Viszlát

Ron, barátja rémült sikolyára ébredt és érezte, hogy a mellkasa összeszorul, mert tudta, nem segíthet rajta. Ennek ellenére mégis felült, ledobta magáról a takarót és elindult Hermione szobája felé, remélve, hogy talán, talán ez a rémálom, nem ugyanaz, ami minden este kísértette, az iskola elhagyása óta. Kinyitotta az ajtót és ott találta Hermionét az ágy közepén összekuporodva, elfehéredett ujjai közt a pálcájával.

Hermione Ron szívére szegezte és a fiú tudta, hogy az ajkain játszik a főbenjáró átkok egyike.

Sosem fog már normálisan felkelni, néhány éjszaka rosszabb, mint a másik- van mikor nem, sikít, de ha nem is teszi, akkor is mindig így találja őt, félelemtől reszketőn és mereven, mintha már nem is élne. Annak ellenére, hogy tudta ki is ő, a kezében markolta a pálcát egyenesen a fiú szívére mutatva s nem mozdult még akkor sem mikor Ron leült az ágy mellett álló telepakolt székre.

Oda fog jönni hozzá, de csak akkor, mikor már készen áll. A fiú még élénken emlékezett az átkokra, amiket az elején küldött rá, mikor megpróbálta lenyugtatni őt, mikor felébredt. Mikor magához tért egy-egy rémálom után harcra készen és mereven, de sosem támad, kivéve, ha kiprovokálták. Ron mozogni kezdett, hogy kényelmesebben elhelyezkedjen, a szemeik találkoztak, próbálta elrejteni, amint végig futott a hátán a hideg, amint újra észrevette a különbséget a megkínzott fekete szemek és a finom, barna szempár közt, amelyre gyermek korából emlékezett.

Ronnak is voltak rémálmai, de egyre ritkábban jelentkeztek, ahogy az évek múltak, lassan megszokta másik legjobb barátjának elvesztését, a veszteség elfogadása nem volt olyan hatalmas, mint az események melyek Hary halálához vezettek.

Meghalt azon az estén, Ron és Hermione előtt, egyetlen célja volt csupán… magával vinni Voldmortot. Sikerrel járt, a varázs világ megmenekült… egyelőre. A világ nyögött a kistúlélő elvesztése alatt, de ez is abba maradt hamar, tovább léptek, hogy újra építsék a világukat. De néhány ember nem képes erere, Hermione volt a legrosszabb köztük. Ron egyszerűen átvészelte az első évet, gondoskodott róla, hogy Hermione ne kerüljön a Szt. Mungóba, de sosem volt képes kilábalni a gyászból. Ron képtelen volt közel kerülni hozzá most, el volt veszve magában, valahol, ahol Harry még élt és nem halt meg, sikoltva, kíntól eltorzult arccal a szemeik előtt.

Ron érezte a könnyek szúrják a szemét, de nem tudta, hogyan segítsen rajta, nem létezett segítség számára, túl sokáig volt elveszve és már nem lehet őt vissza hozni, soha. Minden napot összekuporodva tölti az ágyán, a pálcája ott hever mellette, míg el nem aludt, s míg fel nem ébresztette egy rémálom, éber készenéltbe taszítva, végtelen félelemben. Nem volt semmi, amit Ron tehetett volna érte és utálta ezért magát, mert nem tudott segíteni rajta, mert nem tudta megmenteni Harryt, se Hermionét.

Hermione pislogott egyet, Ron rögtön felegyenesedett, sosem pislogott, többé már nem. Egy pillanatra látta a mély árnyékot a szemében, mielőtt visszafeküdt és újra elnyomta az álom. Ron odarohant a lányhoz, nem törődve az átkokkal, ártásokkal, csak egy valami érdekelte, hogy talán sosem fogja látni azokat a szemeit újra, sosem látja őt élve megint. Ron ellenőrizte, de jól tudta, Hermione elszállt ebből a világból és ő elvesztette a lányt.

Ron érezte, hogy a könnyek végig folynak az arcán. Gyűlölte az üres szánalmat gyomrában és az egyre kevésbé szorító bűn érzését a mellkasa körül. Végre békét érzett és megvetette magát, amiért nem érzett fájdalmat a lány halála miatt. Ron érezte a hideg padlót a pizsama vékony anyagán keresztül és a teste görcsösen rándult össze a zokogástól, nem volt szomorú, Hermione meghalt és ő végül szabad lett, de mindkettőjüket elvesztette. Semmi sem számít, mi következik ezután az éjszaka után, mindig lesz egy üres hely legbelül, amelyet ők töltöttek be az életében.

A nap sugarai bekúsztak az Hermione ablakán át, Ron végül felállt és a kandallóhoz sétált. Hívta az anyját és közölte vele a hírt, és megkérte, hogy üzenjen azoknak, akiknek tudnia kell róla. A fiú felhívta minisztériumi illetékeseket, tudniuk kellett róla, hogy minél előbb elintézzék a papír munkát, hogy mihamarabb eltemethessék. A hivatal embere gyorsan megérkezett, a fiú és a lány neve még mindig sokat jelentett, a jelentést hamar kész lett, s a papír tetejére felkerült:

Halál oka: természetes

A testet elszállították azonnal, Ron elhopponáltatta a Varázstemetkezési vállalathoz. A fiú most az egyszer hálás volt, hogy a szülei nem láthatták az elmúlt tíz évét az életének. Így olyan temetés csinálhatott, amilyet kívánt , amilyet Hermione is szeretet volna, ha egyáltalán valaha gondolt erre.

Rengeteg pénz, és kettőjük nevének ismételgetésével elérte a célját, a temetést, már másnap megrendezhették, bár halála nem tegnap következett be látszólag minden ok nélkül, de mivel nem volt óra a lány szobájában, nem lehetett biztos benne. Mindent megszervezett határozottan és ott hagyta a hivatalnokot összezavarodva, még most is ömlöttek a könnyei. Ott hagyta a őket s az Odúba hopponált, haza egyenesen a várakozó anyai ölelésbe. Ron érezte a könnyek újra utat, törnek, de tartotta magát és közölte a tervet némán, mintha a fiú és anyja értenék jelekből mit jelent Hermione halála jobban mint bárki.

~*~*~*~*~

Ron állt és nézte, ahogy a sötét fakoporsót lassan leeresztik a földbe. Egy szál hajlongó liliom volt a kezében, Hermione kedvenc varázs virága. Ginny állt mellette, egy halvány rózsaszín rózsával, Hermione kedvenc mugli virága. Ahogy a koporsó alja halkan ütközött a finom földel a sír alján, rádobták a virágokat, ami alig hallhatóan elfeküdt rajta. Ron térdre rogyott, s mondott egy imát Hermionéért és a következő életben való kirándulásáért. Mielőtt felállt volna egy marék homokot szórt a koporsóra. Annak idején elkísérte Hermonént a szülei temetésére és tudta a lány szeretné, ha pár hagyományt megtartana. A mugli miniszter kiegészítette az imáját a lány testéért és Ron elsétált Hermione koporsójától engedve, hogy utolsó könnyei hulljanak.

Mögötte Ginny jött, gyengéden támogatva Draco által, ő i szórt egy kis homokot a lány földi maradványaira majd Ron mellé állt, Draco követte feleségét, miután kifejezte tiszteletét Hermionénak. Neville és Luna követték, nem számít, mi történt, ők Dumbledore serege maradtak, Harry, serege

Ron nézte, ahogy a tömeg lerója utolsó tiszteletét és visszavonultak, állnak egyenesen kifejezéstelen arccal, hogy aztán visszatérjenek a virrasztásra, az Odúba. Állt, míg a sír be nem lett töltve, s nézte, ahogy a bűbájokat szórtak rá védelme érdekében, ahogy a sírkőt felállították, jelezve Hermone végső nyughelyét.

Ron elolvasta a feliratot és érezte, hogy elveszti az utolsó darabot a lelkéből, amit Hermioné tartott fent, azóta hogy először látta őt. Mindenre emlékezett, ami valaha is történt hármójuk közt, bezárta őket a szívében az emlékei közé elzárva őket biztonságban. Nem veszthetik el fényűket soha. Ron letérdelt a sírra és megcsókolta hideg sírkövet

-Viszlát!

Újra elsuttogta magánban a feliratot és érezte, hogy elerednek a könnyei.

Hermione Jane Granger

Megvédte a világot, és jobban szerettet, mint a hogy azt szíve kibírta.

Szeretett barát, lány és elme

1980 szeptemer 19. - 2007 június 15.

Ron nem nézett a mellette lévő sírra, hogy elolvassa azt.

Harry Janes Potter

Élt és meghalt a barátaiért és a családjáért.

Szeretett barát, fiú és erő.

1980 Július 31. – 1997 június 15

Ron végül elhagyta a temetőt és két legjobb barátját, megkezdve útját haza, s egy új élet felé nélkülük.

Azon az éjszakán, Ron aludt, békésebben, mint az elmúlt tíz évben. Nem volt sikoly mely felébresztené azon az éjszakán, nincs kínzott szemek, amelyekbe nézhetett, nincs tehetetlenség. Ron utálta magát, amiért végül örült, hogy Hermione meghalt, hogy végre békét nyerhetett, ha van igazság e földön, Herminoe újra találkozni fog Harryvel, és talán talál majd békét és életet, amit itt nem kaphatott meg.

Apró fények táncoltak ragyogva az ágya felett, s egyre nőttek. Halvány vonalakat lehetet látni és bárki, aki elolvasta a történelmet, megismeri majd őket, még ha nem is tudja meghatározni egészen.

-Ron, bocsáss meg nem voltam kész, hogy elmenjek. Nem volta felkészülve, hogy elveszíts két barátot. De most talán végre élhetsz. Szeretlek Ron! - a hang úgy hangzott, mint a szél mely körül járta szobát, körülvéve az alvó férfit.

-Most már én fogok gondoskodni róla, látni fogjuk egymást egy nap. - a második hang mélyebb volt, s csatlakozott az előző vízhangjához

Mindkét alak halványult, majd eltűnt, két kicsi pont magasodott az ágya felé végignézve rajta míg nem hívták őket. Álmában Ron megfordult, és egyszer, hosszú idő után, végre elmosolyodott.

~*~*~*~*~ Epilógus~*~*~*~*~

Ginny ott állt bátyja sírja felett és végig futatta az úját a feliraton

Ronald Billius Weasley

Megmentette a világot, és többet vesztett, mint amennyit szabadott volna

Szeretett barát, fiú, apa, férj és szív

1980Március 1 – 2067 június 15

-Viszlát Ron, remélem, újra látod őket!

Ginny felállt és elhagyta temetőt és a három sírt, amely a legerősebb barátságot látta, amely valaha létezett

~*~*~*~*~