Leanderek
Tartalom
Menü
 
Leander fotók
 
Gyüjtemények
 
Fórumaink
 
Leander Kertészet
 
VENDÉG KÖNYV
 
Főoldal

 

 

 

Akár ilyen leanderekről is álmodozhatunk, de a mi éghajlatunknál sajnos ehhez nem elegendő az akaratunk. Némi odafigyeléssel és elkerülhetetlen külső adottságokkal azért nekünk is lehetnek gyönyörű leandereink!
Amikor valaki az utcánkban sétálva megáll a kertünk előtt és megkérdezi, miért van, hogy az én leandereim szebbek, mint az övé, akkor általában azt mondom, semmi különöset nem csinálok velük.

Aztán kezdem sorolni a fontos teendőket és csodálkozva hallgatnak…, azon kapom magam, hogy már vagy fél órája beszélek. Igen, talán nagyon egyszerűnek tűnik a leanderek gondozása, de majd ezen a honlapon megláthatjátok, egyáltalán nem olyan könnyű elérni, hogy ne felkopaszodott, gyéren virágzó, sárgás levelű, élősködőktől nyüzsgő növényeink legyenek.
Persze nem is olyan nagy ördöngősség, leginkább az odafigyelés kell nekik! Az a nézet, hogy a virágok megérzik a szeretetet, meg hogy beszélni kell hozzájuk, nálam azt jelenti, hogy ha nap mint nap megnézzük őket, akkor időben észrevesszük a hiányaikat vagy az esetleges kártevőiket, és azonnal reagálva a problémákra valóban szép és egészséges növényeink lehetnek!


Az biztos, hogy kiszolgáltatottságukban csak mi vagyunk felelősek az állapotukért! Soha ne a leandereidtől kérdezd, mi a bajuk, ha nem megfelelően viselkednek, hanem magadtól, hogy mit ronthattál el. És abban, hogy erre rájöjj, talán tudunk segíteni!

Akár teljesen tudatlanul - akár némi gyakorlattal, akár magabiztosan - de a tökéletességre törekedve egy leanderes fórumon többen összetalálkoztunk.Tapasztalatainkat igyekeztünk egymásnak átadni, de ezen leírások emlékei egyre távolodnak, fizikailag is egyre nehezebb őket visszakeresni, ezért gondoltuk, jó lenne összegyűjteni a fontosabb információkat.. De ha már ezt megtesszük, akkor talán a legjobb, ha mindenki számára elérhetővé tesszük, így hát most itt vagyunk, és reméljük, hogy  tanácsainkkal hasznotokra lehetünk! Egyet azonban már most elárulhatok: tuti megoldás nincs, azt mindannyiunknak magunknak kell kitapasztalni, mert mindenhol mások az adottságok, más a föld, más a víz, más mennyiségű a napfény, más a teleltetőhely, és ami a legfontosabb, ahány féle színű leandervirág, annyiféle tulajdonságokkal redelkezik a növény mind formailag, mind igényeit tekintve!  Egyszerűen meg kell őket ismernünk! A fórumon is néha parázs viták folynak, mert mindenki az általa bevált módszert tartja a legjobbnak, pedig lehet, másnál, másfajta virágnál nem működik ugyanúgy a dolog!

Mindenesetre most igyekszünk többek módszereit megismertetni veletek itt ezen a honlapon, aztán majd kiválaszthatjátok a nektek leginkább megfelelőnek tűnőt:-)

 

Ráadásnak néhány hasznosnak tűnő oldal a leanderek szerelmeseinek:

leander egyesület honlapja: http://leanderegyesulet.hu/

leac oldala:       //leanderfa.gportal.hu/

priren oldala:  http://www.pirosleander.eoldal.hu/

a.i. blogja:       http://www.mierteppenleander.blogspot.com/

 

 Mindenki tapasztalatait javaslatait észrevételeit várjuk!

Az Index-Leanderes fórumán /link a fórumoknál/ minden kérdést megbeszélhetünk.

A honlap technikai létrehozását "riki86" nicknevű topictársunk végezte. 

A honlap tartalmának megírását és szerkesztését "anblock_italia" vállalta, tanácsaival aktívan segítette őt "rágica", "Island*", "LeandEra" és "oleandro".

"krampuszka1",  "cserella" és sokan mások pedig beleegyezésüket adták, hogy tapasztalataikat felhasználjuk.

De természetesen minden fórumozó társunk javaslatát valahol megtalálhatjuk a szövegben!

 

 Az oldal tartalma a mi szellemi termékünk, annak másolását senkinek nem engedélyeztük!

 

 Tudnotok kell, hogy nem vagyunk szakemberek , csak amatőr leander-rajongók , akik a több éves tapasztalataikat osztották meg egymással, és most ezen a    honlapon mindenkivel. Felelősséget nem vállalhatunk , ha az itt olvasott tanács miatt kellemetlenségetek támadna !

 

 
Pontos idő
 
Beszélgessünk!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2006-09-03
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon