STUTTGARTER-ZEITUNG: Bill és Tom Kaulitz, az interjú hajnali egykor készül kaliforniai idő szerint. Éjszakai emberek?
TOM KAULITZ: Számunkra még korán van. Nagyon felfordult az életritmusunk. Mindig reggel 6-ig vagy 7-ig fenn vagyunk, és akkor kelünk fel mikor a Nap megint lemegy.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Korábban komornak hangzott a zenéjük. Az új album, a “Kings of Suburbia” viszont egyfelől melankolikus, másfelől viszont optimistának tűnik. Mi történt?
BILL KAULITZ: Új ihletet találtunk Amerikában, mióta itt egy teljesen más életet élünk, mint Németországban. Tény, hogy visszavonultunk és sokáig nem csináltunk semmit sem. Természetesen mi is változtunk. A lemezen hallható zenét nagyon magunkénak érezzük. Nem volt előre eltervezett koncepció az albumhoz, csak írtunk és felvettük.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Miért nem döntöttek úgy, hogy neves Los Angeles-i producerekkel dolgoznak a stúdióban?
BILL KAULITZ: Igazából dolgoztunk pár helyi producerrel például a Rock Maffiával, de természetesen a saját jólbevált csapatunkkal is.
TOM KAULITZ: Az első megbeszélések során különösen elégedetlenek voltunk, mert zeneileg nem abba az irányba haladtunk, amit elképzeltünk. Rájöttünk, hogy mindent magunk akarunk csinálni. Építettük otthon egy stúdiót és a világ különböző pontjain vettünk fel dalokat. Az album sarokköve, a “Stormy Weather” dal volt, amit már három éve felvettünk.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Milyen mértékben volt képest fejlődni az egyéni különlegességük Los Angelesben?
TOM KAULITZ: Teljes mértékben képesek voltunk rá, de kevésbé a város miatt, még akkor is ha gyakran futhatsz össze nemzetközi előadókkal és producerekkel. Nagyon sokat tanultunk itt, de ami igazán segített nekünk, az az idő volt. 5 évünk volt elsajátítani a dalok készítésének és keverésének művészetét.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Többé már nem érdekli Önöket a német dalok írása?
TOM KAULITZ: Ezúttal nincsenek német dalok, mert nehéznek találtuk lefordítani a dalszövegeinket szóról szóra anélkül, hogy elveszne a jelentésük. Ezt már észrevettük a legutóbbi albumunknál. Nem akartunk átesni megint ezen a folyamaton. Ma már rögtön angolul írjuk meg a dalt vagy németül, de ennél az albumnál folyamatosan angolul írtunk, így azt gondoltuk: maradjon így! Semmit sem akartunk erőltetni.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Los Angeles olyan, mintha az otthonuk lenne?
BILL KAULITZ: Szeretünk itt élni, de akár dönthetünk úgy is, hogy holnap Indiába megyünk. Nagyon sok minden hiányzik Németországból, ezért szeretek időnként visszamenni. De szeretek visszatérni Los Angelesbe is. Az otthon számunkra ott van, ahol a számunkra fontos emberek élnek, ezért magunkkal visszük a családunkat és a kutyáinkat is az Egyesült Államokba.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Az album egy tisztelgés a Los Angeles-i élet előtt?
BILL KAULITZ: Inkább egy tisztelgés a saját életünk előtt. Németországban többé már nem tudtunk élni, mert a végén a karrierünk mellett már nem volt magánéletünk. Számunkra az volt a helyes döntés, hogy Los Angelesbe költöztünk. Ennek semmi köze magához, a városhoz. Számunkra az a fontos, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a munkánk és a magánéletünk között.
STUTTGARTER-ZEITUNG: A Los Angeles-i emberek nem arra számítottak, hogy részt vesznek a felsőbb körök közösségi életében?
TOM KAULITZ: Igen, egyértelműen. Sok híresség nem érti meg, hogy nem akarunk. Azért jöttünk Los Angelesbe, hogy visszavonuljunk. Nem akartunk partykra járni, nem akartunk magunk körül lesifotósokat illetve a vörös szőnyegen sétálgatni. Egyébként itt sok embernek ez teljesen normális, sőt még a fotósokat is odahívják. Nekem ehhez egyáltalán nincs kedvem, ha nem egy hivatalosan leszervezett megjelenésről van szó. Untat – talán mert talán már sok hasonló helyzetben volt részünk. Csak zenélni akarunk, és amint hazaérünk, semmi közünk Hollywoodhoz. Szerintem sok amerikai azt gondolja, hogy ezért furcsa német hírességek vagyunk.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Még mindig együtt élnek?
