A szex nem természetes cselekvés -mondja Angus McLaren kutató a szexualitásról szóló könyvében, és mintegy 150 évnyi rálátással bizonyítja is, hogy a szexualitást minden nemzedék újraalkotja. A tudós elemzi az újságokat, a közvélekedést, a szépirodalmat és a korabeli szexológiaielméletet is. Egy vonatkozásban túllép elődein. Elmeséli, hogy a nyugati világ legharciasabb szexuális reformmozgalma épp Németországban bontakozott ki, miután érvényes lett a drákói porosz büntetőtörvénykönyv. Egy tudományos-humanitárius bizottságon keresztül Magnus Hirschfeld állt a 175. paragrafus elleni homoszexuális hadjárat élére. Hirschfeldnek az volt a meggyőződése, hogy a homoszexualitás nem perverzió, hanem a férfiasság egy változata, mely a társadalom 3%át érinti.
Az angol ajkú világban Havelock Ellis állt elő azzal az elképzeléssel, hogy az” abnormális szenvedélyek” nem is olyan furcsák, mint amilyennek első ránézésre tűnnek és a normális vágyak szélsőséges eseteiként is értelmezhetőek.
Ehhez fűzi hozzá McLaren, hogy Hirscfeld maga is homoszexuális volt, míg Ellis impotens urolagnista volt(olyan személy, aki más vizelése láttán élvez kéjt), első felesége pedig leszbikus. Alig várom tehát, hogy a szerzőről is kiderüljön valami.
Az kiderül, hogy szakirodalmát és szerzőit nagyon jól ismeri. És ez a megítélésnél nagyon is kamatoztatható ismeret:” Minthogy csaknem minden szexológus férfi volt, nem csoda, hogy a legkomolyabb szexuális problémának a férfi nemi izgalom hiányát tartották, mely a perverziók jelentős részéhez társult.” Ehhez járult még az is, hogy a nyugati kultúra toleránsabb volt a leszbikusnak tartott viselkedésformákkal szemben. Sokan nem is tudták, hogy mi fán terem a leszbikussság. „A klitorsz kultusza” c. cikk szerzője bíróság elé állt. Kiderült 1918-ban., hogy még a tanult férfiak szexuális ismeretei is hiányosak. Az egyik tanú arról beszélt, hogy a leszbikusok helytelen szokások rabjai, és esetükben a csókolódzás orgazmust is eredményezhet. Darling bíró értetlenül fogadta a vallomást. Az orgazmus természetellenes bűn? -kérdezte a tanút, aki sietett megnyugtatni, hogy hozzátartozik a test természetes működéséhez.
Egy Bonaparte oldaná meg az orgazmus problémáját: szikével a vaginális orgazmusért!(A szerzőnek igaza van, a micsodámat is a fejem tetejére lehetne operálni.) Ám a vaginális orgazmus valószínűleg, részben dr. Freud találmánya. Ő volt az első orvos, aki azt állította, hogy a nőknek vaginális orgazmusuk lehet.
Marie Bonaparte 1932-ben írt Freud téziseiről a frigiditás kapcsán. Bonaparte szerint a nők felhagynak a normális nők a klitorisz által biztosított szexuális élvezettel, áttérnek az orgazmus érettebb, vaginálisabb formáira. Az orvosok szerint a klitorisz sok nő esetében megmarad az élvezetek forrásának. Ez nem a nők infantilizmusának vagy biszexualitásának jele -vélte a kutató. Javaslata szerint, ki kell metszeni a klitoriszt, és közelebb ültetni, hogy az elősegítse a vaginális behatolást. Kinsey 1953-as jelentése irányítja a figyelmet újra a klitorális orgazmusra. Ő a vaginális orgazmust mítosznak nevezte.
Mindenesetre humora volt. Egy tanulmánya szerint a vizsgált férfiak ¾-ének mindössze két percig tartott a koitusz, amit derűsen csak kivételes jelenségnek nevezetett, tekintve, hogy a csimpánzoknál csak tíz-húsz másodpercet vesz igénybe.
Az 1950-esévekben a női szexualitást bombához hasonlították, a bikini épp arról a szigetcsoportról kapta a nevét, ahol atomrobbantások folytak. Liz Heron ekkori emléke: tudakolta, hogy mit jelent a baszik szó, amit oly szorgalmasan véstek az iskola falaira? Kissé talányos válaszuk így hangzott: így kívánnak jó éjszakát a macifiúk a barátnőiknek. Az átlag azonban tájékozottabb volt. A XX. század talán egyik legnépszerűbb kulturális mítosza pedig a hatvanas években jelent meg. A tabletta azt ígérte, hogy a koitusz miatt nem lesz többé aggodalom. A középosztálybeli fiataloknak nem pettinggel kell megdolgozni az orgazmusért. Megjelent a Cosmo lány, fölértékelődött újra a klitorális ingerlés. A bonmot-okat páratlan tehetséggel ontó Germaine Greer a közösülésről azt találta mondani, hogy olyan, mintha a férfi a nő hüvelyében maszturbálna. S ráadásul szexpárti volt. Radikálisabb feministák már azt hangoztatták, hogy a heteroszexuális közösülés kerülendő, mert ez a férfiak nőket elnyomó eszköze. Majd mindezt megtetőzte Hite elmélete, mely szerint a férfiak szexuális forradalma már lezajlott, a nőké csak most kezdődött el. Az USA területén önsegítő csoportok jöttek létre, a nőket olyan vizsgálótükörrel vértezték fel, melyek segítségével megfigyelhették méhnyakukat. Nem volt nehéz visszasírni azokat az időket, amikor egy lányok társaságában eltöltött este a bridzsezés jegyében zajlott le.
Aztán jött 1968, Párizs, s noha nem értették teljesen Marcuse gondolatait, sokan hitték azt, hogyha elhúzzák a bugyijukat, szétzúzzák az államot. Aztán jött Solanas, aki megalakította a férfiak felaprítására alakult társaságot, s merényletet követett Andy Warhool ellen, elméletének végkifejlete, hogy a nőknek nemcsak a férfiaktól, hanem a szextől is meg kell szabadulnia. A pornográfiát a szexizmus ellen fordító Annie Sprinkle odáig ment, hogy „Közérdekű méhnyak bejelentések” címen saját geinitáliáit tette közszemlévé, Aztán jött csak Ronald Reegan és Margaret Thatcer: mindketten át akarták tenni saját kormányukat a nemzet hálószobájába. A régebbi terapeuták azt mondták, hogy az orgazmusra kell törekedni, a mostaniak azt, hogy orgazmusuk kell, hogy legyen. Jó néhány angol férfi hálát adott az orális szexért, majd jött Barbie, az anorexiás de fogyasztásvezérelt idol.
McLaren azt állítja, hogy noha a szexualitást ma már nem a család , vallás, társadalom és gazdaság kívánalmai szerint értelmezik, de a szexualitás formálása és szabályozása a jövőben is folytatódni fog.
Már csak az hiányzik, hogy a szerzőről kiderüljön -egyébként férfi, hogy minden orgazmusa megjátszott volt.

Kerekes Tamás
Angus McLaren: Szexualitás a 20.században
Osiris Kiadó, Budapest, 2006