| A mazoista
Szél fúj a jégtől kopár tájon,
én mégis érzelem nélkül nézek ki az ablakon.
Testem még érzi érintésed sajgó simogatását,
megérintem fájdalmas csókodtól sebes szám.
Véres sebestől lüktető testem
mégis vágyja érintésed, lelkem üres, néma és sötét
, ha nem uralkodsz rajtam.
Gyere közelebb, gyilkos, ölelj magadhoz.
Hozd el öleléseddel a kínt, a fájdalmat és a kéjt,
még egyszer, utoljára ránduljon görcsbe testem
a fájdalomtól és lelkem a kéjtől.
Gyere, végzet, édes a halál
, ha kín jár hozzá, édes a vér,
mely karjaidban hagyja el a testem
Mazoista 2
A múltba nézek,
sikoltó arcod felrémlik előttem
, végigsimítom kihűlt bőröd.
Bilincsed belevág fehér csuklódba.
Mennyi könny és mennyi vér.
Vágytad az érintésem,
csak gyenge tested lázadt lelked ellen.
Miért haltál meg?
Kéjtől és fájdalomtól rekedt sóhajod
hogy hallom ezután?
Karjaimba veszlek.
Tested könnyű,
a szoba csendjét csak a bilincs csörgése töri meg.
Halkan leteszlek az ágyra,
melyen annyiszor forrt egybe testünk.
Élettelen zöld szemeid vonzanak.
Megcsókolom sápadt szád,
majd nyakad, melled.
Lehúzom a ruhád.
Csak még egy utolsó érintést…
K.É.J.
A föld megremegett.
A folyók visszafelé folytak, és a tenger vérvörös lett.
Halhatatlannak tűnő, magas fák száradtak el egyetlen perc alatt.
A talaj megremegett és elsötétült az ég.
Még nappal volt, de a hold újra feljött.
Ez nem az apokalipszis.
Ez a KÉJ.
Bosszú
Mozdulatlanul fekszel.
Lassan végigsimítok meztelen testeden.
Megcsókolom a kulccsontod,
kínzó lassúsággal végignyalom a nyakad.
Könyörögj kegyelemért! – rád nézek.
Szemeid hűvösek, mint a szíved.
Óvatosan kényeztetlek, vágysz rám,
de csak a tested.
Én hiányodtól elégek,
te miért tűröd ilyen nyugodtan?
Miért nem szeretsz?
Érzékelten tekinteted megváltozik.
Ijedten kapsz ömlő véred felé,
én pedig nevetve nyalom le a kés pengéjéről édes véred.
Tehát te is tudsz érezni, hideg márványszobor.
Lélekvámpír
Mindenhol kerestelek.
Az enyém vagy.
Veled csillapítom éhem a hideg, magányos éjszakákon.
Mindenki engem akar, de csak a te véredre szomjazom.
Félelem, gyűlölet, kéj.
Menekülés, vágy, zuhanás.
Vér.
Nem hazudok neked és te nem menekülsz.
Tested börtönébe zárt éhes lelked rátalált az enyémre.
Ha meghalsz, magaddal rántasz, mégsem eresztelek.
Bőröd érintése, a véred íze üldöz engem.
Futsz előlem, szemed mégis hív.
Mikor ujjaim csípődbe mélyednek
, elégedetten nézed a sápadt holdat.
Ha beléd harapok, vadul falom édes, puha bőröd,
kéjesen sóhajtasz.
Nézz magadra.
Nem vagy már szabad.
Mindened nekem adtad, csupán az agyad tiltakozik.
Add fel, kedvesem, el vagy veszve.
Enyém a lelked, játékszer, kedvesem.
Gomenasai (Bocsánat)
Bocsáss meg, ártatlan áldozat.
Kihűlt tested felett még szorítja lelkem az érzés,
mit irántad érzek.
Miért hitted, hogy gyűlöltelek?
Utolsó leheleted is magaménak akartam tudni.
Letérdelek melléd,
térdem megcsúszik véredben,
mit annyira szeretek.
Jégkék szemeid ugyanolyan üresek,
mint életedben.
Végigsimítom ajkad, s piros lesz,
akár a rúzs, mi rajtam van.
Tested hideg mikor rádfekszem.
Arcom a mellkasodra fektetem.
Nem mozdul.
A szemeid nyitva, nem tudom mit nézel,
már nem látom, amit te.
Eszembe jutnak szavaid,
mikor búcsúztál és elhagytál.
A szívem szomorú.
Szeretsz még?
Ezt kérdezem.
Addig maradok még, kedves, míg válaszolsz.
Azt még karjaidban megvárom.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
