Másfelől pedig érdekes megoldás: szavazzon a nép (de azért annyira ne, hogy közvetlen elnökválasztás legyen), ha úgy szavaz, ahogy mi akarjuk (Sólyom László), akkor jelöltet állítunk, mégpedig az emberek jelöltjét, ha nem úgy szavaz, akkor majd elkenjük az ügyet. A nép persze úgy fog szavazni, ahogy Viktor óhajtja, hogy eleve a Fidesz szimpatizánsi kör fog szavazni. Azok, akik boldogan írják alá az Olimpia követelését, Nemzeti Petíciót, akik lelkesen alakítanak polgári köröket, egyszóval akik imádják azt tenni, amit Orbán Viktor számukra megálmod. Egy közvéleménykutatás persze hitelesebb képet festene a választók akaratáról, mint párszázezer Fidesz szimpatizáns véleménye. (hogy szavazhat nem Fideszes is? igen, csak a realitások alapján nem ez lesz a jellemző)"  ([origo] fórum) "Az MDF Sólyom Lászlót javasolja közös köztársaságielnök-jelöltnek, de ha a másik két párt részéről más, nagy tekintélyű rendszerváltó demokrata jelöltet támogatnak, aki nem kötődik az állampárti múlthoz és politikai világhoz, az MDF kész az egyeztetésre, a megegyezésre - mondta el az MDF elnöke. Az MDF javaslatát a pártelnök úgy indokolta: január óta a párt következetesen állást foglalt amellett, hogy a négy parlamenti párt konszenzussal jelöljön egy olyan köztársasági elnököt, akit az alkotmánynak megfelelően kétharmados többséggel lehet megválasztani."

Kuncze Gábor elnök Szabad Demokraták Szövetsége Kedves Gábor! Már régebben megkaptam az e-mailt, legutóbbi (rövid) találkozásunkkor nem volt idő reagálni rá, most pedig a meghívót a Tranzit Art Caféba, ahová a liberális eszme híveit, az SZDSZ barátait hívtad meg, mondanák el véleményüket az államfőválasztás kapcsán kialakult helyzetről, az SZDSZ lehetséges mozgásteréről. Külföldi elfoglaltságom miatt nem tudok/tudtam részt venni az eseményen, gondoltam, megírom a véleményemet, hátha mást is érdekel. Röviden összefoglalva: azt gondolom, a legszerencsésebb az lenne, ha az SZDSZ képviselői egyéni lelkiismereti döntés, és nem frakcióhatározat nyomán megszavaznák Sólyom Lászlót. Ehhez persze jelölni kéne, de úgy tűnik, az ellenzék jelölni fogja. Sólyom Lászlót alig ismerem, elfogultság nélkül nyilatkozhatok róla. Amennyire mégis, az a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások média-albizottságában nyújtott teljesítménye volt, ahol néhányszor együtt ültünk az Ellenzéki Kerekasztal képviseletében: megfontolt, talpig jogállami, belülről vezérelt ember, a jelenlegi választási lehetőségekből bizonyosan a legjobb! (Gombár Csabát, noha munkásságát, emberi kvalitásait maradéktalanul tisztelem, nem tekintem valódi lehetőségnek; őt mégiscsak az SZDSZ javallotta, ergo senki másnak nem elfogadható.) Ismerem a Sólyom elleni, Bokros-csomag körüli ellenérveket, a nemzetstratégia okán nem helyeslem akkori magatartását, de láthatóan akkor sem pártpolitikai, hanem jogállami megfontolások alapján tette azt, amit tett. Többek között az egyik ok, hogy Magyarország nem hasonló utat járt be, mint némely posztszovjet elnöki "köztársaságok" (lásd ez ügyben Kirgízia mostani változásait), ez annak is köszönhető, hogy 1989. szeptember 18-án a liberális pártok nem fogadták el (ugyanakkor nem vétózták meg) a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások záródokumentumát. Ebből következően nem lett korai és közvetlen elnökválasztás, majd a már szabad parlament nagy pártjai 1990-ben okos megegyezéssel, hatalommegosztó módon választották meg Göncz Árpádot (ha még élt volna, akkor talán Bibó Istvánt), ezzel további 1956-os hangulatot, legitimációt adva az új rendszernek. Göncz