Árnyak Könyve Minden nép mesevilágában ismert a boszorkány alakja, a manók, tündérek, varázslók, törpék, farkasemberek és más csodálatos lények társaságában. A hozzáfűződő képzetek azonban messze eltérhetnek attól a sztereotip képtől, ami általában a mi kultúránkban a boszorkány alakjához kapcsolódik. Számtalan tévhit rakódott rá az évszázadok során, szoros összefüggést mutatva az ősi asszony, a pogány, teremtő, gyógyító ősanya-alak mélybe ásásával, elrejtésével, megtagadásával. A nyugati kereszténység térhódításával a korábbi, pogány kultúrák elemei többnyire nemkívánatossá váltak. Az egyház igyekezett nem venni róluk tudomást, vagy ami még rosszabb, tűzzel-vassal próbálták a régi kultikus elemeket kiirtani, a szó legszorosabb értelmében. Általában jellemző, hogy az ősi mítikus elemek kettős természetéből lefaragták a "rosszat", megtagadták a bennük rejlő földies jelleget, és valami elvont eszményképpé transzformálva a földből gyökerestül kitépve az ég felé emelték az ősi alakokat. A nyugati kereszténység szimbólumait, Szűz Mária alakját, a Szentháromságot, a keresztet is csak akkor érthetjük meg igazán, ha visszanyúlunk az elfeledett gyökerekhez, az ősi idők homályába. A lélek sem tűri hosszú távon az elfojtást, zabolátlan, ősi természetének megtagadását. Előbb-utóbb mindig valamilyen módon megtalálja a felszínre vezető utat, egy csendes kis csermely vagy elementáris erejű vulkánkitörés formájában - az elfojtás súlyosságának arányában. Hasonlóképp működik ez "nagyban" is: az emberiség kultúrtörténetében végig megfigyelhető ez a jelenség. Így tehát az ősi értelemben vett "boszorkányság" is képes volt fennmaradni évszázadokon keresztül - ha rejtve is, és az utóbbi évtizedekben újra felszínre törni, az archetípusokra jellemző elemi erővel. Az ősi pogány idők boszorkányai éppolyan összetett alakok, mint bármely ősi archetípus: nem osztályozhatók "jóra" és/vagy "rosszra". A mai idők wiccái az ördöggel cimboráló, seprűnyélen lovagló, rontást hozó boszorkányok kompenzációi jungi értelemben. Eredeti értelmében a tündér és boszorkány manapság oly ellentétes sztereotípiái egyáltalán nem váltak külön: a gyógyító, termékeny ősanya archetípusban minden aspektusuk megtalálható. Mindezt szinte kézzelfoghatóan érzékelhetjük, ha figyelmesen megvizsgáljuk az ősi népmesék, archaikus mítoszok, pogány elemeket őrző néphagyományok, valamint a középkortól egészen az újkorig fellelhető boszorkányperek tarka szőttesét. A tündérek/boszorkányok legtovább és legtisztább formájukban a Balkánon, Szicíliában, Írországban és Skóciában maradtak fenn. - Itt hadd jegyezzem meg, hogy a "boszorkány" szó angol megfelelője, a witch sőt maga a wicca szó is a bölcsességet jelentő wit tőből származik. A wicca lényege tehát: ősi, megbonthatatlan kapcsolat a természet ősi szellemvilágával, az erdők, mezők, folyók isteneivel, mítikus lényeivel. A wicca gyógyító személy, a szó legátfogóbb értelmében. Ismeri a gyógyító növények, ásványok titkait, a mágikus eszközöket. Ismeri a gyógyításra legalkalmasabb időpontokat, követve a természeti ciklusok rendjét. A wicca az őskori Európa mágikus termékenységkultuszának egyenes folytatása. Ősi istenük a szarvakat viselő kelta Cernunnos vagy görög Pan - valószínűleg őt azonosították később rosszhiszeműen az ördöggel. Ma inkább minden asszony archetípusa, a Nagy Ősanya, a Nagy Istennő (Dea Magna), a Földanya, (Gea vagy Gaia), a Holdistennő-hármasság (Selene, Diana, Luna) áll a kultusz középpontjában. A wicca legfőbb törekvése egybeesik a jungi individuáció fogalmával: célja az emberben rejlő "mágikus" képességek újraélesztése, a legkülönfélébb okkult, metafizikai, vallási irányzatok évezredek során összegyűjtött tapasztalatai és jól kidolgozott módszerei alapján. A wiccát tanulmányozva találkozhatunk az ókori misztériumvallások bevatási rítusaival, keleti önfejlesztő "módszerekkel", a természeti népek samanisztikus praktikáival, mágikus és okkult elemekkel egyaránt. Szoros kapcsolatot mutat a tao, a