Ő sosincs messze, hiába van távol,
Ő most mást karol, mégis engem ölel.
Mellettem fekszik, aludjak bárhol,
S lázálomban hozzám mindig Ő jön el.
Ott áll mellettem a tó tükrében,
Titokzatos haja átszövi ruhám,
Árnyék-keze ott van enyémben,
S bánat-könnye még hull reám.
Ezerszer levágtuk már az indákat,
Kanyargó karok közt küszködünk,
De a szorgos kertész még várhat,
Mi még mindig, mindig újra növünk!
Nincs kiút Szerelmem, csak ez az egy!
S tudom Te is érzed, az merre megy!
Külön-külön elszáradunk, hiszen láthatod!
Fonódjunk újra össze, meg nem bánhatod!
by BeA |
AJÁNLOM AZ OLDALT