elnöksége siker volt! Két ciklus után az akkori parlamenti többség óhaja, a törvényesen végigvihető összes hercehurca lezárásaként választotta a mostani államfőt, aki nem kívánja folytatni. Mádl Ferenc, bár kitűnő egyetemi oktató volt hajdan, ami abból is látszik, hogy négyesre szigorlatoztam nála nemzetközi magánjogból (ELTE ÁJTK 1982–83. tanév, II. félév), a Göncz Árpád által felállított mércéhez képest színtelen köztársasági elnök lett. Talán a direkt rendszerváltó múlt hiánya okozta. Tudom, "a rendszerváltó elit elfáradt", mondogatják ezt a féligazságot egyesek az SZDSZ kötelékében is, de a köztársasági elnökség nem az a poszt, ahová végzős kommunikáció–könyvtár–ruhatár szakos hallgatókat keresünk, hanem olyan személyt, aki életútjával kifejezi a Köztársaság eszméjét. E Köztársaságnak, akárhogy is, a rendszerváltás az alapja, és az idősebbek még emlékezhetnek, hogy annak pedig az 1956-os forradalom igyekezett megadni a legitimációt. Szili Katalint, mint ígértétek, nem fogjátok megszavazni, amit helyes lépésnek tartok, noha mélységesen egyetértenék azzal a gondolattal, hogy kellene magas állami méltóságba nő, ebben, de csak ebben az értelemben helyes Szili jelölése. Nem ismétlem el a jobboldalnak tett gesztusaiból álló ámokfutását, következetlen sodródását, amivel elhiteltelenítette politikai személyiségét. Fiatal még, néhány ciklus alatt feledtethet. (Glatz Ferenc esetleges MSZP-s jelölése és az utána következő koalíciós megszavazási kényszer rémálmával kapcsolatban hadd utaljak Mink András cikkére az ÉS 2005. április 22-i számában, egyetértek vele: szörnyű lett volna.) Sólyom László – a koalíciós szerződés szellemének nem ellentmondó, egyéni lelkiismereti – SZDSZ-szavazatokkal való megválasztása a Köztársaság gyenge lábakon álló legitimációjának megerősítését jelentené, a politikai oldalak közötti párbeszéd lehetőségének felelevenítését: egy rendszerváltó alapintézmény (Alkotmánybizottság) nagy tekintélyű első elnökének megválasztása biztosabb köztársasági elnöki pozíciót ígérne, mint az ingadozó Szili MDF és/vagy Fidesz-MPSZ szavazatokkal való hivatalhoz juttatása. Üdvözöl: Vágvölgyi B. András Nyerő helyzet - bátraknak Az MSZP és az SZDSZ jelenlegi elnökjelöltjeinek nincs semmiféle, e pártok helyzetét a közvéleményben erősítő hozama. Úgy is mondhatjuk, hogy a kormánypártok álláspontja politikailag nem innovatív, mert képzeletszegény. Jelöltjeik nem növelik a népszerűségüket, a körülöttük kialakult huzavona pedig politikai tekintélyüket koptatja. A közvélemény előtt bukásra van ítélve az a liberális érvelés, hogy nem szabad főfoglalkozású pártpolitikust (pl. Szili Katalint) jelölni, ha olyan jelölttel (Gombár Csabával) állnak elő, akinek pártkötődése közismert. A laikus választók ugyanis nem látnak nagy különbséget főfoglalkozású pártpolitizálás és közismert pártkötődés között. A liberálisok a mai körülmények között balról aligha tudnak szavazókat elhódítani. Számukra tehát - miként az MSZP számára is - nagyon sok múlik majd a már nem is távoli választásokon a határozatlanok és a centrum felé hajlók közül megnyerhető néhány százalékon. Éppen azokon, akiket leginkább elriaszthat az őszintétlennek vélt érvelés vagy az alkalmatlan elnökjelölt. Formátum nélküli vagy a saját politikai beltenyészetből származó jelöltekkel semmire sem lehet jutni, ráadásul méltatlan ilyen személyeket Magyarország köztársasági elnökének javasolni. Sokat nyerhetne viszont az a kormánypárt, amelyik le tudna mondani az ilyesféle jelöltjéről. Például Sólyom László javára. Az őt jelölő baloldali vagy