Juhász Gyula
2007.02.26. 14:22
Tiszaháti fűzfák erdejében járok. Alkonyati árnyak, alkonyati álmok Kísértenek engem. Némaság a tájon, dalok a szívemben.
Letűnt napnak csókja ég az erdő fölött, Ritkás füzesekben violaszín ködök, Alkonyi kísértet. Álom itt a küzdés, álom itt az élet!
De a rekettyésből valaki rámkiált: "Forduljon kend vissza! Nem mehet itt tovább!" Sebtiben fölnézek: Megszakadt az álom! Oda az igézet!
Megyek vissza innen. És a szívem mélyén Csitítgatok egy nagy, bánatos érzést én: Ez az álmok vége! Goromba szavával fölriaszt az élet S csudás ösvény, többé nem találunk téged.
|