Törékenynek tűnő alkat, szabályos arcvonások, tiszta, nevető szemek. A jelenség, akit Bognár Barbarának neveznek, csaknem ismeretlenként érkezett hozzánk a nyáron. Azóta a játékostársak és a Loki női kézilabdacsapatának drukkerei is megtapasztalták; minő szerencse, hogy nálunk kötött ki. Vannak, akiknél a véletlen hozza úgy, hogy a sport lesz a életük. Nos, Barbi ennek a tökéletes ellenpéldája, hisz’ az ő sorsa szinte elkerülhetetlen volt.        –  Igazi kézilabdáscsalád a miénk: a bátyám és a nővérem is játszik, sőt édesanyám szintén kézizett és kosarazott, édesapám pedig futballozott. De minket, testvéreket csak a kézilabda érdekelt igazán – emlékezik a játékos, aki Győrben járta meg a lépcsőfokokat. Az általános iskola elvégzése után felkerült az ificsapathoz, s ott pallérozódott, Róth Kálmán irányításával. Két év múltán pedig már a felnőttgárdával készülhetett együtt. Az NB I-es bemutatkozása 2003-ra esett, de ezt követően sérülések nehezítették a fejlődését. Csaknem egy teljes évet ki kellett hagynia.   Utána pedig nagyon nehéz volt a visszatérés – főként lelkileg.  A 2006–2007-es szezon volt az első igazi éve, hiszen ekkor már rendszeresen szerepelhetett a Győr legjobbjai között. De Barbi másként látja ezt.      –  Nagyon nehéz volt fiatal játékosként helytállni abban a csapatban, ráadásul nekem Görbicz Anita helyén, csereként pályára lépni nehéz szituáció volt. Nem is tudtam elengedni úgy magam, hogy azt játsszam, amit tudok.  Persze ezek is lelki eredetű dolgok.      Elsősorban ezért szerződött el a Győrből, és vágott bele a nagy dániai kalandba.

–  Szerettem volt tiszta lappal kezdeni valahol. Nagy megmérettetés volt számomra az Aalborg fiatalon, éppen csak „kipottyanva” a családi fészekből. Nehéz év volt, de nem bántam meg, mert sokat tanultam belőle.  Úgy tapasztaltam, hogy a skandináv játékosok olyanok, mint amilyenné most a mi csapatunk, a Loki kezd válni. Nagy az összetartás, küzdenek egymásért. Ez pedig akkor is meghozza az eredményt, ha a csapatban nincsenek kivételes tudásúak, klasszisok. Ha mindenki kiteszi a szívét a pályára, gyakran többet lehet elérni, mint azzal, ha valaki „csak” elképesztően tehetséges. Bennem lelki gát volt, gyakran nem mertem megcsinálni, ami, pedig már tudtam. Arra, hogy ez a gát bennem átszakadjon, mindenképpen megfelelő hely volt Dánia.      Azt mondja, tartott egy kicsit a váltástól, a változástól, de nagyon jól érzi magát, mert remek csapatba került Debrecenben. Segíthetett a beilleszkedésben, hogy nyitott, könnyen oldódó embernek látszik. Barbi mosolyog a vélekedésen.      –  Tényleg szívesen ismerkedem, ám egy igazi barátságra nehezebben nyílok meg. De most az a legfontosabb, hogy jól kijövünk egymással a pályán kívül is.  Ez pedig fontos, mert ha működik, a meccsen „meghalsz” a másikért.      S hogy mivel lenne teljesen elégedett, itt, a Lokiban? Megkeményszik a tekintete.      –  A maximummal: száz százalékkal.  Mert érzem, most már mindenki ellen, mindenütt azzal az igénnyel megyünk fel a pályára, hogy nyerjünk.

Az eredeti cikk elolvasható a következő címen: http://www.deol.hu/dbarch/11/03/11-03_12.pdf