liberális politikai elit több legyet is üthetne egy csapásra. Bizonyítanák, hogy képesek nyitni minden mérsékelt politikai erő felé, és készek a kompromisszumra. Számos szavazó rokonszenvezne a centrum környékéről azzal a párttal, mely más táborba tartozó jelöltet is képes támogatni. Kivált, ha erős, autonóm és politikailag mérsékelt jelöltről van szó. Az Alkotmánybíróság volt elnöke ilyen. Se az MSZP, se az SZDSZ számára nem járna semmiféle érdemleges politikai kockázattal a megválasztása, mert lehet ugyan, hogy konzervatív, hogy jobboldali kötődésű, de nem olyan ember, aki köztársasági elnökként bármit is tenne azért, hogy múlékony pártérdekeket támogasson. Alkotmánybírói működése alapján mindenki, aki egy kicsit is érdeklődik a közügyek iránt, úgy tartja nyilván őt, mint pártok által befolyásolhatatlan személyiséget, aki az ügyekkel, magukkal, s nem bal- vagy jobboldali politikai hozamukkal foglalkozik. Sólyom személyisége alapján a legalkalmasabb jelöltek egyike. Saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt az a párt, amelyik azért nem fogja őt támogatni, mert pártpolitikailag befolyásolhatatlan. A Sólyom támogatására vonatkozó kormánypárti döntés meglepetést keltene. Több hétre is "tematizálná" a politikai kommunikációt. Azzal a kormánypárttal, amely ilyen nagyvonalú döntést hoz, sokat foglalkoznának. E döntés azt tanúsítaná, hogy a döntéshozó a köztársaság méltóságát többre tartja napi pártpolitikai érdekeinél. Nem kell magyarázni, mekkora lélektani hatása lenne ennek. Különösen az SZDSZ javára. Jelenlegi törzsszavazói alig elegendők a parlamenti bejutáshoz szükséges öt százalékhoz. Ez nem olyan nyitás lenne, mint amilyennel annak idején Tölgyessy próbálkozott, s amellyel szemben az SZDSZ baloldali liberális elitje annyira bizalmatlan volt, hanem éppen olyan, amilyen a pártot Tölgyessy távozása óta irányító baloldali-liberális elithez illene. Ezt az elitet a jobboldal radikális és atavisztikus része úgy jeleníti meg a közvélemény előtt, mintha a jobboldal egészével szemben lenne engesztelhetetlen és megegyezésre képtelen. Azt bizonyítanák ezzel, hogy az SZDSZ-t dinamikus, a lehetőségek elébe menő, a magyar társadalom egésze iránt bizalommal viseltető politikusok irányítják, akiknek felfogása szerint nem az a rossz, ha valaki jobboldali (vagy baloldali), hanem az, ha szélsőséges; s hogy az SZDSZ a mérsékelt jobboldalt is képes politikai partnernek tekinteni. Az SZDSZ vezetőinek a mai magyar politikai életben feltűnést keltő és nagyon barátságos fellépésre lenne most módjuk. Nyerő helyzet. Kis párt csinálhatna nagy politikát. Persze a nagy párt is csinálhatna, de az MSZP Szili Katalin jelölésével önnön kisszerűségének foglya lett. Ha az SZDSZ is az lesz, akkor most is az derül majd ki, hogy nemcsak a jobboldali, de a baloldali és liberális politikai elit se nőtt még fel a távlatosabb, a nemzet egészében gondolkodó politikai döntésekhez. Tagjai mindig csak egy lépést képesek előre látni: a sajátjukét. Szekértáboraikba zárkózva művelik a politika eleve vesztésre ítélt, vacak válfaját.   