prayer
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Verseim
 
Csevegő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Gondolatok

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Ősidő

  2012.11.29. 04:17

 

- Mit mondhatnék…
Akkor még féltem a haláltól és nem gondoltam másra, mint télen a télre, nyáron a nyárra.
…De nem is, a történet nem itt kezdődött.
Valahogy átvészeltük az őszt, s mire a hó elalélt, rajtam kívül tán mindenki tudta a bajok eredetét. Tudták azt, amit a gyermek fel sem foghat, ha biztonságban érzi magát. Kis bogárkák zümmögtek szerteszét, a hangyák felsorakoztak a küszöb alatt, kisarjadt a mag és ahogy emelkedett a fény a fényességben, úgy szédültem ki a levegőre, ahogy a napraforgó, ha vizet lát. Figyeltem a rügyek pattanását, mint vált levélre a világ, s az itt maradt rezgőfű bugáját szélfútta lobbanással szórtam a délutánba. Túl voltam a süteményen, a földből kikapart cserebogár lárváját morzsával etetve temettem vissza, és olyan mély emberi érzés szabadult fel bennem a kertben állva, hogy megcsókoltam volna minden anyóka kezét. Első önálló melege volt ez a szívemnek. Addig, csak mesékért könyörögtem, játékom több volt az egyszerű kockánál, mert ahogy elgurítottam azt, minden oldalán vitézek, hősök sorakoztak fel, hogy lobogó palástomat megcsodálhassák lovam hátán! …De akkor nem törődtem efféle mesékkel. A nyomorgó nép akkor várhatott. Mert a pörgettyű melegség belékúszott az ingembe, bőrömön jó ízűn elterült, arcomat önkéntelenül is a Napba fordítottam, hogy éjbéli álmaim hunyorgását előhívjam, ahogy a véráram körülöblögette a szemhéj vékony hártyáját.  Jó volt így állnom. Elhittem a csodák igazát, magam is szőttem hasonló vágyakat, és nem értettem, hogy tágulhatott meg a lég ilyen hírtelen, hogy lehet a messzi most oly közel, hogy elérhetném tán még a fellegeket is, ahogy pamacsokban úszva fejem fölé tornyosulnak.
Mint mondom, akkor még épp csak látni tanultam. Szüleimtől méterenként távolodtam el, ahogy fedeztem fel az egyre nyíló virágot. A kövecsek is furcsák voltak, némelyek csillogtak tenyerembe lötyögtetve, mint a forgó kaleidoszkóp lencséje, ha búcsúból jövet vásárfiát kaptam. Istenem, olyan jó volt a meleg! …Olyan jó volt a délután. Nem tudtam, hogy gyermekkorom egyetlen napját csúszom át a felnőttvilágba, ahogy kis utazásom végére haza siettem én. Otthon aztán, hogy elmeséljem az élményt, zsebeimet ürítve, az asztalka sarkába helyeztem mesés kincsemet és már nyílt a szám, könnyű kis kabátkám lecsúszott a vállamról és mondtam, mondtam a végtelenséget, a hinta messzi futását, a dalt, ahogy erősödött bennem, a melegnek azt a furcsa színét, vagy színeit, már magam sem tudom, de mintha a tüzek és vizek ott keveredtek volna a lábam előtt a konyha hűvös lapján topogva.
…Láttam, hogy valami baj van. Anyám csak meredt valahová, kezét mégis hajamhoz dörgölte, mint aki csak félve simogat. Üres szája reszketett, talán még mosolyogni is próbált, de oly’ ügyetlenül tette mindazt, hogy egy csapásra mindent megértettem.  Mondtam, átmenet volt ez a részemről, egy valódi próbatétel. Már tudtam apám erős fogyását, erejének vesztését, madárcsonttá aszalódott testének utolsó vergődését, ahogy fürdővízbe merítve érezte csak könnyebbnek a mozgás úttalanságát, s nyílt vele a föld, kis kapálózására…

… Valahogy, hiába múlt el „ezer év”, hiába koptattam el rám maradt cipőit, ingeit, ruháját sem emlékszem már, csak széles tenyerét érzem kezemet fogva, ahogy szőrmekesztyűjébe bújok.
Néha, csak úgy, mindegy az évszak, felveszem, hogy lássam, sosem érem el. De tapintását ősidők óta őrzöm tenyeremen…

 

 

Holdvilágkoszorú

  2008.04.21. 20:50


A réseken visítva bujkált a szél. Sovány gyermek karikákat rajzolt a befagyott ablaküvegre. Valami kóró karcolta a csorba keretet. Néha nyafogó hangot hallatott, mintha holtában is bebocsátását kérné a langy szobába. A lánykán kissé hanyagul lógott egy pöttyös kendő, ami torka védelmére volt, de a játék öröme szellőssé tette a nyakat. Kis szervezete, mint hímporát vesztett lepkeszárnyak, tehetetlenül vergődött ég és föld között. Utolsó morzsáit ette belőle a láthatatlan kór. Fehérvérsejtjei napról-napra többen voltak.

