Kora este volt, mikor visszaértek Harry házába. Hermione fáradtan leült a kanapéra, és hálás pillantást vetett Harryre, aki egy üveg vajsört hozott neki. Miközben a meleg italt kortyolgatta, agya lázasan gondolkodott. "Vajon miért békült ki Ron velem ilyen hamar?" - tûnõdött. Harry leült vele szemben, és mintha olvasott volna Hermione fejében, fojtott hangon megkérdezte:
- Ron hirtelen békülésén gondolkozol, ugye?
- Igen. Te tudod, hogy miért békült ki velem ilyen hamar?
- Az... az igazság az. hogy nagyon jól tudom, hogy miért volt olyan békülékeny Ron - válaszolt lehajtott fejjel Harry.
- Mégis mirõl beszélsz..?
- Arról, hogy velem kell jönnöd - nézett végül farkasszemet a fiú Hermionéval.
- Hova? - kérdezte kétségbeesetten a lány.
- Egy faluba, ami fent van Skóciába.
- Minek kéne nekünk oda menni? - emelte fel a hangját Hermione.
- Nyugodj le kérlek szépen - csitítgatta Harry a lányt.
Eltelt néhány másodpercbe, mire Hermione felfogta, hogy Harry egyáltalán nem viccel.
- Jó - mondta már sokkal nyugodtabban - tételezzük fel, hogy veled megyek. De a minisztériumnak, hogy fogom bemesélni, hogy le kéne lépnem egy kicsit Harry Potterral egy eldugott kis faluba?
- A minisztérium már tudja...
- Hogy? - ugrott fel a kanapéról Hermione.
Harry is felállt és szelíd erõszakkal visszanyomta a háborgó lányt a kanapéra.
- Ha visszaülsz, és csendben maradsz, akkor mindent elárulok neked a tervrõl, és arról, hogy te történetesen hogy kerülsz a középpontba.


*


Hermione túljátszott érdeklõdéssel figyelte, hogy Harry elõvarázsol két pohár Lángnyelv - whiskyt, az egyiket leteszi a lány elé, a másikat pedig meghúzza, mintha csak erõsítést várna tõle. A fiú leült a kanapéra, és nagyot sóhajtott. Ránézett Hermionéra aki idegesítõen mosolygott, de szeme mintha csak azt sugározta volna, hogy "azonnal fogj bele a dologba, vagy megverlek". Újabb nagy sóhaj szakadt fel a fiúból, majd belefogott egy egészen kusza szálakkal átszõtt történetbe:

- Az egész akkor kezdõdött, mikor szakítottál a görénykével. Megfigyelés alatt voltál tartva, azokat az aurorokat állították rád akik a legközelebb álltak hozzád: engem és Ront. Persze a köztünk levõ ellentét miatt nem akartuk elvállalni a munkát, de fontos voltál a rend számára, így kénytelenek voltunk mindenhova követni. Egészen addig nem lovaltuk bele magunkat a dologba, míg meg nem kaptad az elsõ fenyegetõ levelet, hat hónappal ezelõtt - Harry látta, hogy Hermione arcán a zavar, és az ijedtség veszi át a hatalmat - Ettõl fogva sokkal jobban odafigyeltünk rád. Mi tudtuk, hogy ki küldözgette a névtelen leveleket, így szorosabban rád tapadtunk. Egyszer majdnem le is buktunk. A lakásodban voltunk mikor te hazajöttél és nyitva találtál mindent. Alig sikerült kiugrani az ablakon a bozótosba, mielõtt te beléptél volna a szobába. Nem tudom, hogy kikre gondoltál, kik jártak a házadban, de ezentúl sokkal óvatosabb voltál. Még mindig kaptad a fenyegetõ leveleket, és amikor egy este kiborultál, akkor jöttünk rá Ronnal, hogy te még mindig az a Hermione vagy, akit elsõbe bezártunk a trollal a lányvécébe - az emlék mindkettõjük arcára mosolyt csalt - Nem tudod, de Josh Carter is benne van a rendbe. Ezért megkértük két héttel ezelõtt, hogy találjon ki egy tervet amivel sokkal hatékonyabban megfigyelhetünk. Azt ajánlotta, hogy menjen valamelyikünk veled északra egy eldugott faluba, ahol alig van varázsló nép. Mivel Ron pont nõsülni készült, így csak én maradtam.
- De... de.. hogy mi?
- Velem kell jönnöd. El kell bújnod!
- Ki akarna nekem ártani?
- Ha azt mondom neked, hogy Draco Malfoy, akkor rémlik valami?


