Csók(özön)
LunaPiena - Erdős Olga 2006.07.07. 22:02
Július 6. – a csók világnapja, olvasom az újságban.
Július 6. – a csók világnapja, olvasom az újságban. Már meg sem lepődök, hiszen manapság mindenről megemlékezünk, és ha mindennek külön napja van, akkor miért ne lehetne két ajak érintésének is?
Dalok, versek, mesék szólnak a csók jelentőségéről. Csóktól ébred fel Csipkerózsika százéves álmából, a legények régen csókot loptak a lányoktól a fonóban, az ifjú házasok is csókkal pecsételik meg frigyüket.
A magyar nyelv gazdagságának köszönhetően, mi nemcsak szerelem és szeretet, de puszi és csók között is különbséget tudunk tenni.
Csókemlékei pedig szinte mindenkinek vannak. Ízük, ahogy a költő fogalmaz, „hol méz, hol áfonya”. Különösen igaz ez a kapcsolatindító első, vagy épp lezáró búcsúcsókra.
Ahány száj, annyi szokás - csavarhatnám ki a közmondást, mert ugye lehet csókolni gyengéden, érzékien, szenvedélyesen, visszafogottan (épp csak érintve egymás ajkát), rámenősen (azonnal felfedezőútra küldve a nyelvet is), és így tovább.
Saját múlt időm csókjaira gondolva egymás után bukkannak fel nevek, arcok, helyszínek, illatok és ízek.
Van köztük fagylalt és nyári szökőkút zamatú, mámoros hajnali táncból fakadó, tétován próbálkozó, engedélyt kérő, feszültségoldó, múltat temető, várakozással teli, magához ölelő…
A még meg nem született csókok pedig olyanok, mint a facsemeték. Nem tudni, ki ülteti el, ki gondozza őket, hogy majd levelet hajtsanak és gyümölcsöt teremjenek. Most még csendben, álmodozva várnak, és csak gyökerük apró szálaiban érzik, mennyire igazak a sorok:
„míg csókolsz, nincsen szavunk,
ha megszólalsz: zuhanunk.”
|