A TÖRTÉNET
Egy olyan korban élünk, amelyben a természeti katasztrófák, pl. a hurrikánok, földrengések és árvizek drámai módon befolyásolják bolygónkat és életünket. Megvan a hatalmunk ahhoz, hogy pillanatok alatt elpusztítsuk csodálatos Földünket egy atombombával, vagy valamivel lassabban a környezetszennyezéssel, az energiaforrások pazarlásával és a túlnépesedéssel. Azt az üzenetet kaptam, hogy mondjam el nektek, megvan az a teljesen reális képességünk is, hogy megmentsük a bolygót, és egy szeretetteljes, egészséges hellyé tegyük a magunk és az eljövendő nemzedékek számára. Kérlek, szánjatok néhány percet arra, hogy elolvassátok a történetemet! Remélhetőleg megmenti majd a Földünket.Egy olyan történetet kell elmondanom nektek, amelynek egyes részeit nehéz lesz elhinni, mégis megtörtént velem. Nem tagadhatom le, nem tehetem meg nem történtté egyetlen részletét sem, bár néha azt kívánom, bár megtehetném! Átlagos nő vagyok, egyszerű, mégis kaotikus korunkban nőttem fel. Olyan vagyok, mint bárki, szinte minden téren. Mindig úgy gondoltam, én leszek az utolsó, akivel csoda történik az életében, ehhez képest kettő is történt, méghozzá nem is olyan régen. Így hát a történet, amelyet elmesélek, a te életed története is lehetne, nem csak az enyém. De mivel velem történt meg, úgy érzem, nekem kell elmondanom.Már az elején szeretném leszögezni, hogy csodák márpedig vannak, és olyan emberekkel is megtörténnek, mint te vagy én. Ahhoz, hogy meg is történjenek, nyitottnak kell lennünk arra a kommunikációra, amely mindennap körülvesz bennünket â013 nem ebből a világból, hanem Teremtőnk világából, a kozmoszból és az univerzumból. Az üzenet nagy távolságból érkezik, mégis úgy kapjuk meg, ha befelé fordulunk és hiszünk. Mindnyájan csodákat tehetünk az életünkben, és éppen ez az egyik fő oka annak, hogy leírom mindezt nektek. Nem vagyok semmilyen különleges trükk birtokában. Egyszerűen légy nyitott arra a lehetőségre, hogy amit mondok, az lehetséges, és hogy hozzáférhető mindenki számára!A történet során mindvégig utalok majd Istenre, több különféle módon. Ez nekem is furcsa, mivel sokáig úgy hittem, hogy Isten nagyon régen magamra hagyott engem. Mégis utalok majd a kozmosz és az univerzum Ősteremtőjére, azaz a Föld Teremtőjére is, amelyen mindennapjainkat éljük. Istent az Ősteremtőnek nevezem, mert szeretném, ha mindnyájan megértenétek, hogy ezt a történetet nem befolyásolta, nem torzította el semmilyen vallási meggyőződés, és hogy Isten az én megértésem szerint nem csak a Föld Istene, hanem az egész univerzumé. Ugyanakkor úgy is utalok majd Istenre, mint a Földanyára, Gaiára, mert utam során megértettem, hogy Ő Isten női oldala. Ahogy minden megnyilvánult dologra igaz ebben az univerzumban, hogy egyensúlyban kell lennie a sötétségnek a fénnyel, a békének a háborúval, azaz fel kell ismerni Isten két arcát, a nőit és a férfit. Mindnyájan az Ősteremtő részei vagyunk. Isten részei vagyunk.Két csoda is történt velem, mindkettő Halifaxban, a kanadai Új-Skóciában. Elsüllyedtünk a fiammal egy mocsárban, és nemcsak túléltük, hogy elmondhassuk ezt a történetet, de sokkal jobban érezzük magunkat, mint valaha. Halott voltam tizenöt percig. Fénylényektől tudtam meg, hogyan mentsem meg magamat és a kisfiamat, akik azt is elmondták, hogyan lehet meggyógyítani a Földet.Miközben ezt olvasod, szívből kérlek, légy nyitott annak a lehetőségére, amit