az én Ozymandiasom kedvéért

Percy Bysshe Shelley:

Ozymandiás

Egy messzi vándor jött, ki ős romok

Felől regélt: A pusztán szörnyü két

Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok

Lep egy kőarcot. Homloka setét.

A vont ajk vén parancsszóktól konok

S vad szenvedélye még kivésve ég

A hűs kövön, bár, mely véste, a kéz,

S a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.

A talpkövön kevély igék sora:

„Király légy bár, jöjj, és reszketve nézz:

nevem Ozymandiás, urak ura.”

Más semmi jel. A roppant rom körül

Határtalan szélesre s hosszura

A holt homoksík némán szétterül.

1817

Tóth Árpád fordítása