Apró alakjával belesüppedt a páholyba, lábai viszont magasra feltette az előtte álló szék támlájára, miáltal láthatóvá vált a vörös király, amint a cipőjén egy lyukon mélabúsan kitekint, mint egy Héttoronyba börtönzött rab szultán. Mert esős időben Lajos egy kvart majort rakott a cipőbe talpbélésnek, és ma a vörös királyt arccal a föld felé helyezte el a sorrendben és legalul. Vele fordult elő, hogy egész nap sántított, és mint Pola Negri kiderítette, renonsz volt a cipőjében. Nagyon megdöbbentünk egy este, ijedten, némán az ajtóra meredtünk, ahol megjelent Sir Lajos, aki költő volt.

Akkor láttuk először. Pola Negri, aki szerette a rossz szóvicceket mások rovására, azt mondta később, hogy a költő síri látvány volt. Valóban volt valami kísérteties Lajos début-jében. Télvíz idején teniszcipőben, patentharisnyásan, egy pepita lovaglónadrágban, gyermekre szabott, szűk és rövid ujjú kiskabátban, amely rátapadt kiszögellő csontjaira, és négynapos szakállában volt valami apostoli, mely félig szent, félig őrült benyomását keltette bennünk. Külseje éhtífuszról beszélt, kiváló modell lehetett volna egy tuberkulózis elleni propagandareklámhoz, arca üvegszerűen, haloványan átlátszó volt és soványsága egyenesen valószerűtlen. Szó nélkül megette az utolsó fél vekni kenyeret, negyed kiló margarint és eltulajdonította az utolsó csikket, csak ezután szólalt meg. -Sír Lajos vagyok, költő. Szeretnék aludni. Miután kijelöltünk a számára egy helyet az asztalon, feje alá tett egy megfordított tányért és mély álomba merült.

Másnap történt, hogy Elek Richárd, állás nélküli lángész biciklin jött szembe velünk a Markgraffe Strassen. Az 1927-es berlini tél volt a leghidegebb abban az évszázadban Európában, az albérletben már tavaly be kellett volna fűteni, hogy az idén meleg legyen. Szédületes kezdeményezések fakadtak tettvágyunkból. Itt alakult meg az Új Színpad, amelyen a próbák alatt a szerző, a rendező és a színész rögtönzéseiből épült volna a darab, azaz a szerző a premier után írta volna meg a darabot.

A neves író tapétaragasztó-anyagot főz és spchtlizik. E nagyszerű artistaprodukciót comb közé szorított létrával űzi, egy lapos, fanyelű szerszám segítségével, célja a régi tapéta levakarása. Ezt minden kárpitos az emberben rejtőző alantas ösztönök következtében, bizonyos kéjjel csinálja: megsemmisíteni egy másik ember fáradságos munkáját. Ám a kárpitosipar legfontosabb része a villanykörtelopás. E tekintetben az öreg Herc (börtönviselt ember lévén) pehelysúly kezű világrekorder a téren. A berlini szobalányok nagyon kedvesek és rendkívül kacérok. Egy ügyes kárpitos-inas mindenféle előnyökhöz jut, libacombok és más jó falatok tekintetében. Legtöbbször ők maguk teszik meg a szerelmi ajánlatot egy falat sült csirke formájában. Ha az inas azt mondja, kell, kész a szerelem. Nem örökös, de nagy és őszinte, szép és komoly, rövid, de intenzív.

Este a kávéházban kissé részegek vagyunk. Félix teszi fel a kérdést: -Miért nem tudunk szép nyugodtan élni, kielégülés után kielégülést hajszolva.- Vízfej vagy, mondja Pola Negri. –Régi véleményem rólad, hogy egy szatócs lappang benned. Mit megalkudni? Hogy mondta Kolbrich, aki a világ legnagyobb embere: amit veszítünk kvantitásban, nyerjük kvalitásban…. Érted? Ha kevesebb, ha küzdelmesebb is ez, de „ámulni lehet”, mint Ady mondaná Kolbrich helyében. Hát mit akarsz? Az Erbanból átszüremlett a jazz és a cipők kopogása, a politikus mesteremberek a könyökükön aludtak, és én megkockáztattam a kérdést: -Hát mi lesz ennek a vége?

És egy hang, amely eddig nem szólalt meg, felkiáltott hirtelen. -Fizetni -Sir Lajos kiáltotta, aki költő volt.

Rejtő Jenő életrajza alapján írta Kerekes Tamás