Tartalom

Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és más modern társadalmakban a rock and roll (vagy gyakran használt rövidített formájában: a rock) régóta az egyetemes művelődéstörténet része. Magyarországon azonban az elmúlt évtizedekben jobbára az „értéktelen” szórakoztató zenék világába sorolták, jobb esetben divatjelenségnek tartották, így komoly elemzése, értékelése, történetének feldolgozása, előadóinak bemutatása elmaradt. Generációk nőttek fel rajta, anélkül, hogy társadalmi-kulturális-esztétikai hátterét megismerhették volna. Így ma, ötven évvel megszületése után is rengeteg körülötte a félreértés, a homály, a bizalmatlanság.

Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János most induló könyvsorozatában arra vállalkozott, hogy a társadalmi-kulturális-zenei gyökerek és háttér bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével, a kialakult stílusok ismertetésével, a műfaj története szempontjából kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével oszlassa ezt a homályt, s elősegítse a rock and roll szerepének, helyének, értékeinek megismerését.

A rock története 1-3. a szerzők szándékai szerint egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos „sztori”, melyet nem csak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnának alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődők is.

A három kötetes mű most megjelent első része 550 oldalban a századelőre visszanyúló gyökerektől (blues, country) 1969-ig, a woodstocki, illetve altamonti fesztiválig igyekszik nyomon követni, elemezni, összefoglalni a rock történetét. A rock története 1-3. második kötete (a hetvenes-nyolcvanas évek) a tervek szerint 2006 tavaszán, a harmadik (a kilencvenes évektől napjainkig) pedig 2007 tavaszán jelenik meg.

Vélemények a könyvről:

„Ma, amikor a popbizniszben egyre több a profi külsőségekkel megspékelt, de invenció nélküli, üres, semmit sem akaró, ám sok mindenre „emlékeztető”, gyáva produkció, e könyvből a most felnövő generáció megtudhatja, az ötvenes-hatvanas években is volt élet. Nem is akármilyen. Az utolsó 50 év minden bizonnyal legnagyobb hatású kulturális fejleménye (na jó, a film mellett) a könnyű-rock-pop zene, tehát átfogó munkát írni róla sem kis feladat. Ez itt az.” – Lovasi András

„Végre egy könyv, ahol nem keverik össze Kerouac és Ginsberg beat-nemzedékét a Beatles zenei forradalmával, és mindenre kiterjedő figyelemmel vezetik az olvasót azokon az utakon és útvesztőkön keresztül, melyek a legendás Hatvanas Évekhez vezettek. És erről a hosszúra nyúlt évtizedről szinte minden benne van, ami a hazai beszámolókból eddig kimaradt, és ami egy egész nemzedéknek, a Nagy Generációnak érzelmi és szellemi töltést adott, és ami amúgy nem mellékesen engem is azzá tett, ami lettem. Ha a gyermekeim egyszer igazán meg akarnak érteni, ajánlom nekik, olvassák el ezt a könyvet.” – Bródy János

„Átnézve a könyvet megrémített a bőség. Részletgazdag, nem spórol az adatokkal, igyekszik objektív lenn, mégis érződik belőle a rock-kultúra szeretete. Túlélve a rock diadalát és vereségét, engem újra és még mindig, a szomorkás büszkeség érzése tölt el. Vége ugyan, de gyönyörű volt. Megérte. Uraim! Elvégezték dolgukat, letettek egy magyar nyelven megkerülhetetlen művet. Köszönöm.” – Hobo

„Üres az ég – mondják egy helyen a szerzők, és tényleg: olyan üres, mintha az istenek általános kijárási tilalmat vezettek volna be odafent. Odafent, ahol a rockendroll-sztárok és egyéb természetfölötti lények élnek, mostanában rettenetes a csönd, csak a rocktörténet-írók és egyéb munkások zavarják meg a semmit. Szerencsére ezt a történelmet nem kizárólag a győztesek írják, hanem olyan emberek, akik kifejezetten szeretik a veszteseket (is). Ettől lesz a dolog valóságos, élvezhető és figyelemre méltó.” – Para-Kovács Imre

Részlet a kötet előszavából:

Az elpusztíthatatlan kor-okozó

„Az ötvenes évek elején két kísértet járta be Amerikát. Az Európából importált kommunizmussal gyorsan leszámolt a hatalmon lévő konzervatív elit, az amerikai társadalom mélyrétegeiből megszülető rock and roll azonban elpusztíthatatlan, virulens kor-okozónak bizonyult, s néhány év alatt – az első globális jelenségként – a világot is meghódította.

Bill Haley ötven éve, 1954. április 12-én rögzítette a Rock Around the Clock című számot, és ezzel a dallal a közhittel ellentétben nemcsak a szórakoztató zene történetében kezdődött „forradalmian” új fejezet (a rock and roll Beethovent és Frank Sinatrát egyszerre küldte múzeumba), hanem társadalmi vonatkozásban is. Először nyílt generációs szakadék a felnőttek és fiatalok világa között, és a háború után felnövekvő új nemzedék tagjai – a tinédzserek – elkülönülésüket, nyughatatlanságukat leginkább ezzel a nagy oktánszámú zenével tudták kifejezni. Ami csak az övék volt: csak nekik és róluk szólt, az ő lázadásukat jelképezte, az ő életörömüket vagy frusztrációjukat hirdette. Az új énekesek (Elvis Presley, Chuck Berry, Buddy Holly, Little Richard) az ő bálványaik voltak, a csőnaci és bőrdzseki az ő divatuk, a koncertek az ő dionüszoszi ünnepeik, az új táncok (jive, rockabilly, lindyhop) pedig az ő energiáik levezetésére szolgáltak.

(…) A hatvanas évektől egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az „üvöltésnek” kulturális, szociális, faji, politikai vonzatai is vannak. A felnövekvő első rocknemzedék – miközben a helyükbe lépő generáció újabb stílusokat (beat, soul) és bálványokat (Dylan, Beatles, Rolling Stones, Hendrix) teremtett magának – a kamaszkorból kiöregedve nem lépett vissza a felnőttek világába, nem adta fel másságát, nem vette át a felkínált stafétabotot, hanem az apák társadalma helyett egy újat szeretett volna felépíteni magának. Ez a zenéből táplálkozó utópia szinte észrevétlenül befolyásolni kezdte „fogyasztóinak” gondolkodását, ízlését, viselkedését, öltözködését, életformáját. A zene az egyén életéből kilépve mindinkább társadalmi-kulturális szerepet kapott: tiltakozott a faji megkülönböztetés, a vietnami háború ellen (protest mozgalom), alkotóeleme lett a polgárjogi mozgalmaknak (soul), segítette a kisebbségek (nők, homoszexuálisok) társadalmi elismerését, új kulturális központokat hozott létre (Greenwich Village, Haight-Ashbury), kölcsönhatásba lépett az irodalommal (Ginsberg, Capote, Wolfe), a képzőművészettel (Warhol), a színházzal (Living Theatre), a filmmel (Eper és vér, Szelíd motorosok), a tradicionális népzenével (Baez, Marley, Gill). Új stílusok (afro-rock, latin-pop, jazz-rock), új műformák (rockopera, rockmusical) születtek, amelyek mind arra utaltak, hogy a rock and roll – alig tíz évvel a születése után – már nem egyszerűen csak új zenei nyelv volt, hanem társadalmi-kulturális-gazdasági jelenség, életérzés, magatartásforma, filozófia, vagy éppen hatás-és karriertörténetek folytonosan megújuló sorozata.”