És hozzá a fordításom: nem fordítottam le a bevezető szöveget, ahol a Tokio Hotelt
EMO(!) bandának nevezik, de kérdések között van néhány érdekes. Ha ismétléseket
találtok (például *) az nem az én hibám, mert az eredeti szövegben is így van.

- Milyen a magdeburgi zenei világ?

Bill: Magdeburgban rengeteg különböző banda van, pop, rock, punk, mindenféle.
Még slágerzene is, ami itt nálatok Angliában nincs. Szerencsétek van. Olyan mint
Cliff Richard, de rosszabb!

- Régen a Devilish nevet viseltétek. Kiadtatok akkoriban lemezt és milyen volt a zenétek?

Bill: Tulajdonképpen megjelent egy CD-N, amit egy kis külvárosi stúdióban vettünk fel.

Tom: Akkor voltunk 10-11 évesek.

Bill: Jól éreztük magunkat. Cigarettával és sörrel fizettünk a stúdióért. Csak ennyink volt.
50 CD-t adtunk el.

Gustav: Nem, 60-at.

Tom: Nem, 50-et.

Bill: Ez volt az első CD-nk. Nagyon pocsék lett. Mindent kézzel készítettünk, még a borítót is.

- És milyen volt a zene rajta?

Bill: Alapjában véve olyan a zene, mint most, csak rossz.

- Milyen zenén nőttetek fel?

Bill: Hatévesen szerettem meg Nenát.

Tom: Nekem a gitározással kezdődött minden, és nagyon tetszett az Aerosmith. Főleg Joe Perry.
Nagyon klassznak tartottam és őt utánoztam.

Gustav: Phil Collins, Genesis, Rod Stewart.

Georg: Beatles, Rolling Stones, AC/DC.

- Előny vagy hátrány volt az, hogy gyerekkorban kezdtetek zenélni?

Bill: Szerintem nagy előnyt jelentett, mert minél korábban kezded, annál jobb. Sok mindent
meg kell tanulni a zenében, és mindig lehet újat tanulni. Még hatvanévesen is van mit fejleszteni
magadon, tehát minél hamarabb kezded, annál jobb leszel.

Tom: Igen, sok ember nem vett minket komolyan. Még a saját lemezcégünk sem.
De ez megváltozott.

Georg: Sokan el sem tudják képzelni, mire vagyunk képesek a színpadon, a stúdióban,
stb., ami nem rossz, mert odamegyünk és megmutatjuk.

- Bill és Tom, apukátok mindkettőtöknek gitárt nyomott a kezébe és elindított titeket
a zenei pályán. Hogyan döntöttétek el, ki énekel és ki gitározik?

Bill: Nagyon könnyű volt. A mostohaapánk vett egy gitárt és én mindig túl lusta
voltam ahhoz, hogy megtanuljak játszani egy hangszeren. Megpróbáltam, de nem
ment, így egy nap feladtam és másba kezdtem. Valakinek énekelnie kellett és ezt elvállaltam.

Tom: Valójában én vagyok a jobb énekes.

- Európában már két lemezetek jelent meg. Hogyan változott a zenétek?

Bill: A fő különbség az albumok között, hogy az első felvételénél 13 éves voltam
és a hangom nagyon gyerekes volt. A másodiknál már 17 éves voltam, és a zenének
is változnia kellett. Kicsit mélyebb lett a hangom miatt. Több benne a gitár de még
mindig Tokio Hotel, természetes fejlődéssel. Sosem próbáltunk változtatni, minden
magától jött, egy dallamból vagy az úton, amikor dalokat írtunk.

- Mi a második album nevének (483-as szoba) jelentősége?

Bill: Az első dalt a Zimmer 483-ra Spanyolországban írtuk. Nyaraltunk, és egy kreatív
vakációt akartunk, de végül az egészből semmi sem lett mivel a nyaraló borzalmas
volt és a végén úgy nézett ki, mint a próbatermünk. Ott írtuk az első dalunkat és
mivel a szoba a 483 számot viselte, ezért neveztük így el a lemezt.

- A debütáló kislemez a Monsoon volt. Ez a dal egy bizonyos eseményről szól?

Bill: Úgy mondanám inkább, hogy ez egy igazán erős szerelmi történet. Dal a
barátságról, és egy erős kötődésről. Arról, ahogyan küzdünk valakiért, valakivel
keresztülmegyünk sok dolgon, átvészeljük vele a legkeményebb viharokat.

Tom: *Valójában a legfurcsább dolgokat kerestük, hogy megmutassuk, mennyibe
kerül, hogy megszerezzünk valakit és így született a Monsoon, a legfurcsább vagy
legerősebb lehetséges szimbólum, amellyel kifejezhetjük, mennyibe kerül, hogy
megszerezzünk valakit.*

- Van olyan dalszöveg az albumon, amit nem kell szó szerint venni?

Bill: Próbálok olyan dalszövegeket írni, amik komoly mondanivalóval bírnak.
Németül írni különleges dolog. Németországban régen az volt sláger, ha németül
és nem angolul írtak, olyan hagyományos, nyálas szövegeket és később még a
rockzene is ilyen lett. Nekem az számít, hogy érzelmek legyenek benne és mindig
képeket próbálok megfogalmazni. Azt akarom, hogy az emberek elképzeljenek
valamit, miközben a zenét hallgatják, és ez az, amitől izgalmas lesz a zene. Ez az én stílusom.

