Vámos Miklós

Az irodalmi közéletben az Élet és Irodalomban megjelenő Irodalmi kukkoló c. rovatával vesz részt mostanában az író, de a Tisza Moziban március 27-én este közönségtalálkozón láthattuk Szolnokon. Ugyan emlékeztem Gál István Ménesgazda című kisregényére, melyből film is készült, de elfelejtettem, hogy milyen szerepet is játszottGál a hetvenes években fiatal íróknak számítók életében. Ő volt a mentor, s egyben a legtömörebb magyar író: a címzése. Gál. I. Ó u.1-kezdte szellemes beszámolóját az író, showman, kiadóvezető Vámos Miklós.

Hogy volt? című irodalmi memoárkötetét mutatta be, aminek egyes részeit már publikálta. Az irodalmi élet értékelésével indított. Elmondta, hogy a hetvenes években tudni lehetett, hogy ki volt a legnagyobb író. Déry Tibor. Minthogy Jókai korában is tudnivaló volt, hogy ki az. Ma együtt emlegetik Nádas Pétert és Eszterházy Pétert, időnként a legnagyobbak közt elhangzik Sütő András neve is. Ez elgondolkodtatta a közönséget. A hatalom slendriánságáról is mesélt. Eicmann azzal védekezett, hogy ő nem fasiszta, de egy aktát el kell intézni. Ez nem nélkülöz bizonyos, echte, bajor szakmaiságot, hovatovább precizitást. Ám csak a kelet-európai diktatúrákat megtapasztaltak mérhetik fel, milyen hallatlanul nemtörődöm a hatalom. Ezzel kapcsolatban hallottam egy kárpát-ukrajnai embertől, hogy hogyan alakult ki az orosz nyomtáv a vasutaknál. Állítólag a cár atyuskát kérdezték, aki vodka mellett múlatta a napot. Hímtagjára mutatott és azt mondta: „A fa..om se tudja”. Így lett az orosz nyomtáv, akkora, amekkora. Az egymásra rímelő két történet első részét Vámos Miklós mesélte egy szolnoki közönség-találkozón, a másikat Faludy György írta meg. Igazából Rejtő Jenő tollára való mindkét történet.

Vámos elmeséli, hogy kik voltak a magyar 56-osforradalom író-vádlottjai a levert forradalom után: Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Háy Gyula. Különböző szintű írók voltak, például Tardos nem is író volt, hanem hírlapíró. Ennek ellenére Kádárék, illetve a szovjet elvtársak rájuk húzták a vizes lepedőt. Ám már a forradalom előtt megfosztották Déryt a párttagságától, az író állítólagos revízionizmusa miatt. A határozat megnevezte bűntársait is: Zelk, Háy,Tardos. Vámos így fejezi be a történetet: Azaz e kvartettet még Rákosiék teremtették hónapokkal a forradalom előtt. Kádárék utóbb onnan vehették az ötletet. Faludy meséli az oroszul jól tudó Czakó Andrásról, aki Szakasíts szociáldemokrata vezető titkára volt, hogy azért ítélte el a Jónás-tanács nyolc évre, mert Philiph Morrison, az angol munkáspárt titkára, Rákosiék és Jónás szerint angol kém, érkezését nem jelentette időben. Mellesleg: Morrison diplomata volt. 1353-ban Czakó András ismét a Jónás féle büntetőkollégium elé került. Kihallgatás nélkül felolvasták a régi ítéletet, melyben nyolc évet kapott. ”Ezt az ítéletet 3 évvel ezelőtt tetszett adni nekem” -mondta Czakó. Nem baj -mondta a bíró. Az öt perc múlva felolvasott új ítélet azonos volt a régivel. Még jó, hogy egyik-másik pápa néhány száz év múlva felülbírál egyes döntéseket, így pl. Galilei is örülhet…

Az új kötet bemutatása jó alkalmat szolgáltatott, hogy Vámos Miklós felidézhesse életpályáját, azt a korszakot, melyben rövidnadrágos kisfiúként, Örkényt, Otlikot, Mándyt bácsizva, csatlakozott az akkori irodalmi élethez. A kötet harminchárom portréja a háború utáni magyar irodalom nagyjairól szól, barátokról ÉS írókról, megkerülhetetlen, emblematikus nagyságokról (Mándy Iván, Mészöly Miklós, Vas István), és méltatlanul elfeledettekről, mint például a kitűnő novellista Kamondy László és Rákosi Gergely, a költő.