BILL KAULITZ: Igen. El sem tudnánk képzelni, hogy elszakadjunk egymástól. Az számunkra teljesen természetellenes lenne, mert egy pillanatot sem szeretünk egymás nélkül tölteni.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Ugyanolyan tapasztalatokat szereztek az Egyesült Államokban vagy bizonyos szempontból elsodródtak egymástól?
BILL KAULITZ: Természetesen mindegyikünknek van magánjellegű dolga, de ha Tomnak valamilyen problémája van, akkor az már rögtön az én problémámmá is válik. Valójában sosincs szükségem Tom tanácsára. Gyakran már rég tudja, ha valamilyen problémám akad. Ha tanácsra van szükségem, akkor egy barátomhoz, vagy az anyukámhoz fordulok.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Az összetartozásuk nem fárasztja azokat az embereket, akikkel dolgoznak?
TOM KAULITZ: Időről időre tudom, hogy az emberek jobban szeretnék, ha csak az egyikünk beszélne velük telefonon. Annyi az egész, hogy én vagyok a szimpatikus, míg Bill az unszimpatikus. (Bill nevet)
BILL KAULITZ: Én magam is néha azt gondolom, hogy fárasztóak vagyunk. Mivel legtöbbször egy véleményen vagyunk, így az embereknek mindig egy egységgel kell megküzdeniük.
STUTTGARTER-ZEITUNG: Milyen gyakran találkoznak zenekarként, a másik két taggal?
TOM KAULITZ: Egy darabig Skype-oltunk. Mikor minden újra elkezdődött, a másik kettő iderepült párszor. De mi is voltunk közben Németországban, még ha nem is túl gyakran.
BILL KAULITZ: Nyálasan hangzik, de nagyon jó barátok vagyunk. Mikor újra találkozunk egy hosszú szünet után, olyan, mintha mi sem történt volna. Visszatér köztünk ez az energia. Akik ezt kívülről látják, különösen a lemezkiadónknál, azoknak nem mindig könnyű hozzánk eljutnia. Néha nagyon sajnálom őket.
STUTTGARTER-ZEITUNG: A honlapjukon, a “Bill különleges tablettája” című videóban, meglepte a nézőket a következő droggal kapcsolatos megjegyzésével: “De egy kis heroinnal és egy kis kokainnal minden megy.” Ez vicc volt vagy az embereknek aggodalomra van okuk?
BILL KAULITZ: Neeem, ebben az esetben ez csak egy vicc volt. Ha valaki igazi heroin vagy kokain függő, akkor sosem mondana ilyet. Nem tudok hazudni – nagyon jól érezzük magunkat itt – imádom az éjszakai életet és mindent, ami vele jár. Habár azt el kell, mondjam, hogy az éjszakai élet Európában sokkal szuperebb, mint Los Angelesben. Los Angeles egy nagyon unalmas város, de akkor szeretek eljárni bulizni és inni. Nagyon szeretem ezt az érzés, hogy élek. Európában ez már nem volt könnyen lehetséges. De nem, nem vagyok heroin függő!
Bill és Tom Kaulitz, Georg Listing illetve Gustav Schäfer debütáló kislemezüket, a “Durch den Monsun”-t 2005-ben jelentette meg Tokio Hotelként és rögtön a listák élére kerültek. Az összes albumuk nagyon sikeres volt: “Schrei” (2005), “Zimmer 483″ (2007) és “Humanoid” (2009). Lányok millió, különösen Németországban eszét vesztette, mikor a Tokio Hotel fellépett.
5 évvel azután, hogy visszavonultak Kaliforniába, a négyes visszatér – új külsővel és új hangzással. A dalok a “Kings of Suburbia” albumról – mely október 3-án jelenik meg -, sokkal elektronikusabbak, mint a korábbi dalaik és mind angolul íródtak. A Tokio Hotel október 4-én a “Wetten… dass?”-ban fog vendégeskedni.
Forrás: Stuttgarter-Zeitung.de
A fordításért hatalmas köszönet illeti Betty-t! (http://www.tokio-h.com)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum