Nevem: Kitty (írói mév: Redwill )
A mű témája: Kaleido Star
A mű címe: Cedy, az igazi artista
A válogatás

Délután van. Európában járunk. Egy kislány most indul, hogy minden álmát
valóra váltsa. Hosszú szőke haja, csak úgy lobog a szélben. Kék szemei
csillognak a könnyektől. Ez a búcsú ideje:
- Szia, Cedy! Sok sikert!
- Szia, Cedy! Nagyon fogsz hiányozni nekünk!
- Viszlát Cedy! Járj sikerrel!
Ezt kapja a kis Cedy Janett és még sok ölelést és csókot. Búcsúzik az
ismerősöktől, Amerikába utazik. Az idő véges, indulni kell. Fel száll a
repülőre, és még egy utolsó könnyes búcsút int. És ezzel eltűntek az
ismerősök könnyel teli szemei tekintete elől. A kislányt szótlanul
megkeresi helyét és leül. Kinéz a repülő kis ablakán és integet, bár nem
látja a barátokat. Csak integet. És ezután mély álomba merül. Hatalmas
tapsvihar, ő következik, ezzel felmászik a trapézra és ellendül.
Hatalmasakat perdül és elkapja a másik trapézt. Mindenkit ámulatba ejt a
mutatvány. A semmiből előtűnik egy kötél rá áll és ott is sikert arat.
Olyan magasra ugrik, hogy az embernek kiakad a nyaka, ha végignézi az
ugrást. Az ötödik ugrásnál mikor visszaérkezik a kifeszített kötélre egy
diabolót tart a kezében. Ügyesen játszik a diabolóval, mindenki élvezi.
Egyszer csak a diaboló a nyaka köré tekeredik, és majd megfojtja. A
közönség nevet, sőt kacag a szerencsétlen gyermeken. A lány nem tud szólni,
és kinyitja a szemét. Saját magát fojtogatta. Körülnéz látta e valaki? De
senki, mindenki alszik. Csak egy rossz álom volt. De vajon a jövőt jósolta?
Mindegy gondolja, és ismét elalszik. Pár órával később, arra ébred, hogy a
repülő megáll. Gyorsan felpattan, és leszálláshoz készülődik. Lent megkapja
a csomagját és rápillant órájára.
-Mi? Négy óra? Úristen! El fogok késni!- és ezzel szaladt mintha a szél
vitte volna. És aztán megállt. Hol vagyok?
-Elnézést! –szólít meg egy ismeretlen hölgyet - Merre van a Kaleido
Színpad?
-Azon a sarkon balra!- válaszol a hölgy.
-Köszönöm szépen!- és ezzel elindul amerre a hölgy mutatott. Már meg is
látta és befut a terembe, ahol a válogatást tartják.
- Rendben, tehát ennyi volt a válogatás! Nem sokára kirakjuk a bejutottak
listáját. –mondta, Ken a társulat menedzsere. Layla és Sora
elindultak az ajtó felé, és ezzel mindenki távozott.
-Várjanak!- szólt Cedy- én is a válogatásra jöttem! Kérem!
- Ezt már nem hallják kislány!- szólt egy ismeretlen lány- Elkéstél!
Próbálkozz jövőre!
-Jövőre? De én nem jöhetek vissza…- itt elakadt a szava könnyek
szöktek ki a szeméből és elrohant csomagjával együtt.
–Elkéstem! Lemaradtam a válogatásról! Nem lehetek artista! Itt nem!
Vége az álmomnak! Haza kell mennem!- ennél a mondatnál még jobban elkezdett
sírni.
-Haza kell mennem! - és leült a színpad előtti padra és halkan sírt. Nem
tudta elhinni, hogy lemaradt. Ekkor valaki megérintette a hátát. Felnézett.
Vörös szemei az ismeretlen alakra meredtek. Ken volt az.
- Miért sír kisasszony? –kérdezte kedvesen.
-Én… Én…- nem tudta befejezni a mondatát.
- Mi a baj? – kérdezte a fiú.
- Én- itt egy hatalmasat sóhajtott- Én, nem lehetek tagja a Kaleido
Társulatnak.
- Nem jutott be a válogatáson? Hiszen még ki sem tettük a bejutottak
listáját!
- Nem, én még a válogatáson sem vettem részt.