A szimpátiaszavazás következő állomásán, szerdán, a Deák téri evangélikus templom előtt közéleti szereplők adták le voksukat a köztársasági elnökjelöltekre. Az esemény után Bánffy György Kossuth-díjas színművésszel beszélgettünk az esélyekről és arról, ki számára az elfogadható jelölt. A parlamenti képviselők után szerda délelőtt ismert közéleti személyiségek adták le szavazatukat a Deák téren felállított standnál a Fidesz által kezdeményezett államfőjelölő szimpátiaszavazáson. Korábban megírtuk: Szili Katalin nemtetszését fejezte ki a parlamenti Fidelitas-akcióval szemben. A szerdai voksolók között volt Dolly, Németh Alajos basszusgitáros, Balázs Péter színművész, Kékes Zoltán gitáros, Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó és Bánffy György Kossuth-díjas színművész is, de a lehetőséget kihasználták az arrajárók is. A gondola információi szerint a Fidesz pénteken összesíti először az eddig leadott voksokat, és feltehetőleg hétvégén hozza nyilvánosságra őket. * * * - Miért érezte fontosnak, hogy megjelenjen és leadja voksát a köztársasági elnökjelöltek egyikére egy olyan eseményen, amelyet egy párt szervezett? - Valóban egy párt szervezte, de nem párttagok számára, hiszen a Fidesz célja a közvélemény megszólaltatása volt. Köztudott, hogy hónapok óta húzódik egy alkudozás a köztársasági elnök személyéről, részben a nyilvánosság előtt, részben a háttérben. Ez a huzavona kifejezetten elkedvetleníti az embereket, mert azt látják, hogy nem személyes értékek alapján kívánják meghozni a döntést a Parlamentben, hanem a pártszempontok diktálnak. Ez a kezdeményezés azért rokonszenves számomra, mert a megszólítatás igényét kelti fel az emberekben, teljesen független attól, hogy a szavazó milyen oldalon áll. Fontos kiemelni, hogy az állampolgár végre egy olyan ügyben tudja véleményét kinyilvánítani, melyről korábban az ő kihagyásával döntöttek. Régóta folyik a vita már eleve arról is, hogy közvetlen elnökválasztás legyen, a népszavazáshoz hasonló módon. A szimpátiaszavazás valahol a kettő között húzódik, és egy érdekes kísérletnek tartom, és azért is jöttem el rá, mert kíváncsi vagyok, hogy egyrészt hányan veszik a fáradtságot és adják le voksukat a leendő köztársasági elnökre, és természetesen az is érdekel, hogy a végeredmény kit hoz ki „győztesként”. - Ön kinek a neve mellé tette az ikszet, és milyen szempontok alapján döntött? - Számomra nyilvánvaló, hogy az összes jelölt közül, nyelvtudásban, nemzetközi tekintélyben Sólyom László az, aki elsősorban megtestesíti azt a személyt, akit a Magyar Köztársaság elnökeként el tudnék fogadni. Szili Katalin, Glatz Ferenc és Gombár Csaba személye is becsülhető, de nem tartom erre a pozícióra alkalmasnak őket. Azok a képességek és az a tudás, ami Sólyom László kisujjában van, az bennük nincsen meg. Az Alkotmánybíróság volt elnöke jóval nagyobb rálátással rendelkezik a világra, és ami számára rutinfeladat, az a többi jelölt esetében akár álmatlan éjszakákat okozó kérdés lenne. - Nem említette a jelenlegi köztársasági elnököt. Mádl Ferencről mi a véleménye? Ha elfogadná ismét a jelölést, akkor miképp vélekedne? - Teljes mértékben elégedett vagyok a jelenlegi köztársasági elnökünkkel. Ő is egy nemzetközi tekintélyű, higgadt, nyugodt, bölcs államférfi, és pontosan ilyen kvalitású emberek valók elnöknek. Ám Mádl Ferenc köztudott, hogy nem kívánja folytatni, így el kellett kezdeni más alternatívákban gondolkozni, és ekkor döntöttem Sólyom László mellett. - Csakhogy nem a nép akaratán múlik a végső jelölés, hanem leginkább a parlamenti pártokon. A helyzet jelenlegi állása szerint eddig azonban esély sincsen a konszenzusra. Most három-, illetve négypárti egyeztetésekben gondolkoznak. Ön szerint van reális esély a megegyezésre? - Lehet értelme a parlamenti pártok egyeztetésének, mert elképzelhetőnek tartom, hogy jön egy olyan józansági hullám minden oldalról, hogy találnak végre egy olyan személyt, akit mindenki elfogadhat. Az egész magyar belpolitikai élet jelenleg nem is próbál törekedni a konszenzusra, de ennek ellenére reménykedem.