Hermione Granger fáradtan menetelt az Auror Parancsnokság fõfolyosóján. Fájt a feje és a lábai, nem volt semmi kedve a fõnöke letolásait hallgatni, ami biztosan a tegnapi sikertelen nyomozásról szólt volna. Különbözõ fallal körülvett kis irodarészek szegélyezték útját, és ott a messzeségben látni lehetett egy aranyló feliratot, mely azt hirdette, hogy az ajtó mögött maga az aurorok parancsnoka vár a szegény szerencsétlenekre, akik véletlenül vagy szándékosan betévednek hozzá. Hermione elért a fa ajtóig, és lenyomta a réz kilincset. Bent egy fiatal férfi ült, nem lehetett több huszonnyolc évesnél. Josh Carter teste kisportolt volt, és barna haja a szemébe hullott miközben egy aktát nézett át. Mélykék szeme rátévedt Hermionéra, és egy hanyag kézmozdulattal intett, hogy leülhet, majd újra a papírokba mélyedt. Hermione becsukta az ajtót, leült a férfi szembeni székre, és kérdõ tekintettel nézett rá. Nem is lett volna semmi baja Hermionénak vele, akár még össze is jöhettek volna, ha a fõnöke nem a fõnöke lett volna, nem lett volna két szép gyermeke és egy gyönyörû felesége. Meg egyébként is "házinyúlra nem lövünk". Csöndes percek teltek el, mikor végre Josh becsukta az aktát és Hermionéra nézett. Becsukta szemét, megmasszírozta a haláltékát, majd újra Hermionéra nézett.
- Van egy kis gond- szólalt meg végül is mély hangján.
Hermione ekkor már tudta, hogy ha Josh ezzel kezdi akkor tényleg baj van. Két hónappal ezelõtt is összehívatta a Hermione vezette legjobb csapatot, és ezzel a mondattal kezdve elmondta, hogy egy halálfaló támadás készül az egyik londoni mágus színház ellen, ahol a Miniszter és több befolyásos ember tartózkodott volna. Akkor az aurorok kerültek ki gyõztesként, de Hermione rettegett attól a gondolattól, hogy most mi fog rájuk várni.
- Itt vagy? A fene egye meg! Figyelj már ide, ha hozzád beszélek!- zökkentette ki ingerült hangjával Josh, Hermionét az álmodozásból.
- Bocsánat! ELNÉZÉST!- mondta Hermione ingerülten, mivel a fejfájása újult erõvel kezdte el gyötörni.
- Miért nem veszel be valamit?- kérdezte megenyhülten fõnöke, mikor látta, hogy a lány a kezét a fejére szorítja és magában szitkozódik.
- Már megittam egy fél kondér fájdalomcsillapítót, de még mindig nem hat.
- Figyelj! Most menj haza, feküdj le aludni, és majd estére átküldöm az aktát a következõ feladatodról, rendben?- parancsolta szigorú hangon, és érezni lehetett, hogy tényleg aggódik.
- Rendben!
Hermione kiment és becsukta maga mögött az ajtót. Visszament a külön kis irodájába és elpakolt, majd a lifthez ment. Bent egy köpcös nõ és egy férfi állt. Fent a lámpánál néhány darab papírrepülõ tanyázott, és mire felértek a Csarnokba addigra senki sem maradt Hermionén kívül a fülkében. Leadta belépõcéduláját a pultnál, majd elment az elsõ kandallóig és hazament.

*

Otthon semmi sem változott, ha azt nem vesszük számításba, hogy Csámpás egy egész guriga fonalat körbekergetett a szobában, akadálypályává téve ezzel az amúgy is szûk lakást. Egy gyors pálcaintés után a kis rendetlenségnek nyoma tûnt, és Csámpás durcásan kivonult a konyhába. Hermione levetette talárját és a fürdõbe ment. Kádjába forró vizet engedett, és liliom illatú tusfürdõt öntött bele, mely mindig megnyugtatta. Levetkõzött, haját egy elegáns kontyba fogta, és beleült, majd belefeküdt a kádba. Egy órát ejtõzhetett ott, majd kiszállt, megtörülközött, és bement a hálószobájába. Ledõlt az ágyra és oldalra fordította a fejét. A kis akác-színû éjjeliszekrényen egy fénykép állt: Õ, Harry, és Ron volt rajta. Hermione szíve összefacsarodott a kép láttán. Barátaival már több, mint két éve össze volt veszve. Hermione, miután végzett a Roxfortban, találkozott Draco Malfoyjal, és egy kisebb kapcsolat alakult ki köztük. Mindez nem is lett volna baj, ha Malfoyt nem azért küldték volna Hermione nyakára, hogy információkat szedjen ki belõle a halálfalóknak. Hermione megbízott a fiúban, és már arra kérte Dumbledore professzort, hogy vegyék be a Rendbe, mikor kiderült az igazság. Hermionét el is rabolták, és mikor a Rend kiszabadította, Harry végre legyõzte a Sötét Nagyurat. Ám Lucius Malfoy és fia összeszedték a megmaradt halálfalókat, és most õk terrorizálják hõsnõnk életét. Harryék azóta nem állnak szóba vele, hiszen mondták neki, hogy " kutyából nem lesz szalonna". Így Hermione egyedül maradt, és a munkájába temetkezve látjuk nap, mint nap.

*

Hermione elszenderedett és egy bagoly kopogására ébredt fel. Megjött az a bizonyos munka Joshtól. Hermione felvette a legnagyobb pólóját és elvette a levelet a madártól. Vizet tett ki neki az asztalra, és nyitva hagyta az ablakot, hogy elrepüljön a bagoly, ha kedve támad. Csinált magának egy forró csokit, és leült a kandallóhoz az aktával. A kandallóban vidáman égett a tûz annak ellenére, hogy már áprilist írtak. Hermione haján megcsillant a tûz fénye, és így sejtelmes fénybe vonta a huszonöt éves lány arcát. Hermione kinyitotta a kemény fedéllel borított aktát, majd egy hangos "Nem! Én ezt nem vállalom!" kiáltással be is csukta. Ekkor a madár odarepült hozzá, és felemelte másik lábát. Egy apró pergamen volt odakötözve. Hermione levette, és szétnyitotta. A papíron csak ez állt:
"KÖTELEZÕ elvállalnod! Ha nem, az parancs megszegés és akkor tudod mi jön! Josh Carter".
Hermione nagyon is tudta, hogy mi jön akkor. Perelés. Azaz, hogyha sikerül, bérel magának egy cellát az Azkabanba kerek két hónapra. Hermione inkább a kisebb rosszat választotta. Újra kinyitotta az aktát és olvasni kezdte.

Név: Harry James Potter
Lakcím: London, Surrey grófság, Kristályszín utca 134.


"Egy fotó Harryrõl"


Feladat: személyi testõrség
Cél: megvédeni a halálfalóktól
Kezdés: holnap, nyolc
Ezek után jött még egy csomó maszlag, amit Hermione kívülrõl tudott. Fáradtan felmászott az ágyra, és a tûzbe bámult. Nézte a csapkodó lángnyelveket miközben azon gondolkodott, hogy "Potter" tudja- e, hogy õ a személyes testõre. Valószínûleg nem. A lány utolsó gondolata az volt, hogy talán nem is lesz olyan rossz újra találkozni vele. Mély álomba merült, és az álma a régi, gyermekkori, együtt eltöltött idõkrõl szóltak...

Írj kritikát