-Hogy, hogy? Én ezt nem értem!
- Úgy, hogy elkéstem.- és itt újabb könnyek szöktek ki a szeméből.
- Ne sírjon, kérem, lesz még válogatás jövőre is!
- De engem csak a mostanira engedtek el a szüleim. Jövőre máshova megyek.
-Ne butáskodjon már, nemcsak itt lehet magából jó artista.
-De nekem ez volt az álmom! Minden vágyam az volt, hogy itt lépjek fel.
- Mintha Sora kisasszonyt hallanám! Ő is ugyan így járt, csak ő még kicsit
hamarabb érkezett, de szerencséje is volt.
- Igazán? – ezzel abba hagyta a sírást – Sora kisasszony? Ő is
lekéste a válogatást?
- Igen, és őt sem engedték volna el a szülei még egyszer! Nekem most
mennem!
- Köszönöm!
- Mit köszön?
-Hát, hogy megvigasztalt! – ezzel letörölte könnyeit. Ken
elmosolyodott:
-Nagyon szívesen! –Cedy visszamosolygott a fiúra, aki pár perc múlva
eltűnt a szeme elől. Cedy felállt, és elindult a repülőtér felé, hogy
jegyet vegyen a következő gépre.
- Megfutamodok, megfutamodok, mert nem vehettem részt a válogatáson. Nem
tudtam részt venni rajta! Megfutamodok.- ezen járt a gondolata. Nem hitte
el, hogy ennyivel vége az álmának.
- Ez nem igaz! Ez nem lehet igaz! Nem, én nem! –erőt vett magán és
így folytatta gondolatát- Én nem fogom feladni! - És elindult a másik
irányba- Elég pénzt adtak a szüleim ahhoz, hogy egy kicsit megpihenjek.
–házat keresett, ahol éjszakázhat. Több tucat háznál járt, de nem
találta a megfelelőt. Nem volt olyan, ami aránylag olcsó, de van benne
bútor. Későre járt. Besötétedett. De ő még mindig az utcát járta.
Kétségbeesett pillantásokkal kutatta az utca hirdetéseit. Éhes volt és
fáradt, nem tudta hol szállhatna meg. Az utca rideg volt éjszaka. Egy
papíron megakadt a szeme:
- Albérlőt keresünk! A szoba bútorozott, háziállat tartása TILOS! Az árban
megegyezünk. Minimum bérlési idő 1 hét.
Tovább nem olvasta a hirdetést megnézte a címet. És ránézett az egyik
házra, helyben volt, az előtte lévő ház az.
-Micsoda mázli! – gondolta magában és máris az ajtónál termett és
kopogtatott. Egy idősebb fickó nyitott neki ajtót.
-Jó estét! A szoba iránt érdeklődnék.
-Úgy érti a ház iránt, mert az egész házat adom ki, nem túl nagy hely, de
otthonos, kerüljön beljebb.
Igen, Cedynek pont erre volt szüksége, kisebb ház, bútorozott és otthonos.
- És mennyi lenne egy hétre?
- 50 dollár, de üljön le a kanapéra, megbeszélhetjük a dolgot. –
ezzel beinvitálta a nappaliba, és megegyeztek egy igazán olcsó árban. Cedy
kicsomagolt és befeküdt az ágyba.
- Hosszú napom volt! – mondta és elaludt.

Az állás



Másnap reggel nagyot nyújtózva mászott ki az ágyból:
- Hm, de jót aludtam – mondta és egy perc alatt a fürdőben termett,
elintézni reggeli tevékenységeit. Amikor ezekkel készen volt, elindult a
boltba reggelit venni.
-Farkas éhes vagyok, most bármit megennék. – és ezekkel a szavakkal
belépett a bolt ajtaján.
-Milyen szerencse, hogy itt van a sarkon ez az áruház, most betudok
vásárolni, és nem kell kilométereket gyalogolni. – ezekkel a
szavakkal leemelt egy müzlis dobozt. És tette a kosárba azokat a dolgokat,
amikre szüksége volt. Már majdnem a pénztárhoz ért, amikor eszébe jutott, a
pénztálcája a lakásban maradt. Elment egy olyan üresebb helyre, ahol nincs
senki, és összeszámolta a nála lévő pénzt.
