Miért kell az őszinteség, ha beletaszít a szakadékba?
Valamit tenni kell, hogy a gondolataim ne ekörül futkossanak.
De mégis mit lehet tenni?
Talán érzelmekbe, vagy az érzékiségbe kéne elmerülni. De így nem élvezném igazán, ahhoz meg semmi kedvem, hogy mosolyogva utáljam meg az egészet.
Beszélni kéne róla.
De kinek mondhatnám el?
Talán senkinek.
Önmagamnak?
Kibeszélem magamból egy értő figyelmű embernek, lehetőleg akit alig ismerek. Ezért jó a pszichológus. A lénye átalakul a koponyám külső héjává, és a szavak melyeket kimondok, mégis önmagamban hangzanak el.
Úgyis csak engem érdekelnek.
Bár azt hiszem, ez a lap is megteszi, és még ingyen is van. Az ég alját kaparó szánalmas képzelgéseim …
Eget karcoló szánalmas képzelgéseim…
Égi gyönyöröket álmodó szánalmas képzelgéseim…
Fennhéjázó unalmas képzelgéseim…
Szokásos, az emberekre oly jellemző álmodozásaim…
Illófényű kísérteteim…
Esőerdeim lélegzete…
Gyermeki szertelenségem…

…a könyörtelen muszájnak engedelmeskedve rémes robajjal terültek el a poshadt pocsolyákkal beborított térben.

…elporladtak, mikor rajta felejtettem a szemem a valóságon, utánuk csupán magányos bűzös pocsolya maradt.

…lerángatták álarcuk, és pokoli fájdalom maradt helyükön.

…semmitmondó hangsúlytalan szavakká silányultak, és az érdektelen monoton hang elcsendesült.

…eltűntek, helyükön üresség és kiábrándultság maradt.

…démonarccal vigyorognak.

…sivataggá fulladt.

…szorongásom börtönébe zártam.

Agyi áramok…
Fényüket vesztett villámok…
Fogatlan hiénák…

…vonszolják fáradt testüket,…

…vánszorognak a korhadt fa törzséhez…

…tépik boncteremből kivonszolt áldozatuk…

…őrmesterük kényszerének alávetve lényegük.

…ott végelgyengülve hullnak, erőtlenül a szétporladt kéregbe.

…bűzös tetemét. Az általuk kitaposott

…nyomok…

…térszeletek…

…járatok…

…belemélyedtek idilli ábrándjaimba, a lépteik űzik, gyötrik eddigi lényegem, biztosnak hitt búvóhelyem felperzselte a halálosan bátor nap.

Egy ölben forgó látomás talán segíthet, vagy egy hervadt szépség utolsó mosolya a teljes…

…fonnyadás…

…kiszáradás…

…előtt?

Nem!
Arcomon fagyott vigyorral kéjelegni?
Ez maga lenne a teljes kiábrándultság a buja gyönyörökből!
Szemforgatás, idegremegés, tenni akarás gyötör.
Leülök és önmagam bámulom.
Csupa felszínes ábrándkép, amit látok. Égszínvigyor, tüllfátyol mögött.
De ki vagyok én?
Újrafelhasználható csomagolópapír.
Ha kibontod nem találsz alatta semmit.
Nagyon elégedett vagyok az üres tokkal.
Megtölteni nem tudom.
Szavak átfolynak kilyuggatott héjamon, a lényeg túl kicsi az elnagyolt létezésemnek, ezért semmi sem akad fenn sosem.

Önmagam birtokolni, a vágyak netovábbja lenne.
Azt sem tudom, hogy most mit érzek, tudhatja ezt egyáltalán valaki?
Kiáltani dőreség, hisz ez a süketek világa! Még jó, ha saját magam meghallom, a csend zaja néha olyan elviselhetetlen.

A szemrobbanás
Az izzó sugár egy pillanatra megállt a pupillám nedves partján, majd beléhatolva elhozta érzékeimnek a fájdalmat. A megnyílt résen keresztül nyálkás váladék csurgott az arcom egy részét elborítva.
A térlátásom megszűnt, az első érzésem ennyi volt a változásból, majd néhány lélegzettel később megszületett a kín is.

Ez történt, mikor megszólalt bennem egy hang és azt mondta: “Térj már észre!”