*


Hermione felkapta a poharat, és kiitta belõle az összes whiskyt. Majd újra töltött magának, és azt is lehúzta. Miután egy kicsit gondolkodott, látszott az arcán a beletörõdés árnya.
- Hogyan megyünk, hova megyünk, és kiknek adjuk ki magunkat?
- Hát azt pontosan csak Ron tudja, hogy hova megyünk. Zsupszkulcsak jutunk oda, és azok leszünk akik vagyunk.
- De akkor fel fognak ismerni téged!
- Dehogy is, Hermione! Mugli faluba megyünk, és orvosnak adjuk ki magunkat. De attól te ugyan úgy Hermione leszel!
- Rendben. De meddig kell ottmaradnunk? És mikor indulunk? - kérdezte.
- Este megyünk. Az ottmaradás kérdését pedig nem tudom - sóhajtott Harry, és kezébe temette az arcát - valószínûleg addig, míg el nem kapják Malfoyt.
- Szuper! Nem lehetne...
- Nem! Nem lehetne! Nincs más választásod! Nem érted? Vagy ön szántadból jössz, vagy én viszlek oda!
Hermione csöndben maradt, de Harry látta, hogy töri a fejét valamin.
- Most menj haza és pakold össze a ruháidat! Hétre én is ott leszek. Van még két teljes órád.
A lány dühtõl villámló szemmel nézte Harryt, majd egy halk pukkanással eltûnt. A fiú csak megcsóválta a fejét, és felment szedelõzködni.


*


Hermione hangosan becsapta maga mögött a bejárati ajtót. Csámpás nyávogva felugrott a kanapéról, és eltûnt az egyik fotel alatt. A lány leroskadt egy székre. "Mégis hogy képzelik, hogy csak úgy elmegyek innét? Itt maradok! Nem félek senkitõl! Fõleg nem Harrytõl" - gondolta, majd levette a ruhát, felakasztotta egy fogasra, és felvette négylevelû lóherékkel díszített hálóingét. Levette a könyvespolcról a legvastagabb könyvét, majd lefeküdt az ágyra. Már majdnem hét óra volt, mikor valaki dörömbölni kezdett az ajtón.
- Hermione! Készen vagy már? Gyere indulnunk kell! - hallatszott Harry hangja a lépcsõházból.
- NEM. MEGYEK. SEHOVA! - kiáltotta vissza Hermione, majd állig magára húzta a takarót.
Ekkor Harry "betört" a lány otthonába, és betrappolt a hálószobába.
- Mégis mit csinálsz, - kérdezte Hermione kiugorva az ágyból, miközben Harry a bõröndjét pakolta tele, varázslattal.
- Mondtam! Ha nem jössz ön szántadból, akkor majd jössz erõszakkal!
A fiú összezsugorította a bõröndöt, majd a zsebébe csúsztatta.
- A ruháid már megvannak, az enyémek is - tapogatta meg másik zsebét - Csámpás! - odahívta magához a macskát, õt is összekicsinyítette és könnyûvé varázsolta.
- Most te jössz.
Felkapta Hermionét a vállára és a kandallóhoz lépett. A lány kíméletlenül püfölte ökleivel Harry hátát, miközben különbözõ átkokat vágott a fiú fejéhez. Harry eltette a lány pálcáját és egy kis hopp-port szórt a kandallóba.
- Az Odúba!


*


Molly és Arthur Weasley éppen az utolsó vendég után zárták be az ajtót mikor legkisebb fiúk hoppanált a konyha közepére.
- Mi történt Ron? - kérdezte aggódva Molly.
- Semmi. Csak Harryéket várom és aztán megyek vissza Lunához - mondta pirulva a férj.
- Harry és Hermione? Készítsek nekik ágyat? Vacsorát, vagy...
- Nem anya! Csak "átutaznak" itt.
- Mégis hogy érted azt hogy átutaznak?- kapcsolódott be a beszélgetésbe Arthur Weasley is.
- Még nem mondhatom el, de idõben megtudtok mindent. Megjöttek!
Ron a kandallóhoz rohant amibõl kilépett Harry és vállán ott hasalt Hermione és még mindig a hátát püfölte kis ökleivel. Ron meglepõdve nézte barátait.
- Nem akart önszántából jönni - mondta Harry - így azt gondoltam, elhozom erõszakkal. Habár amilyeneket üt a hátamra, inkább otthon hagytam volna - mondta majd nevetésbe törtek ki Ronnal. Ron elõvett egy pennát a talárjából és Harrynek adta.
- Vigyázzatok magatokra. Megpróbáljuk hamar megkeresni azt a szemetet, de addig is vigyázz rá. Ne engedd, hogy baja essék.
- Miért beszéltek úgy rólam mintha itt sem lennék?
Harry csak dobott egyet a vállán, mire Hermione inkább csöndbe maradt.
- Oda mentek ahova járni szoktunk. Ne felejtsd el meglátogatni õt sem! És most menjetek!
Hermione szótlanul próbálta kibogozni a beszélgetés titkait, mikor megérezte a rántást a köldökénél....

Írj kritikát