-Hát nem valami sok, de próbáljuk meg, hogy elég lesz-e! - és ismét
elindult a pénztár felé, hosszú volt a sor, ezért sokáig várakozott. Amikor
végre sorra került, olyan ideges lett, hogy kezdett vörösödni a feje.
- Nyugalom nem lesz semmi baj, semmi baj nem lesz, elég lesz a pénz-
nyugtatgatta magát hangtalanul.
- 18.50 lesz kisasszony. –mondta a pénztáros.
- 18.50?
-Igen kisasszony.
- De nekem csak 18 dollárom van.
- Akkor valamit vissza kell adnia!
- Azt már nem- és ezekkel a szavakkal arrébb állt és kisebb ugrásokkal,
elkápráztatta a vevőket és az előadókat, mindenki tapsolt és ujjongott a
kislány láttán.
-Majd én megmutatom nekik! –gondolta és egy ugrással a polcoknál
termett leszedett néhány pezsgősüveget és zsonglőrködni kezdett. Mindenki
dobta a lába alá a pénzt és örültek, hogy ilyen tehetséget láthatnak. Aztán
Cedy meghajolt, és ezzel véget ért a mutatvány. Összeszedte a pénzt és
kifizette a pénztárost. A Nő éppen telefonált:
- Igen, persze, azonnal küldöm. Igen. Viszonthallásra főnök. –mondta
és letette a kagylót – A főnökúr azonnal látni szeretne.
-Engem? Valami rosszat tettem?
- Azaz ajtó a főnökúr irodája.- Mutatott egy sötét ajtóra. Cedy elindult a
kosárral a kezében és bekopogtatott.
-Gyere be! – szólt egy hideg hang. Cedy belépett és a szőnyegre nézve
ennyit mondott:
-Hivatott uram?
- Igen kisasszony. Amit kint művelt, az… - itt Cedy közbe vágott:
- Soha többet nem fordul elő. Én meg tudom magyarázni, az úgy volt…
- Teljesen mindegy, hogy történt, kisasszony, ezek a mutatványok remekek
voltak.
- Tényleg? – virult fel újra a szeme., és az előtte álló úrra
tekintett. – Komolyan mondja?
- Igen, és szeretném, ha a boltom előtt szórakoztatná az embereket, vagy
esetleg készíttetnék neked egy színpadot trapézzal, ha neked megfelel és
minden hétvégén felléphetnél. Mit szólsz hozzá?
- Remek ötlet. Azonnal munkához látok. – és elindult az ajtó felé.
-Hová indulsz, kinyomtatom a szórólapokat, szeretném ha azokat te vinnéd
ki.
-Azonnal, de szereznem kell egy jelmezt.
- Jelmezt???
-Igen, hát csak nem ebben a szerelésben fogom előadni a mutatványt…
- Mrs., Mrs.…
-Cedy, Cedy Janett
- Mrs. Janett én úgy gondoltam, hogy ebben lép fel. – és ezzel
kinyitott egy szekrényajtót, ami mögött egy csodás kezes lábas volt, a
térdénél kivágva és a bal vállánál szintén hullámozottan. Szív alakú
rózsaszín glitterekkel volt díszítve és a maga a ruha hófehér volt.
-Ez gyönyörű…- mondta kábultan a lány – De én ezt nem
fogadhatom el! – tért vissza a földre.
- Nem? És miért nem?
- Ez a ruha túl szép ahhoz, hogy én viseljem.
- Szerintem, még a méret is passzolna.- mondta a bajusza alatt mosolyogva a
férfi.
- De uram, kié volt ez a ruha?
- Az elődödé, Cornelia Space-é.
- És ő most hol van?
- Meghalt.
- Óh, őszinte részvétem.- ezzel a férfi az ablak felé fordult, hogy a leány
ne lássa kihulló könnyeit.
- Nos, akkor elvállalod?
- Hát persze – ezzel megfogta a ruhát – és hol vannak a
szórólapok?
A férfi egy kis mikrofont emelt a szájához:
- George! – egy férfi termett az ajtóban
- Igen uram.
- Kísérd Mrs. Janettet a szórólapokhoz.