- Nézd apu!.. Mekkora Holdat melegítettem a jégvirágra! Ez a legfényesebb csillag anyu, ez a legnagyobb te vagy, ez a pici itt köztetek meg én.

- Látom, kicsi Tündérbaba. Ujjacskáid olyan ügyesek, mint a varázsceruza!

- Gyere ide! Megmutatom a mennyországot, ahol az angyalok esténként diót esznek, meg kalácsot, és az orvosságot nem ismerik, mert mindenki egészséges. Itt fent ahol anyu csillaga van, itt van a mennyország!

…Óh, Istenem! Szegényke, annyira komolyan vélekedik a világról, és olyan jó gyermek. Még édesanyja hiányát sem sírja bánatba.

- Az öcsikéd csillaga hol ragyog?

- Neki még nincs, mert ő még nagyon pici. Mi világítunk az arcocskájára. Látod, itt lent, ahol ez a szép szirom van.

És tényleg... A jégvirág bölcsőt körvonalaz, s ahogy az utcai lámpa fénye imbolyog a kerítés lécein, úgy válik káprázattá a téli éjszaka. Ekkor felugrik, odamegy a kiságyhoz, megcirógatja testvére alvó homlokát, s egy kis törlővel itatja a felböfögött tejet.

Lassan fél éve, hogy a nő belehalt a szülésbe. Azt mondták, talán egy ilyen eset akad, ezer terhesség közül…

A kályha lapján lévő repedésből néha huppogó kis lángok törtek fel, ahogy a szél a kéménybe csapott. A férfi, hangokat vélt. Megkotorta a parazsat, mintha abban rejlene a magyarázat. Hosszan nézte, majd fejét lehajtva rácsukta az ajtót a síró máglyára.

- Hamu… Suttogta maga elé.

Csak hamu maradt abból a testből, akit egykor ölben emelt a küszöbön át.

Közben a lányka is elaludt öccsét karolva. Az apa erre várt. Kis fenyőt hozott az udvaron lévő hasábok mögül, és elkezdte csendben díszíteni a fát…

Csilingelésre ébredtek a gyerekek. A kislány szemében sárga gömbök villogtak, a fiúcska ügyetlen tartással billegtette fejét a szokatlan látványra. Az orvos kezébe nyomta a csengettyűt, az rögtön a szájába vette. A lány ma nem nyafogott. Csak egy szisszenés jelezte ajkán, hogy megkapta az injekciót. Pöttöm ruhácskákat vett elő az egyik fiókból, és elkezdte öltöztetni a karácsonyi babát…

A hónapok egyre gyorsabb, és súlyosabb lábakon dobogtak. Már nem volt elegendő az otthoni ápolás. A kórteremben egy steril fülke rejtette magába azt a bölcs szempárt, aki ha apjára nézett, mosolyával tudatta, figyeli őket egy angyal a jégkristályok mögül. A lányka nagyon halkan dúdolni kezdett. Csöpp erejével nehezen szuszogott.

- „Messze száll a fecske, messze száll a nyár, felhő jár az égen, ősz van újra már…”

A férfi ráismert felesége nyugtató dalocskájára, amit annyiszor énekelt a kislánynak altatása közben. Nem volt képes uralkodni magán. Borzalmas, keserű könnyekkel zokogott, kínjában rárogyott egy kihúzott székre...

A lányka kimerevedett szemében elcsitultak a haragvó Istenek. Babája ringása megállt karján, majd lassan lecsúszott a padlóra…

Az évek úgy hozták, hogy a többszöri hó hiányos teleket felváltotta ismét a fagyos karácsony. Hatalmas csillámló pelyhek temettek földbemart sebeket, s a tócsák tetején latyakba mártva kásásodtak. A csontos bokrok subába fordultak, az utak eltitkolták a rajtuk járót.

