Kilóg a lóláb

A hatalom cinizmusa végtelen.

Tárgytalan, homályos gerjedelem

tartott

fenn,

mint félrerúgott követ.

Mindegy immár, itt vagy ott,

       a helyzetváltoztatás képessége nélkül,

mondták, ez a hazánk.

Schmitt Jenő Henrik nyomán az államot szervezett

zsiványbandának tekinteni.       S a szervezet,

a metafizikai egész,

önfeledten emészt. Csak a félrerúgott kövek

maradtak függetlenek.

Mondták, ez a hazánk.

Mondták, elevenekre hagyd, ne a holtakra,

hantolják ki halottaikat.

       Agyagos, alvadt földből kilóg a lóláb,

       Mitteleurópa bebábozódott kis teste megnyúlt lólábat lógat.

Az emésztőrendszer kürtője tátott száj, barlangszerű,

tucatnyi bőregér függeszkedik a fogatlan, elvékonyodott ínyen,

a nyelv taplóján jelentőségteljes ábrákká rendeződik

       a sárgászöld lepedék.

Mondták,

kelj fel és járj.

       Imbolyogva indul az otromba bábú,

ez a hazánk.

Ami a növényben körvonalazódik, hogy a fény felé mindenáron,

a helyváltoztatás képessége nélkül,

a kőben még bizonytalan gerjedelem.

Szerkezetébe zártan pislákol az öntörvényűségre törekvő lét,

csak a sűrűsödés, kristályosodás kínjait érzi,

s a feloldódás autonóm gyönyörét.