Másodszor jársz Magyarországon. Emlékszel még az előző alkalomra?
Persze, a Szigeten léptünk fel. Na, az nem volt egy egyszerű történet. Előtte és utána is valami jófajta házipálinkát ittunk, úgyhogy ez megalapozta az amúgy is felpörgetett hangulatunkat. De maga a koncert is jó volt. Szeretem a fesztiválos fellépéseket, mert ott nem csak azok az emberek mennek el a koncertekre, akik amúgy is ott lennének, hanem olyanokkal is tele a placc, akik nem a te rajongóid, csak éppen arra járnak és érdekli őket az esemény, vagy nyitottak az újdonságokra.

Ti mit tesztek azért, hogy új rajongókat szerezzetek? Lesz valami változás a következő sorlemezeteken, vagy megtartjátok az eddigi vonalat?
Alapjaiban nem lesz változás, követjük ugyanazt a rockzenei vonalat, amelyet elkezdtünk. Természetesen újítunk, mert nagyon rákaptunk a stúdiók és a számítógépek adta lehetőségekre, és használjuk is őket. Új hangszíneket ismerünk meg. Azért persze még mindig a hangszereké a főszerep. Egy rockzene mégsem csaphat át a gépesítésbe, miközben a gitár-dob-basszus-ének a domináns. Az új album abban is kötődik az előző lemezhez, hogy az "In The Shadows" című számnak megírtuk a folytatását "Out of the Shadows" címmel.

Szerinted az rockzene, amit játszotok?
Az, bár tény, hogy nem tartozunk a klasszikus roczenét játszó zenekarok közé. Szeretjük a nyolcvanas évek rockmuzsikáját is. Az utóbbi adta az alapot a stílusunkhoz, viszont nekiünk bejött - és az eladásokat tekintve a hallgatóknak is - az, hogy vegyítsük a két irányt. Romantikus rockzene lett a mix vége. Legalábbis én így hívom.

Mégis sokan gyanúsítanak azzal titeket, hogy ez nem rock, ti pedig játszátok a keményet.
Én nem játszom, és ezt ugyanúgy a zenekar többi tagjáról is elmondhatom. Nincsen szükségünk rá, hogy ezt tegyük. Úgy gondolom, nem attól kell híressé válni, hogy botrányok öveznek, irkál rólad a bulvársajtó, és folyamatosan veled foglalkozik a média. Mi a hetedik lemezünkkel váltunk sztárokká. Hét lemezt elkészíteni nem könnyű, összesen kilenc év munkája. Szerintem kiérdemeltük azt, amivé lettünk, amit elértünk. Nem egyik pillanatról a másikra jöttünk, hanem megdolgoztunk a sikerért.

Hogyan kezdődött?
Abszolút a szokásos történet. Kamasz korában az emberek kilencven százaléka világsztár, meg híres ember szeretne lenni. Ha ezt éppen a zenével akarja elérni, akkor vagy hangszert fog, vagy énekelni kezd.

Te hangszert fogtál először?
Nagyon rövid ideig igen, de hamar rájöttem, hogy más zenészeket sértek, ha gitárt pengetek, így letettem róla (nevet.)

Miért pont az éneklés? Próbálkozhattál volna más hangszerekkel is, mondjuk a dobbal.
Azt mondták, hogy jó a hangom, így elmentem képezni. Később rájöttem, hogy számomra a lehető legjobb szerep az éneklés, ha zenekarról beszélünk. Nekem a hangom a hangszerem. Azzal tudom kifejezni a bennem lévő érzelmeket, melyeket a mögöttem játszó zenekar összjátéka hoz ki belőlem. Persze benne van az is a pakliban, hogy vágytam a frontember szerepre. Az már csak a hab a tortán, hogy a társaim is hasonló véleményen voltak, vannak, és remélem lesznek is az én feladatkörömmel kapcsolatban.

A zenekar volt az első "munkahelyed", vagy volt polgári állásod is, mielőtt ezt a "léhűtő" életet választottad?
Sosem volt munkahelyem (mivel már 16 évesen elkezdett zenélni), ahová nyolcra kellett bejárni. Kamasz koromban eljártam füvet nyírni, abból volt meg a betevő, később pedig már meg tudtam élni a zenélésből, ugyanis Finnországban elég hamar ismert zenekar lettünk, és a sok fellépés hozott annyi pénzt, hogy ne haljunk éhen.

Ha már a frontemberkedésnél tartunk, akkor létezik egy veled kapcsolatos, számodra nem túl pozítiv kritika. Sokan mondják, hogy ti csak egyszerű HIM-imitátorok vagytok? (ez kamu!!!)
Dehogyis, még a zenénk sem hasonlít túlzottan. Az övékké sokkal mélyebb, sötétebb és depresszívebb, és a frontember egy nagyon elvont figura (Lauri, ezért még meghalsz xD). Te láttad már valaha mosolyogni? Én még soha (ne kamuzz!!! xD). Viszont mi igenis egy pozítiv mentalitású zenekar vagyunk, könnyebben emészthető zenével. A Ville Valo-hoz (s nem Valló-hoz!!*mérges* - amúgy a HIM frontembere, de ezt már tudjuk. Van neki tőlem egy fansite-ja xD) történő hasonlítás szerintem baromság, de mivel érdekes egyéniségnek és nagyon szuggesztív előadónak tartom (mien előadónak?! Lauri, ezt nekem magyarázd el!), ezért nem veszem sértésnek, ha vele említenek egy lapon (a spanod, te nagyon okos!!). Tudod, hogy van: ha egy általad is elfogadott, becsült emberrel hasonlítanak össze, akkor nehéz megsértődni (na azé xD).

Írtatok valaha finn nyelvű szövegeket?
Még nagyon az elején volt rá példa, de akkor még egy másik zenei stílussal próbálkoztunk, ugyanis Red Hot Chili-fanatikusok voltunk. Hamar rájöttünk, hogy ez a félig funkys zene finn szövegekkel vicces. Zeneileg aztán elhagytuk ezt a vonalat, mert közelebb állt hozzánk az, amit ma is nyomatunk.

Mért van ennyi madár és madártoll a klipjeitekben?
Gyerekkorom óta imádom a madarakat és a repülést. A repülés maga a szabadság. Ennyi.

A Rasmus zenéje kiknek szól?
Nem szeretnék kategorizálni egy rajongótábort. Mindenkinek, akinek szereti az érzelmes rockzenét. Szoktak azzal vádolni minket, hogy a csajoknak írjuk a zenét. Már bocs, de szerintem egy férfit nem zavar, ha esetleg több nő megy el a koncertjére, mint pasas. Úgyhogy, akinek ez a problémája, az hallgason death metalt, velünk pedig ne foglalkozzon. (Lauri, én titeket is, meg death metalt is hallgatok, szal most akkor velem mi van? xD) Egyébként sem értem, hogy akinek nem tetszik a zenénk, miért figyel ránk. Rosszmájú kritikát könnyű mondani bárkiről. (<--- ez igaz!)

Mindig is figyelted a kritikákat, a rossz, ha jó volt, és kész válasszal reagáltál rá?
Igen, hiszen minkét pólus építő hatású, főleg, ha az ember okosan kezeli őket.