Az utca végén, bólogató bugájában, ablakkerethez lengedezett egy elszáradt rezgőfű.

A házban sárga gömbökkel fenyő állt. A konyha kövén fiúcska tologatta lendkerekes autóját. A lapok rendezettsége utakat vetített elé, hogy az asztal alján lévő tűzoltóállomás befogadja kis járművét. Az apa régmúlt fotókat rakosgatott. Egy asszony és egy leány vonásai keveredtek bennük. Kiválasztott négy képet, amin maguk voltak külön-külön, és egymás mellé rakta őket.

- Mit szólsz, fiam, ezekből csináltatok egy családi képet! Úgy sem készülhetett soha olyan, ahol négyen vagyunk.

A gyermek csak játszott. Kalandjai marasztalták az elképzelt városban.

Ekkor a férfi észrevette az ablak külső felére futott jégvirágot. Kinyitotta a belső szárnyat, s egy óriásit körzött a befagyott ablaküvegre.

A fiúcska felfigyelt a beáramló hidegebb levegőre. Kíváncsisága apja ölébe ültette.

A kavargó szél, az utca két oldalán álló oszlopokra fűzött lámpatestet himbált, fénye néha bele-bele villant az emlékkarikába.

- Apa, nézd! Sír a Hold…

S riant a jégvirág, beleszédült a szobába, majd a málló párkány sarkában, könnyezve lecsorgott…

Valami erő...

  2008.03.28. 19:43

Valami erő, valami megéléspillanat oszlik ólomlábaimba, s ahogy cammogva fájdalmaktól bütykös ujjaimra cipőt imádkozok, földrészek kerítésein kattogtatom kezem, hogy tarisznyámba gyűjtsem az elárvult verseket. Minden lépésemre magyar szavak melege élteti arcomat a réseken, s hát amint szétnézek, buja sorok oszlanak a dombról, hogy belesüppedjek gyógyító könyveitekbe.

Aztán ölembe ültök, Ti, akik mindnyájan írtok, kezembe szédülnek mesétek csodái; - S mind,.. mind! Szemembe lapozzátok magatok. S én virág leszek, minden szirmom egy-egy könnycsepp, ami felnagyítja az apró örömöt, szipogva áll ki minden bánatért, hogy üveggyöngyökbe kövüljenek kishazánk gyémántjai. Aztán, ha világok utazója a ledöntött rácsoknál kirakatunkba nyomja orrát, a Ti szavaitokból híznak pogácsák szomjas szemeibe, hogy mohó harapásokkal szétosszon benneteket, amerre csak jár…

Íme, egy újabb útravaló, a minden égtájat megcélzó hírvivőnknek.

Önarckép

  2008.03.25. 09:47

Ki győz bennem?..

Dühödt bikát csillapít a gyönge gyermek bennem s bár dölyfös szarva sérti puha kezét, azért csak leteperi a kínjában fújtató vadat. Az meg száz sebből vérzi el minden bátorságom, mik évek alatt rakódtak rám...

Meghalt a vigasz, elhunyt a lobogó máglya. Hamvába rajzolt életutakat fújt össze a szél, hogy a romboló vihar földbe verje a megtört rögöket. S én jóga-nyugalommal figyelem, ahogy elfogy a világ varázskertemből...

Nem bánom... Csak kezem ernyedése hullámzik a dombokon, ahol magányos vándorok lesik a lenyugvó este pille röptét, hogy szemükre csókolhassa utolsó lobbanását az égi utazó...

Így vagyok sötétben...

Csillagaim belefúltak az azúr óceánba s hiába lebegek két világ közt, árnyékom letaposta a vétlen füveket.

Mellettem búgó agitátorok, verselők kopnak el, daluk visszhangja örökkön rezg'i fülem. Néha lecsípek egyet a kottákból, és szavalom boldog öntudatlan, hogy melege fellazítsa a jégbe fagyott virágaim. Aztán dörmögök, saját versem harapom számba s mint a bolond, magamra fordítok nyelvet.

Halál megváltás újul bennem, magam alatt tüzet gyújtok, s próbálgatom nyalka lángjait. Ekkor kizökkentenek...

Feladatokat aggatnak rám, miket utolsó pillanatig hagyok, s ha már vámszedőim megrántják a nyakamba tett láncuk, sebtében táncolom szét a megmaradt parazsat. De sérüléseim senki nem érti. Bohócnak vélnek, amiért füstölgök, s mivel nevettetni nem vagyok képes, így nem vonják kétségbe rajzolt könnyeim.