zen és a szufi hagyományokkal. A wicca holisztikus szemléletet nyújt, óvakodik mindenfajta dogmatizmustól. Mindezekből következik, hogy nemcsak nő lehet wicca, nincs semmiféle nemi, faji, életkori megkülönböztetés. A wicca másik elnevezése, a "zöld boszorkány" arra utal, hogy elválaszthatatlanul szoros kapcsolatban áll a természettel, saját önvalójával és az egész külső-belső természettel egyaránt. Célja a harmónia újrateremtése az egyes emberekben is, környezetében is, tulajdonképpen univerzális szinten. A legfontosabb cél pedig elsősorban az alapvető félreértések eloszlatása, és nagy vonalakban a wicca bemutatása. A témához kapcsolódó irodalomjegyzék, linkgyűjtemény azoknak segít, akik a rövid bevezető után alaposabban szeretnének elmélyedni a témában. Tündérek... (Good People, Wee Folk - Jó nép, parányi nép) A Brit-szigetek, különösen az ír tájak elképesztoen sokféle meselényt, csodalényt rejtegetnek. Általános elnevezésük az "apró nép" (wee people) egyfajta babonás félelmet mutat, szoros összefüggésben a névmágiával: ha nem nevezzük oket konkrét nevükön, akkor nem vonjuk magunkra a haragjukat, békességben élhetünk velük, számíthatunk segítségükre. Ha az ír, brit-szigetek-béli tündérvilágot szeretnénk megismerni, azonnal felejtsük el a bennünk élo sztereotíp tündér-képet: a légies, bájos, jóindulatú "Barbie-babát", aki könnyű pillangószárnyakon röpköd, mindig mosolyog és icipici varázspálcájával azonnal a bajba jutottak segítségére siet. Némelyikük inkább a Grimm-mesék Biribandi alakjára emlékeztet: a mérges kis törpe, akit a jószívű novérek kiszabadítanak, amikor szakálla beszorul egy félbevágott fatuskóba, és hosszas veszekedés, kiabálás, bosszankodás után végül kénytelen-kelletlen megmutatja a kincs rejtekhelyét a lányoknak, valamint a jóképű királyfi is felszabadul a gonosz varázslat alól, mely medveborbe bújtatta ot a kis gonosz törpe jóvoltából. Az ír leprachaunok többnyire hasonló termetűek, bár germán rokonaiknál kedélyesebbek, vidáman csilingelve javítgatják icipici csizmácskáikat egy fa alá rejtozve, és az ügyes szerencsés legények foglyul ejthetik oket, ily módon rábírhatók arra, hogy kincsek rejtekhelyéhez vezessék el fogvatartójukat, akinek egyébként is minden parancsét teljesítik Csakhogy résen kell ám lenni velük, mert könnyen kereket oldanak, s akkor bottal üthetjük a nyomukat. Számtalan elnevezésüktol most eltekintek, egy külön fejezetet töltene meg részletes ismertetésük. Maradjunk a faery, faerie gyűjtonévnél. A szó valószínű etimológiája: latin Fata (Sors)- istenno, ebbol az ófrancia fay (tündér) és faerie (varázslat, bűbáj). Lakóhelyük többnyire a föld belsejében rejtozik, jellegzetes tündérútvonalak, tündérösvények mentén, - melyeket célszerű elkerülni - jellegzetes tündér-boszorkánynövények közelében. (Galagonya, kökény, mogyoró). Akkor rejtoztek a föld alá, mikor a szigetet elfoglalták az ír oslakók. Az akkori tündérek óriás termetűek voltak, mára azonban törpévé zsugorodtak. Más nézetek szerint mindenféle méretben elofordulnak, mákszem nagyságú lénytol kezdve egészen óriásiak is lehetnek. Ma is a sidhe nevű üreges dombokat lakják, nevük is ez. Kihalásuktól nem kell félni, lévén hogy halhatatlanok. Igen összetartóak, bizonyos jeles éjszakákon szívesen kelnek útra, hogy meglátogassák távol élo rokonaikat. Ilyenkor ajánlatos félrehúzódni az útjukból, messze elkerülni a tündérgyanús vidékeket, dombokat, a nyílegyenes ley-vonalakat. Más legendákban a tündérek birodalma oseink sírjain át közelítheto meg. Bizonyára felesleges hangsúlyozni, hogy minden nép mitológiájában, mesevilágában, kultuszaiban fellelheto néhány azonossága: a beavatás, átlényegülés, a szellemvilággal való találkozás nélkülözhetetlen eleme az alászállás, a föld mélyébe jutás, ahol egy csodálatos, sosem látott pompás birodalom vár ránk, ha elvégezzük a ránk szabott megpróbáltatásokat, ha kiálljuk a meghatározott mágikus számú (3, 7 vagy 12) próbát. Csak el ne felejtsünk utána visszatérni a földi világba...