mondani fogok! Szükségessé vált, hogy egyesítsük a világunkat, hogy egy bolygó és egy cél legyen â013 béke és jólét mindenkinek, nemcsak a kiválasztott keveseknek, akik abban az áldásban részesültek, hogy a megfelelő helyen voltak a megfelelő időben. Az emberiség történelmének új szakaszához érkeztünk, és amit elmondok nektek a www.firethegrid.org weboldalon, egész fajunknak segít abban, hogy be tudjuk fogadni azokat a változásokat, amelyeket a jövő hoz majd magával.Negyven évig nem volt kapcsolatom Istennel az életemben. Gyerekként azonban mindig kerestem Istent. Úgy éreztem, hogy azok az emberek voltak a szerencsések, akiknek megingathatatlan volt a hitük, és hogy belőlem azért lett egy vesztes, mert nem hittem semmiben. Gyerekként sokszor beszéltem Istenhez, de egyszer sem éreztem, hogy meghallgatott volna, vagy kapcsolatba lépett volna velem. A sors keze kellett hozzá, amely beletaszított egy mocsárba, amelyben elsüllyedtem, hogy felnyíljon a szemem, és belássam, mindnyájan kapcsolatban vagyunk az Isteni Erővel.Korunkban ez az erő jobban megmutatkozik, mint valaha. Ha felmész az internetre, a keresőkön ezernyi találatra lelhetsz az emberiség történelmének következő szakaszával kapcsolatban, amelyet a Megvilágosodás Érájának, a Változás Korának nevezhetünk. Nemcsak a mi vallásaink beszélnek erről, de ősi kultúrák történetei is, például a majáké, az egyiptomiaké és az indiánoké. Mindnyájan arra a pillanatra várunk már régóta, amikor megváltoznak majd a dolgok, mivel Isten egészen biztosan tesz majd valamit annak érdekében, hogy megmentsen bennünket magunktól.Nos, bár körülményeink is változnak, Isten a változást főként olyan embereken keresztül eszközli, mint én, de szükség van rá olyan emberek hitére is, mint te, hogy az valóra válhasson. Már megint előreszaladtam, de az üzenetekben, amelyeket kapok, leírnak egy módot mindnyájunk számára, hogyan vegyünk részt Földanya gyógyításában, és hogyan vezessük át az emberséget az egészség, béke és pozitív változások korába. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, mindössze le kell ülnöd meditálni életed egy röpke órájára.Az egyik Star Trek epizódban hallottam, hogy az ellenállás hiábavaló dolog. Nem akartam Isten hírnökévé válni, de ha Isten azt akarja, hogy felébredjünk, az úgy is lesz. Most elmesélem nektek, mi történt velem, amikor autóbalesetet szenvedtem 2002 novemberében.Épp az egyik barátunk házához utaztunk a fiammal, hogy eltöltsünk nála egy kellemes délutánt, amikor megtörtént a tragédia. Az autóm belesodródott egy mocsárba. Fejjel lefele belezuhantunk, és lesüllyedtünk egészen az aljára. Megpróbáltam kinyitni az autó ablakait, de az elektromos ablakemelő csődöt mondott, és mi csapdába estünk. Azt mondtam a kisfiamnak, aki akkor négyéves volt, hogy ne aggódjon, majd a mami kiviszi onnan.Az autóba gyorsan szivárgott a hideg, koszos víz, és én szorosan magamhoz öleltem a fiamat a kabátjánál fogva, a teljes alámerülésre várva. Abban reménykedtem, hogy miután a kocsi belseje megtelik vízzel, ki tudom majd nyitni az ajtót, és akkor kiúszunk. Az utolsó szavaim azok voltak a kisfiamhoz, mielőtt a fejünk fölé emelkedett volna a vízszínt, hogy tartsa vissza a lélegzetét, mami hamarosan kiszabadítja mindkettőnket. Figyeltem, amint vesz egy mély lélegzetet, majd magába nyeli a víz. Amikor láttam, hogy az utolsó légbuborék is kiszabadul az autóból, megpróbáltam