18. Fejezet – A Tekergők története

A gyerekek döbbenete lassan elillant. Először Ron szólalt meg.

- Maguk megőrültek!

- Ez nevetséges! – motyogta Hermione.

- Peter Pettigrew, meghalt! Ő ölte meg tizenkét évvel ezelőtt! – mutatott rám Harry.

- Meg akartam ölni – szóltam vicsorogva -, de a kis Peter kifogott rajtam… De most nem menekül.

Hirtelen felpattantam. Csámpás leugrott az ölemből, én pedig Makeszra vetettem magam. Ron felordított, mikor törött lábára estem, s meghallottam Remus hangját.

- Sirius, ne! – kiáltotta. – Meg kell magyaráznunk, miért!

- Majd megmagyarázzuk utána! – dörrentem rá.

- Joguk van megtudni az igazat! – folytatta Holdsáp, és megpróbált elrángatni Petertől. – Harrynek tartozol az igazsággal!

Kicsit sikerült lehiggadnom, de a harag ott lobogott a lelkem mélyén, mint a megfékezhetetlen erdőtűz. Ránéztem a vergődő Peterre, aki teljesen összekarmolta szerencsétlen „gazdáját”.  A látványtól kicsit megenyhültem.

- Remus, mond el nekik, amit akarsz, de ne húzd sokáig az időt – szóltam.

- Ezek komplett bolondok! – kiáltotta Ron. – Nekem ebből elegem van. Elmegyek.

- Végig fogsz hallgatni – szólt csendesen Remus. – És jó erősen fogd Petert, amíg beszélek.

- Ő nem Peter, hanem Makesz! – kiabálta Ron.

A fiú összeesett. Harry visszasegítette az ágyra, majd mérgesen megjegyezte.

- Szemtanúk vannak rá, hogy Peter Pettigrew meghalt. Az egész utca látta…

- Nem az történt, amit láttak! – csattantam fel túl hevesen.

- Valóban mindenki úgy hitte, hogy Sirius megölte Petert – kezdte Remus. – Egészen ma estig én is azt hittem, amíg meg nem láttam őt a térképen.

- De ez képtelenség – szólalt meg Hermione.

- Miért lenne az? – válaszolta Holdsáp.

Ezután a lány egy unalmas kiselőadásba kezdett az animágusokról, de erre Remus csak hangosan nevetett.

- Ez mind igaz, Hermione, de vannak olyan animágusok is, jelen esetben három, akiket nem jegyeztek be a Minisztériumban.

- Térj a lényegre – mordultam rá barátomra. – Tizenkét évig vártam, de most már fogytán a türelmem.

- Rendben – bólintott Remus. – De segítened kell, Sirius, mert én csak a történet elejét tudom…

Hirtelen deszkák reccsenését hallottuk. Remus gyorsan kisietett, hogy megnézze mi az, de nem látott semmit.

- Itt kísértetek járnak – mondta reszketve Ron.

- Tévedés – mondta Remus mosolyogva. – Azok a sikolyok és üvöltések, amelyek alapján a legenda elterjedt, mind tőlem származtak. Minden átváltozásomkor ide kellett jönnöm, hogy senkinek ne essen baja.

A mosoly eltűnt az arcáról. Helyét szomorúság vette át. Ezután elmesélte, hogyan harapták meg, és mi hogyan váltunk animágussá. Mikor ehhez a részhez ért Harry megkérdezte.

- Az apám is animágus lett? – kérdezte. Szemében érdeklődés csillant.

- Igen. Ötödéves korunkra mindhárman elsajátították az animágiát, s át tudtak változni egy bizonyos állattá – fejezte be Remus.

- De miért segített ez magán? – kérdezte Hermione.

- Emberként nem lehettek velem, de állatként igen. A vérfarkas csak emberekre veszélyes – válaszolta Holdsáp.

- Fogd rövidre, Remus – kértem.

- Nem tart már sokáig, Sirius… Nos, attól kezdve, hogy mind a négyen állati alakot tudtunk ölteni rengeteg izgalmas kalandot éltünk át. Nem volt olyan diák, aki nálunk jobban ismerte volna Roxfortot. Innen jött az ötlet, hogy elkészítsük a Tekergők Térképét, amit aztán a becenevünkön szignáltunk. Sirius volt Tapmancs, Peter volt Féregfark, James volt Ágas, én pedig Holdsáp.

- Az apám, milyen állattá vált? – kérdezte Harry, de a barátnője közbevágott.

- De hiszen nagy felelőtlenség volt! – kiáltotta.

- Igen, az volt – felelte Remus. – Ma is furdal érte a lelkiismeret, elvégre kijátszottam Dumbledore bizalmát, mert nem sejtette, hogy a barátaim illegális animágiát űznek miattam.

Remus lehorgasztotta a fejét. Egy ideig csend volt, majd Remus sóhajtott, és folytatta.

- Figyelmeztetnem kellett volna Dumbledoret arról, hogy Sirius animágus, de gyáva voltam. Így hát, ha úgy vesszük, Piton gyanakvása nem volt alaptalan.

- Piton? – mordultam fel mérgesen. – Hogy jön a képbe Piton?!

- Itt tanít a Roxfortban – mondta Remus sötéten.

Hitetlenkedve és rosszallóan megráztam a fejem.

- Még hogy tanít – horkantottam, de Remus nem törődött velem, hanem ismét a gyerekekhez fordult.

- Piton professzor együtt járt velünk a Roxfortba. Sirius egyszer megtréfálta, ezért ő tiltakozott a legjobban, hogy megkapjam az állást.

- Megérdemelte – szóltam gúnyosan, de nem foglalkoztak velem.

- Perselus nagyon kíváncsi volt rá, hová tűnünk el minden hónapban. Így mikor egyszer holdtöltekor meglátott minket, Sirius azt a tréfát eszelte ki, hogy elvezeti az alagúthoz, és ezáltal hozzám. Piton persze kötélnek állt, és átjött a Szellemszállásra az alagúton keresztül. Szerencsére James tudomást szerzett a dologról, és élete kockáztatásával megmentette tőlem – fejezte be bűntudatosan Remus.

- Piton meglátta magát? – kérdezte Hermione.

- Igen.

- Szóval ezért utálja magát – töprengett hangosan Harry -, mert azt hiszi maga is benne volt a tréfában?

- Pontosan – sziszegte egy testetlen hang, valahol Remus mögött.

Ekkor a köpeny a földre hullott, és az ajtóban nem más állt, mint diákkori legnagyobb ellenlábasom: Perselus Piton.