Új élet

Álltam egy fényes üzletben, és csempéket válogattam. Hajlottam a barnás felé, s eszembe jutott, hogy ez amolyan férfias választás, mert hogy a nők a rózsaszint kedvelik. Eszembe jutott, és már le is tette a drappot a barna erezettel, és nyúltam az után, amelyiknek érezhetően rózsaszínes árnyalata volt. De csak egy leheletnyi. És mégis a barnás mellett döntöttem. Nem véletlenül. Egy éve még a másikat vettem volna meg. És megint eszembe jutott minden, az életemnek az a szakasza, amelyik olyan szépen indult. Túl voltam a váláson, pontosabban a tönkre ment kapcsolatomon. Kezdtem azt hinni, a hiba bennem van. Volt egy kisfiúnk és sok keserűség, csalódottság. Mások voltunk. Én haladni akartam, áldozatokat vállaltam, sokat dolgoztam. Fáradtan jöttem haza, és rögtön eldőltem. Egy benzinkúton dolgoztam, leülni csak akkor tudtam, amikor ebédeltem. Az autók sora elapadhatatlannak tűnt, tízesével kígyóztak minden beállónál. Tanksapka le, pisztoly be, futás a másikhoz, ismétlődő mozdulatok, közben a pénzt hajtogatta a kezeslábas zsebébe. Még a kezemet sem tudta tisztán tartani, körmöm alatt fekete szegély jelezte a kilátástalan küzdelmet. De sokat kerestem, nagyon sokat. Műszak végén beleszédültem a kocsimba, otthon az asztalra borítottam a sok pénzt, és eldőltem. Aludtam, még álmomban is hallottam a feleségem hangját, aki ment volna ide-oda. Szerettem volna, ha betakar, ha mellém fekszik. Ha érezteti, hogy elégedett velem, ha boldoggá teszi, hogy nincsenek gondjai. Ha örömmel tölti el, hogy bármit megvehet.

- De nekem nem a pénzed kell, nekem egy férj kell! - hallottam minden este, és minden reggel. De nem volt megállás, lakás kellett, kocsi és biztonság. De nekem is igazam volt, nyomasztottak az emlékeim, az a régi szegénység, amikor anyám ült a sárgás fényű lámpa alatt a konyhában, és rakosgatta a pénzt egyik helyről a másikba. Beosztotta, de soha nem stimmelt. Egyik halomból a másikba rakosgatta a bankjegyeket. Én akkor a testvéremmel arról álmodtam, hogy nagyon gazdag leszek. De ezt hiába mondtam a feleségemnek, nem értette. Elváltunk. Jöttek a keresgélő évek, amikor kiderül, hogy valakinek én nem vagyok jó, valaki meg nekem nem jó.

Évek teltek el, ültem a szép autómban, a nagyon szép autómban. Lassan mentem, egy üzlet ajtajában fiatal nő áll, karba tett kézzel.

- Nem cserélünk? - kérdeztem provokálóan - odaadom a kocsimat, maga meg az üzletét.

- Ahhoz még egy keveset hozzá kellene tenni - csóválta a fejét a fiatal nő.

Azután elbeszélgettünk, és nem sokára összeköltöztünk. Az álom valóra vált, gazdag is voltam, meg boldog is. Rengeteg pénzt kerestünk, minden nap egy csokor rózsával jöttem haza. Olyan volt a kapcsolatunk, mint egy álom. Megértés, nyugalom. Amit az egyikünk kívánt, azt a másik teljesítette, amit tudtunk, megosztottunk egymással. Eltelt másfél év, egy nap hazamentünk, a párom leült, megszédült és leült, majd megállt a szíve.