- Jöjjön kisasszony. – és elvezette egy másik szobába, ami tele volt
papírokkal, és egy térképet és egy zsákot nyomott a kezébe- Kövesse a
térképet, hogy el ne tévedjen. Ezzel kikísérte a bolt ajtaján. Cedy
elindult lakására és átöltözött. Megfogta a zsákot és a térképet és
elindult hosszú útjára, megpróbálkozott először, egy sétálóval.
- Jöjjenek el erre a csodás mutatványokkal teli előadásra.- és ezzel
hatalmas ugrásokkal és mutatványokkal hívta fel magára a figyelmet. –
Jöjjenek, és vegyenek egy szórólapot. – ugrásai hitetlenül magasak
volt, és nagyon csodálatosak, pár perc alatt elfogyott az összes szórólap,
és még pénzt is gyűjtött, hiszen a közönségnek, annyira tetszett az
előadás, hogy megjutalmazták a kislányt. Összeszedte hát a pénzt, és a
zsákba tette. Ezzel elugráltál a bolt felé, ami a térképen bevolt jelölve.
Belépett az ajtón és a főnök ajtaján kopogtatott.
- Gyere be!
- Jó napot uram! Én…
- Nem tudtad kiosztani? Vagy mi van a zsákban?
- Nem erről szó sincs, az összest kiosztottam, a zsákban pénz van.
- Szép munka! – mondta mosolyogva a férfi. – Haza mehetsz!
– Cedy elindult az ajtó felé- Várj! A pénzt hagyd itt, arról majd én
gondoskodom!
- Rendben! –lerakta a zsákot és máris kinn termett. Elindult lakása
felé, és átöltözött. Elővette diabolóját és szorgalmasan gyakorolt. De nem
volt túl szerencsés ötlet ott gyakorolni, ezért kiment a kertbe. Hatalmas
ugrásokkal forgatta a diabolót, a körülötte lévők, megfagytak a gyönyörtől.
Senkit nem láttak még így diabolózni. Cedy felpattant a szárító kötélre, és
ott folytatta a mutatványait. A közönsége tapsolt. De Cedy nem értette
miért, hiszen ez csak egyszerű gyakorlás. Nem hozta ki még magából a
maximumot. És még pár hatalmas ugrás végett leérkezésnél elszámította
magát, és a föld felé zuhant, egyik kezével elengedte a diabolót, és az
pont a kötél másik felénél landolt itt elkapta és végig siklott a kötélen.
A kötél végénél eldobta a diabolót a magasba és hatalmas szaltóval, ismét
elkapta, a mutatvány elkápráztatta az embereket. Mindenki mozdulatlan volt,
várta, hogy mi lesz. Ekkor a kislány a kötélen landolt és megállt. Mindenki
tapsolt hatalmas tapsvihart kapott. Mindenki ujjongott és tapsolt. Soha nem
láttak még ekkora tehetséget. Cedy ezzel bevonult a szobájába és leült az
ágyra. Nem volt túl büszke magára, inkább elkeseredett, mert ezt a kaleido
társulat nem láthatta.

A gyakorlás

Eljött a péntek. A mutatványa aránylag elkészült, már csak a trapézos rész
hiányzott. Elindult hát, hogy megnézze kész van e a színpad, mert
gyakorolnia kellene. Lassan ment, csak sétált, nem sietett sehová. Amint
így sétálgat, meglátta a Kaleido Színpadot. Nem bírta megállni, hogy ne
csodálja meg közelebbről.
- A következő műsorszám a Csipkerózsika! – nagyon megörült. Ez a
kedvenc meséje. – Ezt meg kell néznem!- ezekkel a szavakkal rohant be
a színpadhoz jegyet vásárolni az előadásra.
- Jó napot! Egy jegyet szeretnék kérni, a Csipkerózsika című előadásra!
- Egy pillanat! – utasította az eladó és szabad jegyet keresett az
előadásra. – Igen, már csak egy jegyünk maradt két hét múlva
szombaton, ez az utolsó előadás. Kéri a jegyet?
- Szombaton? De nekem szombaton előadásom lesz!
- Akkor tehát nem kéri a jegyet!
- De, megveszem. Mennyibe kerül, és mikor lesz?
- 4 órakor kezdődik és 4.50!
- 4-kor?
- Igen kisasszony.
- De …- mondta és a többi szavát már csak gondolataiban folytatta.
– nekem akkor lesz az előadásom!
