Pillangó és éjjeli lepke

A papillon francia szó, lepkét, pillangót jelent:
a kontinentális törpe spániel felálló fülű változatát nevezik papillonnak, míg a lelógó fülű típus neve phaléne. Ez a francia szó éjjeli lepkét jelent.

A törpe spánielek a legelterjedtebb feltételezés szerint Európából származnak, habár azt sem lehet kizárni, hogy őseik Kelet-Ázsiából érkeztek kontinensünkre. A mai phaléne-hoz nagyon hasonló kutyákat elsőként a XIII. században ábrázoltak olasz művészek freskókon és olajfestményeken. Ezek a kutyácskák általában gyerekekkel vagy nemesekkel szerepelnek a képeken. Elképzelhető, hogy a vadászatra használt spánielek között felbukkanó kisebb egyedeket a nőknek és gyerekeknek hagyták meg játszópajtásnak. Egy adag vadászösztön még napjainkban is felfedezhető a papillonban és phaléne-ban. Különösen Tiziano képein látható nagyon sok, egymáshoz igen hasonlító törpe spániel. Ebből egyrészt arra lehet következtetni, hogy már akkor, a XVI. században megszilárdult ez a típus, de ugyan akkor az is elképzelhető, hogy a festő ugyanazt a néhány kutyát ábrázolta mindegyik képén, csupán dekorációs célból. A XVI. század közepétől már francia festők művein is felbukkannak ezek a kutyácskák. Az ölebek gyors elterjedése a nyugat-európai országokban nem véletlen: az uralkodó családok egymás közötti házasságai során a hölgyek négylábú kedvenceiket is magukkal vitték férjük udvarába, de a kutyák kedvelt ajándéktárgyak is voltak akkoriban. Habár a – mai hivatalos nevén – kontinentális törpe spániel Olaszországból kiindulva terjedt el Európában, leginkább a franciáknak köszönhető a mai modern fajta kialakulása. A törpe spánielek ezen típusa évszázadokon át kedvelt volt a francia udvarban, anélkül, hogy a kutyák külseje túl sokat változott volna. Angliában is szerették a kis méretű spánieleket, de inkább a szélesebb fejű, rövidebb pofájú ebeket kedvelték, így a XVIII. századra egyértelműen ketté vált az angol toy spániel és a kontinentális törpe spániel.

A felálló fülű, papillon elnevezésű változat valamikor a XVII. század végén alakulhatott ki, mivel festményeken kb. 1700-tól szerepelnek a „pillangók”.

A bécsi természetrajzi múzeumban egészen különleges fajtatörténei emlék látható: egy piros selyempárnán, üvegbura alatt őrzik Mária Terézia kutyácskáját, akit valamikor 1740 és 1750 között preparálhattak.

A francia forradalom után, akárcsak az arisztokratákra, kutyáikra is rossz idők jártak. A XIX. századnak kellett elérkeznie, mire Franciaországban és Belgiumban újra felfigyeltek a törpe spánielekre, és megkezdték a fajtaazonos tenyésztést. Ebből kifolyólag kontientális törpe spániel hivatalosan, az FCI besorolása szerint is két fajtagazda országgal rendelkezik, Franciaország és Belgium számít a fajta őshazájának. Az első fajtaleírást 1905-ben fogalmazták.

A törpe spánielek nagyon vidám, játékos, élénk, társaságkedvelő jószágok, de egyúttal azt is megérzik, ha gazdájuk nyugalomra vágyik. Arra is nagyon érzékenyek, ha valamilyen konfliktus, feszültség van a családban, és ettől nagyon szenvednek, és mindent megtesznek, hogy ismét visszaálljon a harmónia. Érzékeny, de intelligens fajta. A fiatal kutyákat nem ajánlott hosszú órákra egyedül hagyni, ezért érdemes őket párban tartani, de akár egy macska is társaságot jelent a számukra. Csak a felnőtt kutyákban alakul ki az a szokás, hogy idővel elalszanak, ha egyedül vannak. Minden évszakban imádnak nagyokat sétálni, és talán nem is gondolnánk, de kiváló sportkutyák: az agility-világbajnokságon minden évben szerepenke törpe spánielek. Szőrzetének ápolása nagyon könnyű: mivel nincs aljszőrzete, ami összefilcesedhetne, elég hetente egyszer-kétszer átkefélni. Csak a fülére kell ügyelni, mert ott könnyen csomósodik a szőrzet. A fajta várható átlagéletkora kb. 12 év, de nem ritkák a 15 éves veteránok sem.

E.A.