Az ember
Kiterítik, majd szobra is ledől.
Sírból jön, de nem látja emberi szem;
Mennybéli gyehenna emészti el
Seól-szülte elíziumi mezőn.
Az ember mennye és pokla ugyanaz,
Önkényes agyszülemény rend és mérték,
A jó és rossz is csupán helyi érték.
Minden, mi van, csak rikító falragasz.
Szibarita korcsok, teremtmények!
„Hullát hurcolókért” rothadó húsba
száll alá a szabaddá vált lélek;
átszellemíti, hová csontkéz nyúlhat.
Istenül Calibán, ez a vétke,
Hogy kő, napfény lehessen újra. |