- Tehát, akkor kéri vagy nem?
- Kérem, tegye félre, mindjárt visszajövök! – mondta és már rohant is
a boltba. Meg sem állt a főnök irodájáig ott bekopogtatott.
- Ki az? – szólt ki a főnök az ajtó mögül.
- Én vagyok az uram. – és Cedy belépett az ajtón.
- Óh, mit szeretne kisasszony?
- Uram, az a helyzet, hogy szeretném, ha két hét múlva szombaton…
- Igen?
- Tehát akkor másfél órával, hamarabb kezdődne az előadás.
- És miért kéred tőlem ezt?
- Azért, mert el szeretnék menni a Kaleido Színpadhoz megnézni a
Csipkerózsika című előadásukat!
- Sajnálom kislány, de az a helyzet, hogy a bolt fél négykor zár, ezért
lépsz fel te négykor!
- És mi lenne, ha éjszakai műsor lenne, és megvilágítással?
- Az rengeteg pénzbe kerül, de ha nem kérsz fizetés a most hétvégi
előadásért, hanem a világításra szánod, akkor rendben!
- Te jó ég mit tegyek? – gondolta Cedy – Ha most nem kérek
pénzt, akkor az enyém is teljesen elfogyik! Nem ezt nem tehetem! Nem
nézhetem meg az előadást. – Cedy alig bírta visszatartani a sírást.
– Akkor – folytatta immár hangosan – nem nézem meg a
műsort!
- Helyesen döntöttél! Akkor marad minden úgy ahogy megbeszéltük.
- Igen. – ezzel eltávozott az irodából. De még egy utolsó mondatot
odavetett a főnökének- Megyek gyakorolni!
- Jól teszed- szólt a férfi.
Cedy kiment a színpadra és elkezdett gyakorolni! Hatalmas mutatványokkal
kápráztatta el azokat, akik a székeket hordták a másnapi előadáshoz. Cedy
táskájából elővette a diabolót is és néhány munkást megkért, hogy húzzák ki
a trapéz alatti kötelet. Rakják ki a két trambulint is. Cedy magasra ugrott
a trambulinnal és elkapta a trapézt minden erejét összeszedve,
meglendítette és hatalmas méretű ugrással, elengedte és mozdulatlanul esett
lefelé. Minden munkás a szívéhez kapott.
- Kisasszony vigyázzon lefog esni! – kiáltott az egyik. – Túl
nagyot ugrott.
De a lány mintha meg sem hallotta volna. Minden embernek földbe gyökerezett
a lába. A kislány pedig nyugodtan zuhant lefelé, és a kötélre érkezett,
semmije nem mozdult meg a szemét lehunyta, és kecsesen állt a kötélen.
Mindenki megdöbbent. Aztán elmosolyodott kinyitotta a szemét és leugrott a
földre:
- Milyen volt? – kérdezte a megdöbbent férfiakat.
- Csodálatos! – mondták, még mindig elhalva a mutatványon.
- Hm… Tehát tetszett. –mondta és visszament gyakorolni. Sokáig
ugrált a kötélen, és lendült a trapézon, addig még besötétedett.
- Ideje mennem – mondta, és meghajolt a széken ülő embereknek. Igaz,
hogy már műszakuknak vége volt, de itt maradtak figyelni Cedyt amint
gyakorol. A lány hatalmas tapsvihart kapott ismét. Aztán összepakolta
kishátizsákjába minden cuccát, és elindult hazafelé. Útközben ismét
ellátogatott a Kaleido Színpadhoz, hogy visszamondja a félretett jegyet.
- Jó estét! – köszöntötte az eladót.
- Jó estét! Miben segíthetek?
- Én a félretetetett jegyet szeretném visszamondani.
- Rendben van, de az előbb valaki szintén visszamondta a keddi előadásról.
Érdekli a jegy?
- Igen, hát persze!
- Rendben akkor most fizeti, vagy majd később?
- Majd hétfőn kifizetem.
- Rendben, akkor félreteszem, további szép estét! – mosolygott rá az
eladó.
- Önnek is! – mosolygott vissza Cedy. És ebben a pillanatban hatalmas
tömeg indult meg kifelé az ajtókon. Valószínűleg véget ért az esti előadás.
