem érdekel, hogy ki mit gondol – mondtam.

- Na jó induljunk tovább.

A délután folyamán több boltban megfordultunk. Bementem a Mágikus Menazsériába és vettem magamnak egy nagyon édes kölyök macskát. Kis fekete cica volt, de a tappancsai hófehérek voltak. Mikor Florean Fortescue Fagylalt szalonjából jöttünk ki Oliverrel, megláttam amint Larten épp, bemegy a Talárszabászatba, de nem mentem utána, nem tudom miért, de nem akartam csak futólag a kezébe nyomni a könyvét.

A nap végén nagy boldogan váltam el Olivertől. Imádtam vele lenni, mondhatni, hogy csak vele tudtam igazán feloldódni.

- Na kicsi lány, búcsút kell vennünk – mondta egy kis fél mosollyal az arcán.

- Sajnos, vasárnap átjössz? Mehetnénk együtt másnap az állomásra.

- Persze, de én most elhúzom a csíkot, mert sietnem kell, és mellesleg ott jön az apád – mondta majd egy puszit nyomott az arcomra és kisietett az ajtón.

- Alexis, te meg mit keresel itt? – lépett oda hozzám apum.

- Neked is szia, egyébként vásárolni voltam Oliverrel.

- Áh értem, tudod, hogy anyád nem szereti, ha egyedül mászkálsz.

- Tudom, de nem voltam egyedül.

- Végül is mindegy, de most induljunk haza, mert már későre jár.

- Rendben.

Apa segített felnyalábolni a cuccaimat, és együtt kivittük az autóhoz. A Gilmore család évszázadokra visszamenőleg aranyvérű varázslókból és boszorkányokból állt, így tehetős család vagyunk. Viszont nagy örömömre az én szüleim nem tisztavér mániások. Kicsit csalódottak voltak ugyan, hogy nem a Hollóhátba kerültem, váltig állítják, hogy ő az ük-ük-ük nagyim. Mire hazaértünk már anyu a vacsival várt minket, és egy kis féltési kirohanással megúsztam a nap végét.

Vacsi után felmentem a szobámban és kiengedtem a cicám, ott ugrabugrált a szobámba egész este. Zuhanyozás után azzal az érzéssel feküdtem be az ágyikómba, hogy az ilyen napokért érdemes élni.