Ízisz és Ozirisz
„A nyolcas a kör tükre. A kilences üst. A köré.”
Mindössze néhány unott, lárvaarcú bámészkodó. A vérpadra emlékeztető tákolmányon lerobbant punkbanda, énekesük önfeledten hugyozik az első sorban gubbasztók irányába. Aztán valami lehetetlen hangfekvésben rázendít: „utállak, mer’ büdös vagy!”
Itt találkoztak.
-Eljössz velem? – kérdezte a fiú váratlanul.
A lány elsimította szemébe lógó lenszőke haját.
Ment.
Az első utcai lámpa alatt a fiú egyszerűen letépte a lányról gombos farmerszoknyáját.
-Ne, most nem lehet! Vérzek.
-Meg akarom kóstolni a véredet!
-Hülye. Megundorodsz tőlem…
Egy füstölgő szemetes konténer mögött szeretkeztek. A sárban. Utána a fiú hosszasan nézte a lány sápadt bőrén szétkenődött mocsok tenyérnyi foltjait a telihold sárgás, delejes fényénél.
Hazáig nem szóltak egymáshoz.
-Holnap találkozunk?
-Jó.
-Hol és mikor?
-Mindegy.
„Imádlak, Kígyószem! Fűzz a tűdbe, hadd legyek cérnád! Gyűszű és gyűszűnyi hely asztalodon hadd legyek!”
-Mit tudsz te rólam?
-A nevedet. A húgom mondta. A múltkor táncolt veled valami bulin, állítólag olyan részeg voltál, majdnem lehánytad.
-Nem is vagy többre kíváncsi?
-Nem. Így szép.
-S te ki vagy?
-Gyöngyi.
-Jezabelnek foglak szólítani. Tudod, a Szentírásban Áháb felesége, az a gonosz némber, akinek végül kutyák nyalták fel vérét…
-Jó. A Gyöngyi analfabéta név…
-Iszunk egy sört?
-Jó. Utána, ha akarod, leszoplak. De előbb nyalj ki! Most már alig vérzek.
„Imádlak, Kígyószem! Fűzz a tűdbe, hadd legyek cérnád! Gyűszű és gyűszűnyi hely asztalodon hadd legyek!”
-Nekem nincs testvérem. Édesanyámnak nem lehetett több gyermeke. Valóságos csoda az is, hogy egyáltalán élek. Születésemkor majdnem meghaltunk mindketten. De mostantól te vagy a nővérkém…
S belefúrta arcát a széttárt, átforrósodó combok közé.
Sírt. Minden ízében reszketett a zokogástól.
„A nővérem…”
„Ízisz, Ozirisz nővére, hitvese és segítőtársa, mikor lecsillapította és megszüntette Tüphón őrjöngését és dühét, nem nyugodott bele, hogy átélt küzdelmei, harcai, bolyongásai, valamint számtalan bölcs és bátor cselekedete feledésbe menjen, és senki se beszéljen róluk. Éppen ezért egykori szenvedéseinek egyes eseményeit, értelmét és másolatát belevegyítette a legszentebb szertartásokba…”
„Ők már akkor is szerették egymást, mikor még meg sem születtek, sőt már az anyaméh sötétjében egyesültek.”
(Plutarkhosz)
-Gyűlölöm őket! Undorodom tőlük!
A presszó terasza előtt szombat délelőtti bevásárlók sokasága, degeszre tömött, bazi nagy szatyrokkal a közeli szupermarketből. Köztük feltűnően sok vénasszony. Határozott léptű, ellentmondást nem tűrő matrónák; hájas, kövér, sajtárnyi seggű szinte mind. Rothadt tejszagúak, ömlik róluk a forró veríték, jár a pofájuk egyfolytában.
„Elvénasszonyosodik ez a kibaszott nemzet!”
A lány arca eltorzult, a szűzies, halványkék szempár az örök nőiség démoni aspektusával telítődött. Alig észrevehetően vonagló szája mohó, könyörtelen, prédaéhes ragadozóké.
-Figyelsz egyáltalán, baz’ meg?
A fiú egykedvűen itta sörét.
-Csináljunk ki egyet közülük! Vágjuk haza valamelyik vén picsát! Az …i elágazónál lecsapjuk sörösüveggel, behúzzuk a bokrok közé, s addig rugdossuk az étvágygerjesztően felfúvódott pofáját, amíg lélegzik. Ha üvölt, ráguggolok, és belepisilek a szájába. Utálom, ha üvölt, akit nyuvasztanak. Azt szeretem, amikor már fennakad a szeme és hörög…
-Nem lehet az ilyen balhét csak úgy, Hübele Balázs módjára csinálni! Bukovári lesz, aztán mehetünk a sittre…
-Nincs indíték. A pecérek hozzá se tudnak szólni az ilyesmihez. Fater zsaru. Egyszer beszélt erről.
Majd fél óráig hallgattak.
-Most viszont csináld meg nekem! Itt, mindenki előtt. Na jó, ha szégyellős vagy, akkor az ujjaddal. Teljesen átnedvesedett a bugyim, mindjárt elélvezek…
„Imádlak, kígyószem! Fűzz a tűdbe, hadd legyek cérnád! Gyűszű és gyűszűnyi hely asztalodon hadd legyek!”
Szeánsz. Két gömbölyded gyertya pislákol. Mélyzöld és bordó. A kerek asztalon ouija-tábla.
-Isten hozott, Szellem Testvér! Kérünk, áruld el nevedet!
„Jó Tündér.”
-Melyik őselemhez tartozol?
„Levegő.”
-Mit üzensz nekünk, Jó Tündér?
„Élek. A ti világotokban. Lacihoz jöttem.”
-Hallgatlak…
„Ártatlanságodat szeretem.”
-Köszönöm.
„Árts vele!”
-Tudom, képes vagyok ártani. De kinek? Kiknek?
„A Vörösöknek.”
-Kik ezek a „Vörösök”?
„Önzők, álnokok.”
-Miről ismerek fel őket?
„Zsoldosok. Pénzért szolgálnak…”
Úgy három hétig lehettek együtt. Aztán a fiú Velencébe utazott.
Canal Grande, Tiziano Assuntaja a Frariban, Rialto, Ca’ d’Oro, falkába verődött kóbor macskák húgyszagú kapualjakban, „macskasült” egy muranói kisvendéglőben,
„A macska, mint hold-jelkép, Ízisznek volt szentelve… Az istennő kezében lévő Sistrum-on gyakran látunk macskát.”
(H. P. Blavatsky)
húsos, állatszerű, oregano-illatú asszonyok… Pajzán dalokat énekelnek, amíg fő a kávé. Feszes mellük minduntalan kibújik virágmintás selyem köntösükből.
Csak augusztus végén került elő. A hajókikötőnél botlottak egymásba. Nyálkás, taknyos esőpermetet cibált az északi szél. Mocskoszölden csúfoskodott a tó.
-Vársz valakit?
-Igen.
A fiú szótlanul távozott.
Tudja, tündér-falka ül időnként a dombokon. A Balatonba nyúló szőlőlugasok között bújócskáznak, fogatlan szájukban megvastagodott az íny, bukfenceznek, cincogásuk, talányos jelbeszédük törékeny káprázat. Pillangók csökött, koravén kölykökkel összegyúrva. A teremtői szeszély rossz tréfái ők.
Később hallotta, hogy Gyöngyi kitántorgott az országból, s még abban az évben meghalt.
Aranyi László
|