Rúzsa Magdi - 'Magamra csatolom a közönséget'

A Megasztár III. nyertesével a dönő előtt egy héttel beszélgettünk, ám ő akkor is boldog és elégedett volt addigi sikereivel, de legbelül már alig várta a végső kihívást.

Milyen vágyakkal indultál el Kishegyesről a Megasztár első válogatásaira?
Úgy indultam el, hogy nem érdekel, mit mondanak, csak ott álljak a zsűri előtt.
Az mondtam anyukámnak:
„Figyelj anyu, ha hazaküldenek és azt mondják, hogy nagyon rossz vagyok, akkor is megéri, mert legalább ott lehettem.”

Aztán visszahívtak, akkor arra gondoltam, hogy nagyon jó lenne bejutni a döntőbe, amikor bejutottam, akkor meg úgy éreztem maximum három adásig jutok el, de olyan gyorsan történtek az események, hogy szinte fel sem fogtam.
A döntő előtt pár nappal kezdtem el ezen gondolkodni.

Most, hogy vége a megmérettetésnek, milyen terveket szövögetsz?
Most nagyon boldog vagyok. A vágyam, hogy majd legyen sok munkám, énekelhessek. Azt csinálhassam, amit szeretek, mert szerintem fontos a boldogsághoz, hogy az ember azzal foglalkozhasson, amit imád és amiért kiteszi a lelkét.

Akár kompromisszumokkal?
Nem érzem egyelőre, hogy annyi kompromisszumot kéne kötnöm. A későbbiekben is lehetek az, aki vagyok. Szép álmaim vannak arról, hogy mit szeretnék elérni: például saját lemezt.

Szólót vagy inkább együttesben zenélnél?
Zenekarban. Egy családi hangulatú együttest és sok szép pillanatot.

Bírod a kritikát? Hozzászoktál, hogy Megasztár első válogatásai óta folyamatosan kritizálnak?
Igen, abszolút megszoktam, úgy vagyok vele, hogy úgyis én döntöm el magamban, hogy mi jó és mi nem. De megváltozott a véleményem arról, amit régen sokan mondtak, és nem hittem el, de már rájöttem hogy igaz: a negatív kritikából lehet tanulni.

Volt olyan produkciód a verseny alatt, amivel nem voltál elégedett?
Igen, volt. A második döntős szereplésemen, amikor George Harrison dalt énekeltem. Tudom, hogy miért nem sikerült, és amikor kiálltam már éreztem, hogy nem lesz rendben. Rosszul döntöttem egy dologban a dallal kapcsolatban és tudtam, hogy ezért kapni fogok egy kis büntetést. Meg is kaptam és azóta sok mindent másképp csinálok.

Mi volt az a legkeményebb kritika, amiből tanultál?
Volt egy konkrét, de ezt szeretném megtartani magamnak.

Rendben, de biztosan van olyan ember, akinek a véleményét mindig átgondolod.
Van amikor egy teljesen idegen, hozzá nem értő ember véleményére adok, és van olyan, hogy egy szakmabeliére nem, és elmondom neki, hogy én mit gondolok. Azonban, ha csak egy semleges ember odavet egy kritikus gondolatot, akkor benne marad a fejemben, és elkezdek rajta gondolkodni. 'Hoppá, mondott valamit ez az ember!' Például kaptam egy levelet, amiben azt írta valaki, hogy „Mindig igyekszel mutatni valamit az embereknek, csak ne feledkezz meg arról, hogy mit mutatsz a zenén keresztül!” Ezen akkor elgondolkodtam, és valóban nem mindegy, hogy milyen zenét játszik az ember.

Ez az, amit te tudsz adni, és mi az, amit te kaptál a közönségtől a verseny óta?
Sok szeretetet. Ha valaki eléri, hogy idegenek szorítanak neki, a tévé előtt zokognak, hogy továbbjuss, akkor az nagyon értékes. Életemben ennyi szeretet nem kaptam. Pont a múltkor gondoltam végig, hogy az összes születésnapomra nem kaptam például ennyi ajándékot, mint idén a Megasztár alatt. Persze volt olyan születésnapom, amikor csak annyit kaptam, Isten éltessen. Most meg minden döntőn nagy mackókat kapok. Szinte nem is tudom már hova tenni őket, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy valaki kedveskedni akar - például egy szál virággal - és ez tesz boldoggá. Az is, amikor színpadon vagyok és látom azt a bódulatot, hogy valóban élvezi a néző, amit csinálok, és ugyanazt érzi, mint én. Mindig az a célom, hogy a közönséget szinte magamra tudjam csatolni, hogy azt érezze, amit én.

Miből vagy kiből merítesz erőt, amikor fizikailag, illetve lelkileg a mélyben vagy? A verseny alatt biztosan előfordult, hiszen nagyon kimerültetek.
Kiülök a napra, meditálok, és sok-sok erőt kérek, és kapok (nevet). De hidd el, hogy sokszor egy ölelés is elég, még egy idegentől is. Egyszer, amikor nagyon padlón voltam a verseny alatt, a buszon utaztam, és odajött hozzám egy ismeretlen néni, átölelt és azt mondta: „Édes kislányom nagyon szorítok neked. Nagyon vigyázz magadra” – és elment. Olyan őszinte volt, én meg csak ott álltam, és azt gondoltam, ezt a nőt a jóisten küldte most hozzám, hogy erőt adjon.

Egyébként a hangulatom alakulásában fontos, hogy milyen az idő. Ha süt a nap, topon vagyok, minden oké, de ha elkezd esni az idő, és rossz hangulatba kerülök, akkor onnan csak süllyedek lefelé.

Onnan ki tud kirángatni?
Anyu. Vele a műsor alatt csak szombatonként 10-15 percre találkoztam, de arra mindig volt idő, hogy megbeszéljük, minden rendben van, jól vagyok puszi, puszi és már szét is váltunk. Telefonon rendszeresen beszéltünk, de a Megasztár végén előfordult, hogy a nővéremmel kicsit megfeledkezve a telefonköltségekről, kicsit túlzásba estünk, mert ugye ez külföldi hívásnak számít. A háttérből halottam, hogy Anyu beront és szid minket (közben erősen gesztikulálva utánozza, ahogy elképzeli édesanyját és nevet), gyorsan leraktuk a telefont. Pár perc múlva Anyu felhívott és mondta, hogy majd pár napig nem beszélünk, de nem bírta ki.

Felköltözöl Budapestre vagy inkább hazamész és ingázol?
Egy jó ideig biztosan itt leszek, de sokat szeretnék hazajárni a családomhoz. Majd kiderül, hogyan alakul az életem. Nem szeretek előre tervezni.