kinyitni az ajtót. Meg sem moccant! A másik ajtó ugyanígy be volt ragadva. Többször is próbálkoztam mind a kettővel, hiába. Csapdába estünk, és a biztos halál várt ránk.Ekkor fogtam Evan kis testét, és hátratoltam az ülés mögé, abban a csekély reményben, hogy ott majd némi levegőhöz jut. Miközben küszködtem, hogy kiszabadítsam magunkat ebből a négy keréken járó koporsóból, éreztem, hogy levegőt kell vennem. Amikor mélyen belélegeztem a vizet a tüdőmbe, a szúró fájdalomtól pánikba estem. Vissza akartam kapni a kisfiamat, és vadul kapálózni kezdtem a karommal, hogy megtaláljam a testét. Nem sikerült, ráadásul egyre elviselhetetlenebbé vált a légszomjam.Ekkor hallottam meg a hangot. Nyugodt, fenséges hang volt, arra utasított, hogy lazuljak el. Azt súgta a fülembe, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz. Elöntött a bizonyosság, hogy ha harcolok a víz ellen, megmentőim nem tudnak majd újjáéleszteni, amikor megérkeznek. A hang azt súgta, ha küzdök a víz ellen, megfulladok.A hang ezután is folytatta, mit kell tennem, és biztosított, hogy minden rendben lesz, ha követem az utasításait. Teljesen átadtam magamat ennek a túlvilági hangnak, és csendesen átsiklottam a szellemi világba.A túloldalon Fénylényeket láttam, akik még egyszer biztosítottak arról, hogy nemcsak kijutunk az autóból a fiammal, de egyikünknek sem esik semmi bántódása. Mindegyikük lelkemre kötötte, hogy csak kövessem az utasításaikat, és ne veszítsem el a hitem. Arra kértek, hogy higgyek, mert isteni iránymutatásban részesülök majd, és ez így is történt.Megmentőimnek tizenöt percre volt szüksége, hogy kiszabadítsák élettelen testemet az autóból, és újabb hét percre, hogy újjáélesszenek. Amikor a testem életre kelt, arra kértem őket, hogy szabadítsák ki a fiamat is a kocsiból. Huszonkét perc telt el, és megmentőim visszaugrottak a jéghideg mocsárba a fiamért, bár nem reménykedtek benne, hogy újjá lehet éleszteni. Körülbelül újabb öt percre volt szükségük, hogy kiszabadítsák az autóból. Ernyedt testét az IWK gyerekkórházba szállították, ahol azonnal rákötötték minden létező gépre, amelyet ember csak ismer.Egy csapatnyi vészhelyzet doki és neurológus várt rám. Közölték velem, hogy az én drága kisfiam agyhalott, és hogy ráadásul belső vérzése van mindenütt a testében, azaz nem újraéleszthető. Ennél sötétebb kilátásaim soha életemben nem voltak. Ekkor újra hallottam a hangot: â01ENe veszítsd el a hitedet, gyermekem!".Az orvosok azt javasolták, engedjem, hogy lekössék a gyerekemet a gépekről, hogy békében távozhasson, mert még ha csoda is történne, és életben maradna, akkor is csak vegetálni tudna. â01EEz nem lenne élet", gondoltam magamban, de ekkor megint hallottam a hangot: â01EHiggy!". Az orvosok elfogadták döntésemet, és rajta hagyták Evant a gépeken, de javasolták, hogy ne reménykedjek semmiben. Kevesebb, mint egy százalék esélye volt a túlélésre, és azt mondták, még ha életben is maradna, akkor is ilyen gépeken kellene maradnia élete végéig. Ne feledjétek, továbbra sem hittem Istenben, ezért nem is kértem segítséget Tőle.Amikor egy idő után magamra maradtam, egyedüllétem csendjében kaptam meg a következő útmutatást, méghozzá azzal az üzenettel, hogy mindent pontosan tegyek úgy, ahogyan mondják. Visszatért a mocsárban hozzám szóló hang és a látomásom emléke. Volt akkor velem valaki, ebben biztos voltam, és úgy döntöttem, figyelmesen