A leendő író az „írás” nevű tantárgyból ugyan hamar megbukott az általános iskolában, de ennek ellenére korán felismerte, hogy író akar lenni. Természetesen az életpályáját felidézve az író gyakran értékelte is a hetvenes éveket, így például derültséget keltett, amikor Garibaldi híres szavait idézte -a győzelem után: „Kevesen voltunk, és sokan maradtunk”. Ezzel Vámos Miklós a magyar államszocializmussal szembenállók számára gondolt, amelyről állítja, hogy a rendszerváltás előtt négyen voltak, létszámuk csak az emlékezés fényében nőtt negyvenezerre-a rendszerváltás utáni korszak békéjében. Noha, itt személy szerint gyanítom, hogy Vámos nevét összefüggésbe hozták annak idején újbaloldali mozgalmakkal. A múlt megítélése azért került szóba, mert Vámos Miklós (akkor még Tibor) egy iskolába járt a valódi ellenállás vezéralakjával, Dalos Györggyel, aki Berlinben él (Igen kiváló szociográfiát írt az orosz börtönszigetekről, a Csehov által is fontosnak tartott Szahalin -szigetekről.). Az író azért kényszerült névváltoztatásra, mert a kor híres akadémikusa, aki mellesleg sci-fi novellákat is írt, szintén Vámos Tibor nevet viselt. Az író szóbahozta, hogy a rendszerváltás előtti Élet és Irodalom akkor hetvenezer példányban jelent meg, ma csak húszezret mondhat magáénak, s megjegyezte, hogy pl. a Bárka folyóirat mindössze hétszáz példányban lát napvilágot. Az adatok csalókák, fűzöm én hozzá, mert ma legalább kétszáz irodalmi lap közt válogathat az ember, na jó, legyen száz, míg a rendszerváltás előtt volt mondjuk öt. És az is fontos és megkerülhetetlen, hogy az első író -olvasó találkozóra rövidnadrágban érkező Vámos Miklós az ott dedikáló Örkény Istvánt EGYEDÜL TALÁLTA. Itt hangzott el Örkény híres mondata: Kíváncsi vagyok, hogy ki teszi föl az első kérdést?(Később ezt Örkény annak rendje-módja szerint letagadta, annak ellenére, hogy a kisfiú Vámos számára emlékezetes nap lehetett, hisz Örkény az elmaradt író -olvasó találkozó helyett fagylaltozni hívta. A nosztalgikus hangulatú este alatt felidéződtek a pályatársak: Simonffy András, Császár István, Marosi Gyula. És az a híres történelmi pillanat, hogy Aczél György, a magyar irodalmi és kulturális élet koronázatlan korifeusa rendeletben határozta el: Nem kell több fiatal író. A mai hatalomról jegyezte meg Vámos, hogy csak egy jót tud elmondani róluk, nem értékelik túl az írókat. A jelen felfedezte, hogy nem az írók fingják a passzátszelet-tette hozzá. A rendelkezésre álló egy óra elfogyott. Ám a közönség „ráadást” kért, Vámos Miklós visszajött a színfalak elé és tovább mesélt: Az a híres ember vagyok, akinek ez nem való.” -határozta meg magát. Híressé válását úgy vette észre, hogy főhivatású bámészkodóként ma már visszabámulnak rá a villamoson -szögezte le. Az egyre személyesebbé váló önvallomásban elmesélte, hogy gyermekkorában erősen dadogott, de csak egy betű akadályozta igazából. Így aztán Kossuth Lajos nevének kimondása helyett (a szókezdő ká volt az akadály) történelem órán rendszeresen a híres ezernyolcszáznegyvennyolcas vezérről, később turini remetéről beszélt csak, nevét elkerülve. Többször szóba hozta Dalos Györgyöt, az Ab Ovo Kiadó adja ki műveit ma is, a hosszabb időn keresztül fennálló szellemi kapcsolatra utal, hogy elsőként hozzá fordult Vámos Miklós író útkeresése miatt. Személyesen szerette volna megbeszélni vele, Ám Dalos György akkor Berlinben élt, a magyar hatóságok pedig azt pecsételték Vámos Miklós személyi dossziéjába, hogy „ kiutazása közérdeket sért.”

Dalos levélben válaszolt. „Kérd prózaíró segítségét !.”. Így került a még gyermeknek számító novellista az Élet és Irodalom kidobó-legénye, Tóth Ede elé, aki az akkori főszerkesztő, Jovánovics Miklós elé engedte. Pár szóval megidézte a nagy hatalmú főszereplő emberi alakját is. Pártplénum elékerült a sorozatos nőzése miatt. Állítólag ezzel védekezett: nem én nőzöm túl sokat, hanem Aczél elvtárs túl keveset.…Ekkor került sor a már említett névváltoztatásra. Ennek a korszaknak a terméke volt az identitáskeresés. Ehhez fűzött az író egy gyermekkori történetet, mely egyébként a családban uralkodó hangulatot, szemléletet is jól példázza: hazamenve elújságolja, hogy iskolatársa azt mondta róla, hogy zsidó. Édesapja tömör válasza: „Hát van is benne valami”