Most csak vagyok…

Szemem nem tudja mit kutat. Szivárványhártya takarja íriszem, és tükrében magát olvassa mind, ki halni vágy. Pedig azon a hídon, alig hallhatón, gyermek szalad a túlsó partra, mert neki a vadak dübörgése, nem hoz kíváncsiságot az összetákolt karámon. Bizony, Ő, a kertben érzi jól magát.


Relativitás

  2008.02.16. 23:14

Látod, ismét itt vagyok...

Nem mehetek messzi. Akár hogy lökdösnek az elmúlt napok, bilincsbe izolál utánad a vágy. Gombostűvel szúrtalak szívemre. Így nem csak egyedi szépséged tündököl ott, hanem karddá fent szögként libegsz közepén. Mert albumokat töltök veled, hangoddal bélelem fülem, majd életedből eloldalogva sarokba állok.

Azt mondod, jó az együvé tartozás! Bizony, jó... Csak árnyékom hosszú feléd, ha elindulok.

Karamell nyúlósággal süppedek a mába, és kapaszkodni sem tudok beléd holnapomon. Kötelező küzdelmekből építkezünk, fájdalom-tégláink összeroppantják boldogság koszorúnk. Aztán hiába kémleljük tovább ismeretlen világok titkát, csak magunkban kutatva találjuk ablakaink...

Vajon összemosva görögnek bolygók és csillagok, hogy gömbbé kopik mind? Vagy szétszórt kötényéből ejtett minket is az Isten csipegetni az angyaloknak?

Ó, mennyi kérdést lát szemem, hogy választalan butasággal szívja létem erejét a csend! Mert hiába a dalnok értelem, s lantok ezrei verseim kovácsa, ha csodáit nem mutatja, kincsét elrejti mélyen, csak szupernóva robbanással csillogtatja aztán a sorokba rendezés... De lám, nem marad belőle semmi... Majd új szeretők jönnek, újabb lantosok, akik énekükben tisztaságot tesznek a lesöpört asztalokra. Minket meg befogad a természet. Oly puhán, ahogy anyánkból engedett erdőnek, mezőnek, mikor cirmos Hold vajúdott fényt homlokunkra...

Látod? Még itt vagyok... Hozzád nagyon közel.

Óriási nyomás alatt naprendszerünk spirálkarjának belső részén. Sűrűségünk lávák, kövek, atomok, szenek összessége, és egymás amplitúdói szerelmünk rezonanciájának. Aztán múlik az idő, ami tán nem is létezik, csak kelyhében gyöngyözünk óborként oltárán a sosem élt csillagoknak.

Most ismét veled bíbelődöm... Gondjaimban csitulva alszol. Míg szorgos nappalom pirruszi győzelmet hoz, addig álmaimban kitöltöd hangárom sohasem szunnyadó röptét. Mert hiába a távolság, meggörbül a tér e két világ közt!


Szillogizmus

  2008.02.16. 23:09

Hát itt vagy újra?!
Halk rituáléknak szentelem énem, csak hogy magamhoz imádkozzalak. Kövek körében esőt szít a természet, s én forgok tengelye körül. Nem is eső, nem is vihar, csak harmatköd üli szívem ilyenkor, amikor nálad időzöm. Mert szürkeségem csorgásában a legszebb fényesség vagy. Hangoddal hallom a dalokat, s a szelek kántálása felerősíti a tenger zúgását. Valami távoli sziget, valami földfoszlány indult épp homokot mosni a vízhez, hogy ünneplő-fehérben láthasd a bennem lévő partokat. Néha gályák eveznek a világnak, de nem tér vissza egy se. Elnyeli az ár szorgos kezüket. Ágyúit nem sütötte el senki, s a hullámsírban domborodó hajófenékről lassan elhalnak a segélykérő jelek...
Magam vagyok...
Nincs oltalom, nincs menedék ezen a tengeren. Nem világlanak tornyai. Azok besüppednek, s csak mélyemben adhat glóriafényt az árvaság...
Emlékszel? Rós hasána volt, s e két napban lángokat láttunk a szikláról. Vétkeink is velük égtek s mégis, bűnbe kívánkoztunk minden percében ennek az ősznek. Mély harangok öble visszhangzott, kis felhők ütköztek, csak mert féltek s permetként ért földet a sok színű avar. Akkor még nem tudtuk, hogy a természet eme rekviemje értük, miattunk sírja bánatát.
Mint John Constable: Dedham völgyén, úgy kanyargott köztünk a folyó. És szemem ecsetje a tiltott partra, Maria Bicknell képében festette hiány-alakod. Mert szétszedett minket is az ősz. Csőszén elrebbent a vajúdó varázslat, s most üres kezekkel lógatom a naptár hulló lapjait.
Így, várakozásomban, egyedül, neved sebzi számat, s bölcs premisszákból rakom össze hús-vér halhatatlanságod...