- Ebben a hónapban jelenik meg az albumotok az Egyesült Királyságban, ami
egy válogatásalbum, angol szöveggel. Könnyű volt angolra átírni a dalszövegeket?

Bill: Kaptunk segítséget a producereinktől.

Tom: Most kezdtünk angolul tanulni.

Bill: Beszélünk angolul, de nem folyékonyan, így segítségre volt szükségünk,
mert a német nyelv nagyon különbözik az angoltól. Szó szerinti fordításokat
akartunk, hogy ne vesszen el az eredeti mondanivaló és azt hiszem, ez sikerült.
Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel. * Végül mind szó szerinti fordítás
lett és remélem mindenki meg fogja érteni.

- Mostantól angol és német lemezeket is fogtok egyszerre készíteni vagy csak angolul írtok?

Bill: Úgy lesz, ahogyan eddig. Németül fogok írni, másképpen nem tudok, hiszen ez
az anyanyelvünk, különleges kapcsolat fűz hozzá és ezen a nyelven tudom a legjobban
kifejezni magam. Majd angolra fordítjuk őket és ez azt jelenti, hogy nekem kétszer
annyi munkám lesz, mint a többieknek. Kétszer kell a stúdióba mennem a felvételekre,
míg a többieknek szabadideje lesz.

Georg: Itt az ideje, hogy kezdj valamit!

- Miért döntöttetek úgy, hogy egy válogatás albumot adtok ki, ahelyett hogy
mindkét lemezt megjelentettétek volna?

Tom: Én nem nevezném válogatásalbumnak. Ez valójában csak egy keveréke a
két lemeznek. Ezek a kedvenc dalaink, amikhez a legerősebben kötődünk és
amiket a legjobbaknak gondolunk. Minden kislemezünk rajta van *de nem
nevezném “Best Of” (a Legjobbak)-nak.

Bill: Őszintén szólva nagyon jól hangzik ez a “Best Of” kifejezés és mindig is
akartunk egy ilyet!

- Próbáltok betörni az angol és az amerikai piacra. Úgy gondoljátok, az ottani
közönség másképpen fog reagálni, mint Európában?

Bill: Még nem tudjuk, mert nem jártunk ott sokszor és nincs sok rajongónk ezeken
a helyeken. El kell mennünk oda és megnézni, mi történik. Nem könnyű egy német
bandának betörnie az angol vagy amerikai piacra.

Tom: Különösen ha az a német banda most tanul angolul.

Bill: Német zenész még sosem ért el sikereket ebben a két országban. Mi már megszoktuk,
hogy németül éneklünk és van egy angol lemezünk és most megnézzük, mi lesz belőle.
Nem izgulunk, hogy sikeresek leszünk-e ott vagy sem. Örülünk, hogy egyáltalán
megpróbálhatjuk. Odamegyünk, a legjobbat nyújtjuk és meglátjuk, mi történik.

- Van egy videó a myspace oldaladon, ahogyan kilépsz egy francia szállodából és a
rajongók megőrülnek , amint meglátnak téged. Kerültél már veszélyes helyzetbe?

Bill: Először is el kell mondanom, hogy nem félünk. Azok, akik ott állnak a hotel előtt,
azért állnak ott, mert szeretnek minket és a zenénket. Nem félünk, bár ezek a helyzetek
nemcsak nekünk, hanem a rajongók számára is veszélyesek lehetnek, koncerteken
és a szálloda előtt, nagyon figyelünk a rajongóink biztonságára így a csapatunk
felkészül mindenre, hogy biztonságban legyenek és semmi baj ne történjen.

- A banda minden tagjának más az image-e. Ez tükrözi a valódi személyiségeteket?

Tom: Ilyenek vagyunk, amióta megismerkedtünk. Természetesen Bill haja néha
hosszabb, néha rövidebb, de mindig sminkelte magát és nekem mindig rastahajam
volt. Néha az emberek azt hiszik, már egy másik bandát látnak, csak mert más a
külsőnk, de ugyanazok vagyunk, akik eddig voltunk. Sosem mondta meg nekünk
senki, hogy nézzünk ki.

Bill: Ez valami olyan, amit a Devilish CD-ken látni. Ugyanazok vagyunk most is,
mint akkor. Kicsit másképp nézünk ki, de belül ugyanazok vagyunk.

- Németországban már megjelent egy koncert DVD-tek. Nagy-Britanniában is kiadjátok?

Bill: Ezen még nem gondolkoztunk. Jó lenne itt is készíteni egy DVD-t - egy hatalmas
közönség előtt fellépni és ezt felvenni. Erről álmodunk és ezért vagyunk itt.

- Az egyik internetes fórumon egy Tokio Hotel-könyvről beszélnek.

Bill: Sok könyv van forgalomban de ne vegyétek meg őket, mert mindegyik szar
és sosem beszéltünk egyik íróval sem.

- Valami üzenet a rajongóknak?

Gustav: Alig várjuk, hogy Angliában játszhassunk és nagyon izgatottak vagyunk,
hogy itt lehetünk.

Tom: Minden rajongónak köszönjük az eddigi támogatást.