|
Over the hills and far away
Bellatrix Lestrange 2006.05.12. 14:08
 A Nightwish egyik számán alapul, az idézetek az Over the hills and far away című számból származnak. A történet Voldemort legyőzése után öt évvel játszódik. Ron és Hermione házasok, Harry pedig csak bűnben képes boldogságra találni. Miként Hermione is. (Dalszövegfordítások innen:http://nightwish.dsgnet.hu/nightwish.php?page=hun)
A kertváros sötétségbe borult, lámpák sem égtek, csak a csillagok ragyogtak. Az egyik ház kapuja kinyílt, egy alak surrant ki rajt. Lelépkedett a három lépcsőfokon, majd visszafordult. Az ajtó még mindig nyitva volt. Halvány ujjak markolászták a kemény fát, a barna szempár lázasan csillogott. Némán nézte egymást a két fiatal. Végül a nő puha, mezítlábas léptekkel, lenge hálóöltözetben a férfihez lopakodott a havon keresztül. Az erős karok szárnyakként széttárultak, egy pillanat alatt a törékeny test elveszett a biztonságot nyújtó ölelésben. Úgy kapaszkodtak egymáshoz, mintha félnének, a másik nélkül kivetné őket magukból a Föld. A nő eltávolodott, forró ujjai a férfi sötét hajába túrtak. Először tekintetük fonódott össze, végül ajkaik. A csók forró volt, hosszú, marasztaló. A bűntudat mégis szétválasztotta őket. Egy utolsó, cinkos pillantás, és a férfi elveszett az árnyak között. A nő szemében könnyek csillantak. Az ajtó becsukódott.
A hajnal gyilkos volt, szerelmet ölt. Elűzte az óvó sötétséget, újabb kínnal és lelkiismeret furdalással telt napot hozott magával.
A kandallóban zöld lángnyelvek csaptak fel, és a hollófekete hajú férfi lépett ki közülük. Kormos ruhájával mit sem törődött. Kerek szemüvege lencséi mögött zöld szemei fáradtan csillogtak. Lerúgta cipőjét, és az díványra dőlt. Pár percig még nézte az odakint kavargó hópelyhek misztikus táncát, végül szemei lecsukódtak, és elnyomta az álom.
Eljöttek érte egy téli estén
Letartóztatták, bilincsbe verték
Azt mondták, történt egy rablás,
A pisztolyát is megtalálták
Dörrenésre ébredt, taláros alakok lepték el a lakást. Kezeit kötél szorította, akár egy fojtó kígyó. Száját felpeckelték, értetlen, rémült tekintettel nézte az elmosódó képeket. Gyomrában rántást érzett, nem tudta, hova hoppanálnak vele.
Rosszul megvilágított teremben találta magát, egy kényelmetlen székbe lökték. Nem értette a szavakat, rablást és gyilkosságot emlegettek, és egy szemtanút, aki látta őt. Egy pálcát mutattak neki, bizonygatták, hogy az övé. Semmit sem mondott, valóban az ő tulajdona volt. Színek és képek újra összemosódtak.
Elhurcolták a rendőrségre,
Már ott várta a hajnalt.
És mikor elvezették a törvényszékre,
Tudta hogy ez igazságtalan.
Törvény előtt állt, rideg, múltat feledő, mogorva arcok. Fagyos gyűlölet tükröződött szemükben, nem látott mást, csak ezt. Bizonyára elfeledték, hogy ő volt az, ki megszabadította őket attól, mitől annyira rettegtek. Nem kellett több öt évnél, hogy hősből bűnbakká legyen. Egy sokszor ismételt kérdést hallott ismét.
"Rablás vádjával állsz itt"
Hallotta a törvényszolga szavát
Tudta, hogy alibi nélkül
A holnap fénye meggyászolja szabadságát.
– Harry James Potter, beismeri, hogy december tizedikén rablást követett el a Gringotts bankban, ahol több embert is bántalmazott?
– Nem én voltam – suttogta.
– Pálcáját a helyszínen megtalálták, és egy szemtanú is látta magát.
– Nem én voltam – ismételte.
– Hol volt a bűntény idején?
A kérdés válasz nélkül maradt, újrázásért kiáltott.
– Hol volt a bűntény idején?
– Nem én voltam – kiáltotta.
