Ne akard esküvel, szöggel és kalapáccsal rögzíteni minden időkre azt, amin az éjszaka és a reggel is változtat valamit, szíved és értelmed is örökké csiszol, másít, alakít valamit, ma, holnap és örökké. Adj az elhatározásnak időt és térfogatot, hogy megtalálja igazi helyét és formáját a világban. Döntsél, de ne nagyon! Döntsél, de ne föltétlenül! Cselekedjél, de ugyanakkor bízz mindent az időre is. Meglátod, holnapra vagy esztendő múltán, hogy nem te döntöttél, hanem a térfogat, melyben minden emberi ügy eldől: az idő.

Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait - aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.

Van az úgy, hogy ember hol hisz, hol pedig nem hisz álmai beteljesülésében. Én többnyire nem hiszek, mégis a nap huszonnégy óráját álmodozással töltöm. Az évek során gyakran megfogadtam, hogy megtanulok örülni az apró dolgoknak is, olyankor úgy szívtam magamba a jövő ígéretét, mint fűszeres illatú levegőt …azt hittem így sikerül majd felül kerekednem a szomorúságomon, de igazából soha sem éreztem, hogy sikerült volna. Szinte folyamatosan éreztem az élet semmitmondó ízét, hitvány módon mindig többre vágytam, mindig mást akartam, mint az, ami adatott. Visszatekintve, rájövök arra, hogy amit régen semmiségnek véltem, az volt a legerősebb szál melyből a sorsom szövődött.