<< London egyik külvárosában járunk, reggel fél nyolckor. Pontosan Surryben, a Kristályszín utcában. A nap most bújik elõ, és enyhe csillogásba vonja a házak ablakán, a fûszálakon és az autókon megcsillanó harmatot. Ebben a kertvárosban minden egyforma, legfeljebb néhány apró különbség van, de ezek annyira elhanyagolhatóak, hogy az ott élõ emberek nem is foglalkoztak vele, ha véletlenül a szomszédhoz álltak be kocsijukkal. Harry Potter is így volt ezzel. Nem érdekelte, hogy a szomszéd minden nap zsiráf nyakat növesztve figyeli minden mozdulatát. A munkából hazajövet bemegy a nappalijába, ami arany- vörös színekben pompázott, és leheveredik a tv elé és megnézi az aznapi híreket. Ezek a dolgok mindennaposak voltak a Kristályszín utcában élõ emberek számára. Ám Harry Potter nem az egész napos tévénézésnek szentelte a fejét. Egy kis pihenõ után lement a pincéjébe, ahol nagyon furcsa dolgok voltak. Egy hatalmas tükör, amiben homályos alakok járkáltak, furcsa címû könyvek, néhány búgócsiga alakú üvegbõl készül tárgy és egy antennaszerû valami. Hát igen. Harry Potter nem egy egyszerû ember volt. Õ egy varázsló volt. Egy auror, és egyben a kiválasztott. Az egyetlen aki legyõzte a Sötét Nagyúrt, Mardekár Malazár utódát, Voldemortot. Magányos farkas volt, csak kivételes munkákat bíztak rá. Ám reggel, a reggelizõ asztalnál ült egy szál bokszerba és fürdõköpenybe, dühösen gondolt arra, hogy minek kell neki személyi testõr. Josh Cartert szidta, miközben a kávéját kortyolgatta. Nyolcra érkezik meg az ismeretlen személy, aki "meg fogja védeni". A fiú arra gondolt, hogy ha esetleg valami történne, akkor inkább neki kell majd megmentenie a testõrét. * Egy köpenybe bújt alak járkált a King Roadon. Az út végébõl nyílt a Kristályszín utca. Tudta melyik házszámot kell keresnie, ám félt. Barna hosszú haján megcsillant a napfény és sugárzó fénybe vonta karcsú alakját. Befordult az utcasarkon és megtorpant. Abban a pillanatban inkább ment volna Azkabanba, minthogy újra találkozzon a "hires Harry Potterrel" és hallgathassa a gúnyos megjegyzéseit. De mégis továbbment, mert amikor belegondolt, hogy milyen érzés lenne a dementorok közelébe lenni teljes két hónapig, beleborzongott. Elindult a harmatos utcán a 143- as ház felé. Elidõzött a tekintete az egyforma házakon, és kiskerteken. A 143- as házszámon megcsillant a napfény, ezzel felhívta magára a lány figyelmét. Az ismeretlen átment, a még csendes utcán és megállt a ház elõtt. Nem mert becsöngetni. Félt... félt a régi emlékek szorongatásától, régi barátja szemrehányásától és lenézõ modorától. Végül erõt vett magán, és becsöngetett. Bentrõl motoszkálást és lépéseket hallott, mire még jobban arcába húzta csuklyáját. Kinyílt az ajtó és megjelent teljes nagyságában Harry Potter. - Jó napot - szólt mély hangon. Az alak nem válaszolt csak még lejjebb hajtotta a fejét, hogy elrejtse arcát. - Ki vagy? - kérdezte már ingerültebben Harry. A lány elgondolkodott, hogy mi lenne, ha elfutna. Elkezdett hátrálni, de Harry megfogta a csuklóját és visszarántotta. Majd egyetlen mozdulattal lerántotta a lány fejérõl a csuklyát. Harry a meglepetéstõl elengedte a lányt és hitetlenkedve meredt annak barna hajára, mandulavágású szemére és cseresznyeszín ajkaira. - Hermione? * Néhány percig csak nézték egymást, majd Harry kijjebb nyitotta az ajtót, hogy Hermione bemehessen. A lány félénken belépett az elõszobába. - Kicsit korábban jöttél, mint vártalak, de