|
2009.04.07
Puskás Péter: Szeretnék a nyalókád lenni
álmom sok nincs csak egy van.
szeretnék a nyalokád lenni.ez van.
hosszú vastag és édesen ízletes.
még egy feketénél is olvadósan színesebb.
ajkaiddal ébrednék s táncolnék nappal.
éjjel feldíszítenél egy kis felrázós habbal.
s ha még mindig nem tudnál betelni velem.
átalakulnék s ajándéknak lenne hozzám elem.
2009.04.01
Váci Mihály: Még nem elég
Nem elég megborzongni, lelkesedni kell,
Nem elég fellobogni, de mindig égni kell!
És nem elég csak égni, fagyot is birjon el
Ki acél akar lenni, suhogni élivel.
Nem elég álmodozni, egy nagy-nagy álom kell,
Nem elég megérezni, felismerni kell,
Nem elég, sejteni kell, hogy milyen kor jön el,
Jövendőt tudni kell.
Nem elég a célt látni, járható útja kell,
Nem elég útrakelni, az úton menni kell!
Egyedül is, elsőnek, alől indulni el.
S csak az hivjon magával, aki vezetni mer…
Nem elég jóra vágyni, a jót akarni kell,
És nem elég csak akarni, de tenni, tenni kell.
A jószándék kevés, több kell az értelem,
Mit ér a hüvös ész? Több kell az érzelem.
Ám nemcsak holmi érzés, de seb és szenvedély
Keresni, hogy miért élj: szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég a világért, több kell: a Nemzetért.
Nem elég a hazáért, több kell most: népedért.
Nem elég igazságért,
Küzdj azok igazáért,
Kiké a szabadság rég,
Csak nem látják még,
Hogy nem elég.
Még nem elég…
2009.03.01
Kenéz Heka Etelka: Hős
Szemembe nagyra nősz
a szerelmedért kiáltasz
lengő ősz hajú hős.
(haiku)
2009.02.23
Bertók László
"Ne akarj gyorsan
célba érni, az úthoz
lábad s jogod van."
(haiku)
2007.05.21
Puskás Péter: Üzenet
Üzenet egy szebb szigetnek,
hol nem fenyegetnek,
hol az lehetsz ki én vagyok,
emlékeink zokogása mossák partod,
a düh, a düh, mely égeti talpam,
mégis hiszek Benned, Benned őrült halkan,
csak félek attól, félek hogy elhalón,
mosollyal süllyesztve el üveghajóm,
mit? a lelkem, azt, mit üzenni akartam,
itt bent, bent mélyen a palackban,
az Idő vihara messziről int,
ázva-fázva elvesztem mind,
mind mi voltam és remélem vagyok,
a mennyben egy nyomot Neked hagyok,
Lucifer áll és őriz Téged,
szebb jövőt, melyen Múltunk a bélyeg,
lent marad, lent marad tudom nagyon jól,
én teszem vagy az idő, vagy Hozzám hasonló
hol leszek már mire a levelem célba ér,
és tudni fogom-e ki volt a cél,
volt-e cél vagy csak a pillanat,
vagy a pillanatban áztatom fájdalmamat,
könnyek, könnyek szavaim írják,
s a bosszú, mely a hullámaid szítják,
végtelen a tenger s moraja kérlel,
vesszél belém, üvöltve egy névvel,
és ordítok szembe, szembe széllel,
valaki vigye hírét :itt vagyok Hússal s Vérrel
s Hiány jó barátom, egyedüli társam,
szeretné, hogy gödrét én magam ássam,
de szeretem, egyebem nincsen ,
csak ez az Üzenet, Neked: egyetlen kincsem...
2007.05.06
Puskás Péter: Láng
Hallod hogyan alszik el a láng?
Mint éles penge szeli át a teret.
A sötétség szobádon végig jár,
s te csak annyit mondanál: Szeretlek...
2007.04.21
József Attila: Ének magamhoz
Szeretni kell a csalfa köd-eget,
Szeretni kell száz csillag enyhe képét,
Fölnézvén a szív könnyebben feled
És föltalálja tán az örök békét.
Csókolni kell az élet-mart sebet,
Csudálni kell a lányszem tiszta kékét,
Dalolni kell a bánatok felett
S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még.
Tisztelni kell az öregek kezét,
Símogatni az ifjúság fejét
És bátor hittel élni, ölni, csalni.
Halotti torban folyjon drága bor,
Nem szabad sírni soha, semmikor
S ha halni kell, hát vígan menjünk halni.
2007.04.21
József Attila: Álomban enyém vagy
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
2007.04.16
Tóth Krisztina: Óda az ötvenes férfiakhoz
Hol vagytok ó, ti drága, szerelmes férfiak,
és hol van, hol van az írógépetek:
hulló hajszállal és korpával volt tele
a billentyűk között - milyen sötétben kattog a szívetek,
hogy ez a vége most vagy ez a zúgó csend
az út fele?
