"Nem voltam biztos abban, hogy valóban akarom-e ezt még." helyesel Tom. "A nagy ár, amit fizetnünk kellett a sikerünkért, az egész őrület, nem így képzeltem el az életemet. De Los Angelesben ismét felfedeztük a legfontosabb dolgot - a szerelmünket a zene iránt."

Az eredmény a Kings of Suburbia, a banda új albuma. Egy csokor dal, amely éles fénnyel ég és sosem halványul el. Inspirálta egy évnyi intenzív újrafelfedezés, végtelen tobzódás a los angelesi klubéletben - ez az album megmutatja az ikrek új életének egész spektrumát, a vad éjszakákat, a másnapos reggeleket. Gondtalan és hajthatatlan.

Az olyan daloktól, mint a "Feel It All" és "Girl Got a Gun", amik az átizzadt klublégkör és az áttáncolt éjszakák hangulatát sugározzák minden pórusukból, a gyöngédebb, magába fordulóbb csengésűbb "Run Run Run" (első promódal) és "Love Who Loves You Back" szerzeményeiig, mindenki megtapasztalhatja a Kaulitz-ikrekkel az értelmük és a józanságuk határait. A felismerésük, hogy lehetséges az új életüket bemutatni a dalaikban. Zenei aláfestés minden partihoz, ami sosem ér véget.

A Kings of Suburbia kicsattan a hitelességtől, mivel a Tokio Hotel megélte a dalai tartalmát és az éjszakáik életre kelnek a dalaikban.

"A producereknek tetszett, ha a klubbokból közvetlenül a stúdióba mentem, hogy felénekeljem az éneksávjaimat." nevet Bill. "Így készült sok dal. Így ragadtuk meg ezeket a pillanatokat."

"Erre az albumra egy halom cigaretta, ital és éjszaka ment rá." teszi hozzá Tom, mindenttudó mosollyal, "A felvételek alatt egyetlen napfelkeltét sem mulasztottunk el."

A Kings of Suburbia a Tokio Hotel dacos és hajlíthatatlan kinyilatkoztatása. Ismét egy válogatott producerekből álló csapattal dolgoztak, beleértve olyan régi munkatársaikat, mint Jost, Rock-Mafia és Guy Chambers. Plusz nem hagyható figyelmen kívül Los Angeles legmenőbb klub-DJ-inek hatása sem. De most először a karrierjük során a Kaulitz-testvérek maguk végezték a stúdiómunka oroszlánrészét. Tom szemmel láthatóan jól érezte magát új szerepében a banda hajtóerejeként és megmutatta, hogy nemcsak a gitár, hanem a zongora, a dob és a szintetizátor mestere is.

"A legtöbb dalban a gitár csak egy munkaeszköz. Többnek látom magamat, mint a banda producerének és nemcsak, mint egyszerű gitárosnak. Kölcsönösen hajtottuk egymást, hogy létrehozhassuk a legjobb albumot. Ezen az albumon minden egyes hang pontosan olyan, amilyennek mi akartuk. Az anyag legnagyobb részén mi magunk végeztük a produceri munkát."

A bandatagok Georg Listing (basszusgitár) és Gustav Schäfer (dobok) természetesen mindig részei voltak az őrületnek. A hangszereket elektronikus ütemekkel kötötték össze, hogy a végén az album különbözzön mindentől, amit korábban a Tokio Hoteltől hallhattunk. A Kings of Suburbia albumában benne van a srácok életöröme - és így a zene iránti szeretet is - újrafelfedezve. Távol a rivaldafénytől, távol a hírnév pozitív és negatív oldalától, belemerülhettek egy olyan világba, amelyben egyszerű (és néha vakmerő) öröm találhatóak, újra felfedezhették önmagukat és egy új világot alkothattak.

"Ez olyan, mintha itt most először tudnánk igazán élvezni az életet. 15 évesen otthagytuk az iskolát, elkezdtük a bandát és ettől a pillanattól kezdve többé már nem volt magánéletünk. Csak a Tokio Hotel volt", emlékszik vissza Bill. "A saját sikerünk üldözött minket és mindig megpróbáltunk valahogy elmenekülni az egész elől. Egyszerűen csak normális életet akartunk élni."

Tom hozzáfűzi: "Van, amikor arra vágysz, hogy megtehess egészen egyszerű dolgokat. És itt tudtam biciklizni, lemenni a boltba vagy bejelenteni az autómat. Ez pokolian boldoggá tett."

A Tokio Hotel nem naív. A zeneipar törvénye kimondja, hogy egyszerűen nem lehet öt hónap után - nemhogy öt év után - eltűnni és utána elvárni, hogy minden olyan lesz, mint korábban. De a srácok elég bátrak ahhoz, hogy próbára tegyék ezt az elméletet. Egyszer már viharos sikerrel meghódították a világot és készek arra, hogy ezt újra megtegyék. De most a saját feltételeik szerint.

"Egyértelmű, hogy van kockázat." véli Bill. "De ebben az albumban minden pontosan olyan, ahogyan elképzeltük és ez az első alkalom, hogy ezt őszintén meg tudjuk mondani. Mindent úgy tettünk, ahogyan nekünk tetszett. Nem mások írták a dalainkat, nem kellett másoktól "megvásárolnunk". Az album 100 százalékosan mi vagyunk. 100 százalék Tokio Hotel. Ezt elmondhatjuk, átkozott jó érzés!"

Fordította: Jolie