Tibetben a lámát istenként tisztelik, minden egyházi és világi hatalom a kezében van-mesélte Westfáliában egy bárban egy mérnök az ismeretlen hírlapírónak. Ezenkívül eszik az ürülékét. Az ürüléket, mely éppen, mert illatos növényekkel él, kellemes ízű, „mint egy szalonkás” -csak a papok, a nemesek, a kiváltságos osztály eheti, mert minden ténykedése szent, úgy ez is, s meghatározott nagy ünnepeken egybegyűlnek az ország nagyjai, s ceremóniák között kapnak egy falatot. Az orosz események hatása alatt egy sajátos forradalom indult el, ugyanis azt kezdték követelni, hogy a nép választott követei is kaphassanak egy falatot. Papok és nemesek, veszélyben érezték a kiváltságaikat, összefogtak, a nép azonban lázongani kezdett, lándzsákkal ölték egymást és sok ezer ember elpusztult.

Az ismeretlen hírlapíró- hisz Magyarországon próza és színműíróként tisztelik Márai Sándornak az ausztriai és németországi lapokban megjelent írásait gyűjtötte össze a szegedi Lazi Kiadó. Márai életművéből főleg a publicisztika föltáratlan. A külföldön megjelent írások zöme a kutatók és az olvasók számára is hozzáférhetetlen volt. A fiatal Márai verseket ír és próbálkozik ugyan drámával, de abbahagyja, s nem jelentősek az 1920-as év előtt keletkezett regénytöredékei sem. Újságíróként azonban, külföldön, meglepően sikeres. Hat rá az expresszionizmus, avantgarde szellemű lapokban publikál, de legnagyobb sikereit a Frankfurter Zeitung-ban éri el, amelyben akkor is publikál, mikor már Franciaországban él. A lapban publikált, épp ebben az időben, Theodor Adorno, Erich Fromm, Max Horkheimer, HerbertMarcuse, Oswald Spengler, Leo Frobenius. A naponta három kiadásban megjelenő világlap tárcarovata Willo Uhl, egy kedves, jólelkű, teljesen megbízhatatlan alkoholista kezében volt.

A Frankfurter Zeitung tárcarovatában munkatársként dolgozni az újságírói pálya csúcsát jelentette. Arnold Zweig, Thomas Mann és Gerhart Hauptmann mellett. „Franciaország Dél-Ázsiáért és Romániáért kártérítésként megkaphatja a Marsot. Hintsék be sóval ezeket a területeket. A nemlétezés kozmoszát hirdetem. Ez életem hite és álma. Délután, amikor a Tejúton sétálok, és megszólítok egy pepitaruhás, kedves angyalt. Az angyal megadja nekem a címét. Másnap felkeresem.” Itthon van Ilse?” -kérdezem a háziasszonyt.-„X kisasszony itthon van, de nem létezik.” -válaszolja ridegen. Idős, előítéletekkel teli asszony. „Köszönöm, én sem létezem” -mondom, „jelentsen be, kérem.”

Azt hiszem, akkor is megtanultuk volna a nevét, ha nem szépprózát ír: A férfi a Csík megyéből jött e földre, ahol a havasok mutatóba kitolják néha vérszegény fejüket a felhőkből, s a csúcsok teli vannak kék kiütéssel, a kakukkfűvel. Székely arca volt, amit úgy hordott, mint egy ló a bélyeget, kiirthatatlanul a század horzsolásai között -Hát most, hogy kitaláltam ezt a dolgot a szarvasfogakkal, hála istennek, jól megy nekem –mondja- Miféle dolgot?- Ezt a dolgot a szarvasfogakkal. Magyarországon megveszem a szarvasfogat. Ez valutára megy, kérlek. Harminc magyar korona a Bakony körül egy szépen fejlett szarvasfog. Az három…mondjuk, márka. Itten, kérlek, -a körmével energikus vonást húz az újságpapíron –tizenöt márka egy szépen fejlett szarvasfog. -A differenciából élsz? -kérdem. Rám néz, ártatlan, nagy szemekkel. Most megint egy jó székely parasztfiú. -Nem-feleli. -A szarvasfogakból. -S az egzisztenciádat, kérlek, erre?...-Sőt nőmét is.- Jó, tavaszi idő van. Aztán ezt mondja: Amerikában egy dollár a szarvasfog. Minden tételben. Svájcban hat-hét frank. Nem hiszem: te -kérdem -hiszen fehérneműjük nincs az embereknek. Betevő falatjuk nincs. Mire az a szarvasfog? –Óraláncra mondja lassan, komolyan .-Csak szarvasfogat vesznek ma az emberek. Utolsó kísérletem: -Szóval valutából élsz? -Nem, határozza el.- Én szarvasfogakból élek. – A vonat jön. Kellemes ez a tavaszi idő. Ez az ember még jó.