Néztem háttal a tükörben a
fenekem, mit mondjak, nem a régi,
mégis iszonyúan kívánlak, bárki légy,
mindig te vagy csak,
te drága negyvenéves férfi, aki lassan
ötven leszel, a hátad érzi,
elég rendesen őszülsz és
ha mosolyogsz, látni
hogy a szemfogaid rohadnak.
Remegett a kezem, amikor eljöttél és
a konyhában a kenyeret kentem.
Remegett a kezed és később
a hangod is a telefonban.
Mert benne élsz te minden ronda
nyakkendőtűben, egész átbökött
életemben, minden légüres
szerelemben, lakásban,
lépcsőházban, a szagokban.
Az ötvenéves férfi mint
lehulott nyárfalomb az úton,
avar, mely lassan gyullad és kékes füttel ég,
de felsugárzik titkosan mint kertben őszi tűz,
és láthatatlan van jelen,
álomban bányalég.
2006.10.7
Al-Mu' tamid: De megjött a hírnök
De megjött a hírnök s a hír, mit reméltem:
most nincs őr, csak ő vár, csak ő küldött értem.
Kiléptem az éjbe. Vezetve mi húzott
feléje? Az illat, az illat a szélben.
2006.10.5
Po Csü-ji: Árva szerető
Sírt már sokat. Nem alhatik a lány.
Mások dalolnak künn az éjszakán.
Ő kedvesét gyászolja. Egyedül.
Vele a párnán csak Szépsége ül...
(Kosztolányi Dezső)
2006.9.30
Szabó Lőrinc: Kis Klára énekel
Mintha szellemeket akarnál
idézni, óriásokat,
kiknek hatalma elragad,
úgy ülsz néha a zongoránál,
úgy énekelsz: a túlvilágba
kapcsol valami titkos és
ijesztő átlényegülés,
az isten vagy a semmi vágya.
A zene érlel. Mint imában
a bűnös, vagy mint nyers vasak
a villamos tekercs alatt,
átváltozol az áramában,
s oly erő száll meg, oly varázslat,
hogy már te tanítod apádat.
2006.9.11
Jules Supervielle: Suttogás
Ne rémüldözzetek,
Záruljon le a pilla,
Míg keménnyé mered,
Mint mozdulatlan szikla.
Hadd dobogjon a szív,
S ha úgy tetszik, megállhat,
Melyet csak titka hív
Dobogni önmagának.
Megülik nyúlt kezek
A jeges bárka mélyét,
S a homlok puszta lesz,
Mint roppant üres térség
Két hadállás között.
2006.6.2
Szmerek Tamás: Önarckép pékcranövel 2.
Így kell lennie, elhiszem,
Nem kell más, csak a vágy, hiszen
Köntös köntöse köntösöm,
Bökdös, kerget az ösztönöm.
Írás, hőse, ha ír, szegény
Mindig önmaga lesz regény.
Szószártyár szelidek között
Csend száll, télibe öltözött.
Fertelmes alakok hasán
Kép vagy, kép, kit a lepke szán.
Farkast renget a nyurga szél,
Egy függöny libeg és beszél:
„Óriás köldökömön halál,
Nem fáj, csak van, (aludj) a bál.”
Én csak a van vagyok,
Nem csak az álmaim,
Nem csak az angyalok,
Szók kusza szárnyain
Roggyantom magamat,
Mindig mást keresek…
Én voltam, s a kamat
Lelkemből kilesett.
Zilált valót teremt az űr,
Kivert apánk kiált, de tűr,
Öröm fosztott hagyottakon
Lépegetés lopott vakon.
Sár, bor, cserfes tánc,
Láng, hang, bokros ránc,
Kimerült röfögő testek,
Szerető magamat festek.
2006.5.26
Jean Arthur Rimbaud: Kóborlásaim
Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben,
a köpeny vállamon már eszmévé szakadt.
Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,
s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben!
Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.
Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem
s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen.
Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett.
Hallgattam zümzümük, s egy árok volt az ágyam
szemptember estjein s a homlokomra lágyan
mint frissitő ital, estharmat csöppje hullt;
rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át,
térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját
pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!
Radnóti Miklós fordítása
2006.5.2
Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal
Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:
úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.
2006.4.15
Jean Arthur Rimbaud: A völgy alvója
Zöld, keskeny szakadék, mélyén patak dorombol,
És eszelősen minden fűszálat teletűz
Ezüst rongydarabokkal, míg a kevély oromról
A nap süt: a kis völgyben pezseg az enyhe tűz.