Álmodom

  2008.02.16. 22:45

Te bennem lévő, édes dallam! Szövevénnyé szédült ősi szövetségben, mint Vulgata, Jeromos vezeti kezem. Kereslek letűnt nyelvekben, poros bibliákat lopok miattad, (keresztje égeti lelkem). Legendákat hiszek igaznak, (mondákat szövök én is) s a fuvolámon Miattad rejtem ujjaim hegyét a valló sípokon. Kissé arrébb, a lóhere lila virágán zokog egy méh, és holtan zuhan a törött szárhoz... Csak nem jössz... S ahogy margaréták elképzelt festményen, úgy ragyogsz bennem, és segítesz lapozni minden éjjelen át a következő napba, hogy újra reménnyel várjalak.

Zsákom zegzugában mennyi ócska holmi! S mind, mind nyomja vállam, ahogy lassan szóródnak szét utamon. Nem tanultam az alázkodást, most mégis érzem erejét Istennek, ha néha térdre rogyok. Mint ha véremet Grálba fogná fel az idő, hogy szennyezze jövőjét ki rám talál, de halhatatlanságom csak küszöbödig tart. Mert felszáradt erőmmel mennybe nyíló felhőket táplálok, s ha arcodon érzed a langy esőt, rólam hoz hírt az echószekér. Álmodom...

Pihenő dalom levele

  2008.02.16. 21:16

Szeretem, ahogy ujjaid lágyan a zongorára ejted...
Éppen csak átbillennek a billentyűk. A félénk hangok Chopinné állnak, s én bűvölve könnyezem álomba magam...
Igen... Elképzellek, ahogy kezecskéid feltárják az évszázados melódiákat, hogy minden leütésre rózsaszirom dobbanjon szívemből a padlóra... S Te csak illatozol, néha rám nevetsz, s a beszökő fény laternája angyalként ültet a hangszer elé...
Csukott pilláim alatt zenéd hatására röppenő szellő borzol hajamba lágy tavaszt, s mint konfetti-örömök, arcomba ráz száz cseresznyevirág...
Így alszom reggelig...
Nyál csordul ajkamra, hogy kisdedszerelem becézését rajzoljam párnámra...
De jó is hívni nappalom szenvedőit, izzadt munkám csodaszép kapuját! Boltozatát a mennynek, s cirrusz fészkeibe álmodó igazságok madarát!
S mint boldog ara hosszú fátyla: selyemfilmet perget a bennem levő vászon. Hangosfilm ez. Ujjaid játékától hangos. De csak éppen annyira, hogy szobám sötét csöndjét ne zavarja meg. A falra felfeslő tűzvirágok, mint ha értenék álmodásom. Néha, parázsból felállva táncba kezdenek, s ölelkezőn követik a bennem lévő dallamot...
Látod, kedves?
Egész napos várakozásom engedtem szabadjára, hogy dadogó dobogásaim láncait kottákká szelídítse a Benned rejlő metronóm...
Most biztosan alszol Te is...
Talán hegedűm hamissága, talán tücsök messzi cirpelése zavarja füled, de vágyba tekintő karmesterünk mégis büszkén hajol meg ez éjjeli koncert után...
Mondd! Ha csak üres termeknek visszhangzik szerelmünk játéka, akkor is leülsz a zongora mellé?...

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.
 
Két Világ közt
 
Idő
 
Kalendárium
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Háttérzene
 
Ars poetica

Ha igazán tiszta, szép életre vágysz, tárd ki szíved a világnak!

 
Kedvenc linkjeim
 
Látogatottság
Indulás: 2008-02-13
 
Töredék

 Komoly, nehéz lektorok
 kik rólam írtok véleményt,
 alkossátok magatok
 és ne csúfolódjatok.

                                          

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre