Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb
 
Triatlon

Budai XI SE   Budai Kosár    Rendezvények    Maradj a pályán!   


Kosárlabda        Karate        Triatlon        Asztalitenisz        Tenisz        RSG
        Labdarúgás        Kerékpáros Triál        Barlangász        Siklóernyő


Triatlon szakosztály

A triatlon teljesítménycentrikus sportág. Komoly állóképességet és sokoldalúságot igényel. A szakosztály lehetőséget ad a rendszeres felkészülésre, úszó edzéseink a Kondorosi úti uszodában, futó edzéseink tagjai számára biztosítja a versenyeken való részvételt.



Edző:

ifj. Sáthy István tel: 206-3540

Egy kis történelem

 

A triatlon Amerikából indult világhódító útjára, a monda szerint három úriember azon vitatkozott, hogy melyikük sportteljesítménye a legjobb. Az egyikük 3.800 métert úszott, a másik 180 kilométert kerékpározott, a harmadik lefutotta a maratoni távot, mire hozzájuk lépett egy negyedik úriember, aki azt mondta: „ Ez mind semmi ő mind a hármat egymás után fogja teljesíteni.”

1978-ban Hawaii Kona váro­sá­ban 39 fővel rajtolt el az első Iron­man – Vasember verseny. Hamarosan elterjedt a világon az új sportág, megalakultak a nemzetközi szövetségek, a sportág megkoronázásaként Sydneyben felkerült az olimpiai játékok műsorára. Magyarországon 1984-ben mutatkozott be a triatlon „Vasi Vasember” néven.

 

 

Hosszútávú Triatlon Ob.

(3,8 km úszás – 180 km kerékpár – 42 km futás)

Nagyatád idén 16. alkalommal volt házigazdája a Hosszútávú Magyar Bajnokságnak. Az úszás a gyönyörű gyékényesi bányatóban került megrendezésre. A víz hőfoka 22,4°C volt, így a neoprén ruha használatát engedélyezték. Két 1900 méteres kört kellett teljesíteni a bójákkal kijelölt úszópályán. Az első kör végén ki kellett jönni a vízből, majd a szárazföldön 20 métert futva kezdődött a második kör. Kerékpárral Gyékényesről a mezőny egy 75 km-es útvonalon haladt át Nagyatádra, ahol még 3 db 35 km-es kiskör következett, a szintkülönbség 490 m volt. A maratoni futás a versenyközpont – Henészi-kápolna – versenyközpont között zajlott 7 km-es körökben. Az időmérés championship rendszerrel működött. Hajnali 6.50-kor 270 induló (80 újonc 30 külföldi versenyző) ágyúlövésre startolt el. Az időjárás kedvezően alakult, ami fontos tényezője a versenykörülményeknek, bár a tó fölött köd gomolygott, futás alatt pedig többször eleredt az eső. 

Az embert próbáló megmérettetésen idén négy versenyzővel képviseltük egyesületünket, és mindnyájan sikeresen célba is értek. Sáthy István 10 óra 41 perces idejével II. helyet ért el a senior kategóriában.

 

 

 

„Sprint Triatlon OB”

(750 m úszás – 20 km kerékpár – 5 km futás)

A tolna megyei Fadd-Dombori adott otthont immár 22. alkalommal a Sprint távú országos Bajnokságnak. A forró hangulatról az időjárás is gondoskodott, a víz hőfoka 29, a levegőé 36°C-os, a teljes magyar élgárda rajthoz állt, mivel a verseny a Triatlon Tour 2006. versenysorozat egyik állomása volt. Versenyzőink kitettek magukért, megküzdöttek a távval és a hőséggel.


 

 
Galériák

Egri edzőtábor képekben

 

  Képeket megtekintheted itt

 

OTP Családi spotnap 

 Képeket megtekintheted itt

 

Pünkösdi Job-Center Kupa a GPS Bolt és a JVC támogatásával

Képeket megtekintheted itt

 
Számláló
Indulás: 2006-05-25
 

látogató olvassa jelenleg a lapot.

Maradj a Pályán!



 
Adó 1%

A XI. ker. Szabadidősportjáért Alapítvány
Adószám: 18047084-1-43

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!