meghallgatom. Azt az utasítást kaptam, hogy építsem újjá a kisfiam auráját azáltal, hogy infúziót adok neki mások aurájából. Mindenki aurájából csak húsz percig volt szabad infúziót adni, ez volt az első szabály, ugyanis ennél hosszabb infúzió lecsapolta volna az adó auráját.Azt az utasítást kaptam, hogy kérjek meg szeretetteljes embereket, hogy vonuljanak fel-alá Evan szobájában, és hogy hassák át saját energiamezejükkel a fiam élettelen testét. Ezt érintés révén kellett tenniük, miközben engedték, hogy az energiájuk átáramoljon fiam testén, majd valamilyen ajándékot kellett adniuk neki. Ha például tudtak énekelni, akkor énekelniük kellett. Ha mesemondók voltak, el kellett mondaniuk egy mesét, és így tovább. Infúziójuknak pozitív energiából, szeretetből és tehetségük használatából kellett állnia, mert ez éleszthette csak újjá a fiamat.A kórházi protokoll ellenére sikerült szeretetteljes embereket küldenem a fiam szobájába félóránként. Követték az utasításokat, és átadták neki szeretetajándékukat. Az infúzió a nap huszonnégy óráján át tartott, három teljes napon át. Tucatnyi ember eljött. Szinte ott â01Ekempingeztek" éjjel-nappal â013 szeretetteljes, bizakodó lelkek, akik friss energiával telítették Evan élettelen testét.Már az, hogy sikerült elérnem a kórházban, hogy engedélyt adjanak erre a különös gyógymódra, csoda volt önmagában. A harmadik napon, 72 óra folyamatos virrasztást követően a fiam kinyitotta kis szemét, és felismert. Visszatért hozzám!Az orvosok teljesen elképedtek. Továbbra is azzal jöttek, hogy Evan soha nem lesz képes járni, beszélni, soha nem lesz normális. Ezúttal azonban már semmilyen hatással nem voltak rám a szavaik. A szellemi Fénylények vezetése árnyalatnyi kétség nélküli bizonyossággal szolgált a számomra, hogy a fiam rendbe jön; végtére is, â01Ebarátom" a mocsárban ezt ígérte!Evan egy héten belül visszanyerte minden testi funkcióját, és a második hét végére már úgy futott a folyosón a kórházi játszószobába. Ez tényleg elképesztő csoda volt. Mit tettem, hogy a Mindenható Teremtő kegyelmet adott a halálbüntetés alól? Nem tudtam, de nem is érdekelt. Szerettem volna hazavinni a fiamat, és megfeledkezni erről az egész rémálomról. Ekkor jöttem rá, hogy bár én már búcsút mondtam Fénylény barátaimnak, ők azonban nem mondtak még búcsút nekem.Továbbra is hallottam hangokat, és iránymutatást is kaptam részben látomások révén, részben azáltal, hogy látni kezdtem mások auráját. Gondolom mondanom sem kell, hogy nagyon megijedtem. Telt az idő, és az a kérdés élt bennem, hogy vajon mit akarnak tőlem? Az univerzum iránti szeretetről beszéltek nekem, és arról, hogy mennyi minden el lett rontva. Az emberiség elvesztette az önuralmát, elvesztette az Istennel és a Földdel való kapcsolatát.A Fénylények minden vágya az, hogy rajtam keresztül átadjanak egy üzenetet ennek a világnak â01Eodaátról" â013 hogy megvan bennünk az erő, amellyel egyesíthetnénk ezt a bolygót, egyetlen fajként, békésen, egyetemes jólétben. Ez az erő mindnyájunkban benne rejlik, és ha más emberek szerető energiájával párosul, megtehetjük azt a bolygóval, amit megtettünk a fiammal. Újjá tudjuk éleszteni, és el tudjuk indítani a gyógyulás útján. Ezzel a gyógyulással az emberiség egy új fázisba lép. Béke és harmónia köszönt ránk. Csak közös, egyesült csoportként való elhatározásunkra van szükség â013 és egyetlen órára az életünkből.