Lehetetlen volt megkerülni a Hungária Kávéház szerepét és jelentőségét a hetvenes, nyolcvanas években. A New York sajtópalota gyönyörű épületének kulcsát a legenda szerint a boldog emlékezetű Molnár Ferenc a Dunába dobta, hogy majd így mindig nyitva marad.(Bezárt -Kerekes Tamás). A rendszerváltás előttii korban a szerencsések-így tehát Vámos is- még találkozhattak a második világháború előtti pincérekkel, akik az összes irodalmi nagyságot ismerték. A kávé mellé toll és papír is dukált. „Kisirodalmi” volt a két kifli +falás parizer rendelés. S a kávéház a Nyugat íróinak holta után is megőrizte a magyar szellemi életben betöltött szerepét. A fiatal Vámos itt láthatta a magyar irodalmi élet akkori nagyságait. Megfordult itt Németh László, Illyés Gyula, Szakonyi Károly is. A fiatalabbak közül Bólya Péter, Munkácsi Miklós, Temesi Ferenc és Dobai Péter jártak ide.

A beszélgetés személyességére utal, s az orális közlés elsődlegességére, hogy Vámos elmesélte, írásaiban nem szerepelteti, de szóban megemlíti, hogy az ötvenhatos íróperben később Déry Tibor (aki mellesleg úgy nézett ki, mint Einstein) a vád tanúja (is) volt. Az Örkény Istvánnal való első találkozását pedig maga is megírta, s a találkozón is többször szóba hozta: Hogy volt, hogy nem volt, valamikor a hatvanas évek ázott kutyaszagában, volt egy közepesen nagy terem, az Írók Könyvesboltja fölött az első emeleten -mesélte Vámos. Mindig írónak készült, az anyja hasában is, kopogtatott, hogy dobjanak be papírt-ceruzát, s vezessék be a villanyt, a mama nem hallgatott rá, azt hitte, rúgkapál, mint a többi magzat.

A gimibe több reménybeli tollnok járt akkoron, s volt, aki egy-két éve végzett, például Frédi, anyakönyvileg Dalos György, a költő. Épp a Lomonoszov egyetemen tanulmányozta a német történelmet. Onnan javasolta levélben, ha írni akar, kérje egy profi prózaíró tanácsát. Azt nem adta tudtára, honnét szedje. Fölfigyelt a házilagos kivitelezésű plakátra az iskola faliújságján, mely író-olvasó találkozóra hívta a tanuló ifjúságot, az imént jelzett terembe - közművelődési klubba. Vendég: Örkény István. Nem hallott még róla. Este hétkor kezdődött, már háromnegyedre odament, hogy jó helyet kapjon. A teremben a hatvanas évek alacsony watt-számú körtéi csöpögtették a fényt. Nyolc-tíz széksor, és afféle dobogó, mint a tantermekben, rajta hosszú asztal, leterítve a kor KISZ-taggyűlésein megszokott szovjet-bordó drapériával. Nem hiányzott az obligát alumíniumtálca, a négy pohár, meg a menza-kancsó, bizonytalan átláthatóság, vízkőgyanú, langy hőfok. A pulpituson egy ember üldögélt, világos volt, hogy o az író, az első író, akivel találkozhat. Rajta és a klubvezetőn kívül nem mutatkozott más élőlény. Vártunk. Teltek a hosszú percek. Igyekeztem csak lopva bámulni. Föltűnt, mennyire szép metszésű a szeme, s milyen hatalmas a homloka.. Ő, az író, elmélyülten olvasott valamit. Évekkel később értette meg, hogy csak úgy tett. Közös mentsvára ez mindenkinek, aki hiába várja híveit az e célra szervezett esteken vagy dedikálásokon. Mit mást tehetne mély csalódottságában és megbántottságában? Játssza, mintha nem is várná, hogy az emberek hosszú sorokba tömörödjenek előtte, hisz nem ezért jött, alapjában véve sürgős olvasnivalója akadt itten, a távol maradókat pedig üsse meg a guta.

Lapozgatott naptárában?, saját kötetében? -, míg negyed nyolc is elmúlt. Nem jött senki. Ő még az egypercesek előtt volt(Örkény híres kötete), Vámos valamivel a mutálás után. Hét húszkor olvasószemüvegét lassan föltolta arra a soha véget nem érő homlokára, és így szólt: Kíváncsi vagyok, ki teszi föl az első kérdést! Körülnézett, mintha várná a széksorokban fölcsattanó nevetést. Komolyan vette a felszólítást, jelentkezett: Író elvt... tisztelt Örkény... - visszaszívta a "bácsi"-t - ...azt szeretné én megtudni, mit kell csinálni, ha valaki író szeretne lenni. Ő tűnődni látszott, majd jobb kezével az írás mozdulatát mutatta. Nem tudhatta, hogy ő már akkor is az anyám Erika gépén pötyögte világmegváltó gondolatait. Ezzel a rendezvény véget ért, fagyizni hívta a Minőségi cukrászdába, a Népköztársaság és az Izabella sarkára. Attól fogva úgy tartotta számon: ő Vámos Miklós írója. Máig is.