39. rész.:

" Josh Black "

- Bill! Bill, kelj már fel!
Emma egy párnát dobott Bill felé, majd lefogta a fiú kezeit és egyszerűen ráült. Bill hiába próbált a másik oldalára fordulni, hogy a nap ne süssön a szemébe, nem tudott.
- Emma - nyögte - Tűnj el...
Hát, igen. Bill Kaulitz nehezen tudott volna felkelni. Ugyanis reggelig volt a kórházban. Valeria megkérte, hogy várja meg még Ő elalszik. Bill meg is tette ezt, de aztán nem tudott elmenni. Még simogatta a lány haját, bámulta majd egy apró puszit nyomott az arcára. Azt hitte, hogy igazi szerelem az, amit a lány iránt érez. De rá kellett jönnie, hogy ez nem így van. Az igazi szerelem csak most alakult ki. Nem is tudta, hogy Valeria ilyen is tud lenni. Azt hitte, hogy az a kislány, aki ilyen természetes volt, már régen eltűnt vagy talán nem is létezett. Most viszont megtudta, hogy az a természetes és csodálatos angyal igenis létezik. Csak Valeria Peterson jó mélyre elásta magában és csak most hagyta felszínre törni. Újra.
- Jaj, Bill. Gyerünk! Kelj már fel! Naaaa.....
- Hagyj... - nyögte Bill, majd lelökte magáról barátját és a másik oldalára fordult.
- Gyerünk már! Kelj fel! Be kell iratkoznom a suliba!
- A suliba? - kérdezte Bill miközben megfordult és Emma lábára tette a kezét, ami még rajta maradt.
- Igen, a suliba - felelte unottan Emma - Na, gyerünk már!. Kelj fel!
- Jah, hát persze. Te egy évvel fiatalabb vagy nálunk - vigyorgott Bill.
- Örülök, hogy leesett és ezzel sikerült felébresztenem téged.
Bill erre nem mondott semmit csak nyögött egyet és lelökte magáról a takarót.
- Öltözz fel! Elkísérsz! - Emma időközben felkelt és a szekrény elé sietett. Kinyitotta és kidobálta Bill ruháit.
- Hééé! - kiabált Bill, aki közben sorban elkapta a ruhákat.
- Siess! - mondta a lány és elindult az ajtó felé.
- Várj! - szólt Bill, mire megfordult - És Tom?
- Mi van vele?
- Miért nem Ő megy veled?
- Mert nem ér rá!
- Mit csinál?
- Elment!
- Elment?
- Elment...Nah, öltözz már!
- De hát hová ment? - kiabált utána Bill, mert Emma már kiment a szobából. Azonban a lány nem jött vissza, így Bill nagy levegőt vett, bement a fürdőszobába, majd lassan elkészült.

- Tudod, hogy milyen álmos vagyok? - duzzogott Bill az autóban.
- Valeriánál voltál? - kérdezte mosolyogva Emma. Erre Bill arca is megváltozott, hirtelen el is felejtette a duzzogást. De aztán meggondolta magát:
- Nem - felelte ismét duzzogva. Úgy gondolta, hogy sem Emmának, sem a többieknek sincs köze az Ő magánéletéhez.
- Értem - felelte Emma még mindig mosolyogva, majd az ablak felé fordult és az út hátralévő részében a szaladó fákat bámulta A levakarhatatlan mosollyal az arcán....

- Itt vagyunk - szólt Bill mikor megérkeztek.
- Jó. - vett egy nagy levegőt Emma - Akkor gyerünk! - mondta, majd kiszálltak az autóból.
- Ez csak beíratkozás! Most mit görcsölsz?
- Nem tudom, nem tudom...komolyan.
- Nem vagy normális... - vetette oda Bill.
- Inkább maradj csendben!
- Inkább te maradj csendben!
- Nem, inkább te!
- Nem, te!
- Olyan gyerekes vagy!
- Inkább iratkozz be! - mutatott egy kis ablak felé.
Emma az ablakba hajolt és bemutatkozott. Miután eligazítást kapott, elindultak a megfelelő helyre.
- Utáltam suliba járni! - fintorgott Bill egy hosszú folyosón haladva.
- Nem olyan szörnyű, ki lehet bírni!
- Nah, persze.
- De ti még nem tettétek le az érettségit, igaz?
- Nem, az most jön.
- És hogy teszitek le?
- Magántanulók vagyunk...Te nem olvasol újságot? - nevetett fel Bill.
- Így is látlak eleget! Nem akarlak még az újságba is bámulni! - vágott vissza Emma miközben kicsit oldalra fordította a fejét. Egy feltűnően jóképű fiú haladt el előttük és a fiú feltűnően meg is bámulta Emmát.
- Lehet, hogy hetente be fogunk járni az egyik suliba, mert lemezkészítés jön - mondta Bill - És ezt Tom előtt ne csináld, mert kiveri a balhét.
- Mit? - nézett rá Emma meglepetten.
- A bámulást! Utálja!
- De Ő bámult engem! Én csak megnéztem, hogy ki bámul.
- Igen, persze.
- Inkább üljünk le és várjuk ki a sorunkat! - terelte a témát Emma.
Bill és Emma leültek a 10-es számű ajtó elé és vártak. Még voltak egy páran ott mellettük és az egyik lány még autógrammot is kért Billtől. Persze nem felejtett el vetni egy gyilkos pilllantást Emmára.
- Nem a barátnőm... - mondta nyugtatóan Bill.
- Áh...
- Tom barátnője vagyok - mondta széles mosollyal Emma.
- Tomnak? - kérdezett vissza a lány cincogó hangon.
- Ühüm - mondta ugyan olyan széles mosollyal.