Egy ifjú katona, nyílt szájjal és fedetlen
Fővel, míg nyaka fürdik kék vadparaj hűsén,
Alszik, hanyatt a fűben s arany felhő lebeg fenn
S ő zöld ágyán oly halvány, pedig zuhog a fény!
Lába a sásszirom közt; alszik s mosolyg az ajka,
Mint beteg gyermeké s álom mosolyog rajta, -
Oh Természet! melengesd szegény fázó fiút!
És száll az édes illat s cimpája fel nem érez,
A nap süt s keze csöndben simul csöndes szívéhez,
Alszik. S jobb oldalán két kármin szájú lyuk.
2006.4.13
József Attila: Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
2006.4.10
Radnóti Miklós: Mivégre
Felnőtt vagy - szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza - szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? - kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak, balra Kína
és jobbra lóherés, örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már, honnan fú a szél? -
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít-
"Csak ülj a földre és beszélj az égre."
S nem ül le. S nem beszél.
Felnő, és azt se tudja, hogy mivégre.
2006.4.5
Tóth Árpád: Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.
2006.4.4
Kosztolányi Dezső: Viszontlátás
Hányszor gondoltam téli éjjel
Ha sirtam, mit csinál a tenger?
Most itt vagyok. Tél van. Köd és szél.
És küzködöm a fergeteggel.
Most itt vagyok. És sírva nézem,
Hogy búg a szél a kékes áron.
Egy lány nevét dobtam beléje,
Mi lesz, mi lesz, ha kihalászom?
De nincs sehol. Hol is keressem?
Köd, tél, habok gyászindulója.
Pedig de sokszor megsirattam
E nyári álmomat azóta.
Fejem a hullámokba fúrom,
Felkotrom a sötét fenéket.
Csak víz. Örök víz. Változatlan.
Hát arcom lett csupán fehérebb?
Más semmi? Mindhiába. Vége.
Hullám moraj már a szerelmünk.
Húzzuk szemünkre kalapunkat.
Föl a fejet. Szépen. Temessünk.
2006.4.2
Kányádi Sándor: Tavaszi séta
Kimentem a Házsongárd fölé.
Nyesték a fákat.
Fütyörésztek a fanyesők,
s a fűrészek apró dalokat
dudorásztak,
aszerint, hogy milyen vastagok
voltak az ágak.
Egy felhő hátán ült
ingujjra vetkőzve a nap.
Mosolyára előbújtak
a fekete-piros szabóbogarak;
a tócsák kezetfogtak,
a füvek nőni kezdtek,
s a levegőben, jól érezhetően,
kesernyés füstszag rezgett.
Megjártam magam,
csak úgy céltalan.
Meg-megálltam,
cipőm orrával megpiszkáltam
egy-egy lehullott nedves galyat.
S ha jól emlékszem,
még valami buta hasonlítást is tettem.
Valahogy ilyenformán:
lám, lám,
életem fája alá is
így gyűl tömérdek évem,
számszerint huszonhat darab.
S jól esett, hogy egyet,
mely még nincs ki egészen,
lecsalhattam, úgy bizony –
s kacagtam saját hiúságomon…
Alkonyat tájt hiába vont a szél
zord ködöket a látóhatárra,
s hiába indította utcákhosszat
őszies szigorú patruláit.
Nem húztam összébb
nyakamban lobogó sálam.
És úgy jöttem, jöttem volna
egész hazáig,
de az egyetem előtt (– én nem tudom miért? –)
hol éppen véget ért az óra
s harsogva tódultak ki a lányok,
lasúbbra fogtam a lépést,
és mosolyogtam, rejtélyesen,
mint aki minden titoknak tudója.
2006.3.31
Szmerek Tamás: A kert
Belül kerültünk a kertkapun, nevetve
A sok bortól, Malmo és én, talán
Nem látott meg senki. A kert falán
Átmásztunk vadul, az éjjeli szigetre.
Csókolóztunk, öleltük egymást, mintha még
Nem láttuk volna testeinket,
Széttéptünk nadrágot, pólót, inget,
S én megéreztem: a kertész ott volt. Az ég
Viszont sötétben, nem zavart
Semmi, és ő jót akart.
Részegek voltunk. A szemérem lehullott,
Kívántam Malmot, és ő is engem,
Ha megpihentünk, mi voltunk szemben,
Pórusainkból a veríték ránk csurgott.
Aztán elaludtunk. Végtagjaink kuszán,
Mint Laocoonnal vemhesült kígyók,
Testeink, közös légzésből hízók,
Hevertek. A kertész ott volt, perc-perc után.
Világos lett, és pisáltam.
Csak úgy, gyorsan és ruhátlan.