Hasztalan. Kimondták a szót: bűnös. Erős kezek rángatták ismét, akár a marionett bábukat a madzagok. Szemében könnyek gyűltek, alibijét nem mondhatta meg. Viszlát élet.
Messze, a hegyeken túl és még távolabb
Tíz évig számolni fogja a napokat
Túl a hegyeken és tengereken
Rabság lesz mostantól az ő élete.
Hűvös folyosón vezették végig, csizmák koppanása verte fel a csendet. Gondolatai tompák voltak, mégis fájtak. Mostantól vége, nincsen holnap, nincs remény: tíz évnyi sorvadás a boldog éjszaka miatt.
Tudta, súlyos lesz az ár,
Mégsem árulta el magát.,
A végzetes éjszakán merre volt,
Maradjon sírig tartó titok.
Hiába a biztos alibi, ha azt nem mondhatja ki. Inkább a hosszú, keserves éve, tudván, hogy valahol szeretik, mintsem hogy emléke helyén gyűlölet forrjon. Legjobb barátja sosem tudhatja ezt meg. Nem szabadott volna ennek így lennie. De most már vége.
A düh könnyeivel harcolt,
Szíve vad dobként vert,
Mert utolsó szabad éjszakáját,
Barátja feleségével töltötte el.
Kiértek a nyomasztó, útvesztő szerű folyosókról. Felnézett, és egy melegbarna szempárt pillantott meg. Szomorúan, könnyektől vörösen csillogtak. A nő egy darab pergament tartott a kezében. Pálcáját emelte, és ráirányította, tekintetét továbbra is a férfin nyugtatva. A pergamen eltűnt a kezéből, és a férfi úgy érezte, talárja zsebe nehezebb lett. Kiértek az épületből, a hideg, téli utcára. Egy sikátorba tértek, arccal a falnak nyomták. Nem hallotta a szavakat, csak a testét átjáró mágiát érezte, és mintha kivált volna a világ körforgásából. De nem örökre…
A hegyeken túl és távolabb,
Esküszik, visszatér egy nap.
Hegyektől és tengerektől messze,
Kedvese karjában pihenve.
A hegyeken túl, nagyon messze...
Távoli szigeten, hegyoldalba vájt cellájában üldögélt, s a telihold fényénél ezredszer is elolvasta a sorokat. A gyöngybetűk adtak neki erőt, és egy ígéret: a szabad szerelem reménye.
Cellájából minden éjjel,
Kinéz a rácson át,
Egyetlene levelét olvasva
Nem feledheti, milyen a szabadság!
Vánkosára hajtotta fejét, és újra emlékeibe idézte azt a régi éjszakát, lelkének teljességét, életének halálát. Behunyta szemeit, és álmában tisztán érezte kedvese érintését.
A hegyeken túl és távolabb,
Reméli, visszatér egy nap.
Oly biztos, minthogy a folyó tengerbe ér,
A karjában tartja majd kedvesét.
Álmából előlépett az imádott nő, valósággá vált, hűs kezeivel kisimított egy hollófekete tincset a férfi arcából.
– Hermione – lehelte a férfi. – Ismét valósnak álmodlak…
– Csss Harry, nem álmodsz, valóság. Megszökünk.
– Hogy szökhetnénk?
– Én már megtettem. Jöjj te is.
Felálltak, a férfi hagyta, hogy a nő kezénél fogva vezesse. Édes kábulatában nem érzékelte a csukódó rácsajtót, a hátrahagyott cellákat, még a hegy lábánál sem tért magához, egyetlen szerelme lilás fényben fürdő arcát bámulva.
– ¬Fogd meg. – Egy gallyat nyomott a kezébe. Harry engedelmeskedett.
– Zsupszkulcs? – kérdezte.
A válasz egy bólintás volt. Pár másodperc múlva a világ megugrott körülöttük, összefolyt minden, csak ketten voltak, és egy utazás. Utazás a szabadság, a boldogság, és mindenek felett, a szerelem felé. A hegyeken túlra, és távolabbra…
A hegyeken túl és távolabb,
Esküszik, visszatér egy nap.
Hegyektől és tengerektől messze,
Kedvese karjában pihenve.
A hegyeken túl...
A hegyeken túl, nagyon messze...
Írj kritikát!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