nem baj. Ülj le a konyhába, mindjárt jövök - mondta színtelen hangon, majd otthagyta a lányt és felment a lépcsõn. Hermione félszegen ment a konyhába, és ült le egy székre. Harry egy cseppet sem változott. Szórakozottan nézett körbe. Nem is gondolta, hogy a fiú ennyire házias. Az elmosogatott edények a szárítóban csöpögtek, és a tûzhelyen két lábas volt otthagyva. Aztán Hermionéban felötlött, hogy mi van, ha barátnõje, esetleg felesége is van Harrynak. Már rég nem tudott semmit róla, hiszen még az újságok se törõdtek vele. Hermionét a megérkezõ fiú zökkentette ki gondolataiból. Fel volt öltözve, egy farmer és egy fekete ing volt rajta. Harry a hûtõ elé állt és kinyitotta. Kutatni kezdett benne, majd kiegyenesedett. - Te nem kérsz semmit enni? - Nem, már reggeliztem - mondta Hermione és elgondolkodott, hogy miért ilyen vékony a hangja. Harry elõvett egy doboz mogyorókrémet, hozzá egy kanalat és leült Hermionéval szemben. A lány a követ nézte. Nem mert belenézni a fiú szemébe. - Szóval te leszel a személyi testõröm - kérdezte egy kis cinizmussal a hangjában Harry. Hermione szemében düh villant, de tartóztatta magát. - Igen, én leszek a "testõröd". - Remek. Akkor hamarosan meglátjuk mit tudsz. Harry letette a dobozt és kihúzta farzsebébõl a pálcáját. Ekkor Hermione vágott egy fintort, és kecsesen felállt. Hagyta, hogy utazóköpenye a földre hulljon, miközben szemtelenül mosolygott a fiúra. Õ is farmerban volt, és egy hosszú ujjú felsõben. - Próbára akarsz tenni? - Igen. Megnézem mennyire lennél jó társam. Hermione felhúzta szemöldökét, majd meghajolt Harry elõtt, és felvette a támadási pozíciót. A fiú is elvégezte a mozdulatsort, és csak álltak egymással szemben. Több perc telt el így, mikor Hermione megsuhintotta a pálcáját. Vörös átok repült, de Harry egyszeren kivédte. - Jó. Nem is olyan rossz - nevetett a fiú. Hermione újabb átkot küldött útnak, de Harry azt is egyszerûen hárította. A lány kezdett dühös lenni. - Támadj te is!- kiáltott rá a mosolygó fiúra, de õ nem mozdult. A lány növekvõ dühvel támadott újra, és újra. Harry csak védekezett, és nem volt hajlandó támadni. Hermione fáradtan fújtatott, mikor a fiú bevetette magát. Sorban küldte a lányra az átkokat, aki alig- alig tudta kivédeni õket. A sokadik átok után Hermione már nem bírt védekezni, és Harry akkor megadta neki a kegyelemdöfést. A lány a földre esett és becsukott szemmel zihált. * Harry odament hozzá, és leguggolt mellé. - Még soha senki nem bírta ilyen hosszú ideig, mint te - mondta kedvesen - de hagytad magad kifárasztani, és ez okozta a veszted. Hermione kinyitotta a szemeit, melyek villámokat szórtak. - Honnan vagy olyan fene magabiztos? - kérdezte, majd egy pálcasuhintással földre küldte ellenfelét. Harrynak nagy seb keletkezett a karján, míg Hermione a kimerültségtõl szenvedett. - Na gyere - húzta fel Harryt a földrõl - bekötöm a sebed. - Nem kell - makacskodott a fiú. - De igen. Mivel én vagyok a testõröd ezért hallgatni fogsz rám. - Igenis! Hermione elmosolyodott és megölelte Harryt. - Köszönöm, hogy megbocsájtottál nekem - suttogta a fiú vállába. - Akkor mire lennének a barátok? - emelte fel a lány fejét, és letörölte annak könnycseppjeit. Néhány percig még ölelték egymást, majd Hermione megtörölte magát és dühösen meredt Harryre. - Ha most azonnal nem mutatod meg, hogy hol a fürdõszoba akkor lecsaplak. Harry nevetve megfogta a lány kezét és felvitte az emeletre...

Írj kritikát