Következő 5 cikk

Előző 5 cikk

Kiss me I'm crazy today		2009.10.21. 17:05
Még 2 nap Londonig! jáááj Előző héten voltam egy állásinterjún. Hát nagyon gáz volt. Eleve félrenéztem, milyen munkára is megyek, és már az adatlapba is hülyeséget írtam. Azt hittem ugyanis, hogy oktatási és ügyfélszolgálati referensnek megyek, de nem, az egy másik hirdetés volt. Amire én mentem, az sales és marketing. Azt ne kérdezzétek, miért nem jöttem rá már a nevéből, hogy ez egy nagy kamu. De az volt. Behívtak harmadmagammal, kérdezgettek, meg elmondták, miről lenne szó. Egyszerűen fogalmazva: házalásról. Jutalékos rendszerben, éhbérért. Csak mindezt igazán szépen adták elő. Én meg még le is égettem magam, mert irtó rossz passzban voltam úgy megfázva, de utólag nem bántam meg, hogy esélyem se volt az állásra, ugyanis beírtam a hely nevét a Googleba, és ez jött ki: Munkahelyi Terror blog. Érdemes megolvasni. Már így visszanézve tök vicces! :)) Csak jó lett volna mindezt előbb tudni. Voltam tegnap a Camponában, beszereztem pár holmit, többek között Tesco gazdaságos... na jó nem, csak Tescoban árult  pólót meg egy pulcsit is, ma meg elbicajoztam, és szerváltam magamnak olcsóér egy szövetkabátot meg egy zakót. Elkélnek mostanság. Már csak téli cipőre volna szükségem. Meg egy állásra. :D Különben egészen kifelé menőben vagyok a betegségből. *lekopogja* Már csak köhögés van főleg. Ami nagyon rendben is van, főleg, hogy mindjárt utazunk. Két nap. Ez nagyon durva. Baromira nem fogom fel még mindig. Bár már kapizsgálom, ahogy irogatom össze, merre kéne elmenni, meg ahogy agyalok azon, mit is kell vinnem. Szóval haladok, de... ahhoz képest, milyen közel van, elég gázul állok a felfogás terén. Nagyon fura. Na majd... talán rendbe jövök. Majd amikor leszáll a gép Londonban...

Kiss me I'm ill today		2009.10.13. 11:19
Még 10 nap Londonig! A hétvégén NMkénél voltam, és jól összeajándékoztam a 18. szülinapja alkalmájából, meg minden. Tegnap pedig találkoztam Nejecskémmel, aki körbevezetett a Közgázon. Tiszta klassz volt, nagyon menő egy hely. Teáztunk, lófráltunk, és a könyvtárban is jártunk. Alap. Az esős, hideg időjárásnak hála, megfáztam. Tegnap délután nekiállt fájni a torkom, az éjszaka pedig rémes volt. Persze, hogy mindez akkor történik, amikor holnap megyek végre egy állásinterjúra, meg különben is, kedvem van jönni-menni. Eddig annyira nem volt, és időm is lett volna nyomni az ágyat. Most nincs. Pedig kéne. Így megy ez. Most meg mehetek ebben a bazi szélben gyógyszertárba. Na mindegy.

A little shy and sad of eye		2009.10.07. 10:09
Még 16 nap Londonig! Rájöttem, hogy eggyel kevesebb, mint matematikailag lenne, hiszen az utazás napja az a 0. nap. Értitek. Múlt héten összefutottunk Námnáccal és gyrosoztunk... vagyis hát én nyomtam befelé a gyrost, Ő meg nézte. Aztán barangoltunk a Feneketlen-tó környékén és járt a szánk... vagyis hát főleg az enyém járt, Ő meg hallgatott. Na jó, nem. Néha engedtem szóhoz jutni. Hétvégén itt volt NMke, akivel hol kreatívkodtunk, hol fagyoskodtunk, hol mulattunk, hol egymás idegeire mentünk, hol előszülinapoztunk, hol elvoltunk. Ilyesmik. Különben pedig itthon leledzem. Átrendeztem a szobám egyik felét kicsit, de egyelőre még nem igazán tetszik. Talán csak meg kell szokni. Meg nézegetek filmeket, meg házimunkázom, meg netezem, meg állást keresek. Az itteni munkaügyi központban is voltam már, dehát... áh, szar az egész. Az olyanoknak, mint én, nem jár se támogatás, se lehetőségek, se egészségbiztosítás, se semmi. Hogy kik azok az olyanok? Akik befejezték a tanulmányaikat, és állást keresnek, de nem találnak. Ha nem dolgoztál már hivatalosan 200 napot életedben, akkor ne számíts semmire! Egészen lényegtelen, hogy ezidáig tanultál és azzal voltál elfoglalva. Keress munkát, addig meg dögölj meg! Ez van. Na mindegy is. Majd lesz valami. Addig meg vagy fizetek az APEHnek, vagy ha beteg lennék, és gyógyszert akarnék feliratni magamnak mondjuk... hát azt felejtsem el! Nade tiplizek ma Pestre, kimozdulok kicsit. Rámfér. És tetszik ez az idő. Nekem való.

Ravaszan sötétlik az éjjeli táj		2009.09.28. 20:30
Még 26 nap Londonig! Hétvégén NMkénél voltam, akivel meglestünk többek között a Vörös sárkányt és a House s6 évadnyitó duplaepizódját. Elég királyság volt. Különben pedig a következő bagolyköves évtől már nem én vezetem a Rellont. Nem az én pályázatom nyert. Pitonként így tehát fogtam magam, és nyugállományba vonultam. Valószínűleg a legtöbbeknek az az első gondolata, hogy sértődésből tettem. De nem. Nem vagyok az a fajta, aki sértődésből ekkora lépéseket tenne. Túl kitartó vagyok hozzá. Túlságosan ragaszkodom dolgokhoz. És addig gyűrök mindent, amíg lehet. De ennek most így kellett lennie. Hogy miért? Nos, jó néhány éve Pitonként az SVK tanítás mellett azon voltam, hogy minél inkább a Rellon közelében lehessek. Hiszen ez alap. Egy idő után házvezető helyettes lettem. Ennek már nagyon örültem, a célom azonban mindig is a ház vezetése volt. Beletelt jó pár bagolyköves évbe, és végül elnyertem a posztot. Úgy éreztem, révbe értem. Hogy végre sikerült. Mert persze, táborban én voltam a HV, meg hát a Rellonnal való kapcsolatom megrendíthetetlen, de akkor is. Így teljesedett be, amit szerettem volna. Így jutottam oda, ahová úgy éreztem, való vagyok. Ez eddig tartott. És eléggé megrendített. Amikor megtudtam, hogy a továbbiakban nem én leszek a házvezető... hát pár órán keresztül nem voltam nagy társaság, maradjunk ennyiben. Aztán nekiálltam szépen végiggondolni mindent. És rá kellett jönnöm, hogy a karakterem mindenképpen azt kívánja meg, hogy itt hagyjam abba. A csúcson. Személy szerint pedig voltak gondjaim mostanában a Pitonnal való játékkal. Baromira a szívemre vettem azt, hogy folyton azonosítottak vele. Ha egy vizsgát lehúztam, vagy egy szorgalmit lepontoztam, mindenki velem mint álmodóval hisztizettt. Nem értették, hogy Pitonként osztályzok. A másik fele meg, hogy nem bírtam elviselni a szemtelenséget. Azt, hogy a nagy része teljesen flegmán állt a Professzorhoz, és kötelességének érezte, hogy fölényeskedjen vele és hogy nem hogy félelmet, de egy szemernyi tiszteletet ne mutasson iránta. Nem tudom, mi van az ilyen játékosokkal. Nem képzelik el rendesen, ami történik a karakterrel? Vagy nem tudják felfogni? Komolyan, ha ott állna velük szemben Perselus Piton, így beszélnének? Így viselkednének? Minden egyes karakter ennyire veszett bátor és botor? Nagyon kétlem. De mind ezt tették. És elvették a játék örömét. Szívesen lettem volna a szemét, kegyetlen, félelmetes tanár, aki eddig is voltam sok éven át, de nem úgy, hogy ezt semmibe veszik és ráadásul engem találnak meg. Mostantól ez kötetlenebb lesz. Fogok játszani Pitonnal Bogolyfalván, de nem lesz mit szigorúan osztályozgatnom, így balhé se lesz belőle, és talán több olyan játékpartner talál majd rám, akivel valóban élvezet lesz a találkozás, és nem lesz a fele egy nagy méreg. Mindentől függetlenül persze a Rellon házat ugyanúgy a magaménak érzem. Ahogy mindig is fogom. Akárcsak Pitoni énem, vagy a vörös könyvtáros. Ez megváltoztathatatlan.