Jött a kertész, és mi öltöztünk kapkodva,
Haragudott rám. Ez nem az a kert,
Mondta, ahonnan apád kivert,
És minden szava egy hasító borotva
Volt nekem. Kérlelni kezdtem, csak ma éjjel
Had maradjak még! Hiába minden
Lédús gyümölcs, hogyha senki sincsen,
Aki leszakítsa és befalja kéjjel!
És erre ő csak mosolygott.
Nem mi nyitottuk a boltot.
Jaj, nem lehet, mondta, nem szeretném, és én
Amit komolyan gondolok, soha
Nem változik. Sajnálom, ostoba
Vagy, hogy nem is akarsz elmenni a végén.
Mert az akaráson múlik. Szép emlék lesz,
Lehet, csillapodj. Sajnálom nagyon,
De vár rám ezer virág, és a gyom,
Ne tarts fel. Szavaimra hűen emlékezz:
Ide már nem jöhetsz vissza.
Neved majd a föld felissza.
(aludj)
2006.3.23
Tóth Krisztina: Porhó
Harminckettő hogy telhetett?
Hogy múltak el napok, hetek?
Letelt,
s hitelt
nemigen ad már a jelen.
Nem voltam benne még jelen,
úgy múlt
a múlt,
annyi idő, hogy szinte sok.
De ért már más is, mint e sokk:
hold is,
nap is
pólyálta hűlő életem,
s amit nem tettem, tervezem
e lét
felét
leélve: őrzöm arcomat,
s eleddig nem zuhant sokat
csecsem
becse,
sőt, egy bocsom is van (de szép!),
beszélni is kezd majd ez év
telén
talán,
de hogy mit történt, mire volt jó
harminckét éven át a porhó,
havam,
hevem
hová gomolygott nyomtalan,
és ugyan hol, ha nyoma van,
szivek,
szavak
mélyén mi ülepszik, mi lesz,
így fog eltelni, élni ez?
Vagy túl
a túl
bonyolult léten, túl ezen
egyszercsak majd megérkezem
s ittlétemet
átlátom ott?!
2006.3.23
Kubota Szeifú-dzso
(1783-1884)
Mind alszanak. Csak én
virrasztok, mert most senki sem jöhet
a hold és én közém.
Faludy György fordítása
2006.3.20
"I Have A Dream" by Martin Luther King, Jr,
I have a dream that one day this nation will rise up and live out the true meaning of its creed: "We hold these truths to be self-evident: that all men are created equal." I have a dream that one day on the red hills of Georgia the sons of former slaves and the sons of former slaveowners will be able to sit down together at a table of brotherhood. I have a dream that one day even the state of Mississippi, a desert state, sweltering with the heat of injustice and oppression, will be transformed into an oasis of freedom and justice. I have a dream that my four children will one day live in a nation where they will not be judged by the color of their skin but by the content of their character. I have a dream today.
,,When we let freedom ring, when we let it ring from every village and every hamlet, from every state and every city, we will be able to speed up that day when all of God s children, black men and white men, Jews and Gentiles, Protestants and Catholics, will be able to join hands and sing in the words of the old Negro spiritual, "Free at last! free at last! thank God Almighty, we are free at last!”
2006.3.16
Pilinszky: Nyitás
A gyerekkor alkímiája
beteljesűl, sikerűl végre.
Az érintetlen kapukat,
az álom zsiliprendszerét kinyitják.
Mindenből csönd lesz és közelség.
2006.3.15
Radnóti Miklós: Trisztánnal ültem
Trisztánnal ültem egyszer ott a part fölött
hány éve már?
Hisz akkor ép a Kingen hősködött!
Vörösborunk világít az asztalon,
feljott a hold.
A vízre csillagok csorogtak,
mert este volt.
"Matróz lehetnél" - szólt, - "szélfútta, tiszta szív,
s élhetnél ott
az alkonyok s a tenger kék között!"
Az is vagyok - nevettem, ő a költő
minden lehet!
És minden is , mit szónokolsz,
mindjárt varázslok: huhh! s azt sem tudod
hol kél a nap, hogy mere van kelet!
"Jó, jó, tudom. De tudod-é?" Tudom!
"Dehogy tudod!" -
nézett rám megvetően s kezét fölemelé:
"ott ara távol, - még távolabb,
a Kettős Zátonyok felé
szigetek ringtóznak, fényes bóbiták.
S közöttük Borneo, mint egy sötét virág!
"Odamegyünk" - Hörpintett. "Jössz velünk?
Olyat se láttál még, te zöld varázsló!"
Borát kiissza, pohara alja csattan.
Elképzelem, - feleltem és maradtam.
Elment s a szigetek intettek feléje
a Kettős Zátonyoknál, fényes bóbiták.
És intenek azóta folyton,
s mint egy sötét virág,
közöttük Borneo is integet.
S az ég a tengert tükrözi,
a tenger az eget
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
