-Tényleg, An! Hol a testvéred? – vetette fel Claire.
Örültem, hogy megelőzött a kérdéssel.
-Beteg. – hangzott a nyers válasz – egyébként meg ne szólíts An -nek!
-És mi a betegsége? – faggatózott tovább Claire.
-Nem tudom.
Látszott rajta, hogy hazudik.
-Legalább hazudni tanulj meg! – dohogott Claire – na, gyerünk, mi a
bátyád betegsége?
-Jó. Nem hazudok nektek. Tudom, mi a baja. De nem akarom az
orrotokra kötni, világos? – ezzel dühösen felkapta tányérját és a
poharát, és elcsörtetett velük az asztal túlsó végébe.
Meghökkenve néztünk utána.
-Hát ezt meg mi lelte? – mérgelődött Claire.
-Gőzöm sincs.
Fél óra múlva végeztünk az evéssel.
-Na, gyerünk! Fél óra, és kezdődik a Bájitaltan!
-Jó. Igazad van. Szerinted már ma főzünk valamit?
-Lehet.
  Kiléptünk az ajtón.
-Hé! – kiáltott felénk valaki.
Felé fordultam.
A kiabáló Lana Webber volt.
-Sziasztok!
-Hello.
-Semmi baj. Nem kell emiatt szégyenkezni. A legjobbakkal is megeshet…
Úgy néztünk rá, mint egy elmeháborodottra. 
-Miről beszélsz te itt össze-vissza?
-Hát a Griffendélbe kerültetek! Ez olyan megalázó, nem?
-Cseppet sem! Inkább akkor süllyednék el szégyenemben, ha a
Mardekárba kerültem volna! – vágta rá Claire.
Lana úgy nézett ránk, mintha kapott volna egy hatalmas pofont.
-Értem – szólt hűvösen – akkor ezentúl nem vagytok a barátaim.
-Jaj, de nagy büntetés! – jegyeztem meg gúnyosan.
-Egyébként is, eddig se voltál az! Nem lesz túl nagy a különbség! –
nézett rá Claire megvetően.
Lanán látszott, hogy majd szétveti a pulykaméreg. Végül kissé
lehiggadt, és így
szólt:
-Igazatok van. Sose voltunk barátok. Nem szokásom patkányokkal
barátkozni. – ezzel sértődötten elvonult.
Megrökönyödve néztünk utána.
-Hagyjuk! – legyintett végül Claire – undok kis tetű. Hogy lehet valaki
így elszállva magától?
Tökéletesen egyetértettem vele.