- Ez nem volt szép tőled! Szegény lány!
- Aha, persze. Mikor félrelökte a kezed, nehogy Tom képére írd a neved! Biztos Tom tetszik neki.
- És még jó néhány embernek a világon. Hozzá kell szoknod!
- Már próbálkozom. De komolyan.

- Emma Smith! - hallotta néhány perccel később a nevét Emma.
- Ez én vagyok - suttogta Emma, majd felállt és eindult az ajtó felé. Mikor azonban kinyitotta volna már valaki megtette ezt helyette. A jóképű fiú volt az.Rámosolygott Emmára, majd visszalépett, kinyitotta neki az ajtót és még egyszer visszafordult egy mosolyért. Emma teljesen elpirult. A fiú magas volt, fekete hajú, amely kicsit belelógott a szemébe, gyönyörű kék szeme és vakító mosolya, mely teljesen elvarázsolta Emmát.
- Bocsánat - suttogta a fiú , majd bezárta az ajtót.
Emmaát kirázta a hideg. Nagyon kellemes hangja volt. Aztán hirtelen leesett neki, hogy hol van és inkább beljebb sétált.
- Jó napot, Emma Smith - nyújtotta a kezét Emma.
- Jó napot! Foglaljon helyet.
Emma kihúzta a széket és leült az öreg nővel szemben.
- Hát, akkor kezdjük talán... - mondta, de akkor a mellette helyet foglaló nő megszólalt.
- Maggie, az előző itthagyta a személyi igazolványát.
- A kék szemű? - kérdezte a nő.
- Igen - mosolygott a másik. Emma is elmosolyodott. Hát, még nekik is feltűnt.
- Kisasszony, kérem szaladjon a fiatalember után. Magának ez gyorsabban megy - nyújtotta felé az igazolványt.
- Igen, persze. Szívesen - kapta ki az asszony kezéből a kis kártyát, majd felállt és elindult.
- Már kész is? - állt fel hírtelen Bill mikor kiment.
- Nem. A fiúnak kell odaadnom a személyit. - hadarta Emma és már szaladt is. Le a lépcsőn a bejára felé. Merre keresse? A bejáratnál lelasított és kifújta a levegőt. Reménytelen...Vagy mégsem? Mikor oldalra fordult hirtelen megpillantotta az iskola udvarában a fiút. Éppen keresett valamit. Emma elmosolyodott és a fiú felé sétált.
- Csak nem ezt keresed? - mosolygott a lány miközözben felmutatta a kártyát.
A fiú hunyorogva nézett rá a szemébe sütő nap miatt, de mikor meglátta újra elmosolyodott. Mint az előbb.
- Áh, és pont te találtad meg. - mosolygott - Köszönöm - mondta és kivette a kártyát Emma kezéből. Emma még néhány másodpercig a levegőben tartotta a kezét, aztán rájött, hogy már nincs a kezében a kártya. Azonban mikor le akarta rakni, a fiú hirtelen megragadta.
- Egyébénk Josh vagyok.
- Emma, Emma Smith.
- Josh Black.
- Örülök a találkozásnak.
- Én is. El sem tudod képzelni, hogy mennyire. - vigyorgott. - Egyébként ide fogsz járni?
- Oh, tényleg. Vissza kell mennem. Várnak - Emma kihúzta a kezét Josh szorításából, majd elindult vissza a suliba.
- Remélem még találkozunk, Emma Smith - kiabált utána Josh. Emma visszafordult, rámosolygott és Ő is hasonlókat kívánt magában.