Kiss me I'm a migrant today		2009.09.24. 20:25
Miután tegnap Pesten ültünk NMkével a Duna parton, meg kószáltunk a Vörösmarty és a Deák tér környékén, ma elbarangoltam Székesfehérvárra, hogy elhozzam apa tüdőszűrő leleteit. Nade ha már ott voltam, és olyan hamar elvégeztem a feladatomat, bóklásztam egy nagyot a várkörnyéken. Tiszta királyság volt. És teljesen elment az idő. Pedig vittem magammal könyvet meg minden, hogy majd olvasgatok. Dehát mikor? Odaértem egy pillanat alatt, onnan meg már közlekedtem és sétálgattam. Ugyanez vissza. Szóval megkirándultattam a Nagy-Britannia és Észak-Írország könyvemet. És hogy miért pont azt vittem magammal?... Egy hónap múlva megyek Londonba!... Szerintem említettem már, hogy anno ezt kaptam szülinapomra, hogy mehetek bratyóékkal meg Messel. És azóta igazából úgy voltam vele, hogy olykor eszembe jutott, de ilyenkor olyan sokkot kaptam, hogy megfogadtam, hogy majd onnantól kezdek el foglalkozni az utazással, ha már csak egy hónapra lesz. Na ez ma eljött. Úgyhogy már nem bújhatok ki alóla. Itt az ideje készülődni. Utánanézni, hová szeretnék menni, miket akarok látni, mik vannak a szállásunk környékén és a többi. Csak nehéz, mert... amióta az eszemet tudom, fotókat nézek Angliáról, vizslatom a térképeit, strokeot kapok, ha London felbukkan egy filmben... és most meg azzal a tudattal kell mindezeket tennem, hogy mindjárt ott leszek. És ez baromi nehéz. Ahogy a nagy rosszal, úgy a nagy jóval sem tud mit kezdeni az embernek. Amikor ott van a célegyenesben, akkor egyszewűen nem bírja elhinni. Akkor sem, ha éppen történik vele. Sőt, még visszagondolva se. Gyakran ez szokott történni. De pont azért kell már most foglalkoznom vele, hogy fel tudjam fogni. Hogy ne legyen az, hogy nem hiszem el. Hogy nehogy ne tudjam teljesen megélni. Hogy ne higgyem azt, hogy ez is csak egy álom. Sokszor álmodtam már, hogy ott vagyok. És nagyon gány volt felébredni. És persze, az alap, hogy ha ott leszünk, egy ideig tényleg katatón állapotban leszek, de... nem szabad túl soká. Hiszen zokogni, meg csatakiáltani, meg a földhöz verni magam bandukolás közben is lehet. Jó, ez utóbbit nem, de az mindegy. A lényeg, hogy... huh... basszus... sőt: szubbasszus!

Következő 5 cikk

Előző 5 cikk