Igazán nem volt oka senkinek kételkedni abban, hogy az intézmény lakói teljesen normális bolondok. Ezt mindenki elfogadta és természetesnek is tekintette, úgy gondolva át a dolgokat, hogy a bolondság is egy mesterség, néhányan ezt választják, néhányan pedig csak úgy ide sodródnak. Ezen szakma, mostanság igencsak felkapottá vált, az ügyvéd és a fodrász tanulmányok mellett, ezt vonzotta a legtöbb pályakezdőt, viszont a már meglett korú munkavállalók körében toronymagasan vezetett az összes mesterség előtt, mivel az idősödők, nagy lelkesedéssel vetették bele magukat ezen szakma kitanulásának.

Első pillanatra az ember azt hinné, hogy könnyű mesterség ez, bamba pofák és grimaszok megfelelő időben történő bemutatása, valami egyszerű gügyögés-szerű hangok utánzása, esetleg homályos kijelentések arról, hogy ő maga Napóleon és a betanulást le is tudtuk.
Hát kérem, ebben a tévedésben szenvedtek intézetünk lakói is, mígnem Zeusz elkezdett furcsán viselkedni. Az önként raboskodóknak nem volt többé nyugtuk a hirtelen normálissá vált főistentől, mert az a fejébe vette, hogy mindenképpen segít a lakókon. A gondozottak ettől először pánikba, majd mély depresszióba sodródtak, az állapotok kezdtek aggasztóvá válni.

Elsőként Sanyibá került sorra, mivel mióta egy szobában voltak igen közel érezte magához a villanypásztort, ami igaz is volt, lévén alig másfél méter választotta el az epekedő ágyakban alvókat egymástól.
A fekhelyek között a románc régi keletű volt, még abból a ködhomályos idősarokból származott, melyben egy őrült házaspárt költöztettek a szobába, és azoknak összehúzták a őket, hogy az eszement pár lehelet közelben lehessen. Ezt persze, késedelem nélkül kihasználta a két szégyentelen vaságy, és igencsak botrányos viszonyt létesített egymással. Egyetlen szerencséjük volt csupán, hogy az ágyak hölgytagja meddőségben szenvedett, ami meggátolta a baj további terjedését.

Sanyibá mindeközben a szobában dúló érzelem lavinából semmit nem vett észre, egykedvű mélabúval készülődött a fürdőszobába, mikor megszólalt egy hang Zeusz ágya felöl. Odanézett és látta, hogy Zeusz volt a kibocsátó, de közben olyan élménye volt, mikor a jegybank elnyomja a bankót és ismerős ugyan, de van benne, valami határozottan furcsa.
A főisten a következőket mondta: Jó reggelt! – ami meglepőnek semmiképpen sem volt nevezhető, de megnyugtató sem volt. Reggelt! – válaszolta a villanycsősz, majd tovább folytatta volna botorkálását, mikor Zeusz komoly tekintettel a következőket mondta: - Sanyibá! Nekem sikerült kikászálódnom lelkem bűzös és ingoványos mocsaraiból, és ebből kifolyólag erős késztetés kezdett motoszkálni bennem, hogy hálából segítsek a hasonló nehéz helyzetben lévő sorstársaimon. – fejezte be a monológot, és végre levegőt vehetett. Az áramjuhász papucsából gyökerek meredeztek a kórterem rideg kövezete felé, és sikeresen át is fúrták azt. – Vajon mit akarhat tőlem. – tette fel magában a kérdést Sándor, de mert nem igazán a gondolkodás volt az erősége, no meg a sörtől is eltiltották, ezért úgy határozott, bambán kezd a világok atyjára nézni. Mivel egyikük sem igazán tudta, hogyan is folytatódjon, az eddig igazán pörgő beszélgetés, közibük telepedett a békés, ámde annál kínosabb csend.

Ekkor hirtelen egy ötletmorzsát lesöpörve, gondolatainak asztaláról, Zeusz megtalálta a követendő stratégiát. – Szóval – kezdte erős hivatástudattal – ahogy az előbb is említettem már – itt egy hatásszünet következett – a felépülésed érdekében naponta fogunk terápiás célzattal kommunikálni.- zárta nagy megelégedettséggel mondandóját.
Sanyibá az előbbi elhatározásától nem tudott szabadulni, ezért a bamba kifejezést az arcán felejtette, miközben azt gondolta – Bárcsak itt lenne az asszony, azt legalább értettem – sóhajtott fel látványos széllökéseket okozva a szobában.
Aztán, mivel továbbra sem értette mit is akarhatnak tőle, hangtalanul kisétált a mosdóba, ahol menten sírásnak eresztette a lelkét, nem tudott szabadulni a régi emlékek börtönéből.

Zeusz eközben átgondolta az előbb lezajlott eseményeket, és arra a következtetésre jutott, hogy az általa kitalált elv nagyszerű, csak a páciens nem megfelelő, ami nem is csoda, mert hát lerí erről a Sanyiról, hogy micsoda egy bolond. Azért, hogy küldetését véghezvihesse, elindult megkeresni a megfelelő alanyt, sőt mivel nagy dolgokra hivatottnak érezte magát, mindjárt össze akarta hívni a teljes bolondos házat, hogy mindenki első kézből tudhassa meg a jó hírt. Erről az ápolóknak sikerült három óra alatt lebeszélni, de a beszélgetés végeztével mindkettő szó nélkül hazament, és felvetette magát betegállományba.
Ezzel megkezdődött a nagy idióta bújócska, amit azóta is félelemmel átitatott, suttogó hangon emlegetnek a régi lakói a háznak, és abban mindenki megegyezik, hogy senki sem akarja, hogy visszajöjjenek azok az idők.
A játék leírása megtalálható bármely nagynevű pszichiátriai szaklapban, tömören összefoglalva: Menekülj ha közeledik Zeusz! A rejtőzködés evégből, olyannyira szokásukká vált a lakóknak a későbbiekben, hogy a biztos rejtekhelyek komoly összegekért cseréltek gazdát és mint bárhol a gazdasági élet színterén, itt is felvirágzott a korrupció és a feketegazdaság, mivel a biztos helyszínekből meglehetősen korlátozott volt a kínálat.
Azoknak a szerencsétleneknek, akiknek nem sikerült kereket oldaniuk, hosszú – néha többórás – agónia jutott osztályrészül, aminek következtében az ápoltak általános egészségi állapota rohamosan romlani kezdett.