- Itt az idő! – gondolta Cedy – most megmutatom! – és
ezzel a kapuban termett, letette hátizsákját, magasat ugrott a levegőben,
gyönyörű pörgéssel ötvözte az ugrást. Erre az ugrásra mindenki a közelébe
ment. Cedy körültekintett és még egyet ugrott, és ismét szép pörgét rakott
a végére. A lány ezután előkotorta táskájából diabolóját, és felugrott,
előlökte a diabolót, és pörögve elkapta, és ismét eldobta. Így játszott a
levegőben a diabolójával. Mindenki el volt halva. Még Rosetta is, aki éppen
abban a pillanatban lépett ki a kapu elé. Azonnal berohant, az Sora
öltözőjébe:
- Sora, gyere gyorsan!
- Mi a baj Rosetta?- kérdezte Sora.
- Semmi baj nincs, csak gyere! – ezzel megrántotta Sora karját és
kihúzta az ajtón. Kivezette a kapu elé és rámutatott Cedyre.
- Elképesztő! – rebegte Sora. – Micsoda tartás, és kecsesség!
Rosetta! Szólj Kalosnak, ezt neki is látnia kell!
- Megyek! – mondta Rosetta és már a főnök irodájánál is termett,
bekopogtatott.
- Ki az?
- Én vagyok az Rosetta!
- Gyere be!
- Főnök, jöjjön, kérem a kapuba, mutatni szeretnék valamit. Sora küldött.
- Azonnal megyek! – mondta és felállt az íróasztalától. Elindult
Rosettával a kapu elé. Amikor kiléptek az ajtón Kalos elcsodálkozott:
- Apám! Micsoda lábak!
- De főnök!
- Vagyis, úgy értem…
- Tudom, hogy értetted. – szólt kedvesen Sora.
- Ez egyszerűen csodálatos! – mondta Kalos.
- Igen az! – mondta Sora.- Csodálatos! Rosetta! – szólt
viccesen Sora- veszélyben a címed!
- Az biztos. –mondta csendesen a kislány.- De még milyen veszélyben!
– folytatta elgondolkozva. És ebben a pillanatban Cedy megállt a
földön és mindenki ujjongott és tapsolt.
- Köszönöm! Köszönöm! – mondta Cedy. Lassacskán elszállingózott a
tömeg.
- Kár, hogy ezt Layla nem látta. – mondta csodálkozó tekintettel
Sora.
- Tévedés, láttam.- mondta hidegen a hátuk mögül Layla. Kalos elindult a
kislány felé magabiztos léptekkel.
- Igen uram, mit szeretne? – kérdezte hidegen Cedy.
- Azt szeretném, hogy lépj be közénk! – mondta határozottan Kalos.
- Hova közénk? – kérdezett vissza a meglepett lány. Mielőtt még Kalos
válaszolhatott volna Sora közbe lépett:
- Hát a Kaleido Társulatba! Szemem sarkából láttalak a válogatáson, és
tudtam, hogyha tényleg tudsz valamit, akkor biztosan bejutsz majd. Ne mond,
hogy nem ez az álmod!
- De igen. Sajnos már leszerződtem a közeli boltban, sajnálom. – a
leány majdnem könnyezett de visszatartotta a sírást. – Most...
Most… most mennem kell! – mondta elhaló hangon. És könnyekkel
teli szemmel elsietett.
- De a táskád! A táskád itt maradt! – kiáltott utána Sora, de már ezt
nem hallotta. Sora utána szaladt. – Várj a táskád itt maradt!-
kiabálta, de a lány még mindig nem hallotta. – Cedy Janett –
olvasta a táskán lévő nevet.- Cedy! A táskád! – ebben a pillanatban a
lány a kezére nézett nem volt nála semmi.
- Hol a táskám? –kérdezte önmagától. A saját kérdésére abbahagyta a
futást és megfordult. Meglátta Sorát, ahogy fut utána a táskával.
- Cedy, a táskád ott maradt!- szólt Sora mikor megállt a rémült lány előtt.
- Köszönöm. – mondta megszeppenve.
- Óh, semmiség. Bárkiért megtettem volna ezt. Hol laksz? Ha gondolod
hazakísérlek.
- Arra! – mutatott a lány egy bizonyos irányba.
- Akkor menjünk.- mondta mosolyogva Sora.