Az a sokadikból az egy, ma van. Ma is…

Tűnhet úgy, hogy megint vége egy-egy nap szerepíveinek sokasága, melynek rejtezéseit leplezni unalmas és lényegét vesztett. Valaha felmerülhet-e kényszere annak a tervezetlen csodának, minek lényegét a tervezés napi folyamatában ismerhetünk fel. Véletlenek. Egyszerűbb e nevet adni nekik, vagy tényleg nem tudjuk kik ők? Előidézhetők? Felismerhetők? Ismerősek? Egyfélék? Vagy csak egy félénk, félre sikerült meg nem tett tett tettlegessége ellenünk? Tudhatjuk-e időben azt, mit helyette tennünk kellett volna? Rituálék mindennapján óvhatjuk e figyelmünk attól, mit utólagos konzekvencia gyanánt fedezünk fel? Ilyen későn reagálni luxus ilyen rövid időt kapva. Még itt a Földön is. Rövid-e? Elég-e? Kell-e, hogy elég legyen? Rövid az élet de sokáig tart, amíg elmúlik? Elmúlhat? Lesz-e nyoma, hogy itt jártam? S bennem lesz-e kétség aziránt, hogy itt voltam? S hogy voltam e? Itt-ott kiben élek tovább? Ki visz át engem a túlsó partra? Ha én már egyszer átvittem… Emlékek… Vésődnek vagy kapjuk? Elég az idő a bevésődésre s azok korlátlan használatára? Vagy csupán azért kaptuk őket, hogy kérdéseket tehessünk föl kérdésekre meg nem adott válaszokkal? Van-e kérdés? Eredendő oka a bizonytalanság vagy született termodinamikai kultusz szervezetünk őskaján felfokozottságának? Mi a hajtóerő? Hová? Miért? S legfőképp kivel? Választhatom-e azokat kikkel? Vagy mellémrendeli? S ha már ő s bízom benne, elfogathatom zokszó nélkül? Kapok-e szabad kezet? Ha igen, azok a kezek mennyire az enyémek? Hitegetés? Játék? S én belemegyek… Jól van hát, játszunk! Diktálj!!!

A relativitás talajáról elrugaszkodva látjuk az alternatív jövő tükrében a miszticizmussal átjárt jelen arcát.

Ideológiák és dogmák fonnak körül nap, mint nap, s félünk önmagunktól kérni nekünk kedves kivoltodat.

Nagyot szippantunk az életből s leütjük a hamu mocskával keveredett szavakat.

Budapest, MM. XII. XX.

vissza