A  fejfedő az egyik szakadása felnyílt, és egy dalocskába fogott, amit
nem jegyeztem meg, de azt kivettem az énekből, hogy fel kell próbálni
és beoszt az egyik házba.
Az egyik lány erre elsápadt. Ő volt a „kellemetlenkedő” a csónakban.
-A fejünkre kell tenni? – nyafogta a fülembe. – Mi van, ha tetves?
Magamban imádkoztam az égiekhez, hogy ne kezdjen bele újabb
monológba az elegáns cuccokról.
A kényes kis tyúk pillantása a kezemre vetődött.
- Rágtad a körmöd.  – állapította meg. – Nézd, milyen ronda így!
-Törődj a magad dolgával! – pirított rá Claire.
A kis ribanc a szemébe nézett.
- Nem hiszem, hogy itt bárki kérdezett.
-Figyeljetek már oda! – bökött meg Ananda.
Aha… szóval McGalagony egyenként szólította a diákokat, hogy vegyék
fel a Teszlek Süveget.
-Charming, Claire!
-GRIFFENDÉL!
Még egy jó néhány gólya beosztásra került.
-Kupor, Barty! –harsogta a tanárnő.
Egy szőke, szeplős kisfiú botorkált a székhez. Pár másodperc múlva
aztán…
-MARDEKÁR! – kiáltotta a süveg.
-Lupin, Ananda!
Barátnőm is a fejére tette a fejfedőt.
-GRIFFENDÉL!
Ananda boldogan az asztalhoz ült és integetett nekem.
Még vagy hét-nyolc diákot beosztottak. Végre:
- Potter, Emily!
Helyet foglaltam a kis széken, és a felvettem a süveget.
Vékony kis hang csendült a fülemben.
-Á, még egy Potter…nézzük csak. Esze az van, de még mennyi…hmm…
ravasz és agyafúrt is, de a maga érdekét nem helyezné mások elé…
bátorság és vakmerőség, harci szellem…tüzes jellem…őszinteség…
rendben. Akkor hát legyen a…
-GRIFFENDÉL! – kiáltotta a süveg.
Boldogan lehuppantam Ananda mellé.
-Gratulálok! – szólt.
-Kösz. Én is neked.
Tehát elértük, amit akartunk. Mindketten a Griffendélbe kerültünk.
Már csak egy pár gólya várt beosztásra.
Az utolsó éppen „kellemetlenkedő kisasszony”.
- Lana Webber! – harsogta McGalagony.
A lány cicás léptekkel indult a székből, és formás hátsóját riszálta a
hímnemű közönség nem kis csodálatára.
Végül a süveg MARDEKÁR! –t kiáltott, és Lana elindult a mardekárosok 
asztala felé, és óvatosan leült két kivételesen jóképű srác közé. Le
mertem volna fogadni, hogy máris hosszú, forró flörtbe keveredett
mindkettőjükkel.
Dumbledore rövid, kicsit humoros beszédet tartott.
Külön felhívta a figyelmet arra, hogy az iskola melletti erdő tiltott terület
a diákok számára.
Ezek után kezdődött az ünnepi lakoma.
Minden volt itt, ami csak szem-szájnak ingere, a csokipudingtól kezdve
a barackos pitén át az áfonyatortáig.
Csak Claire nem nyúlt az ételhez.
-Én nem vagyok éhes. –közölte.
-Na ide figyelj! Lehet, hogy nem vagy, de ezt az áfonyatortát akkor is
halálos bűn kihagyni! Úgyhogy rajta, tessék falatozni!- ripakodtam rá.
-Na jó. Rádumáltál.
-De a csokipudingot is vétek ott hagyni! – sietett leszögezni Ananda.
-Az a célotok, hogy elefántot csináljatok belőlem? Szép kis barátnők
vagytok!
-Pontosan! – vigyorogtunk.
Úgy fél óra múlva mindenki végzett a lakmározással.
-Rendben – szólt Dumbledore – akkor most már sipirc aludni! A
prefektusok vezetésével irány a hálókörletekbe!
-Erre gyertek, griffendélesek – szólt csendesen Remus – erre van a
klubhelyiség és a hálókörlet.
Ó, milyen édes!
Nos, az út meglehetősen hosszú volt.
Hullafáradtan értünk a klubhelyiségünkbe, és onnan még egy
csigalépcső vezetett föl a hálótermekbe… 
Végül csak megérkeztünk, és boldogan huppantam le az ágyra.
-Mozgalmas egy nap volt, mi? – szólaltam meg.
-Annyi szent! – bólintott kábán Ananda.
-Jaj! Miért kellett öt csokipudingot megennem! Verekszenek a
gyomromban! – nyöszörögte Claire. -  Ez a ti lelketeken szárad!
Erre mindhárman kuncogni kezdtünk.
-Jó éjt!- dörmögtem végül.
-Jó éjt! – hallatszott Ananda álmos hangja.
-Jó éjt! – ásította Claire is.
Végül az utolsó gondolat is kiszállt a fejemből. És hosszú, mély álomba
merültem.
Ezt a napot nem fogom egyhamar elfelejteni, az már egyszer biztos!